A POZSONYI NÉMET NYELVŰ ÚJSÁGÍRÁS KEZDETE (1764)


FEJEZETEK

Bél Mátyás kezdeményezésének megszűnése után több mint négy évtizeden keresztül nem jelent meg Pozsonyban újság. A politikai életben is tekintélyes szerepet játszó város lakói, a nagyrészt németajkú polgárság, amely azonban, mint a hungarus-polgárság általában, tudott magyarul és szlovákul is, nem maradt teljesen tájékoztató eszközök nélkül, mert Pozsonyban és az észak-magyarországi városokban sokan olvastak külföldi újságokat, elsősorban németországi és bécsi lapokat. A bécsi hatás a városra a század második felében egyre nagyobb méretűvé vált: divatban és szokásokban éppen úgy, mint a bécsi felvilágosodás eszméinek elterjedésében. Nem ok nélkül írta egy Pozsonyban megforduló bécsi író e városról: „Itt minden olyan osztrák, a nyelv, a divat, a szokások. Ahogy a bécsiek Párizst utánozzák, úgy a pozsonyiak a bécsieket.”És ez vonatkoztatható az időszaki sajtóra is, amely szintén főként bécsi minták nyomán fejlődött. Bécs és általában az ausztriai szellemi kezdeményezések hatása különösen a teréziánus korszak második felében meginduló reformmozgalmak nyomán érződik Pozsonyban is. E mozgalmak a 18. század derekán kezdtek kibontakozni. Miként a század elején Halléból, a luteránus pietizmus részéről indult ki az a szellemi irányzat, amelynek hatását Bél Mátyás lapindításával kapcsolatban már láttuk, az ötvenes-hatvanas években ismét egy részben vallási külsőben jelentkező mozgalom bontakozik ki, amely a tudományos életre és a sajtóra is jelentős hatással volt. Mindkettő mögött az erősödő manufaktúrák és a helyi polgári fejlődés rejlik. Az osztrák uralkodók később, hogy e polgári fejlődést lassítsák, és a főleg cseh területeken jelentkező parasztmozgalmakat leszereljék, mindent elkövettek a luteránusok visszaszorítása érdekében. A korai felvilágosodás eszméi azonban – jelentős részben éppen a Leibniz és Wolff befolyása alatt álló folyóiratok révén – egyre inkább behatoltak az osztrák birodalomba is.

A pietizmus mellett, szintén még a 18. század elején, Rómában kifejlődött egy bizonyos reformkatolicizmus is. Ennek az irányzatnak a politikai célzatú felhasználására törekedtek a teréziánus és jozefinista reformok kidolgozói, akik egy megreformált egyházzal, amely tudomást vesz a felvilágosodásnak is bizonyos kezdeti eredményeiről, kívánták a feudalizmus épületét megtámasztani.

Ennek következménye volt, hogy az ötvenes évektől kezdve felélénkült a Habsburg-birodalom területén is a szellemi élet: tudományos társaságok alakulnak, folyóiratok jönnek létre. E szellemi-irodalmi reformmozgalomnak egyik főalakja volt az a Gottsched, aki a század elején Lipcsében lépett fel. Ő a német felvilágosodás fejlődése és különösen Lessing fellépése nyomán, merev, racionalista elvei {I-57.} miatt otthon ugyan már népszerűtlenné vált, de Ausztriában, ahol ezek az eszmék még újként hatottak, nagy sikereket ért el.

Annak tehát, hogy időszaki sajtónk fejlődése a 18. század folyamán csaknem fél évszázadon keresztül egy helyben vesztegelt, és hogy a következő jelentős pozsonyi kezdeményezés mögött nagyjából ismét ugyanazokat a mozgatókat találjuk (pietizmus, századeleji racionalizmus), az a legfőbb oka, hogy a Habsburgok a fejlődés visszatartása érdekében sokáig erőszakkal (rekatolizálási mozgalmak, jezsuiták, cenzúra stb.) visszaszorították a felvilágosodás eszméit, majd a század derekán, a katolikus reformmozgalommal igyekeztek szövetkezni. Mivel e mozgalmak is a kezdeti felvilágosodás eszméiből táplálkoztak, azért nagyjából a teréziánus és jozefinista korszak alatt azok az eszmék valósulnak meg, amelyeket már a pietizmus is hirdetett: a skolasztika és a jezsuiták elleni harc, a racionalizmus térhódítása és a laicizált tudományos élet szervezése.

