7. Az ember és a világ

Michelet ismeretes mondása szerint a renaissance nemcsak az embert fedezte fel, hanem a természetet is. Felfedezte legelébb is szépségeit. Dante természet leírásai, bármily pontos megfigyelésre vallanak, még egészen objektívek. Petrarca, ki gyűlölte a várost, s rajongott a faluért (amator ruris-nak és osor urbium-nak nevezi magát), már saját magát érezte meg Vaucluse elragadóan szép tájékaiban, a Sorgue patak szeszélyes kanyargásaiban és csendes mormogásában, ezerféle szint játszó zuhatagában, a forróság ellen enyhülést nyújtó barlangban, a nyáron is hófedte Alpokban, a nap felkeltében, az erdők suttogásában, a madarak énekében, a kalásztenger hullámzásában*. Boccaccio novelláiban (Amato, Decamerone) a költői tájképfestés gyönyörű példái találkoznak. Aeneas Sylvius nem tud betelni az olasz tájak (például a Monte Amiato) festői szépségeinek szemléletével. Mindenki szereti a természetet, s igyekszik lehető közel jutni hozzá, hogy személyesen is átélje a belőle kiáradó szépet. A kirándulások és utazások, melyeknek az üdülés és gyönyörködés a czéljuk, ekkor indulnak meg. Petrarca, mikor a Mons Ventosusra kirándul, azt írja,* hogy „csupán azért másztam meg ezt a rendkívül magas hegyet, mert látásának vágya késztetett rá”. A renaissance emberei nem oly tárgyilagosan nézik a természetet, mint a görögök és rómaiak; nem oly magafeledten, mint a középkor emberei, hanem beleviszik a természetbe egyéni érzésöket, vagyis a természettel együtt éreznek. A természet érzelmeket és hangulatokat kelt bennök; jelenségei összeszövődnek az egyén lelki életével; élményekké válnak.*

Felfedezte a renaissance a természetet, mint a tapasztalat tárgyát is. A kor fiai nemcsak aesthetikai, hanem empirikus érdeklődéssel is viseltetnek a természet iránt. Meg akarják ismerni minden oldalról, minden részében, minden vonatkozásiban: tárgyait, színhelyét, erőit. „A megismerésnek kielégíthetetlen vágya” szállja meg az embereket.* Ez hozta létre Copernicus elméletét, mely óriási fordulatot jelent a világegyetem felfogása módjában. Vasco de Gama és Kolumbus vállalkozásai új világrészeket tárnak fel, s ezzel kitágul az emberiség szellemi látóköre, fellendül a földrajzi és kosmographiai tudomány s új feladatokkal gazdagszik a természet leírása. Az embereket az állat- és növényvilág, az élő természet rendkívüli mértékben kezdi érdekelni. Fejedelmek és városok állatseregleteket tartanak (a firenzei köztársaság a maga gazdag készletéből két oroszlánt küld Mátyás királyunknak);* kertjeikben exotikus növények díszlenek. Mind számosabban fáradoznak a természet anyagának és erőinek felhasználásán. Ezzel szebbé és kényelmesebbé válik az élet. A középkorban az iparművészet jobbára az Isten dicsőségét vagy a hadviselés érdekeit szolgálta; most a magánélet fényűző szükségleteit is kielégíti. Már nem mindegy, hogyan lakik és ruházkodik az ember: fényes palotát épít magának, művészi csínnal megalkotott használati tárgyakat halmoz fel benne, külső megjelenésére nagy gondot fordít. S mindebben gyönyörködik, mert szeret élni. Tele van naiv és derült optimizmussal. Legelébb mindig a kellemest keresi, s mindent elhesseget, ami fájdalmat okozhat. Kitűnően ért ahhoz a művészethez, hogyan kell az élet örömeire vakító fényt bocsátani, melynek világossága azután elfeledteti az emberi szenvedések sötét árnyékait. Csak az olasz renaissance hozhatta létre Tizianót, a sugárzó vidámság és boldog életkedv leghivatottabb festőjét.




Hátra Kezdőlap Előre