WINDISCH ERKÖLCSI HETILAPJAI

Miként a hazai német nyelvű hírlapirodalom megindításában, hasonlóképpen a folyóirat-irodalom kezdeteinél is úttörő szerepet játszott Windisch Károly Gottlieb. Bécsi tartózkodása alatt ismerkedett meg azzal a folyóirattípussal, amely a 18. század egyik legnépszerűbb és legjellegzetesebb periodikus kiadványa volt: az úgynevezett erkölcsi hetilapokkal. Mivel e folyóiratok közvetlenül nem politizáltak, és a társadalombírálatot is sokszor csak burkoltan gyakorolták, előttük megnyíltak a politikailag és társadalmilag fejletlenebb országok kapui is. A század első felében Európa nagy részében elterjedtek és a teréziánus korszakban eljutottak {I-190.} Ausztriába is. Meghonosításuk Gottsched nevéhez fűződik, aki már a húszas évek közepétől kezdve foglalkozott Németországban e folyóirattípussal: kiadta német fordításban Addison Spectatorát és önálló erkölcsi hetilapokat is szerkesztett.

A teréziánus korszak reformjai szellemének éppen megfeleltek e folyóiratok Gottsched és Gellert által megszelidített változatai, amelyek „józan” racionalizmusukkal, moralizáló tartalmukkal és utilitarista tendenciáikkal szalonképesek lettek Mária Terézia uralkodása idején, a hatvanas évektől kezdve. Gottsched nyomán indította meg Klemm Keresztély Gottlieb az első ausztriai morális hetilapot 1761-ben, Die Welt címmel, amelyet nem sokkal később követett Sonnenfels Der Mann ohne Vorurteil című folyóirata is.

Windisch Klemm Die Weltjén keresztül ismerkedett meg e laptípussal; a bécsi lapnak maga is munkatársa volt. Bár a szerzők nevét nem tüntetik fel, néhány cikknek e lapban és más osztrák folyóiratban is, kétségtelenül Windisch volt a szerzője. Egy hasonló hetilap indításához is a bécsi Die Welttől kapta a mintát.

A Pressburger Zeitung második évfolyamának végén bejelenti, hogy a következő évben hetenként hasznos tudományos cikkeket fog közölni: 1766-ban valóban megjelent néhány, az olvasók művelésére szánt értekezés és elbeszélés. Korábban ilyenek csak elvétve akadtak a lapban. Egy évvel később, 1767-ben pedig az ilyesféle közlemények részére egy külön mellékletet létesített a Pressburger Zeitunghoz Der Freund der Tugend címmel.

A melléklap hetenként jelent meg és főleg szépirodalmi és moralizáló közleményeket tartalmazott. Ugyanazok a műfajok találhatók benne, minht amelyek Klemm folyóiratában: kisebb novellák, tanító mesék, alkalmi költemények, talányok. Az egyes cikkekből általában mindig valamilyen erkölcsi tanulságot lehetett levonni. Az egyik elbeszélés például az erényes életmód megkedveltetésére hivatott. Különösen gyakran népszerűsítik e cikkek a nők erényes foglalkozásait és az erény jutalmául nyert szép családi életet. Az Olint és Olivia című történet főszereplője, a jólelkű Olint még özvegy korában is tökéletesen neveli gyermekeit. Az Erast és Elise című elbeszélés hősei hűségük jutalmául a családi boldogságot kapják.

A humoros elbeszélések és anekdoták csakúgy, mint a tanító mesék is mind valamilyen erkölcsi tanulságul szolgálnak az olvasónak. Az elmélkedésekben pedig szintén a moralizálás dominál. Az erény, az önzés, a könyörületesség, az idő helyes kihasználása ezeknek az írásoknak a főbb tárgyai.

A teréziánus korszak mérsékelt felvilágosultságára a babona ellenes cikkek mellett egyes tudomány-népszerűsítő és esztétikai írások emlékeztetnek. Fellelhető bennük az emberi értelembe vetett hit, és az a felvilágosodásra jellemző meggyőződés és optimizmus, hogy a gondolkodó ember a hatalmába keríti az egész természetet.

A honismereti iskolának a hatása az a tanulmány, amelyben a pozsonyi vár történetét ismerteti Jordanes, Bonfini és Bél adatai segítségével. Jellemző viszont, hogy az egyik cikk Xantippét, az évszázadok során kedvezőtlenül megítélt asszonyt azért veszi védelmébe, mert Szókratész nem törődött a családjával és lépten-nyomon megsértette a házirendet.

