Nem szorul bizonyításra, hogy a humanizmus mindenütt, ahol gyökeret vert, mily rendkívüli mértékben mozdította elő a protestantizmus megerősödését. Német földön is, minálunk is a világi társadalom felső köreiben azért terjedt el aránylag oly gyorsan a reformatio, mert a tudományos műveltség szuggesztív hatására támaszkodhatott. A katholikus egyház csak nagy sokára ébredt annak tudatára, hogy mialatt a reá zúduló veszedelmeket a lelki büntetések megszokott eszközeivel vagy a világi karhatalom igénybevételével igyekezett elhárítani, addig a humanizmussal való kapcsolata, mely már a hitújítás előtt szorosra fűződött, lassanként meglazult, s a tudomány fegyvere a nagy küzdelemben észrevétlenül kisiklott a kezéből. Iskoláinak tanulmányi színvonala ekként a protestánsokéval szemben alászállott. Hazánkban mindehhez járult a század első negyedében hanyatlásnak indult alkotmányos és gazdasági élet, majd a nagy nemzeti gyász, az ország legmagyarabb és legkatholikusabb részeinek török járom alá jutása. Az alsó papság már a század első tizedeiben műveletlen volt; később még jobban elhanyatlott szellemi és erkölcsi tekintetben. Az egyházi javadalmak nagy része elpusztult; a káptalanok és konventek elárvultak; iskoláik néptelenekké váltak. Ellenben a Németországgal határos északnyugati, úgyszintén az északkeleti vármegyékben, melyeket a török hódítás nem érintett, nagyobb akadály nélkül terjedhetett el nemcsak a hitújítás, hanem a vele szövetkezett újféle műveltség is. Valóban nagy feladat várt az ősi egyházra, ha a történeti múltban gyökerező uralkodó helyzetét a növekvő ellenhatásokkal szemben a lehetőség szerint meg akarta védeni. Nem volt más választása: újból vissza kellett térnie a humanisztikus műveltség forrásaihoz, s a szellem és tudomány fegyvereivel felvennie a küzdelmet a hitújítással szemben. Erre a feladatra vállalkoztak Európa szerte is, hazánkban is a jezsuiták.