Azt gondolhatnók, hogy Mátyás hatalmas egyéniségének letűntével meg kellett szűnnie hazánkban minden humanisztikus törekvésnek. A közviszonyoknak II. Ulászló és II. Lajos idejében bekövetkezett romlása megerősíthetné ezt a feltevést. A királyok léhák, gúny és szánalom tárgyai. Egyikről, mint renyhéről és nehéz elméjűről beszélnek, a ki „akkor is hortyog, mikor a haza végveszedelemben forog”, a másikat, mint szegény és szerencsétlen gyermeket emlegetik a források. A kincstár többnyire üres. A nép végtelenül elnyomott és kifosztott. Az ország sorsa néhány erőszakos és nagyravágyó oligarcha kezében. Mindezeknek daczára a humanizmus jóval túléli Mátyást. Különösen állítható ez közvetlen utódjának, II. Ulászlónak idejéről. Maga a király, klasszikai nevelése* daczára, nem sokat gondolt ugyan a humanizmussal, de még életben volt az elődje uralma alatt művelődött főpapok és főurak egy része.* Neje Anna, franczia herczegnő, a tudomány iránt való fogékonyságával és finom műveltségével szintén hozzájárulhatott az értékes hagyományok fennmaradásához.* Végül, nem szabad feledni, hogy a nagy király idejében kisarjadt hajtásokban volt annyi természetes életerő, hogy mostoha viszonyok közt is még egy ideig virulhatott a művelődés fája.
Ennek első bizonyítéka az Ulászló uralkodásának első tizedében, 1497-ben Celtis Konrádtól alapított Dunai Tudós Társasága* (Sodalitas Litteraria Danubiana), mely a Bécsben és Budán tartózkodó humanistákat ifj. Vitéz János elnöklete alatt közös kötelékben egyesítette, s mintegy tíz évig állott fönn. A budai osztály (contubernium) tagjai közül ismertebbek: a velenczei születésű Balbus Jeromos, latin költő, aki Rómában, Padovában, Párisban, Prágában és Bécsben tanult meg tanított, majd II. Ulászló udvarába került s itt a királyi sarjaknak, Lajosnak és Annának nevelője volt; * a Medgyesen született, de Olaszországban nevelkedett Pisó Jakab, Erasmus lelkes híve, szintén latin költő s szintén nevelője II. Lajosnak (budai háza Lajos idejében is találkozó helye volt a bécsi tudós világnak);* a cseh kanczelláriának Budán tartózkodó két alkalmazottja Schlechta János és Olmüczi Ágoston, a kik közül emez a szabad-művészeteknek és a kánonjognak páduai, ill. bolognai doktora; az olasz eredetű Milius, udvari orvos; az osztrák származású, de bolognai tanulmányokat végzett Neideck György; s a nagyműveltségű, humanista szellemmel eltelt Hassensteini Lobkowitz Bohuslav, cseh főúr, aki szintén Olaszországban tanult. Ide számítjuk Stiborius (Stőberl) András mestert is, akinek mathematikai tudományát magasztalják.* Majdnem valamennyien udvari tisztséget viseltek, s ezen a czímen, nem tudós voltukért részesültek javadalmazásban. A semmittevő udvari humanisták kora – mint a ragúzai Cervinus könyörgő leveleinek* sikertelenségéből következtethetjük – immár lejárt.
Vajjon mivel foglalkozott s hogyan működött a Dunai Társaság? A források adatai azt a benyomást keltik, hogy tevékenysége inkább a tudós hajlandóságú műkedvelők eszmecseréjére szorítkozhatott, semmint nagyobb szabású tudományos vagy irodalmi tervek megvalósítására irányult. A sodalitás tagjai, úgy tetszik, sűrűn áldoztak Bakchosnak.* Tény, hogy irodalmi emléket nem hagytak. Annyiban mégis fontos ez a kör, hogy az európai tudós humanisták figyelmét továbbra is a magyar király udvarába terelte.