{I-191.} Az irodalmi jellegű anyaghoz tartoznak még az alkalmi és egyéb költemények, a Gondolatok címmel közölt bölcs mondások és egy Metastasio-mű verses fordítása, amelyet bizonyára Windisch készített.

A Der Freund der Tugend három év után, 1769 végén szűnt meg. Windisch arról ír a Pressburger Zeitungban, hogy mivel sokan megkedvelték a mellékletet, 1770 elejétől kezdve ismét megjelentet egyet, de más címen. Az új melléklap címe Der vernünftige Zeitvertreiber lett. Példányai napjainkig nem ismertek, de bizonyára hasonló tartalmúak voltak az előző kiadványhoz.

1771–1773 között ismét más címmel jelent meg a pozsonyi német újság melléklapja. Címe ekkor Pressburgisches Wochenblatt zur Ausbreitung der Wissenschaften und Künste lett. E harmadik erkölcsi hetilapjában Windisch különösen a természettudományok és a gazdasági jellegű közlemények irányában bővítette eddigi témáit. A természettudományról azt írja, hogy az az évszázad legkedveltebb tudománya. Ezt is erkölcsnemesítő eszközként igyekezett felhasználni és azt állította, hogy e tudományoknak az emberi nem boldogsága szempontjából van jelentősége.

A természettudományokkal és a gazdaságtannal foglalkozó cikkek és értekezések nagy részét külföldi folyóiratokból vette át. Forrásként hivatkozik az Universal Magazine, Mémoires de l’Académie des Sciences és a Gazette littéraire de Berlin című lapokra. Ez nem jelenti azt, hogy minden esetben közvetlenül ezekből merített; cikkeit sokszor valamelyik bécsi lap, esetleg a Realzeitung közvetítésével vette át.

Windisch ebben az utolsó melléklapjában egyre inkább csökkenti a morális irányú elbeszélések számát. A közölt elbeszélések a jó, igazságos és felvilágosult uralkodó ismérveit fejtegetik. A Lysimachus című például e mondattal végződik: „Ó, mikor szűnnek meg a monarchák úgy uralkodni, mint Nagy Sándor, és mikor kezdenek el úgy gondolkodni, mint Lysimachus?” Egy másikban pedig (A szigorú igazságosság példája) Károly burgundiai herceg gonosz helytartójának bűnhődéséről van szó.

A történeti anekdoták mellett sok elmélkedő cikk is van a lapban. Ezek között a Föld lakóinak számáról, az egészség megtartásáról, és – bizonyára Montesquieu nyomán – a klímának az erkölcsökkel és törvényekkel való kapcsolatáról olvashatunk.

A természettörténetnek is nagy jelentőséget tulajdonít, azt állítja róla: e téma is lehetőséget ad ahhoz, hogy erkölcseinket megjavítsuk. Az ízlés nevelésében is fontos szerepet tulajdonít a természettudományoknak. Véleménye szerint a nép ízlésének megjavításával az állam boldogulása is előrehalad.

Ha tehát Windisch némileg el is tért a Pressburgisches Wochenblattban az erkölcsi hetilapok szépirodalmi és didaktikus irányától, természettudományi és gazdasági vonatkozású cikkeivel is az erkölcs nemesítését kívánta szolgálni.

1773 végén szűnt meg a Pressburgisches Wochenblatt, akkor, mikor Windisch a főlap – a Pressburger Zeitung – szerkesztésétől is megvált.

Windisch publicisztikai tevékenysége azonban még nem fejeződött be. Írt olykor-olykor cikkeket a bécsi Realzeitungba, Hoffmann Lipót Alajos folyóiratába {I-192.} és Tersztyánszky Dániel Allergnädigst privilegierte Anzeigen című lapjába. Néhány évvel később pedig egy új folyóiratot indított, amely eltért mind a korábbi morális hetilapjaitól, mind pedig a Pressburgisches Wochenblatt-tól. E téren is Gottsched követőjének bizonyult, aki szintén kezdetben erkölcsi hetilapokat, majd később tudományos folyóiratot adott ki.

Az 1780 végén meghirdetett és 1781-ben Pozsonyban Ungrisches Magazin címmel megindított folyóirata már függetlenül jelent meg a Pressburger Zeitungtól: önálló, tudományos folyóirat volt. Megindításakor Windisch is felvetette – akárcsak Keresztury a bécsi latin újsággal kapcsolatban – a külföld tájékoztatásának feladatát. Windisch azonban főleg a hazai kulturális és tudományos eredményekkel kívánta külföldi – és természetesen hazai – kortársait megismertetni.

