8. Külföldi magyar lapok

Meg kell még végül emlékeznünk néhány olyan egykorú magyar lapkísérletről is, amely határainkon túl, külföldön, idegen nyelven próbálta az ottani sajtó kedvezőtlen állásfoglalását ellensúlyozni és a magyar forradalom ügyét bemutatni, népszerűsíteni. Két helyen: Bécsben és Párizsban történtek ilyen kísérletek.

A márciusi forradalom és a sajtószabadság következményeként 1848 tavaszán a bécsi lapok száma többszörösére ugrott. 1847 végén 28, a következő év közepén már 78 különböző lap jelent meg a Habsburg-monarchia fővárosában. Ezek közül inkább a radikális lapok mutattak szimpátiát Magyarország iránt. A mérsékeltebb és rendszerint tekintélyesebb lapok viszont többé-kevésbbé ellenséges álláspontot foglaltak el vele szemben. Nemcsak az udvarhoz, az ellenforradalmi körökhöz közelállóak, hanem azok is, amelyek az osztrák–német nagyburzsoáziát képviselték, hiszen ez már a Védegylet óta veszélyeztetve látta érdekeit, monopolhelyzetét a kossuthi politikától, most meg egyebek közt attól is, hogy a magyar kormány vonakodott részt vállalni az osztrák államadósságból. De olyan alacsony színvonalú lapok is felsorakoztak a magyarellenes irányzat szócsövei mellé, mint a valóban nemegyszer gyalázkodó hangnemű Zuschauer vagy Geissel. A hivatalos Wiener Zeitung ugyan nem engedett meg magának ilyen hangnemet, de egyre határozottabban helytelenítette Magyarország márciusban kivívott önállóságát. A kormány által szubvencionált Donau-Zeitung, a félhivatalos Presse, a konzervatív polgári Journal des Österreichischen Lloyds, a Magyarország beolvasztását követelő és Jellasichot magasztaló Fremdenblatt mind ennek az irányzatnak képviselték különböző árnyalatait. Különösen szívós és veszélyes ellenfele volt az új, önálló Magyarországnak az Allgemeine Österreichische Zeitung, amelynek szerkesztője, Ernst von Schwarzer, egy időre közmunkaügyi miniszteri posztot is kapott 1848 nyarán, és aki tüntetően alkotmányos, liberális, népbarát fejtegetéseivel és a letűnt „kamarilla” elleni támadásaival szélesebb körben is népszerűséget tudott magának szerezni, ugyanekkor viszont mint német érzelmű, osztrák centralista nemcsak a szlávokat gyűlölte, hanem élesen elítélte a magyar kormány és főleg Kossuth politikáját. Minderre a magyar sajtó is sűrűn reagált. Főleg a Kossuth Hírlapjában találkoztunk ilyen reflexiókkal.

E nem könnyű helyzeten főleg a bécsi magyar „külügyminisztérium” ifjú államtitkára, a Kossuthhoz közelálló, eszes és mozgékony Pulszky Ferenc (1814–1897) próbált valahogy segíteni. Sűrűn látogatta a Kohlmarkton a Daum-kávéházat, az újságírók gyűlhelyét és igyekezett köztük szép szóval, vagy éppen pénzzel is támogatókra lelni. Ebben segítségére volt barátja, Henszlmann Imre (1813–1888), a későbbi jeles művészettörténész, ekkor a magyar külügyminisztérium fogalmazója és egy kissé sajtófőnökféléje is, akinek olykor sikerült, személyes kapcsolatok, juttatások útján, a Wiener Zeitungban helyreigazító, békítő, tájékoztató cikkeket elhelyeznie.

Közelebbről érdekel azonban itt bennünket az, hogy Pulszkynak sikerült, Batthyány Lajostól kapott szubvencióval, egy, a magyar érdekeket szolgáló, német nyelvű lapot megindíttatnia. Ez Der Völkerbund címen, mint „sociales Blatt mit besonderem Hinblick auf Ungarn” címen 1848. május 30-tól heti három alkalommal látott napvilágot. Szerkesztője, Orosz József (1790–1851) pozsonyi ügyvéd, egykor Kossuthtal együtt kezdte az Országgyűlési Tudósításokat, de hamar más irányba fordult és a Hírnök című kormánylapot kapta meg. Orosz utóbb, a bukás után, mint emigráns, Franciaországban öngyilkos lett. A Kossuth Hírlapja július 26-i száma szerint ez az „ügyességgel és jó tapintattal szerkesztett” lap „föladatának egyik ágaul tűzte ki a magyar dolgokat a német olvasó közönség előtt igazságos és sokkal tisztább fényben föltüntetni, mint azt eddig bármelly német lapban láthattuk”. A lap valóban rutinosan volt írva és szerkesztve, csak éppen régiesen, színtelen modorban, úgyhogy az új szenzációkhoz, radikális modorhoz szokott bécsi közönség nemigen olvasta. Végül Pulszky a kávéházban már ingyen osztogatta.

