Gargantua teste legyen erős és egészséges, gyakorlott és ügyes; olyan, aminőnek az olasz elmélkedők kívánták az ifjú embert s a milyenné Vittorino akarta kiképezni a maga növendékseregét. A testgyakorlatoknak nincsen az a neme, mely Gargantua neveléséből hiányozhatnék. Még arról is gondoskodva van, hogy az ifjú mellkasát és tüdejét tágíthassa. Tanulmányaiban is egészen új szempontoknak kell uralomra jutniok. A világért sem szabad neki annyit tanulnia, hogy leleménye, ítélőképessége, önállósága megszenvedje. Továbbá, nemcsak a múltnak ismerete fontos, hanem az is, a mi az élő embert érdekli, a minek az ember hasznát veszi, a mi közvetlenül körülötte van, a mi valóság és élet. A módszerbe is több természetességet és életet kell belevinni; a tervszerű oktatásnál majdnem értékesebb az alkalomszerű. Gargantua legtöbbet alkalomadtán tanul; a csillagászatot az égboltozaton, a számtant kártyajátékon, a zenét nem könyvekből, hanem hangszereken; a természeti ismereteket nem az írókból szerzi meg, hanem a háztartásból vagy a szabad természet vizsgálatából; chemiát akkor tanul, amikor eszik; botanikát, amikor sétál; technologiát akkor, mikor végigjárja a műhelyeket. A tanulásnak ez a neme egészen szabad. Gargantua akként tanul, hogy maga lát, maga tapasztal. Csak így lehet ítélete emberekről és dolgokról. A szabadság szelleme nyilvánul meg a növendék játékaiban is, meg abban, hogy nevelője az üdülésről sem feledkezik meg. A kirándulások a szabad kiélés kitűnő alkalmai. Fontos itt az a gondolat, hogy minden gyermeknek szüksége van arra, hogy a benne fölhalmozott pezsdülő életerő egyszer-másszor ártatlan játékban vagy bohóságban kitörhessen; szüksége van oly időre, amikor dalolhat, ugrálhat, futkározhat, kiabálhat, s ha tetszik, a fűben hempereghet; amikor szabad neki pajkosnak is lennie. Ilyenekben ismerhető fel leginkább a paedagogiai fölfogásnak gyökeres megváltozása. Vittorino is elvitte növendékeit kirándulásokra; nekik is szabad volt a Casa Gioiosa kertjének pázsitján kergetőzniök. Mindez arra vall, hogy ez a kor a gyermeket másképpen kezdi megítélni, mint a középkor. Jobban érti meg; jobban tudja magát a gyermek kedélyvilágába beleképzelni. Semmi komolyság a Gargantua viselkedésében, mikor nevelőjével erdőt-mezőt végigjár. S mégis szükségesek voltak e czéltalan bohóságok is. Nem szabad a tréfás léhaságoktól sem egészen eltiltani a gyermeket, ha azt akarjuk, hogy teste és lelke egészségesen fejlődjék. Amely gyermek sohasem volt csintalan, sohasem tombolhatta ki magát széles jókedvében, könnyen kedélytelen embergyűlölővé válhatik.
Ámde talán csak mi vagyunk azok, akik ezeket a szerény tanulságokat vonjuk le Gargantua nevelésének rajzából. Maga Rabelais fensőbb czélokra tör. Neki nemcsak az forog elméjében, hogy a nevelést a gyermek érdekében derűssé kell tennünk, s az sem csupán, hogy a gyermeknek meg kell adni a lehetőséget a természetének megfelelő szabad fejlődésre, hanem hogy ez a nevelés előkészület legyen arra az ataraxiával párosult föltétlen szabadságra, mely az író gondolatmenete szerint a meglett ember legszebb előjoga és boldogságának egyedüli biztosítéka. A regény utolsó részében megrajzolja Rabelais ennek a szabad életnek, az egyéniség korlátlan érvényesülésére irányzott életnek szervezetét, amint ez a Thélème nevű apátság kastélyában elénk tárul; ahol a szellemiség gyönyöreinek hódol mindenki, ahol csak platoni szerelem uralkodik, és az egyéni lelkiismeret határtalan szabadságnak örvend. Temploma nincs az apátságnak; Istent mindenki saját otthonában tisztelheti. Az épület bejárata fölött e jelmondat: Tégy, a mit akarsz (Fay ce que vouldras); vagyis tedd azt, a mi természetednek megfelel.