Vivesről a nőnevelés története is megemlékezik: Nem tekintve a Mária angol kir. herczegkisasszony számára készült rövid tanulmányi tervet, egy nagyobb munkájában behatóan foglalkozik Vives a keresztény nő nevelésével (De institutione feminae christianae).* Egészben véve az az eszmény lebeg szeme előtt, melyet Hieronymus leveleiből ismerünk; de míg a latin egyházatya Laetában a leendő apáczát, Krisztus jegyesét látja, addig Vives arra a keresztény hajadonra gondol, a ki majdan a házasság kötelékébe lép. Egyebekben lényeges különbség a két író felfogása közt nincsen. Mindketten nemcsak testalkatra, hanem szellemi tulajdonokra nézve is a férfinál gyengébb lénynek, főleg pedig érzékiségre hajlandóbbnak tartják a nőt. Ezért mindketten a vallási és erkölcsi ráhatásokra helyezik a legnagyobb súlyt a leánynevelésben. A fődolog Vives szerint is, hogy a fiatal leányt istenfélelemre, szemérmetességre, alázatosságra és egyszerűségre neveljük: ételben, italban, alvásban legyen mértékletes; maradjon tőle távol kendőzés, czifrálkodás, pompa és külső dísz (ornamentum mulieris non aurum, sed mores); férfiakkal soha sem szabad társalognia, világi szórakozásban soha sem illik részt vennie, táncz és vigasság tisztes szűznek nem való időtöltés. A nyilvánosságot lehetően kerülje, s ha mégis szükséges az utczára kilépnie, „szemét süsse le, s csak ritkán emelje föl, akkor is szendén és szemérmetesen; erősen vagy illetlenül senkire se tekintsen.” Legjobb, ha otthon marad édesanyja mellett, kit házi teendőiben segítenie kell, s ha van szabad ideje, imádkozzék vagy olvasson épületes könyveket (libri, qui mores componunt). Még játékai se legyenek hívságosak és világi örömökre emlékeztetők. A kisleány ne játsszék babával, mely csak piperézésre tanítja, vagy a bálványimádás egy nemével ismerteti meg (tollantur puppae, imago quaedam idololatriae). Amit tanul, az művelje ki lelkét és tegye képessé a háztartásra (incipiat discere, quae ad cultum animi quaeque ad tuendam regendamque domum spectant). Ne olvassa Amadist, Florisandust, Trisztánt, Lancelotust, Melusinát, Euryalus és Lucretia történetét vagy Boccaccio elbeszéléseit, hanem a Szentírást, az egyházatyákat, a keresztény költőket, a klasszikus írók közül Platont, Cicerót és Senecát, s emellett tanuljon meg jól fonni, szőni, varrni, főzni. Vives nem akar tanulatlan nőt – maga mondja, hogy a legtöbb rossz nő azért rossz, mert tudatlan –, hanem olyant, ki minden tudományát Istenre és minden készségét hitvesi és háziasszonyi hivatására vonatkoztatja. Hogy vajjon Cicerót, Szent Ágostont, Prudentiust és a többieket eredetiben vagy fordításban olvassa-e a leány, s ha latinul olvassa, mi módon tesz szert e nyelv ismeretére, továbbá, hogy a háztartás és a tudós tanulmány hogyan férnek meg egymás mellett, e kérdésekre Vives a keresztény nő neveléséről írott munkájában adós marad a felelettel.