Még kisebb hatása lett annak a másik, rövid életű német napilapnak, amely Ungarn und Deutschland címen július 5-én indult Bécsben, és amelyre a Hügel und Mainz könyvkereskedésben, Pesten pedig Emich Gusztávnál lehetett előfizetni. Szerkesztője, Töltényi Miklós, élénk, csípős stílusú radikális újságíró, röpiratíró volt, de ezt a lapot meglepően unalmas modorban vezette, és egyébként sem annyira Bécs és Ausztria, hanem a nagy, német nemzeti egység ügyei érdekelték. A Kossuth Hírlapja augusztus 2-i számának hirdetési rovata említi „Új politicai hírlap Bécsben” cím alatt.

Július 22-én Henszlmann azt javasolta Batthyány miniszterelnöknek, hogy {II-1-227.} magyar részről részint a mérsékelt liberális Presse, részint a Magyarország iránt némi jóindulatot mutató, radikális Constitution című lap megnyerésére kellene kísérletet tenni. S annyi bizonyos, hogy az utóbbiba a későbbiek során Pulszky anyagi támogatásával részben Töltényi, részben a lap főmunkatársa, Ludwig Haug írt a magyar forradalom ügyét pártoló cikkeket. Haug a bécsi forradalom leverése után Magyarországra menekült és Bem oldalán teljesített szolgálatot. A bukás után Haynau agyonlövette.

1848 augusztusában Anton Schütte, egy Bécsben élő radikális, republikánus német publicista, felajánlotta Pulszkynak és Kossuthnak, hogy megindítandó bécsi lapjában hajlandó lesz a magyar érdekeket hathatósan védelmezni. Bécs eleste után azonban neki is menekülnie kellett.

Szeptember közepén, midőn a válság kiéleződésekor a bécsi sajtó egyre élesebben támadta Magyarországot, Pulszky rendelkezési alapot kért Batthyánytól, hogy ezt valamennyire ellensúlyozni tudja. Batthyány ugyan mind a pesti, mind a bécsi német radikális lapok magyarbarátságát igen vegyes érzelmekkel nézte, de az ügy érdekében hajlandó volt e célra pár ezer forintot adni. Ez azután utóbb úgy szerepelt az ellene felhozott vádak között, mintha Batthyány a bécsi forradalom szítására szánta volna ezt az összeget.

