Ez a szó renaissance újjászületést jelent. Sokáig csak a tudományok és művészetek újraébredését, vagy – még szűkebb magyarázattal – a klasszikus kultúra feléledését értették rajta. Ma tudjuk már, hogy a szó sokkal többet fejez ki: fordulatot Európa szellemi életében; új korszakot, melyben az ember önmagára eszmél, és másnak érzi magát.* A görög és római kultúra visszaidézése csupán egyik nyilvánulása s egyúttal önkéntelenül kínálkozó eszköze volt az emberi szellem egyetemes megújhodásának. Csak ha így fogjuk fel a renaissanceot, értjük meg a nevelésnek azt az új konczepczióját, melyet ez a korszak megérlelt.
A történet ismerőjét nem kell figyelmeztetni, hogy ez a fordulat nem következhetett be minden előzmény nélkül. Már Nagy Károly idejében volt – bár szűk körű és rövid életű – renaissance. A tizenkettedik század scholasztikus bölcselete, Abaelard és Joannes Saresberiensis elmélkedése már az ébredező kritikának, az önérzetessé váló tudománynak, a klasszikus művelődés megbecsülésének szellemét leheli. A lovagság, jóllehet mélyen gyökerezik a maga korában, már új eszmények alkotóelemeit hordozza magában: a szerelem s minden, ami bűvös körében él, szinte merő tagadása a világmegvetésnek. Mily nehezen látszik megférni az aszkézis korszakának alaphangulatával az a játszi pajzánság, mely egy Walther von der Vogelweide kebléből fakad; a nő érzéki bájainak ama csodálata, mely költészetén elárad; az érzelmeknek amaz alanyisága, melylyel a szerelmetes költő a vén hársfa árnyékában boldogító álmait szövögeti.* S megelőzte korát Assisi Szent Ferencz is izzó és lángoló érzelmi világával, melyet nálánál közvetlenebbül senki se tárt föl s meleg szeretetével Isten összes teremtményei iránt. Ha olasz nyelven írt sejtelmes hymnusait olvassuk, az az érzésünk van, mint mikor a hajnali derengés pillanatában elsőt sóhajt a megreszkető természet, s megindul az erdő énekeseinek halk csicsergése, mely nemsokára – a Nap sugarainak diadalmas feltűnésekor – ujjongó dallá fog fokozódni. Avagy nem Petrarca szerelemtől lángoló szavait véljük hallani, mikor Szent Ferencz igéire figyelünk, melyekkel Krisztushoz fohászkodik?
|
Az igazi renaissance abban különbözik ezektől a jelenségektől, hogy ami addig csak szórványosan és kivételesen mutatkozott, most egyetemes törekvések alakját veszi fel. Nemcsak egyes emberek, hanem egyszerre sokan sejtik meg egyéni mivoltukat; nemcsak futólag, hanem állandóan eszmélnek önmagukra.