Aki egyénnek tudja magát, azt saját természete sarkalja, hogy önmagából kifejleszszen mindent, amit egyéninek érez. Az ember nem csak egy irányban, hanem lehetőleg sok irányban igyekszik kitűnni mások fölött. Így szüli meg egyénisége a sokoldalúságot. A középkor embere beéri azzal, ha tud jó pap, jó lovag, jó polgár, jó kereskedő, jó iskolamester lenni; nem is vágyik többre, s határsértést lát benne, ha a lovag megtanul írni, ami csak a papnak a dolga (ars clericalis), vagy ha a pap világi jogot tanul, ami nincs összefüggésben Istennek ajánlott hivatásával. Most a dolgoknak új felfogása jut uralomra. A renaissance emberének mindenhez kell értenie. Nem szabad elsenyvednie semmiféle istenadta tehetségének. Sokoldalúnak kell lennie. Már Dante is az volt: nemcsak költő, hanem tudós is, politikus is. A Quattrocento és Cinquecento fejedelmeinek, humanistáinak, művészeinek lelke bámulatosan hajlékony: majdnem valamennyien többféle, némelyik meglepően sokféle területen jeleskednek. Michel Angelo az egyetemes lángész typusa. Leonardo nemcsak a Gioconda és a Cenacolo halhatatlan megalkotója, hanem szobrász, építész, festő, költő, muzsikus, mechanikus, physikus, mathematikus egy személyben. Igazi uomo universale. Ilyen volt Leon Battista degli Alberti is. Nagy testi erő, nagy tudomány és nagy művészi képesség egyesültek benne: a legszilajabb paripát megfékezte, a tudomány minden ágában kitűnt, költő és zeneszerző volt, képeket festett és a képírás elméletét megírta, épületeket tervezett, humanista, jogász, philosophus és mathematikus volt, felfedező munkásságot fejtett ki az optikában és új gépeket szerkesztett. Bramante a festészet és építészet mestere, de e mellett a költészet múzsájának is hódolt. Enea Silvio szónok és költő, grammatikus, paedagogus, történetíró, geographus, archaeologus, diplomata, politikus és – pápa.
Ez a sokoldalúság nem ritkán meglepő ellentéteket is szült: a jónak és rossznak, a szépnek és rútnak találkozását egy és ugyanazon személyben. Lorenzo de' Medici „épp oly híres volt élczeiről, tréfáiról, mint tartalmas mondásairól és tanairól; épp úgy értett a lovakhoz és állatokhoz, mint a szobrokhoz; családjában épp oly otthonos volt, mint az orgia dorbézolásaiban és egyaránt kész volt akár Platonról vitatkozni, akár haditervet készíteni, akár veszedelmes polgárt láb alól eltenni”.* A Viscontiak gaztettet gaztettre halmoztak, de rajonganak a művészetért, tudományért és irodalomért. A milanói dóm és a paviai Certosa az ő uralmuk alatt épült. Niccollo d'Este, ferrarai őrgróf legyilkoltatja feleségét és fiát, de ugyanő az, aki újjászervezi az egyetemet s Guarino da Veronára bízza kis gyermekeinek a nevelését. A hírhedt condottiéréknek majd mindegyikében egyesül ez a fény és árnyék. Ghismondo Malatesta di Rimini élete csupa vértől ázik, de üres óráiban klasszikusokat olvas, elegáns verseket ír, humanistákkal és művészekkel veszi magát körül, s templomot építtet.