A párizsi francia sajtó sokszínű, széles spektrumát a februári forradalom után még a magyar események visszhangja szempontjából sem lehet és kell áttekintenünk. Elég azt jeleznünk, hogy a nemzeti szabadságmozgalmakat ugyan a baloldali sajtó – a hivatalostól eltérően – általában felkarolta, viszont elég gyakran úgy, hogy a délszláv és román törekvéseknek adott hangot az „elnyomó” magyarokkal szemben és ezért nemegyszer visszájáról, kevés megértéssel nézte a magyar forradalom és szabadságharc fejleményeit. E nem különösebben kedvezővé váló helyzetben, amelyből persze azért nem hiányoztak a pozitív vonások sem, elsőnek a februári forradalom előkészítésében is szerepet játszó, baloldali, demokratikus, köztársasági La Réforme adott hírt a magyar forradalmi fordulatról, néhány cikkben, amely 1848. április 2-től kezdve látott napvilágot. Ezek szerzője, Boldényi József név alatt, az az ifj. Szabó Pál volt, aki egykor fiumei kereskedő, majd a Magyar Kereskedelmi Társaság szédelgő igazgatója volt, és aki azután Kossuth bizalmával is visszaélve nagy összegű sikkasztás után Párizsba menekült. Ez a megnyerő modorú szélhámos nem kevés bajt okozott az ellenzéki reformmozgalomnak, most viszont, sajátos módon, ki tudja, milyen indítékok által ösztönözve, úgy látszik, valóban sokat próbált tenni azért, hogy Magyarország ügyére felhívja a francia közvélemény figyelmét. Radikális, köztársasági hangnemű cikkei után önálló orgánumot is megpróbált létrehozni. 1848. július 29-én megindított egy La Hongrie című hetilapot, amelyből azonban valószínűleg csak két szám látott napvilágot. A vállalkozásban közreműködött Auguste de Gérando (1820–1849), gr. Teleki Emma férje, aki fontos munkákat tett közzé francia nyelven és a reformellenzék szellemében Magyarországról. De Gérando mellett, aki a magyarországi nemzetiségi kérdésről írt, E. Marguerin, J. Fleutelot és M. Havez-Montlaville írásai láttak a {II-1-228.} lapban napvilágot, amelynek Bartay Elek személyében magyarországi levelezője is volt. A lap célja – a bevezető cikk szerint – az volt, hogy „bemutassa a magyar nemzetiség fontosságát az európai politika szempontjából” és hogy „pontos képet adjon Magyarország erőfeszítéseiről szabadsága és függetlensége érdekében”. A Kossuth Hírlapja 1848. augusztus 23-i száma „Magyar érdekek közlönye Párisban” cím alatt adott hírt a vállalkozásról, amelynek sietett sok sikert kívánni. A szerkesztő és De Gérando cikke mellett azt az írást is kiemelte, amelyben „a franczia sajtó eljárása tárgyaltatik Magyarország irányában, s kiemeltetnek a panslavismus hálóiba került lapok, mellyek még a Szajna partjairól is a pánszláv irányok terjesztőiként működtek”. Nem sokkal ezután pedig Mérei Mór a radikális Nép-elem augusztus 31-i számában hívta fel olvasói figyelmét az új párizsi hetilapra, amelytől még azt sem vette rossz néven, hogy az első magyar felelős minisztérium tagjairól, tehát a kormányról közölt dicsérő jellemrajzokat, mert hiszen „mi köze a külföldnek privát bajainkhoz”. Feltűnő, hogy sem a Kossuth Hírlapja, sem a Nép-elem nem Boldényit, hanem Bogdán Lajost nevezi meg szerkesztőként, szerintük ő az, aki „a magyar hazát, s ennek érdekeit akarja a szabad franczia népnek bemutatni”. Irodalomtörténészeink ennek alapján meg is próbáltak e Bogdán Lajosban egy új, eddig ismeretlen radikális magyar publicistát felfedezni. Mivel azonban erről a szereplőről semmi egyebet nem tudunk, viszont azt biztosan tudjuk, hogy a La Hongrie szerkesztője Boldényi volt, esetleg arra is gondolhatunk, hogy az új vállalkozásért a hazai sajtó nem óhajtotta a szélhámos Szabó-Boldényit megdicsérni, és így kitalált neki egy újabb nevet. 1848 októberében Boldényi egy újabb lap létrehozására tett kísérletet. Ez La Hongrie en 1848. recueil politique, historique et littéraire cím alatt próbálta ellensúlyozni a párizsi sajtó magyar vonatkozású cikkeinek elég kedvezőtlen nemzetiségi álláspontját. De ebből is csak négy szám látott napvilágot. Megszűnésében az is szerepet játszhatott, hogy a szeptemberben Párizsba érkező gr. Teleki László mint magyar megbízott és munkatársai, köztük Szarvady Frigyes, nem óhajtottak együttműködni a sikkasztó Boldényival, és hogy tartózkodásuk nemcsak a múltra nézve volt indokolható, az abból is kitűnt, hogy Boldényi ezután meg az emigráns Szemere Bertalan családját semmizte ki vagyona maradékából. Telekiék inkább arra igyekeztek, De Gerandóval együtt, hogy minél több kedvező hangvételű, névtelen cikket helyezzenek el a mérsékelt burzsoá liberális Le National című lapba, amely a francia baloldal visszaszorulásával mindinkább előtérbe került, és amely majdnem a legkedvezőbben kommentálta a magyar eseményeket mind nemzetiségi vonatkozásban, mind pedig a Habsburg-szimpátiát hirdető, hivatalos Journal des Débats állásfoglalásával szemben. Teleki egyébként 1849 tavaszán, az orosz intervenció hírére, francia újságírói működésének leglázasabb időszakában, maga is tervezett egy folyóirat-jellegű röpiratsorozatot, amelyben az orosz beavatkozás nyomán beálló eseményekről akarta folyamatosan tájékoztatni a francia közvéleményt. Az a De l’intervention russe című kiadvány, amelyet sokáig egyszerű röpiratnak tartottak kutatóink, {II-1-229.} tulajdonképpen e vállalkozásnak volt első darabja. Hallunk egy második szám megjelenéséről is. Többre azonban már részint az újabb hírek hiánya, részint pedig a közelgő bukás miatt már nem került sor.

