A BUDAI NÉMET POLGÁRSÁG SAJTÓJÁNAK KIALAKULÁSA


FEJEZETEK

A Nova Posoniensiának a jezsuiták által történt megszerzése, majd elsorvasztása híven jellemezte a hazai viszonyokat, amelyek között még Bél Mátyás mérsékelt, pietista szellemű felvilágosultságát sem nézték jó szemmel. A szellemi élet ellenőrzésével megbízott jezsuiták viszont nem tudtak mit kezdeni az újsággal, amely e korban – kisebb vagy nagyobb mértékben – de csaknem mindig haladó törekvések szolgálója volt, ha mással nem, hát a tájékoztatás körének kiterjesztésével.

Utaltunk rá, hogy Bél kezdeményezése csak néhány évtized múlva talált folytatókra. Addig hazai sajtónk történetének a színtere – átmenetileg – áthelyeződik {I-54.} Pozsonyból Budára. Itt indul meg 1730-ban hazai német nyelvű hírlapirodalmunk, amely a későbbiek során Pozsonyban is meghonosodik. E német nyelvű újságok létrehozói azoknak a városi polgároknak az igényeit kívánták kielégíteni, akik a 18. századi nagyszabású telepítések által kerültek városainkban túlsúlyba. E német anyanyelvű polgárság nem hasonlítható – sajtótörténeti szempontból sem – a nyugati polgársághoz, hiszen hazai városaink lakossága szorosan kötődött a nemesi életformához és eszményekhez, anyanyelve révén pedig sok szál fűzte Ausztriához. Az első német nyelvű budai lap híven tükrözi ezt az önállótlanságot, mert – mint látni fogjuk – szorosan függött a bécsi hivatalos laptól és így már nemcsak a Mercurius Hungaricus önálló vonalával került szöges ellentétbe, hanem lényegesen eltért a Nova Posoniensiától is.

A budai Mercurius (1730–1739?)

A török uralom után Buda és Pest csak lassan indult meg a fejlődés útján. Kedvezőbb helyzete és Bécs közelsége miatt, Pozsony szellemi és politikai élete a század nagy részében még sokkal élénkebb volt, mint a háború viszontagságaitól megviselt fővárosé. Nem véletlenül indult meg tehát az időszaki sajtó Pozsonyban előbb. A harmadik-negyedik évtizedre azonban, amikorra a német telepesek gazdaságilag megerősödtek, Budán is létrejött az első újság. A város lakossága túlnyomó részben németajkú volt, ezért az újság is német nyelven jelent meg 1730-ban, teljes címén: Wochentlich zweymal neuankommender Mercurius. Die sowohl in-als ausser Europa neu-eingeloffene Affairen und Begebenheiten in sich enthaltend. E hosszú, barokkos cím még nem is csak a 17. századi referáló újságra, hanem egy kicsit a Neue Zeitungokra emlékeztetett. A lapot Nottenstein János György budai nyomdász adta ki, aki két évvel korábban vette át a Landerer-nyomdát.

A terjedelmes címből kitűnik, hogy ez az újság már hetenként kétszer jelent meg. E heti kétszeri megjelenés volt jellemző az egész század folyamán legtöbb hazai hírlapunkra, ennél gyakrabban még nem jelent meg nálunk a 18. században újság. Terjedelme 4–4 oldal volt, negyedrét nagyságban. Ha a közlendő hírek mennyisége szükségessé tette, két oldalas toldalékot, „Anhang”-ot csatoltak egy-egy számhoz. Ezt a gyakorlatot is átvették későbbi lapjaink. A toldalék 1737-től kezdve állandósult az újságnál.

A budai Mercurius külsejében csakúgy, mint stílusában a bécsi hivatalos lapot, a Wienerisches Diariumot utánozta, de a híranyag nagy részét is a bécsi lapból vette át.

