A középkor a rendi társulás kora. Az ember csak úgy jelentett valamit, ha valamely rendbe, testületbe, universitásba, schólába, czéhbe, gildébe tartozott. Minden ilyen kollektív egésznek tagjai egyformán gondolkodtak és éreztek, a testület szabályai szerint, s ezek a szabályok szükségképp összehangzásban voltak azokkal az egyetemes szabályokkal, melyeket a legnagyobb közösség, Krisztus egyháza, isteni jogon alkotott. Mihelyt az embert ezeknek a testületeknek valamelyike kiközösítette, elvesztette jelentőségét, bármily nagy súlya volt is magán a testületen belül s bármennyire kitűnt egyéni tulajdonaival. A renaissance ezt a felfogást meg akarja változtatni. Az ember tűrhetetlennek érzi megkötöttségét, egyéni mivoltának tudatára ébred; maga akar érvényesülni: önmagából akarja meríteni erejét, nem környezetéből, a hozzá hasonlókból s nem is a tekintély forrásaiból. Az egyéniség érvényesítésének ez a vágya fékevesztetten tör elő már a XV. század folyamán. Minden eszközt megragad, hogy czélt érhessen. Bőséges bizonyítékokat meríthetünk az olasz kényurak történetéből. Kevés kivétellel hatalmi emberek. Többnyire nem legitim alapon uralkodnak: széjjelfeszítve a hagyományos kereteket és saját egyéniségük erejében bízva, felülkerekednek kortársaikon. S így van minden téren: hadviselésben és politikában épp úgy, mint tudományban és művészetben. Míg a középkorban mindennek meg volt a maga megszabott kerete és formája (hogyan kell gondolkodni, beszélni, írni, tanulni, imádkozni, Istennek és fejedelemnek hódolni, erényes életet élni), addig most az ember mindenre rá akarja ütni saját lelkének bélyegét; keresve keresi azt, ami őt, mint egyént jellemzi és megkülönbözteti másoktól. Az olasz renaissance a művészi egyéniségek kora. A középkori festmények alakjainak arczvonásai igen sokszor hasonlítanak egymáshoz, bizonyos kánonokra emlékeztetők, majdnem személytelenek. Most minden alak húsból és vérből való határozott személyiség; mindegyikben a lelki élményeknek más-más vonásai tükröződnek; mindegyik valami sajátos hangulatnak, érzésnek, eszménynek, törekvésnek, elhatározásnak nyilvánvaló nyomait viseli magán. Mily kimeríthetetlenül gazdag egyéni változatokban vonulnak el szemünk előtt a Madonnák, melyeket a renaissance művészei megalkottak!