IRODALOM

Vahot Imre Emlékiratai. I–II. Vahot Gyula kiad. Bp. 1880. – Váczy János: Az első magyar élclap. = OrszV 1887. 7. sz. 104–105. – Koltai Virgil: Dr. Kovács Pál élete és működése. Győr, 1889. – Csernátoni Gyula: Vonatkozások Petőfire a „Charivari”-ban. Petőfi Múzeum 1891. 141–144. – Ferenczi Zoltán: Petőfi hírlapi cikkei 1848-tól. Petőfi Múzeum 1892, 14–17, 30–35, 63–69, 84–91. – Berkeszi István: A temesvári könyvnyomdászat és hírlapirodalom története. Temesvár, 1900. – Vécsey Tamás: Tóth Lőrinc emlékezete. Bp. 1903. In: MTA Emlékbeszédek XI. – Stiller Kálmán: Vahot Imre. Eger, 1912. – Kiss Ernő: Szemere Bertalan. Kolozsvár, 1912. – Kovács Asztrik: A legrégibb magyar élclapról. = MNyőr 1913. 19–21. – Kemény Lajos: A kassai könyvnyomtatás történetéhez az 1848–49-es szabadságharc korából. = MKsz 1914. 263–267. – Pitroff Pál: A győri sajtó története. Győr, 1915. – Lupas János: Bariţiu György, az erdélyi román hírlapirodalom megalapítója. = TörtSz 1915. 382–405, és klny. – Cherestesiu Viktor: A magyarországi román sajtó politikai vezéreszméi és munkája a szabadságharc előtti évtizedben. Adalékok az erdélyi román intelligencia, kivált Bariţiu György politikai gondolkozásának jellemzésére. Bp. 1917. – Beniczky Lajos… visszaemlékezései és jelentései az 1848/49-iki szabadságharcról és a tót mozgalomról. Sajtó alá rend.: Steier Lajos. Bp. 1924. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története a legrégibb időktől 1848-ig. Bp. 1926. – Sipos Lajos: A magyar szabadságharc visszhangja a francia irodalomban, 1848–1851. Bp. 1929. – Sigerus, Emil: Die deutsche periodische Literatur Siebenbürgens, 1778–1930. Sibiu, 1930. – Ösztern Rózsa: Zsidó újságírók és szépírók a magyarországi németnyelvű sajtóban a Pester Lloyd megalapításáig, 1854-ig. Bp. 1930. – Szemző Piroska: Német írók és pesti kiadóik a XIX. században, 1802–1878. Bp. 1931. – Kardos Emília: A pécsi német sajtó és színészet története. Bp. 1932. – Réz, Heinrich: Deutsche und österreichische Mitarbeiter der deutsch-ungarischen Zeitschriften und Zeitungen, 1819–1852. In: Festschrift für Gedeon Petz. Bp. 1933. 225–229. – Máté Károly: A sajtó története Pécsett és Baranyában. Pécs, 1934. – Nagy Zoltán: A magyar litográfia története a XIX. században. Bp. 1934. – Szentirányi Gyula: Szerelmey Miklós. In: Petrovics Elek Emlékkönyv. Bp. 1934. – Réz, Heinrich: Deutsche Zeitungen und Zeitschriften in Ungarn von Beginn bis 1918. München, 1935. – Ungár Elemér: A magyarság a hazai német folyóiratok tükrében, 1819–1848. In: Tanulmány a nemzeti érzés fejlődésének történetéhez. Pécs, 1937. – Steier Lajos: A tót nemzetiségi kérdés 1848–49-ben. I. Bp. 1937. – Rapant, Daniel: Dejiny slovenského povstania r. 1848–49. I–II. T. Sv. Martin 1937–1950. – Horváth László: Petrichevich Horváth Lázár élete és munkássága. Bp. 1937. – Weisenfeld, E.: Die Geschichte der Publizistik bei den Siebenbürger Sachsen. Frankfurt a. M. 1939. – Kósa, Jean: L’opinion française et la Hongrie au siècle dernier. Nouvelle Revue de Hongrie 1940 III. – Dezsényi Béla: Az első magyar képes hetilap. A kassai Ábrázolt Folyóirat története. = MKsz 1940, 17–35, és klny. – Szemző Piroska: A „Pester Zeitung”. Egy XIX-ik századbeli kormánylap története. Bp. 1941. – D[ezsényi] B[éla]: Hová lettek a régi divatlapok műmellékletei? = MKsz 1942. 