A KOMÁROMI MINDENES GYŰJTEMÉNY (1789–1792)

A Magyar Museum és az Orpheus – különbségeik ellenére – hasonló típusú folyóiratok voltak, amelyek a német irodalmi-politikai folyóiratokra emlékeztettek.

A Komáromban 1789-ben Mindenes Gyűjtemény címmel megindított lap jellege és időszakossága alapján inkább emlékeztetett a század népszerű folyóiratára, az {I-221.} úgynevezett morális hetilapokra. Ugyanakkor kultúrpolitikai célkitűzés szempontjából közel állt Batsányi Magyar Museumához. Szerkesztője, Péczeli József komáromi református lelkész – közvetlen munkatársaival: Perlaki Dávid evangélikus és Mindszenti Sámuel református lelkésszel együtt – szintén Bessenyei művelődéspolitikai programját igyekezett elsősorban megvalósítani, de másképpen, mint a kassai folyóirat.

A Mindenes Gyűjtemény szerkesztője elsősorban a hasznos ismeretek terjesztését és az olvasás népszerűsítését akarta szolgálni oly rétegek körében, amelyek korábban még nem kóstoltak bele a tudományokba. Ezek közé számította a kis- és középnemeseket, valamint a női olvasókat, akiknek megnyerésére különösen törekedett. Lapjának irányzata sajátos keveréke volt a jozefinista népfelvilágosításnak, a nemesi reformizmusnak és a modernebb eszméknek.

Péczeli neve és költeményei gyakran szerepeltek már a nyolcvanas évek hazai újságjaiban, miután németországi, svájci és hollandiai tanulmányútjáról hazatért. Rát és Révai nyelvművelő-ismeretterjesztő irányzata bizonyára hatással volt rá, mint ahogy a nyugati országokban megismert folyóirat-irodalomnak is szerepe volt abban, hogy 1789-ben ő maga is folyóirat-alapításra gondolt.

A Mindenes Gyűjtemény – bár hetenként kétszer jelent meg, miként az egykorú újságok – közleményeinek jellege miatt, a folyóiratok közé sorozható. A szépirodalmat és az esztétikumot – ellentétben a kassai lapokkal – mellőzte ugyan; fő célját a nemzeti nyelv fejlesztésében és a hasznos ismeretek terjesztésében látta. A 18. századi honismereti iskola programja: a hazai természeti história forrásainak leírása mellett, a háztartásban, valamint a gazdaságban felhasználható hasznos tudnivalókat, a „keresztyéni virtus” példáit, találós meséket, rejtvényeket ígért.

Péczeli tudatosan fordult az ismeretterjesztés irányába. „Sokan azt mondhatják – írta –, mind tudjuk mi azt, ami a Gyűjteményben van. Megengedjük: úgy, de nem tudják feleségeik, s gyermekeik, s azoknak kedvekért kellene ezt járatni.”

Lapját Görög Demeterék bécsi köre és Révai nagy elismeréssel fogadta. Révai így írt az első szám után: „Én is oly magyar lévén, ki szívből óhajtja mind nyelvünk előremenetelét, mind pedig szegény népünk megvilágosodását”. Ugyanakkor Szacsvay gúnyosan és féltékenyen nyilatkozott a komáromi folyóiratról, és ezzel a nyilatkozatával széles körben – többek között Kazinczynál is – visszatetszést keltett. A gúny oka Péczeli vártnál jóval kisebb közönségsikere volt. A komáromi szerkesztő azt ígérte: ha olvasóinak száma eléri a 900–1000 főt, évi 1000 tallért ajánl fel a nyelvművelő társaság céljaira. Az olvasók száma azonban 1790-ben csak 137 volt, köztük 40 komáromi. (E számban még azok is szerepeltek, akiknek ingyen küldték a lapot.)

Kudarcuk lehet egyik oka annak, hogy figyelmük olyan társadalmi rétegek felé terelődött, amelyek anyagi elesettségük miatt nem gondolhattak könyv- és folyóiratolvasásra. Herderhez hasonlóan, a népből – kisnemesekből, de parasztokból is – akartak létrehozni olyan olvasótábort, amely biztos alapja lehetett volna a nemzeti irodalomnak.

Különösen Kovács Ferenc pápai mérnök cikkei foglalkoznak e témával, de mások is hozzászóltak a kérdéshez. Bertits Ferenc is azon a véleményen volt, hogy {I-222.} „mindig több jótévők származtak a köznépből, hogy sem a főrendekből”, ezért kellett volna a nép kezébe adni már régebben a könyveket: a legjobb mecénás az angoloknál és a franciáknál is a 2–3, sőt a 9–10 ezer előfizető.

