A Gargantua és Pantagruel szerzője a renaissance-kornak hű fia. Eredeti és sokoldalú. Értékítéleteiben függetleníti magát minden tekintélytől, műveltségének terjedelme pedig szinte határtalan. Regénye bizonyítja, hogy tudott görögül, latinul, héberül, arabul, olaszul, spanyolul és németül; mint katholikus pap jártas volt a theologiában és philosophiában; mint orvosdoktor (Montpellier egyetemén szerezte meg ezt a gradust) az orvosi tudományokban. Hogy értett a joghoz is, szintén műve igazolja (lásd Bridoye mester perrendtartását). Olvasottsága mind a régi klasszikus, mind az új franczia irodalomban megdöbbentően nagy. Sokat utazott, miközben emberismeretre tett szert, s betekintést szerzett a népek erkölcseibe, szokásaiba, intézményeibe; korának nemcsak legtudósabb és legműveltebb, de egyúttal legtapasztaltabb emberei közé tartozott. Művében a bolond csörgősipkájával jelenik meg előttünk, kétségkívül azért, hogy annál szabadabban mondhassa ki, amit igaznak tartott. Nem is tiltották el az írástól, bármennyire gúnyolta a pápát, a decretumokat, az egyházi javadalmasokat, a szerzeteseket. Vastag tréfái és groteszk alakításai nyilván az udvari bolondok szókimondásának előjogát biztosították neki.
E hóbortos külszín alá rejtőzik az akkori nevelés bírálata is, mely egyébként lényegében megegyezik Ramus ítéletével. Gargantua első, régi szabású tanulmányainak tartama (nem is számítva a computusra szánt időt) 37 évet, 9 hónapot és két hetet tesz ki. Ez a képtelen túlzás azt jelenti, hogy az akkori tervszerű oktatás tűrhetetlenül sokáig tart. A sok furcsa nevű és rég elfeledett tankönyvíró felsorolásának az a rejtett értelme, hogy a tanulás szokásos anyagának az igazi műveltséghez semmi köze. Száraz kompendiumok ezek, melyeknek tárgyalásmódja lelketlen és sivár; semmi nyoma egyfelől maradandó értékű klasszikus irodalmi anyagnak, másfelől az élet, a világ, a természet megismerésére szolgáló ismereteknek. Thubal Holofernes neveltje tudós és mégis tudatlan; e mellett modortalan és ügyetlen. Ugyanilyen lesújtó kritika rejlik a módszer gúnyos feldicsérésében. Mikor a szerző erősen hangsúlyozza, hogy Gargantua mindazt, amit tanult, szóról szóra a visszájára is el tudta mondani, azt akarja olvasójával megértetni, hogy az akkori iskola csak a gépies emlékezetet terhelte, de nem fejlesztette az értelmet, az erkölcsöket.
Milyen legyen tehát a jobb nevelés? E kérdésre Rabelais kétféle feleletet ád, a mennyiben a műveltségnek kétféle typusát állítja elénk. Egyik forradalmi, a másik meghiggadt. Amaz naturalisztikus, emez humanisztikus színezetű. Amaz Gargantua, emez Pantagruel neveltetésében tükröződik.