Lapjába mindent fel szándékozott venni, ami a hazai történelem, földrajz és természettörténet tárgykörébe tartozik. Munkatársai közé igyekezett beszervezni a hazai németajkú tudósokat. Már az 1781 közepén megjelent első füzet is azt bizonyította, hogy e terve jó úton halad a megvalósítás felé, ugyanis – Windisch írásai mellett – már itt szerepeltek Cornides Dániel, Huszty Zakariás Gottlieb, és Csaplovics János tanulmányai. Cornides, akinek három művelődéstörténeti cikke is megjelent e számban, nemcsak szerzőként működött közre, hanem tanácsadója is volt Windischnek: az egyes füzetek összeállítását levélben minden alkalommal alaposan megvitatták.

Történelmi, földrajzi, természettudományi jellegű témák uralkodtak kezdettől fogva a folyóiratban. Windisch a Bél által megindított honismereti iskola késői követőjeként hangsúlyozta 1781-ben egy Cornideshez írt levelében: „Az olvasó közönség legnagyobb része nem keres mást, csak útleírásokat. … Külső országokról van már egy egész tömeg leírásunk, de a hazánkat nem ismerjük.” így aztán nem csoda, hogy a folyóiratban egymást követik a leírások Königsbergről, a Nógrád megyei savanyúvízforrásokról, Máramaros megyéről és más tájakról, városokról. Szerzőik közt találjuk – Windischen kívül – Benkő Józsefet, Ab Hortis Dánielt, Richter Károlyt, Conrad Dominik Bartschot és még sok korabeli tudóst, akik nevüket nem mindig írták ki. Weszprémi István például „St. W.” betűjel mögé rejtőzött abban a cikkében, amelyben a magyar bibliafordításokról írt. Windisch arra kérte őt, hogy máskor is tisztelje meg folyóiratát cikkével.

A földrajzi témák mellett ilyesféle történeti témákat találunk a lapban: Mitzbán Simon grófról írt cikket, régi leveleket és iratokat, történeti tárgyú anekdotákat, numizmatikai, genealógiai írásokat, adatokat és leírásokat a reformáció korából, a 15 –16. századi nyomdászatról. A szerzők nagy része hazai német tudósaink közül kerültek ki, ezért nem csoda, ha főleg – de nem kizárólag – a magyarországi németség történetével és nyelvével foglalkoztak cikkeikben.

Windisch folyóirata – még a hungarus kereteken belül, de – már a hazai német nyelv, kultúra és tudományosság iránt mutatott elkötelezettséget. Ebből a szempontból is jellemző az a vita, amely közte és Rát Mátyás Magyar Hírmondója között kialakult a magyar nyelv irodalmi nyelvvé válásának lehetőségeiről és jelentőségéről valamint más demográfiai kérdésekről.

Rát is a pozsonyi evangélikus iskolában nevelkedett, mint Windisch, akivel {I-193.} baráti viszonyban is volt: lapjában közölte Rát egyik tanulmányát, aki meg elismerően nyilatkozott újságjában Windisch folyóiratáról. Mégis: az ő göttingai tanulmányútja, melynek révén belekóstolt a modernebb felvilágosodás eszméibe, valamint az a körülmény, hogy ő a magyar nemzeti fejlődés irányába törte át a hungarus kereteket, érezhető válaszfalat emelt közéjük. Ennek egyik jellegzetes megnyilatkozása volt éppen az a felelet, amelyet Rát lapja adott az Ungrisches Magazin azon kérdésére, hogy hasznos-e a tudományoknak, és a magyar nemzetnek, ha arra törekszik, hogy a magyar nyelv könyvbéli nyelv legyen? Rát egész tevékenysége erre pozitív választ igyekezett adni, míg Windisch, noha szavakkal nem felelt e kérdésre, de gyakorlatával ellenkező véleményt sejtetett. Egész publicisztikai és tudományos tevékenységét ugyanis német nyelven fejtette ki, sőt fáradozásainak egyik fontos célja éppen az volt, hogy a hazai tudományosság nyelvét a latin helyett a németre váltsa át. A német nyelvnek a gottschedi program keretében napirendre kerülő stilisztikai reformja szellemében szolgálta írásaival a német irodalmi és tudományos nyelv egységesítését, a hazai német dialektusok között. Így egyesült nála Thomasius latin ellenes programja és Gottsched német nyelvi egységesítő törekvése, egy magyarországi „hungarus” magatartással. Az effajta „patriotizmus” azonban egyre inkább válságba és ellentmondásokba került, különösen a század vége felé, amikor a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve a középnemesség megindult a polgári nemzeti állam irányába vezető gazdasági, politikai, de főleg kulturális fejlődés útján. Fokozta még a Windisch-féle német nyelvű„patrióta” magatartás ellentmondásait II. József nyílt centralizáló és németesítő politikája, amelynek Windisch tevékenysége – esetleg akarata ellenére is – alátámasztást adott.