333–334. – Dezsényi Béla: Egy felvidéki hetilap két elfeledett cikkírója. = It 1943, 175–177. – Morlin Adorján: A magyar nyelvű élclapok első évtizedei, 1848–1868. = MKsz 1943, 166–183, 383–406. – Vigh Károly: A tizenkilencedik század szlovák hírlaptörténete. Bp. 1945. – Dezsényi Béla: Az időszaki sajtó története a Dunatáj országaiban. Bp. 1947. – Sziklay László: Launer István, egy 1848. évi szlovák röpirat szerzője. Bp. 1948. – Zsoldos Jenő: 1848–49 a magyar zsidóság életében. Bp. 1948. – 1848–1849. évi iratok a nemzetiségi megbékélésről. Bp. 1948. – Bouteiller Paul: La Révolution française de 1848 vue par les Hongrois. Paris, 1949. – Gerszi Teréz: Daumier és az első magyar élclap. = MűvtÉrt 1953. 138–144. – Vladimir Klimeš: Počátky Českého a {II-1-230.} Slovenského novinárštvo. Praha, 1955. – I. Tóth Zoltán: The nationality problem in Hungary in 1848–1849. = Acta Historica 1955. 4. tom. 1–3. fasc. 235–277. – Marko, Miloš: K otázkam publicistickej činnosti L’udovita Štura. In: L. Štur. Život a dielo, 1815–1856. Bratislava, 1956, 297–302. – Žapkay, Vladimir–Horváth, Julius: Slovenskje Národnje Novini, 1845–1848. IV. Bratislava, 1956. – Hernády Ferenc: Pécs sajtója 1948-ban. = Dunántúli Napló 1958. márc. 15. – .: A pécsi Tárogató két száma. = MKsz 1958. 76–73. – : A Pressfreie Flugblätter első száma. = MKsz 1959. 363–366. Petőfi összes prózai művei és levelezése. Sajtó alá rend.: Pándi Pál. Bp. 1960. – Hegedüs András: Petőfi és a győri „Hazánk”. In: Tanulmányok Petőfiről. Szerk. Pándi P. – Tóth D. Bp. 1962. 349–395. – Martinkó András: Hogyan szűnt meg a győri „Hazánk”? = ItK 1966. 381–383. – Dezsényi Béla: A Honderű válsága 1847-ben. = MKsz 1966. 152–156. – Lengyel Imre: Az Alföldi Hírlap 1848-ban. Adatok egy vidéki hírlap társadalmi szerepének vizsgálatához. A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyve V. 1966, 135–180. – Sárközi Zoltán: Bruz Lajos, 1807–1856. = TörtSzle 1967, 343–355. és kny. – Szekeres László: Jókai, az 1848-as Életképek szerkesztője. In: Jókai Mór, Cikkek és beszédek. II. Bp. 1967, 489–507. – Kemény G. Gábor: Pest nemzetiségi lapjai 1848–49-ben. = Budapest, 1968. 5. sz. 42–43. – Kiss József: Petőfi in der deutsch-ungarischen literarischen Beziehungen. Berlin, 1969, 275–297. – Molnár, László: Das Pester Modeblatt (Pesti Divatlap) und das ungarische Kunstgewerbe. Annales Universitatis Budapestiensis, Sectio Historica XI. Bp. 1970, 251–268. – Tamás Anna: Az Életképek (1846–1848). Bp. 1970. – Martinkó András: Petőfi útja a győri Hazánkhoz. In: Petőfi és kora. Szerk. Lukácsy S.–Varga J. Bp. 1970. 81–142. – Kiss József: A Nemzeti Dal egykorú fordítói és fordításai. Uo. 411–482. – Horvat, Jospi: Društveni spektar stoljeća novinstva Hrvatske, 1835–1935. = Joguslavenski Istorijski Časopis 1968. 3–4. sz. 39–56. – Vyvijalová, Maria: Slovenskje Narodňje Noviny. Boje o ich povolenie. Študia a dokumenty. Martin, 1972. – Miskolczy Ambrus: George Barit a román–magyar szövetségért 1848-ban. = Ttáj 1974. 6. sz. 42–46. – Sárközi Zoltán: Az erdélyi szászok 1848–1849-ben. Bp. 1974. – Niederhauser Emil: A nemzeti megújulási mozgalmak Kelet-Európában. Bp. 1977. – Lengyel Márta: Egy fejezet 1848-i sajtónk történetéből. Julian Chownitz „Die Opposition”-ja. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1978. Bp. 1980. 471–491. – T. Erdélyi Ilona: Honderű, 1843–1848. In: A magyar sajtó története. I. 1705–1848. Szerk. Kókay Gy. Bp. 1979. 608–618.