A Wienerisches Diarium, amelynek ellensúlyozására indult meg Rákóczi Mercuriusa a század elején, időközben monopolhelyzetbe került Bécsben, és valóságos hivatalos lappá lett. Hírei nagy részben külföldi újságok híreinek az utánnyomata volt, és csak kis mértékben közölt eredeti jelentéseket, például a bécsi udvarról és a háborús eseményekről. A lap hírszolgálatát szigorú cenzúrának vetették alá, annál is inkább, mert a bécsi Diarium egyre inkább egyetlen kútfőjévé vált a Habsburg-birodalom egyes országaiban induló újságoknak, amelyek gyakran csak a bécsi {I-55.} hivatalos lap fiókkiadásai voltak – legalábbis eleinte. Ilyen lap indult 1719-ben Prágában, és ilyen volt az 1730-ban Budán indított Mercurius. A Habsburg-sajtópolitika tehát a francia abszolutizmus újságprivilégium-rendszerét követte: egy hivatalos lapot hozott létre, amelyet könnyűszerrel tudott ellenőrizni. A sok nemzetiségű Habsburg-birodalom egységesítő, összbirodalmi törekvéseinek érdekében, arra is figyelemmel volt már korai sajtópolitikájában is, hogy az egyes népek meginduló lapjai ne kövessék a Mercurius Hungaricus példáját, hanem csupán a bécsi hivatalos lap közleményeit visszhangozzák. A különböző cenzúraelőírások között még a 18. század végén is találkozunk olyan megkötésekkel, hogy bizonyos híreket – főleg a forradalmakról szólókat – kizárólag a bécsi hivatalos lap alapján közölhetnek az újságok. De a bécsi abszolutizmus legjobb néven azt vette – és ebben szándékai szerint még II. József sem jelentett kivételt – ha a birodalom újságjai a hivatalos lap híreire és a rendeletek közlésére korlátozzák tevékenységüket. Ez az óhaj a század utolsó évtizedeire egyre kevésbé teljesült, a politikai fejlődés és a nyelvi differenciálódás az újságokat is egyre inkább az önállósodás útjára terelte; de az 1730-ban indult budai Mercurius még valóban csak a bécsi Diarium függvényének tűnt.

A budai Mercurius negyedrét nagyságú, kéthasábos újság volt, beosztásában a referáló lapok megszokott sémáját követte. A hírek cím és megjegyzések nélkül követték egymást, csupán a dátumok választották el őket egymástól. Az első helyen mindig a bécsi keltezésűek álltak, mégpedig az utoljára megjelent Diarium dátumával, a hírek sorát pedig – ha egyáltalán voltak – a hazaiak zárták le. Az udvari élet dekoratív jelentőségű eseményei: fényes fogadások, mulatságok leírásai gyakran olvashatók a lapban. Az 1736–38 közötti török háború alatt sok harctéri és katonai tudósítás, és számos rendelet is napvilágot látott. Szerepelnek még az újságban azok a kor lapjaiban állandóan visszatérő hírek is, amelyek fantasztikus eseményekről, természeti katasztrófákról és az időjárási viszontagságokról számoltak be. 1738 októberében közölték azt a pápai udvarból származó hírt, amely szerint Rákóczi Ferenc fiát, Józsefet kiközösítették az egyházból. Nem hiányoztak az egyházi jellegű közlemények sem: kinevezésekről és ünnepélyekről szóló beszámolók.

Érdekessége volt az újságnak, hogy hirdetéseket is közölt. Elvétve találunk már ilyeneket a Nova Posoniensiában is, de a budai Mercuriusban már gyakoribb az előfordulásuk. (Ezen a téren is a bécsi lapot követte.) A hirdetések helye az utolsó oldal. A későbbi évfolyamokban könyvhirdetéseket is találunk: az újság főleg a nyomdász-kiadó saját kiadásában megjelent könyveit hirdeti. E hirdetések jellegzetessége, hogy nem a könyv címét, hanem tartalmának rövid kivonatát közlik.