Így érthető, hogy Bél hagyománya miért csak négy évtizeddel később találhatott folytatóra Pozsonyban, noha az újságok iránti érdeklődést már ő meghonosította az evangélikus iskolában. Persze e négy évtized alatt mégis csak történt némi változás is, többek között éppen a hungarus polgáriasság nyelvi-politikai tudatosságán belül. A Pressburger Zeitung példája azt bizonyítja, hogy már az említett hungarus-hagyomány megtörik, módosul, illetve differenciálódik. Bél még latinul írta az újságot, hogy mindhárom nyelvű olvasói megértsék, Windisch azonban már – nem függetlenül szepességi eredetétől, de főleg a gottschedi nyelvi propagandától – már az egyik nemzeti nyelvet, a németet választja lapja nyelvéül, hogy a következő évtizedekben felbukkanjon a magyar és a szlovák nyelvű újság is.

Azok a változások, amelyek a Habsburg birodalom szellemi életében a teréziánus korszaktól kezdve megfigyelhetők, előtérbe állították az időszaki sajtót. A katolikus reformok úttörői, csakúgy, mint a pietisták annakidején, eszméiket folyóiratokon keresztül igyekezték terjeszteni. Gottsched pedig a híres századeleji angol morális folyóiratok mintájára indította meg lapjait.

Az időszaki sajtóval kapcsolatban azonban a felvilágosult abszolutizmusnak éppen úgy kettős arca van, mint társadalmi-politikai téren. Egyrészt ugyanis az a szellemi pezsgés, amely a század derekán megindult, és a hetvenes-nyolcvanas évekre különösen felerősödött, a felvilágosodás eszméinek és a tudományoknak a terjesztése terén kétségkívül ért el eredményeket, de ezeket lerontotta az a szerep, amelyet e reformoknak a feudalizmus megtámasztásában és az összbirodalmi célok érdekében kellett betölteniök. A sajtó is jelentős fejlődésnek indult: számos folyóirat jelent meg Bécsben és nyomában más tartományokban is, de ugyanakkor az abszolutizmus hagyományos eszközeivel őrködtek afelett, hogy a sajtó ne válhasson angol vagy holland mintára, a feltörő polgári erők hatékony fegyverévé, hanem maradjon belül az abszolutizmus által létrehozott határokon. E célt főleg a cenzúra és a különböző újságkiadási privilégiumok segítségével kívánták elérni.

Hogy erre milyen nagy súlyt helyezett a Habsburgok felvilágosult abszolutizmusa is, jól bizonyítja az a mű, amelyet a rendszer egyik fő ideológusa, Sonnenfels dolgozott ki az újságok és általában a publicitás szerepéről. A Grundsätze der Polizey, {I-59.} Handlung und Finanzwissenschaft című művében, amely a hatvanas évektől kezdve számos kiadásban látott napvilágot, állandóan vissza-visszatér az a szorongás, amelyet egy esetleges sajtószabadság bevezetésével kapcsolatban érez. „Nincs veszélyesebb – írja –, mint egy általánosan engedélyezett szabadsága annak, hogy a Vallással, az Állammal és az Erkölccsel ellentétes dolgokat meg lehessen írni.” Számos sorában ott szerepel a zendülésektől és a felkelésektől való félelem. A legjobban attól féltek, hogy a tájékoztató eszközök elterjedése révén a parasztság is olyan ismeretek birtokába jut, amelyek elégedetlenségét fokozhatják, és a felkeléseket elősegíthetik.

Így nem csoda, ha az időszaki sajtó éltető elemét, a nyilvánosságot illetően a század végén radikalizálódó íróink és folyóiratszerkesztőink – köztük elsősorban Bessenyei és Batsányi – összeütközésbe kerültek a hivatalos felfogással. Addig azonban sajtónk bizonyos határok közötti, de kétségtelen fejlődését figyelhetjük meg Magyarországon is.

A Pressburger Zeitung megindítása

Pozsonyban 1764. július 14-én Pressburger Zeitung címmel német nyelvű lap indult, amely új korszakot nyitott sajtónk történetében, noha formájában nem sokban tért el ez sem a bécsi hivatalos laptól. E lappal azonban megindult hírlapirodalmunknak az a folyamata, amely most már szünet és megszakítás nélküli lett. Maga a Pressburger Zeitung sajtónk történetének leghosszabb életű újsága volt: egészen 1929-ig fennállt. Másik jelentősége pedig az, hogy vele kezdődött felvilágosodás kori sajtónk történetének az a fellendülése, amely a magyar nyelvű hírlap- és folyóirat-irodalom megindításához is elvezetett.

