A mag el volt vetve, s most már csak a Nap éltető sugaraira volt szükség, hogy kikeljen és sudárba szökkenjen. Ezt a kifejlést meghozta I. Ferencz király,* ez a sok emberi fogyatkozással terhelt, de a humanizmus szellemétől gazdagon megihletett renaissance-fejedelem, kinek uralkodása alatt tartós gyökeret vert franczia földön a klasszikus mintákon épült tudomány és művészet. Ismeretes, hogy mindebben mennyi része volt az olasz hatásoknak, azoknak a közvetetlen benyomásoknak, melyeket a király olaszországi hadjárataiban szerzett. Ferencz mélységes vonzalmat érzett a bájos Itália iránt, s mindenért rajongott, ami erre a legigazabb és legállandóbb szerelmére emlékeztette. Nagylelkűen befogadta országába azokat a nagyszámú olaszokat, kik politikai okokból elhagyták hazájokat s főleg déli Francziaországba (Lyon) özönlöttek. Az udvar – kivált a Mediciekkel való családi kapcsolatok révén. – lassankint olaszos színt öltött. Mint Mátyás királyunk, I. Ferencz is olaszokkal vette magát körül. A királyi kastélyokat* (Amboise, Fontainebleau, Saint-Denis, Chenonceau, Blois, Chambord stb.), melyeknek egynémelyikén az olasz építészet hatása szembeötlően megismerszik, többnyire olasz művészek díszítették föl szobrokkal, festményekkel, szőnyegekkel, ötvösművekkel. Leonardo da Vinci és Andrea del Sarto, Rugini, Bellini, Rosso, Primaticcio, Benvenuto Cellini több-kevesebb időt, némelyikök éveket töltött a király udvarában. Velök érintkeztek és éltek, rajtok és általuk nevelődtek a franczia művészek, Jean Cousin, Jean Goujon és a többiek.
Itt bennünket az iskolával oly benső kapcsolatban levő tudományművelés érdekel legközelebbről. A párisi Universitás képtelen lévén idejöket múlt didaktikai hagyományaival szakítani, a király – a franczia philologia nagymesterének, Budaeusnak* ösztönzésére – elsősorban a görög, latin, héber nyelvek és irodalmak tudományos művelése érdekében különálló, független főiskolát alapít, a Collège Royalt (1530), ahol a század közepe táján már 12 tanár tanított s nevelte a humanisták raját. (Első tanárai olaszok, valamennyien világi emberek.) Egyidejűleg újjászervezte a párisi királyi könyvtárt s királyi könyvnyomtatókat nevezett ki (legkiválóbbak az Estienne-család tagjai). Mindhárom intézkedése sohasem sejtett lendületet adott a humanisztikus művelődésnek. Az egész országban megsokasodtak a könyvgyűjtemények és nyomdák. Szótárak, nyelvtanok, klasszikus kiadások, paedagogiai iratok egymást érik.* A görög nyelv és irodalom mind ismertebbé válik, s mind jobban érezteti művelő hatását. Számos jó fordítás készül, melyeknek egynémelyike (Amyot Plutarchosa 1572) a nemzet közkincsévé válik. A század előhaladtával a klasszikus minták korszakos erővel hatnak a szépirodalomra is. A költők egy csoportja (főleg a Navarrai Margit köré sorakozók) Platon szellemétől ittasul;* majd föllépnek a Pléïade költői; élökön a páratlanul ünnepelt Ronsard, akinek egész költészete telítve van a klassziczizmus illatával; aki nemcsak Horatiust és Anakreont utánozza, hanem ódáiban a pindarosi költészet fönséges légkörébe emeli franczia olvasóját. Elméleti írója is akad az új iránynak Du Bellay személyében, aki (1549) hadat izen a „gótikus” eszményeknek, s a franczia nyelv és irodalom fejlődését egyes egyedül a klasszikusok utánzásától várja.* Az egész mozgalomba belekapcsolódik a franczia reformatio, melynek kiváló képviselői – daczára a folyton meg-megújuló üldöztetésnek – jelentékeny mértékben járultak e szellemi megújhodáshoz.