Az újság létrehozásában Nottenstein János György nyomdásznak volt a legjelentősebb szerepe, aki Landerer özvegyével kötött házassága után a Landerer-nyomda tulajdonosa lett. A nyomda, aktivitásának biztosításához – nyilván külföldi példák nyomán – jó eszköznek ismerte fel az újságkiadást, amelyre a számban és gazdagságban gyarapodó budai németajkú polgárok bizonyára igényt tartottak. Társadalmi és politikai súlytalanságuk azonban a feudális társadalomban, {I-56.} ahol még a városok vezető tisztviselői is a nemesség soraiból kerültek ki, nem tette lehetővé, hogy az így létrehozott újság valamelyest is helyt adjon polgári követeléseknek, vagy felvilágosult eszméknek. Az a kevés helyi hír, amely nem a bécsi lap kópiájaként került bele a budai Mercuriusba, a feudális világ keretei közé beilleszkedő, egyházi ünnepélyeket és szertartásokat látogató, a nemesi világ és a bécsi udvar iránt tisztelettel adózó újságolvasókat enged feltételezni, akiktől mi sem állhatott távolabb – Milton Areopagiticájának megjelenése után 100 évvel – mint a sajtóval kapcsolatos valóban polgári követelések ismerete és hangoztatása.

A budai német újság sajtónk történetében annyiban jelent előrelépést, hogy megjelenésének gyakoribbságával – amit még címében is jelzett – közelebb került a hírszolgálat korabeli időszakosságának normájához, gyakoribb és valamivel frissebb információkat tudott közölni az olvasókkal. E „frisseség”-re jellemző, hogy a külföldi hírek között találunk 6 héttel korábban keltezettet is; a bécsi tudósítások viszont „csak” 4–5 naposak voltak. És ha ez a tájékoztatás még legnagyobbrészt igen távol is állt az olvasók saját problémáitól, és legnagyobbrészt külföldi, nem is mindig lényeges események híreire korlátozódott, mégis növelte az olvasók látókörét.

A Mercurius másrészről visszaesést jelentett a Nova Posoniensiához képest, mert mentes volt annak a korai felvilágosultságnak a szellemétől, amely Bél lapját átjárta. Ezt részben a referálóújság műfaja is indokolja, amely megelégedett a hírek egyszerű felsorolásával. De még referáló stílusban sem igen találjuk a lapban nyomát annak a tudományos érdeklődésnek, amely a pozsonyi latin újságot jellemezte. Ebben kétségtelenül szerepet játszott a szerkesztő személye is, aki maga a nyomdász volt, és aki jócskán elmaradt Bél Mátyás tudományos és szellemi színvonala mögött. Lapjával – miként a század nyomdászkiadóinak általában – nem is igen volt a várható rendszeres üzleti hasznon kívül egyéb célja.

Az újság további sorsa is ezt a nyomdához, és nem valamely szerkesztő személyéhez való kötöttséget bizonyítja. Nottenstein halála után, 1737-ben özvegye folytatta a lap kiadását. Lehet, hogy csak 1739-ig élt az újság – eddig ismerjük példányait –, de felmerült a szakirodalomban annak a lehetősége is, hogy a budai újság élete – különböző címek alatt – kinyúlt egészen a század végéig. 1760-ból előkerült egy újságpéldány, amely nem viseli ugyan a Mercurius címét, de címlapján Buda és Pest képe látható egy lovashírnökkel; és e lap is a Landerer nyomda terméke volt. A feltevés szerint ezzel az átalakult Mercuriusszal hozható kapcsolatba az a későbbi budai újság is, amely 1787-ben Ungarische Staats- und Gelehrte Nachrichten címmel indult, majd címét többször változtatva, előbb Ofner Zeitunggá, utóbb 1800-tól Ofner und Pester Zeitung című lappá alakult. Annyi kétségtelennek látszik, hogy a 18. századi budai német újságok, még ha különböző címmel és kiadóval rendelkeztek is, és ha megjelenésük még nem is volt teljesen mentes a megszakításoktól, már bizonyos folyamatosságot mutatnak az újságigény kielégítése terén. Ugyanakkor azt is jelzik, hogy e különböző című lapok – ha valóban különböző lapokat jelentettek – lényegében stílusban és tartalomban nem sokban különböztek egymástól. Bár – mint látni fogjuk – később bizonyos élénkülés és {I-57.} színesedés tapasztalható velük kapcsolatban, de azért a referáló színvonal fölé a század végén sem emelkedtek. Nem adtak szellemi életünknek olyan újságírói egyéniséget, mint amilyen korábban Ráday Pál, Bél Mátyás, vagy a pozsonyi német újság esetében: Windisch Károly Gottlieb volt.