Ugyanakkor, amikor a humanizmus a magyarországi társadalom legfelsőbb köreiben virágát élte, a nagy nyugati nemzetek műveltsége még alig érezte meg az új szellem lüktetését. Példa Francziaország. Nem lehet ugyan állítani, hogy a kultúrának ez a régente oly bő terméssel megáldott talaja a XV. század folyamán a magasabbrendű szellemi élettől érintetlenül maradt, de bizonyos, hogy e kor franczia tudósai, írói, művészei már csak folytatók, a középkori hagyományok továbbfűzői voltak, az indítás és kezdeményezés feltetszőbb ereje nélkül.* Az egyetemek tanárai közt találkoztak egyesek, akik írásaikat a római szerzőkből vett idézetekkel tarkították s tisztább latinságra törekedtek, de előadásuk és tárgyalásuk módja általában még nehézkes, fölöttébb elvont, a schóla módszereire emlékeztető. Volt franczia képzőművészet is a XV. században. Százával akadtak szobrászok és festők, kik a fényűző királyok és herczegek megrendeléseit teljesítették; de egy sincs köztök, akinek neve a köztudatban fennmaradt volna. Alkotásaikban nincs emelkedettség és lendület, hiányzik a stílus határozottsága, a művészi felfogás jellemzetes volta. Inkább az anyag gazdagságával vagy a részletek pontosságával hatnak a szemlélőre, mint az ízlés nemességével és a konczepczió erejével. A klasszikus minták vagy ismeretlenek, vagy még nem ragadják meg a lelkeket. Egyes kivételek, melyek nagy ritkán feltűnnek, nem elégségesek arra, hogy a franczia szellem egész alkatát megmásítsák. Nagyjában meg lehet állapítani, hogy a francziák a XV század végéig még középkori emberek voltak.*