A szakirodalomban vita folyt arról, hogy kinek a nevéhez fűződik a pozsonyi német újság megindítása és szerkesztése: a nyomdász-kiadó Landerer Mihályéhoz, vagy pedig Windisch Károly Gottliebéhoz. (E vitákat az indokolja, hogy a kor lapjai általában ném tüntették fel a szerkesztő nevét; a hivatalos aktákon is többnyire csak a laptulajdonos szerepelt.) A kérdés eldöntéséhez azonban hozzásegít a 18. század második felének hírlapkiadási gyakorlata. E szerint ugyanis a hírlapok anyagi előállítása és kiadása általában a nyomdász feladata: ő volt a laptulajdonos; az újság írása, szerkesztése és szellemi képének kialakítása pedig legtöbbször külön szerkesztő-újságíró munkaköre volt, aki anyagilag a kiadótól függött. (Korábban az európai sajtó történetében is, nálunk is a kétféle tevékenységet még egy személy: a nyomdász látta el.) A Pressburger Zeitung-nál Landerer volt a laptulajdonos-nyomdász (és ezért az újsággal kapcsolatos felhívások, beadványok az ő nevén futottak), de – miként erre a lapon kívüli források utalnak – Windisch volt a szerkesztő, aki mögött már jelentős publicisztikai gyakorlat is állt, és akinek az időszaki sajtó iránti érdeklődése a pozsonyi evangélikus líceumból eredeztethető. A szerkesztő nevét a következő évtizedekben sem tüntették fel legtöbbször az újságok, és a hivatalos iratok is csak a kiadókat emlegették. De a pozsonyi újság első évtizedének stílusa is Windischre utal.

{I-60.} Windisch Károly Gottlieb 1725-ben született Pozsonyban, szepesi szász eredetű, kereskedő családból. Tanulmányait a pozsonyi evangélikus líceumban végezte, ennek során – a hungarus hagyományoknak megfelelően – Győrött magyarul, Trencsényben pedig szlovákul tanult. Tanárai, Beer Frigyes és Tomka-Szászky János érdeklődést keltettek benne a Bél által meghonosított honismereti iskola tárgyai: a földrajz és a történelem iránt. Szülei ugyan azt akarják, hogy kereskedő legyen, őt azonban jobban érdeklik azok a kérdések, amelyek a szellemi életben egyre inkább előtérbe kerülnek. Ausztriai és dél-németországi útja során megismerkedik Gottschednek és követőinek folyóirataival és az azokban hirdetett reformeszmékkel. A Gottsched nyomán Bécsben Klemm által kiadott Die Welt című lapnak lett munkatársa, de küldött kéziratokat más német folyóiratoknak is, és tagja lett különböző tudományos társaságoknak. Ezek életébe való bekapcsolódását lehet, hogy Bél Mátyás segítette elő, mert Bél tagja volt annak az olmützi tudós társaságnak, amelynek lapjában (Monatliche Auszüge) Windisch első írásai – még a negyvenes években – megjelentek. Folyóiratuk tudományos közleményeket, recenziókat tartalmazott és a jezsuita cenzúra ellenőrzése alatt állt. Publicisztikai és tudományos indulása tehát szorosan kapcsolódott Bélhez és a gottschedianus felvilágosodás törekvéseihez: pontosabban pedig az olmützi „Societas incognitorum”-hoz, amely a jozefinista reformmozgalom egyik kiinduló állomása volt.

Az 1764. július 14-én megjelent első számhoz csatolt előfizetési felhívás tájékoztatta a közönséget az újság céljáról. Eszerint a legújabb és legérdekesebb európai és hazai eseményekről kíván hírt adni, amelyekről a szerkesztő részben külföldi lapok, részben pedig levelezés útján értesül. A hírszolgálat mellett hirdetések és aukciókról szóló jelentések, közlésére is ígéretet tett. Azt is jelezte, hogy lapját, amelyet hasznossá és kellemessé kíván tenni, hetenkint kétszer, szerdán és szombaton fogja megjelentetni. A pozsonyiak már a délutáni órákban – egy évre négy forintért – átvehették, a távolabb lakóktól a postaköltséggel együtt hat forint előfizetési díjat kért.

