Luther szavát megfogadták a városok elöljárói. A XVI. század harmadik évtizedétől kezdve Németország minden részében nagy méretekben fejlődik a népoktatás. A városok állandó gondjaikba veszik a „német” iskolákat (deutsche Schulen, Schreibschulen), s a mi különös figyelmet érdemel, ugyancsak Luther szózatához híven, mindent megtesznek, hogy az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozó leányok is elsajátítsák az elemi ismereteket. A középkorban a nemesi rend leányai lovagi kastélyokban vagy kolostorokban tanultak, de a falusi nép leányainak rendszeres oktatását senki se viselte szívén, s a városokban a polgári rend leánygyermekeinek kiművelése szintén nem volt még közgondoskodás tárgya. A renaissance se változtatott ezen a helyzeten. Német földön is akadtak ugyan előkelő hölgyek, a kik magasabb műveltségre szert tettek, de a nép leányainak milliói most is analfabéták. Ezért Luther üzenete, bár indítéka vallásos, korszakot alkot a nőnevelés általános történetében is. Nem tekintve a vegyes iskolákat, a városokban külön leányiskolák Jungfrauen-Schulen, Meydlein- vagy Mägdlein-Schulen) szerveztetnek, melyeknek vezetését rendesen egy éltesebb, tisztes erkölcsű, vallásos, olvasni és írni tudó, a kézimunkákban is járatos nőre bízzák. A leánygyermekek tandíjat fizettek neki; ezen felül helyenként a városi hatóság is díjazta. Ha sok tanítványa volt, segédtanítónőt adtak melléje. Délelőtt és délután két-két óra hosszat tartott az oktatás, melynek tárgyai zsoltárok, egyházi ének, Luther kis kátéja, bibliai történetek, olvasás, írás (ez azonban nem mindig) és esetleg kézimunka. Egynémely iskolai rendben számtannal is találkozunk.* Az 1543. évi braunschweigi iskolai szabályzat (mely Bugenhagen hatását érezteti)* hű képét adja az akkori leányiskoláknak, s egyúttal annak a szellemnek, mely tanítói és nevelői eljárásaikat áthatotta. A szabályzat idevágó részének fordítása ekként hangzik.
Városokban és mezővárosokban (in den Städten und Flecken) alkalmas helyen iskolát kell nyitni kis leánykák számára, hogy megtanuljanak olvasni és írni, a mit egy-két év alatt elsajátíthatnak. Meg kell őket még tanítani zsoltárok és egyházi darabok éneklésére, továbbá Luther kis kátéjára, először a katekizmus szent szavaira, azután e szavak rövid jelentésére, a mint a katekizmusban vannak. Ha ezt jól tudják, el kell velök olvastatni az egész német zsoltárkönyvet, vagy (legalább) egyik-másik zsoltárt belőle. Meg kell nekik azt is parancsolni az iskolában, hogy otthon a német bibliából néhány történetet olvassanak, akár az Ó, akár az Új testamentomból, hogy azután az iskolában könyv nélkül is utána mondhassák a tanultakat legjobb tehetségök szerint. Aki leánykáit többre akarja taníttatni, ám taníttassa őket az írásra, írott levelek olvasására stb. Délelőtt két óra hosszat legyenek (a leányok) iskolában, délután is két óra hosszat, alkalmas időben. Ha az iskolából hazatérnek, legelébb is egy zsoltárt vagy egyházi éneket énekeljenek… A nap többi részét, reggel, délben és estve anyjuknál töltsék odahaza, ahol olvassanak, s tanuljanak anyjuktól derekasan háztartást, s ami hozzá tartozik. Túlságos sokat se szabad reájok róni; minden dologban jó a mértéktartás (Men schal en ock nicht tho vele up leggen, Mathe ys tho allen Dingen gut). Néha napján a kis gyermekeknek meg kell engedni a játékot is, hogy majd annál szorgalmasabban fogjanak ismét a tanuláshoz.
Bölcs Salamon az ő példabeszédeinek a végén azt mondja, hogy nem elég, ha a ház anyja szép: istenfélőnek is kell lennie, s szem előtt kell tartania minden időben és minden dolgában az Isten szavát, az Istent („Csalárd a kedvesség és hiú a szépség; az Urat félő asszony a dicséretes”). Mivel az istentelen anyák nem gondolnak Istennel, azaz: Isten szavával, azért férfi és női szolganépöket sem tanítják Isten szavára, s istentelen gyermekeket nevelnek. De az ilyen leányiskolákból sok házi anyát (Hussmodern) kaphatunk, a kik az Isten szavával együtt istenfélelemben élnek, s megmaradnak a Krisztusban, kiben megkereszteltettek, s a kik később házuk népét és gyermekeiket is az Isten szavában nevelik, hogy ők is megmaradjanak Krisztusban, a kiben megkereszteltettek. Boldog az a férfiú, a ki ilyen asszonyt vagy házi anyát kap (mint Salamon mondja). A városban majdan csupa ilyen istenfélő háziasszony lesz, kiknek gyermekei is jámbor polgárok és polgárasszonyok lesznek, s így létre fog jönni az a nemes nemzetség, melynek tagjai Isten gyermekei lesznek a Jézus Krisztusban való hitök által az ítélet napjáig; miért is az ilyen leányiskolákat semmiképp sem szabad elhanyagolnunk.
Ezekhez az iskolákhoz tisztes matrónát kell fogadni, a ki tud tanítani, s a leánykákkal jól és okosan bánni; a ki szereti az Isten szavát, és szívesen olvassa a bibliát és a jó könyveket. A közpénztárból (uth der gemeinen Kasten) évente 30 vagy 20 pengő forintot kell neki adni, a helyi viszonyok szerint, és pedig minden évnegyedben a 30 vagy 20 forintnak egynegyed részét. A gazdagabb városokban még egy kisegítőt is kell melléje adni, a kinek fizetése évenként 20 forint, melyből szintén év-negyedenként egy negyedrészt kapjon. A leánykák nagyobb tandíjat fizessenek ezeknek a mesternőknek, mint a fiúk más iskolákban, de némelyek többet, mások kevesebbet. Az egészen szegények ne fizessenek semmit sem, de mindez a közpénztár intézőinek belátása szerint (doch dyt alles up Erkenntnisse der Kastenheren). A tandíjat a mesternő egyenlően oszsza széjjel. Szabad lakásuk mindkettőjüknek legyen, s mentesek legyenek minden polgári tehertől és szolgáltatástól. Mindketten ellakhatnak a leányiskolában, ha eszerint rendezik be kényelmesen szállásukat.*