87. A hitújítás és az iskola

A szellemi életnek ez a nagy fordulata nem hagyhatta érintetlenül a köznevelést sem. A reformatio mérhetetlen hatással volt az iskolára. E hatás lefolyásában több időszakot kell megkülönböztetnünk. Egyik a Luther föllépését követő évtized, mely nem kedvezett a közműveltség ügyének. Mikor a hitújítás megindult, már teljes erővel hódított a humanizmus eszménye. De a reformatio, helyesebben az az erős visszahatás, melyet a bibliával való kizárólagos foglalkozás a klasszikus tanulmányok rovására támasztott, az új művelődési mozgalom diadalmas előhaladását egy időre megakasztotta. Egész Németország lázban égett. A prédikátorok villámokat szórtak az istentelen pogány írók ellen. A szenvedélyes theologiai viták szemlátomást megcsökkentették a világi tudományok iránt való közérdeklődést, aminek csalhatatlan bizonyítéka, hogy az egyetemek a század harmadik évtizedében ijesztően elnéptelenedtek s a latin iskolák is föltűnően elhanyatlottak. Wittenbergában, ahol röviddel ezelőtt másfélezerre rúgott a hallgatók száma,* 1526-ban már csak 12 új tanulót iktattak be.* Közbejöttek a pestisjárványok és a parasztháború borzalmai (1525). Erre az időre értette Erasmus (egy 1528. évi levelében)* azt a sokszor félremagyarázott mondását „Ahol csak lutheranizmus van, ott veszendőbe mennek a tudományok”. (Ubicunque Lutheranismus, ibi litterarum interitus). „A harmadik évtized elején,” írja Paulsen* „a humanizmus győzelme egészen bizonyos volt… s ugyanennek az évtizednek a végén úgy látszott, hogy minden föloszlásnak indul.”

A harminczas évek elejétől azonban ez a feszültség lassanként engedett, az izgalom megült, a rend helyreállott. Kezdődik a második korszak a protestáns iskolák történetében. A világi hatalom (ma azt mondanák: az állam) veszi kezébe a művelődés intézményeinek reformálását, miután a kolostori iskolák javadalmai az új tanokhoz alkalmazkodó művelődési intézmények számára lefoglaltattak. Megindulnak a rendszeres egyházi és iskolai helyszíni vizsgálatok (Schul- und Kirchenvisitationen). A hitújítás vezetői fölismerték (korábban, mint a század katholikus egyházfejedelmei) a köznevelés óriási hatalmát a lelkek irányításában. Erőre kap az evangéliumi szellemtől telített „német iskola”. Átalakul a latin iskola is, melyben a humanizmus még mindig uralkodik, de többé nem általános keresztény mivoltában, hanem mint az új hit szövetségese: a végczél immár a vallásos jámborság (pietas) protestáns értelemben, a hozzá vezető eszköz pedig a humanisztikus műveltség.

A vallásos érdeknek és a humanisztikus szellemnek ez a kapcsolata a század további lefolyásában majd emezt, majd amazt mutatja túlsúlyban. Sturm iskolai rendjében a humanizmus gondolata az uralkodó, Melanchthonéban a kettő egyensúlyra látszik törekedni, míg Trotzendorf iskolájában a felekezeti irányzat a túlnyomóan jellemzetes.

Az egyetemeken, a szerint, a mint Melanchthon hatása gyengül, erősbödik a theologiai szellem kizárólagossága. A klasszikus forrásokból táplálkozó tudományos munkásság és tanítás folytatódik ugyan, de az egyetemek legnagyobb része csakis a hamisítatlan augsburgi hitvallást tűri meg, s üldözőbe veszi a „kryptokalvinizmust”. A wittenbergi és lipcsei egyetemek fokozatos gúzsbakötése a század második felében megy végbe: azokat a tanárokat, kik a formula concordiaet nem akarják aláírni, elmozdítják hivatalukból, a megmaradottakat és újonnan alkalmazottakat megrendszabályozzák, az előadások idejét, anyagát és módját szigorú fölügyelet alá helyezik; a ramizmust, a hol jelentkezik, elnyomják.* Mikor 1569-ben a Francziaországból kiűzött Ramus Pétert Heidelbergába, a kálvinizmus későbbi fellegvárába akarta meghívni a választófejedelem, az egyetem megakadályozta e tervet: nemcsak Aristoteles tekintélyét, hanem a theologiai tan tisztaságát féltette a hugonotta tanár heterodoxiájától.* Ez a merevség a század utolsó tizedeiben, a theologiai viták újabb elhatalmasodása következtében mindinkább fokozódik, a humanizmus rovására. Caselius (1533–1613), Melanchthon tanítványa, volt a századvégi német egyetemi tanárok közül az utolsó igazi humanista.* Utána már teljes súlylyal nehezedik az elmékre az orthodoxia. Az az egyetemes keresztény humanizmus, melyért Erasmus hevült vala, végkép letűnt. –

Lássuk immár, hogy a kiélezett felekezeti álláspontok ellenére is mit köszönhet Németország köznevelése a XVI. századbeli protestantizmusnak?




Hátra Kezdőlap Előre