Az újság programját a későbbiekben még azzal egészítette ki, hogy nyomtatott újsághírek és kéziratos levelek mellett a hazai tudományos élet eseményeit is forrásként tekintette. Tudományos irodalmunk szerény kezdeményeiről hírt kívánt adni a külföldieknek is, e végett ígéretet kapott a nagyszombati jezsuitáktól, hogy tudósítani fogják a lap szerkesztőjét az egyetem kiadványairól.

A jezsuitáknak a jelzett közreműködését ellenérvként hozták fel az evangélikus Windisch szerkesztősége ellen. Pedig ez nem zárja ki a mindig óvatosan viselkedő Windisch szerepét, hanem csupán taktikus húzásra vall, amellyel a szerkesztő újságjának létét biztosítani kívánta. A Nova Posoniensia megszűnésének körülményei, de főképp a jezsuitáknak a hatvanas években a szellemi élet ellenőrzése terén még meglévő hatalma egyaránt indokolhatta ezt a körültekintést. A nagyszombati jezsuiták közreműködése egyébként csak nagyon szűk térre, főleg bizonyos tudományos művek megjelenésének hírüladására korlátozódott.

Az újság engedély nélkül történt megindítása miatt lefolytatott hivatalos vizsgálatok eredményeképpen a Kancellária 1765. augusztus 3-án járult hivatalosan {I-61.} hozzá a lap kiadásához. (Éppen e vizsgálat során volt szükség a jezsuiták együttműködésének bizonyítására.) Elrendelték azonban, hogy a városi tanácson kívül a Helytartótanács egyik tagja is vegyen részt az újság cenzúrázásában.

Az újság megindításának ezek a mozzanatai éreztetik egyszersmind azt a légkört is, amely Magyarországon a Pressburger Zeitung alapítása körüli időkben még mindig uralkodott: Windischnek, akinek pedig nemcsak luteránus neveltetése és kapcsolatai, hanem a teréziánus, mérsékelt felvilágosodás mozgalmaiban és tudományos köreiben való részvétele is inkább jezsuitaellenességet, mint rokonszenvet tételez fel, Nagyszombat jóindulatát kellett keresnie.

Windisch Pressburger Zeitungjának legfőbb mintája szintén a Wienerisches Diarium volt: számonként 4 negyedrét nagyságú, kéthasábos lapból állt, amelyek nagy részét külföldi – főleg a bécsi hivatalos újságból átvett – hírek foglalták el. Tett kísérletet néhány alkalommal hosszabb terjedelmű, tudományos jellegű cikk közlésére is; egy ízben a magyarok hun származását bizonygatta nyolc folytatásban. Azok a kisebb közlemények, amelyek a tudományos és kulturális életről hírt adtak, jelzik Windisch felvilágosult tájékozódását; a helyi hírek pedig fokozták a lap iránti érdeklődést, hiszen főként ezek különböztették meg a Wienerisches Diariumtól.

Amikor Gottsched német nyelvtanának megjelenéséről tudósított az újság, a hírhez ezt a megjegyzést fűzte: kívánatos lenne, hogy nálunk is támadjon egy Gottsched, aki a szép és finom magyar nyelvet a külföldiekkel megismerteti. Windisch efféle elszórt megnyilatkozásai a hungarus tudósra és újságíróra voltak jellemzőek, aki mindhárom nyelvnek a sorsát szívén viselte. Működésének legnagyobb részében azonban mégis a német nyelvű tudományosságnak és irodalomnak maradt a művelője és támogatója. Az 1761-ben, gottschedi minták nyomán általa létrehozott pozsonyi tudós társaságnak is egyik legfőbb feladatát a német nyelv fejlesztésében jelölte meg. Hírlapjában azért időnként hírt adott egyéb kezdeményezésekről is.

A tudományos és kulturális élettel összefüggő rövid hírei, megjegyzései annak a jozefinista irányba mutató bécsi felvilágosultságnak a hatását mutatják, amely élénken figyelt a gottschedi nyelvi és ízlés-reformra és a színjátékokra. Gyakran megtörténik Windisch lapjában, hogy – miként Bél a Nova Posoniensiában – ő is megmagyarázza az idegen helyneveket és szokatlan kifejezéseket. A racionalisztikus tanító célzat gyakran kiütközik még az egyébként többnyire száraz hírszolgálatából is, amelyet éppen ezekkel igyekezett színesebbé tenni.