A magyarországi humanizmus hirtelen megfogyatkozásának ellene mondanak más bizonyítékok is. Még voltak magyar főpapok, akik lelkesedtek a klasszikus műveltségért. Thurzó Zsigmond udvara abban az időben „valóságos kis akadémia” volt, mely az akkor még fiatal Oláh Miklóssal megkedveltette a humanizmust. Az olasz és német egyetemeken megfordult Gosztonyi János tudományszeretete ekkor mutatkozott legnagyobb fényében.* A királyi udvar szellemi állapotának jellemzésére különösen tanulságosnak ítélem a fent említett Lobkowitznak egy levelét, melyet írója 1502-ben, tehát Mátyás halála után a 12-ik évben, egyik külföldi barátjához intézett. A királyi udvarban tartózkodó magyar papok, úgymond, „gyakrabban beszélnek a pénzről, mint a mennyországról; sűrűbben veszik ajkukra Nemesist és Laist, mint Krisztust és – a mi alig tűrhető – inkább mélyednek el Plautusba és Virgiliusba, mint az evangéliumba (plus Plauto Virgilioque, quam Evangelio incumbunt), s buzgóbban olvassák Epikuros tanításait, mint a pápák decretumait. Szeretném, ha megtudnád, hogy Pannonia minden dolga közül az tetszik nekem legjobban, hogy sok embert találok itt, akik tudományra vágynak és mindenféle irányban tudósok, s akikkel beszélgetni és barátkozni gyönyörűségem (quod multos invenio cupidos litterarum et omnifariam doctos, quorum colloquio atque familiaritate uti in deliciis habeo).” Ezzel az adattal egészen összevág Thurzó Zsigmond székesfehérvári prépostnak 1501-ben Budán kelt, Aldus Manutius velenczei könyvnyomtatóhoz intézett levele, melyben a főpap azt írja, hogy Virgilius és Horatius zsebkiadásaiban (propter tractabilitatem) fölöttébb gyönyörködik, s kéri Aldust, hogy Cicero műveit is hasonló alakban nyomassa ki.* Néha még egy-egy olasz humanista is feltűnik Budán; mint 1508-ban és 1515-ben Antonio Gazio, akinek „az ifjúság megőrzéséről és meghosszabbításáról” szóló munkája újabban vált ismeretessé.* Még Lajos idejében se veszett ki a humanista szellem a király környezetéből;* még 1518-ban is dicsérik Perényi Ferencz váradi, Szalkai László váczi, Szatmári György pécsi püspöknek latin stílusát és tudományát.* A nagyműveltségű Mária királynénak,* ennek a „renaissance-typusú asszonynak” oly könyvtára volt, melyben Seneca, Livius, Caesar, Salustus, Cicero, Ovidius, Lucanus munkái is helyet találtak.
Figyelmet érdemel végül, hogy a külföldi egyetemekre való vándorlás szakadatlanul folyik tovább. A páduai egyetemen 1490-től 1526-ig 160 magyar tanuló fordult meg,* tehát 86 év alatt kétszerte több, mint Mátyás uralkodásának 32 esztendeje alatt. Egyes főpapok, mint Bakócz Tamás, most is taníttattak ifjakat külföldön, nevezetesen Bécsben, Krakóban és Olaszországban.* A mindig pénztelen II. Lajos volt az, aki az olasz egyetemeken tartózkodó (igaz, hogy nem magyar származású) Silesius Logust évi 200 aranynyal segítette.* A Jagellók idejében vagy később szereplő magyar főurak és főpapok közül (a már említetteken kívül) olasz egyetemeken tanultak például* Nádasdi Tamás mester, a későbbi nádor, Buzlai Mózes főudvarmester, Magyi Sebestyén váradi kanonok, Erdődi Simon zágrábi püspök, Kisvárdai Várdai Ferencz erdélyi püspök (ki Gyulafehérvárott a tudósoknak egy kis csapatját gyűjtötte maga köré), Kálnai Imre erdélyi főesperes, Ráskai Gáspár országos kincstartó; Henckel János váradi kanonok, majd lőcsei plebános és Mária királyné udvari papja, gazdag könyvtár tulajdonosa, aki Melanchthonnal és Erasmussal levelezett; Csulai Moré Fülöp, pécsi püspök, Cicero lelkes olvasója;* az erdélyi Adrianus Wolfhardus, apostoli protonotárius, a ki püspöke költségén tanulta volt Bolognában a jogot, s később ugyanebben a városban adta ki Janus Pannonius több művét.* Istvánfi Pál 12 évet töltött olasz főiskolákon.* A bécsi egyetemen 1490-től 1526-ig körülbelül 700, a krakóin 1493-tól a mohácsi vészig mintegy 650 kétségtelen magyar tanulót számláltam a közrebocsátott anyakönyvek alapján. Mindezek az adatok, melyeket szaporítani is lehetne, eléggé bizonyítják, hogy a humanisztikus művelődés folyamata a Jagellók alatt sem apadt el teljesen.