A korban divatos népfelvilágosító irodalom keretében több helyen adtak ki úgynevezett „néplapokat”, amelyek – miként például Kramerius cseh lapjai – mérsékelt felvilágosultságot és ismereteket kívántak a nép számára nyújtani. De a Mindenes Gyűjtemény néhány írása túlment a jozefinista kereteken. Miként ekkor még Hajnóczy, a Mindenes Gyűjtemény cikkírója is abban reménykedett, hogy a nemesség önként hajlandó lesz előjogairól, köztük jobbágyi szolgáltatásairól is lemondani, s ezért így szólította fel őket:

„Ha tehát hazátok boldogságának és dicsőségének örültök, ha nemzetek kimíveltetését és pallérozatatását szeretitek; ha hazátok fiai és polgártársaitok szemeitek előtt és szivetekben még emberi becsekben állnak: adjátok vissza nékiek emberi jussaikat, szaggassátok, tépjétek széjjel láncaikat, oldozzátok fel bilincseiket, töröljétek el nem csak szívvel, hanem valósággal és cselekedettel is ama szívet rémítő és leverő boldogtalan rabi és örökös jobbágyi nevezeteket, és állítsátok vissza mind azokat, mind magatokat emberi jussaitokba.” (MGy 1790. IV. 3–9.) Kovács Ferenc tisztában volt azzal, hogy a parasztságból csak akkor válhat olvasóközönség, ha ennek társadalmi és anyagi akadályai eltűnnek.

A Mindenes Gyűjtemény a nemzeti nyelv ügyének egyik legszenvedélyesebb előharcosa volt. Péczeli publicisztikájában nyelv és nemzet sorsa szorosan összefonódik: azt hirdette, hogy a nyelvvel együtt a nemzet is eltöröltetik. Hasonló nézetekkel már korábban is találkozhattunk, főleg Rátnál, Révainál és Barczafalvinál, de a nyelv és a nemzeti lét ily szoros kapcsolatára Péczeli mutatott rá a legerősebben; egyik cikkében Kazinczyt is megbírálta.

Péczeli publicisztikájának – különösen azáltal, hogy egyes cikkeit más lapok is átvették – jelentős visszhangja volt. Saját előfizetőinek a tábora azonban nem nőtt meg, és 1790 végén gyakorlatilag meg is szűnt a folyóirat, bár még 1791–92-ben is megjelent egy-egy kötete, de ezek már évkönyvszerű, aktualitások nélküli tartalommal rendelkező kiadványok voltak.

A folyóiratnak évkönyvvé történt átváltozása megzavarta a cenzúrahatóságokat. 1792 májusában, tehát kevéssel azután, hogy a Magyar Museum elleni hajszát megindították, a Helytartótanács a komáromi magisztrátusnál érdeklődni kezdett a Mindenes Gyűjtemény után is, különösen azért, hogy miért nem küldik a folyóirat cenzúrapéldányait az előírt utóellenőrzés céljából. A magisztrátus felszólítására Péczeli és munkatársai azt válaszolták, hogy 1789 júliusában folyóiratuk a cenzúra hozzájárulásával indult meg. Kezdetben hetenként kétszeri megjelenésű volt és postán terjesztették. 1790 júliusában azonban az előfizetők kis száma és más nehézségek miatt kénytelenek voltak e periodikus kiadványt megszüntetni. 1791-ben Péczeli József kísérletet tett a Mindenes Gyűjtemény folytatására, de már könyv formájában, miután a kéziratot a bécsi cenzúra jóváhagyta. Eddig egy ilyen kötet jelent meg, a második – melyet szintén jóváhagytak már a cenzúrahatóságok – most van sajtó alatt. E tájékoztatáshoz mellékeltek az összes addig megjelent kötetekből 2–2 példányt.

{I-223.} E példányokat a magisztrátus továbbította a Helytartótanácsnak. Egyszersmind arról tájékoztatta a központi hivatalt, hogy a komáromi folyóirat beküldése ügyében intézkedtek, s egyszersmind felhívták a szerkesztők és a nyomdász figyelmét arra, hogy tartózkodjanak a Strassburger Kurier valamint más újságok és röplapok közleményeinek az átvételétől és attól, hogy a cenzúra engedélye nélkül bármit is kinyomtassanak.

Péczeli 1792-ben bekövetkezett halálával végleg megszűnt a Mindenes Gyűjtemény, amely 18. század végi folyóirataink sorában sajátos, de jellegzetes, enciklopédikus műfajt és színt képviselt.