Közvetve azonban mégis szolgálta a magyar nyelvű publicisztika és tudományosság kifejlődését. Részben példát adott a hazai tudományos életnek arra, hogy a latin nyelvtől való elszakadás az irodalmi és a kulturális életben nálunk is megvalósítandó feladata. Másrészt pedig ösztönzést adott a nyelvi mozgalom magyar híveinek, hogy magyar nyelven is hasonló vállalkozásokba kezdjenek. Így indult meg nemzeti nyelvű tudományosságunk és magyar nyelvű hírlap- és folyóiratirodalmunk is – nem kis részben Windisch közvetett ösztönzésére.

Bár Windisch a magyarországi tudományossághoz igyekezett szólni elsősorban, folyóirata külföldön is olvasottá és elismertté vált. Ezt a külföldi missziót, a magyar „szorgalmatosság” megismertetését Windisch programjába is vette, és e téren – hála folyóirata nyelvének – természetszerűen hatékonyabb tudott lenni, mint a későbbiek során hasonlót szándékozó magyar nyelvű újságok és folyóiratok.

Nagy érdeme Windischnek ezenkívül az is, hogy legalább a felvilágosodásnak egy kezdeti fokával rendszeresen kapcsolatba hozta magyarországi olvasóit. Ennek határai sohasem lépték túl a teréziánus-jozefinista kereteket: fejlettebb polgári eszmékről nem volt szó nála sem, mint ahogy hazai polgárságunk is a feudalizmushoz simult. De mégis, maga az a körülmény, hogy a világi jellegű tudományosságnak, a földrajznak, a természettudományoknak és a történelemnek periodikus sajtóban teret nyitott, nem lekicsinyelhető eredmény.

{I-194.} Jellemző a cenzúraviszonyokra, hogy az Ungrisches Magazin sem kerülhette el az összeütközést a pozsonyi cenzorral. A folyóiratok revízióját – ellentétben az újságokéval – nem a magisztrátus kebeléből kijelölt személy, hanem a könyvcenzor végezte. Az 1784-es évfolyam első, második és negyedik füzetében nem talált kivetnivalót, de a harmadik számban több részlet kinyomtatását megtagadta, részben azért, mert szeméremsértőnek találta, részben pedig azért, mert véleménye szerint a nép körében a mágiával kapcsolatos tévedéseket terjesztette volna.

Az Ungrisches Magazin 1787-ig jelent meg. Megszűnésének pontos okát ugyan nem ismerjük, de valószínűleg összefüggött azokkal a nyomdai nehézségekkel, amelyekre Windisch többször is utalt. Közrejátszhatott az a körülmény is, hogy Windisch legközelebbi munkatársa, Cornides egyetemi tanár lett, és úgy látszik, kevesebb ideje jutott a folyóirat számára. A lap egyik bécsi munkatársának, Conrad Dominik Bartschnak, a Wiener Zeitung jozefinista szerkesztőjének Hajnóczyhoz írt leveleiből az derül ki, hogy a folyóirat fennállásának utolsó éveiben azt javasolta Windischnek: több politikumot vigyen bele. Azt is szerette volna, ha címét Ungarische Staatsanzeigenre változtatja és a pártokat egymás ellen élénkebb vitára készteti, a felvilágosodás érdekében. Mindez azonban nem következett be.

1791-ben Neues Ungrisches Magazin címmel ismét életre kelt Windisch megszűnt folyóirata, amelyet a korábbi füzetek mintájára szerkesztett egészen 1793 márciusában bekövetkezett haláláig. De a kilencvenes évek körül beálló politikai változások nem hagytak jelentősebb nyomot a folyóiraton, amelynek cikkei többnyire továbbra is távol maradtak az aktualitásoktól.