Ugyanolyan színező a hírek egyhangúságát enyhítő hatásúak a lapban található külföldi és hazai tudományos vonatkozású közlemények, könyvhirdetések. Különösen élénk figyelemmel kísérte a német tudományos társaságok tevékenységét.

Mindezeknek a szellemi élettel kapcsolatos közleményeknek és egyéb megjegyzéseknek a 17–18. századi felfogás szerint nem az újságban, hanem folyóiratban lett volna a helye. Windisch – miként majd egyik utóda, Rát Mátyás – jó részben a folyóiratok hiánya a miatt törte át a referáló újságírás határait. Néhány év múlva azonban hetilapokat, majd később tudományos folyóiratot is alapított, amelyekben bővebben nyílott alkalom cikkek és tanulmányok publikálására.

{I-62.} Önálló folyóirata alapítását olyan melléklapok vezették be 1767-től, amelyekben a Pressburger Zeitungból kiszorult tudományos és irodalmi vonatkozású anyagot helyezte el. 1773-tól meg is vált a Pressburger Zeitung szerkesztésétől. A nyolcvanas évek során, mint a pozsonyi magisztrátus kijelölt tagja, ismét kapcsolatba került a pozsonyi német újsággal: ő végezte a lap helyi cenzúrázását.

Windisch utóda a Pressburger Zeitung szerkesztői tisztségében Korabinszky Mátyás lett, aki szintén a honismereti iskola evangélikus képviselője volt és Magyarország földrajzával kapcsolatos tudományokkal foglalkozott. 1774-től kezdve ő is – miként elődje – egy évtizedig végezte az újság szerkesztésével járó feladatokat. Nagyjából Windisch stílusában írta tovább az újságot, de működése alatt bizonyos élénkülés figyelhető meg a lapon. Ennek és némi tartalmi változásnak a hátterében egy érdekes epizód áll, amely a kortársaknak a pozsonyi újsággal kapcsolatos véleményét is megvilágítja. Az újság 1773. április 21-i számában egy közlemény a lap belföldi hírekkel való jobb ellátására tesz ígéretet. Megszaporodik ettől kezdve a tudományos közlemények száma is.

A változások hátterében egy versenytárs feltűnése áll. Füssli Rudolf ugyanis egy hasonló lapvállalkozásba kívánt fogni és a Pressburger Zeitungról úgy vélekedett, hogy csupán a Wienerisches Diarium kivonata. Landererék ennek hatására igyekeztek belföldi hírszolgálatuk kiterjesztésére és megjavítására. Egy 1773. június 8-i beadványban is azt hangsúlyozzák, hogy a jövőben lapjukban hírt kívánnak adni a legmagasabb körökben előforduló változásokról, kinevezésekről, az egyházi és a világi téren bekövetkezett újdonságokról, valamint az igazságszolgáltatást és közgazdaságot illető rendelkezésekről. Tájékoztatni szándékoztak a rendkívüli természeti jelenségekről, ünnepségekről, ház eladásokról, kiadó lakásokról, piaci árakról és halálesetekről is.

A két kiadó között először megegyezés jött létre, amely szerint Landerer átengedte volna lapját Füsslinek, aki viszont arra kötelezte magát, hogy az újságot Landerernél állítja elő. Később mégis önálló lapot akart Füssli indítani, de végül is egyik elképzelése sem valósult meg, és a Pressburger Zeitung megmaradt a régi kiadó kezében. A Landerer és Füssli közötti viszályokhoz hasonló ügyek még szép számmal fordultak elő a 18. század folyamán, de régebbi nyomdászkiadóknak legtöbbször sikerült megőrizniök privilégiumukat az újság kiadásához.

A Pressburger Zeitung 18. századi német nyelvű hírlapirodalmunk legjelentősebb vállalkozása; előfizetőinek száma mégis – főként az első évtizedekben – rendkívül alacsony volt: jóval alatta maradt az első magyar nyelvű újságok népszerűségének. A lapot ugyanis, fennállása első másfél évtizedében, évenként mindössze száz körüli előfizető járatta. II. József uralkodása alatt is csupán 100–200 között volt a számuk és csak az 1790–1795 közötti időszakban érte el az újság az évi ezer előfizetőt, vagyis azt a tábort, amekkorával egy-egy 1790 körüli magyar nyelvű lap is rendelkezett. A növekedés azonban ezután jelentékeny volt: 1800-ban a postahivatal már 2500 előfizető számára expediálta a pozsonyi német újságot.