Ez ifjak közt volt unokaöcscse Janus Pannonius (Csezmiczei János), később pécsi püspök. Tizenkettedik évétől huszonharmadik évéig, vagyis az ifjúkor legfogékonyabb időszakában olasz földön tartózkodott, kitűnő olasz mesterektől tanult, humanista légkörben nevelkedett s egészen teleszívta magát az antik szellemmel. Költészetének egyik, legdúsabban termő ágában Martialist választotta mintaképének.* Alig is van keresztény vonás abban, amit írt. Mikor a törökök ellen induló Mátyás király számára isteni segítségért könyörög, Phoebushoz, Marshoz, Pallashoz, Castorhoz, Vulcanushoz, Juppiterhez imádkozik. Mikor panaszolja, hogy a király oly késedelmesen gyűjt hadat a moldvaiak ellen, úgy fejezi ki magát, hogy habár Cynthia már annyi sok hónapot betöltött, a király még mindig halogatja hadjáratát, s kérdi, vajjon Budavára mikor fog ismét tapsolni a győzelem koszorúival elborított Neoptolemusának? A mythologia összes isteneit, félisteneit, hegyi, vízi és erdei tündéreit beleszövi verseibe, s a görög és római régiségnek nincsen oly vonatkozása, melylyel költészetében ne találkoznánk. Telítve van a klassziczizmus eszméivel. Nem képes más nyelven írni, mint a Martialisén, Ovidiusén, Vergiliusén; nem tudja korának jelenségeit más valamihez hasonlítani, mint a görögök és rómaiak viselt dolgaihoz. Ha szeretett tanítóját akarja dicsérni, azt mondja, hogy Róma annyit köszön Camillusnak, amennyit a latin nyelv Guarinónak, vagy imígyen szólítja meg mesterét: „Görögország Phoebushoz, a latin nép Faunushoz, Lybia Hammóhoz, Egyiptom Serapishoz folyamodik, mikor kétségben volt. Te hozzád az egész föld kerekségéről gyűlnek a népek, hogy fonnyadt lelköket a Te boldogító tanításoddal felüdítsék”, (tingant arida corda populi) s mikor Guarinus halálán szomorkodik, így kezdi versét: „Calliope, Clio, Polyhymnia, sírjatok! Meghalt Guarinus, a ti dicsőségtek”. A léleknek antik elemekkel való ezt a megtelítettségét tartották az akkori olaszok – mint láttuk – a legmagasabb fokú műveltségnek.
S a klasszikus szellemnek ezzel a teljes átérzésével és magába olvasztásával lett Janus szűkebb hazáján, Magyarországon túl híressé. Alig van új-latin költő, a kit a művelt Európa annyira ismert és méltatott volna.* Sokféle változatban magasztalják tüneményes emlékezetét, rendkívüli alkotó képességét, fejlett formai érzékét, melyekkel kortársait felülmúlta. A mi Erasmus és Agricola a tudományok minden ágában – írja róla egyik kiadója (Frobenius) –, ami a kabbalisztikában Reuchlin, a mathematikában Regiomontanus, az a költészetben Janus Pannonius. Magyarországnak ő a legnagyobb dicsősége – írja egy másik –, „akinek tudománya és beszéde a Napnál tisztább és a csillagoknál fényesebb”, aki legelőször hozta a Duna tájékára a Múzsákat, s akinek híre az egekig ér.
Mint pécsi püspök is állandó összeköttetésben maradt az olasz humanistákkal.* Könyvtára egyike lehetett a leggazdagabbaknak. Mikor 1464-ben Mátyás megbízásából Olaszországban járt, útjában egyre-másra szerezte be a könyveket. „Minthogy könyvtárt akart alapítani”, mondja a forrás,* „Rómában mindenféle szakmába vágó latin és görög könyvet, ami csak volt, összevásárolt (comprò a Roma tutti i libri, che poteva avere così greci come latini d'ogni facultà); Firenzében ugyanezt tette… bőkezűségében nem kímélve se költséget, se mást. Mikor innen távozott, néhány száz forintot hagyott hátra azoknak a latin könyveknek a lemásoltatása végett, melyek neki nem voltak meg.”