Angliában is hosszú időre volt szükség, míg az újfajta műveltség meghonosodott. A földrajzi távolság, az ország elszigeteltsége s az angol fajnak lassú alkalmazkodóképessége sokáig késleltették a renaissance térfoglalását. A XV. század végével vonul be véglegesen Albion földjére a humanizmus.* Mondanunk sem kell, hogy itt is, mint Francziaországban, olaszországi érintkezések voltak döntő hatással. Az olasz renaissance kifogyhatatlan bőségű forrásaiból táplálkozott mindamennyi hatalmas folyam, melyek Európa különböző részeiben megtermékenyítették a kultúra talaját. Egyik vidékre gyorsabban ér el az áradat, a másikra későbben, de mindenütt új tenyészetet fakaszt. Már Petrarca korában akad egy-egy gazdag angol könyvgyűjtő, aki Itáliában megfordult. A konstanczi zsinaton Anglia küldöttei is megjelennek, s megismerkednek az ott levő olaszok finomabb, csiszoltabb műveltségével, mely klasszikus tanulmányaiknak volt eredménye. Poggio és Enea Silvio angolországi útjai erősítik a délről eredő hatásokat. Guarino és Vittorino tanítványai közt már angolok is vannak. A század végén mind nagyobb méreteket ölt az angoljárás olasz földre.* Aldus Manutius velenczei görög akadémiájának tagjai közt angol tudósokat is találunk. Az első nagyobbstílű angol humanisták, mint Linacre, Grocyn, Latimer (jól ismert nevek viselői) Firenzében tanultak görögül Demetrios Chalkondylastól.
Mindez akkor volt, mikor még nem dúlta fel az ország békéjét az egyháztól való elszakadás (mely angol területen nem a hitelvi kételyektől zaklatott emberi szívnek fájdalmas vonaglásaiban, a lelkiismeret küzdelmeiben, hanem egy erkölcstelen király érzékiségében lelte végokát). Már jóval VIII. Henriknek aragoniai Katalintól való elválása és az angol államegyház megalakulása előtt keletkezett a humanistáknak az a jól ismert köre, mely oly serény munkásságot fejtett ki a klasszikus műveltség ápolásában és irodalmi úton való terjesztésében. Az egész mozgalom leginkább két geniális személyiségből meríti erejét. Egyik Erasmus, aki itt is, mint mindenütt, indít, és utat tör (1499-től 1514-ig több ízben, egyszer négy éven át tartózkodott Angliában*), a másik a nagy elméjű és nemes lelkű Morus Tamás, aki nemcsak azért érdemel helyet a nevelés történetében, mert mint lordkanczellár, befolyásának teljes súlyával segítette megvalósítani angol földön a humanisztikus műveltség czéljait, hanem mert társadalmi elméletével a paedagogiai gondolkodásnak új irányokat mutatott.