| STOLTZ II. MIKLÓS. 1470. | TARTALOM | ÖTÖDIK KÖNYV. A PÜSPÖKSÉG ÖTÖDIK SZÁZADA. (1490–1566) |
{308.} PRUISZ JÁNOS (IX.)
1476–1490.
SZÁRMAZÁSA S NEVÉNEK VÁLTOZATAI. – ISMÉT ÁLLAMFÉRFIU-PÜSPÖK. – KÖVETSÉGEI. – FŐKORLÁTNOKSÁGA. – OLMÜTZI PÜSPÖKSÉGÉVEL KINOS HELYZETBE JUT. – VÁRADI MUNKÁSSÁGA. – A VÁR ERŐDITÉSE S A SZÉKESEGYHÁZ FELSZERELÉSE. – A BRÜNNI ELSŐ NYOMDA LEGELSŐ TERMÉKEI MIÉRT MAGYAR VONATKOZÁSUAK? – JÁNOS PÜSPÖK MÁTYÁS HALÁLA UTÁN. – A HRADISCHI KLASTROM.
Midőn Mátyás király 1475. szeptember 8-án Egervárit a bihari főispánságról a zalaira áthelyezé, kétségkivül már ekkor megállapodásra jutott Várad leendő püspökét illetőleg. A váradi püspökök, mint láttuk, Vitéz óta Biharmegye örökös főispánjai valának. A király azon elhatározására, hogy Várad püspöki székét nem hagyja tovább üresen, nagy befolyással voltak az 1474-iki események s a törökök által okozott sebek, melyeknek legbiztosabb orvosa Várad püspöke lehetett.
A kiszemelt uj püspök harmadika a már emlitett idegeneknek, s mint már e században négy elődje, szintén János vala. Hazája Morvaország; melynek Prosztejov városában született állitólag 1431-ben. Atyja kovács volt s a hussziták hitfelekezetéhez tartozott.*
Ifjusága éveit homály fedi; még családi neve is annyi változatban fordul elő, hogy szinte kétségessé válik. Szülőhelyéről(?) {309.} rendesen Pruisz-nak nevezik,* de régi, vagy épen egykoru források „Morva”,* „Bossak”,* „Biskupecz” és „Filipecz” neveit is emlitik. Az utolsó név mindenesetre a legjogosultabb, hiteles forrás, a prágai egyetem anyakönyve kezeskedvén mellette.*
Pályáját, mint Vitéz János, nem az egyházi, hanem a politikai téren kezdte, azt csaknem hasonló magasságig felvivé, s ha nemis drámaibb, de meglepőbb fordulattal végezte.
Hazájában valamely kormányhivatalnál nyert alkalmazást, s már több éven át működött itt mint irnok vagy jegyző, midőn jött az 1469. év, melyben Mátyás fegyverei Morvaországot meghóditák.
Az uj szerzemény kormányát hóditója érdekeinek megfelelőleg ujra szervezni kellett, s Mátyásnak szüksége vala oly férfiura, ki az ország viszonyaival közelebbről ismerős, s ki eléggé ügyes és szolgálatkész arra, hogy a fiatal s hozzá még idegen kormánynak támasza lehessen.
Ekkor Pruisz János merész lépéssel előtérbe állt. Ugy látszik, személyesen értekezett a királylyal, legalább Mátyás maga ajánlotta őt morvaországi vezérének, Csupor Miklósnak.*
{310.} E percztől kezdve Pruisz János Mátyás politikájának egyik legmunkásabb hive lőn, s midőn e politika Vitéz, Csezmiczei és társaik elbuktával diadalra jutott, magasra emelte hiveit.
Mátyás király Pruisz Jánost, ha nem előbb, már 1476. elején váradi püspöknek s Biharmegye örökös főispánjának kinevezte. Az idézett év márcziusának 12-én ugyanis a király János „választott” váradi püspök oltalmába ajánlja a biharmegyei illetőségü Tordai Benedeket, László váradi kanonok testvérét, ki törvénytelennek bizonyult házassága miatt szentszéki kereset alatt állt.* Római megerősitését azonban csak a jövő 1477. év május 23-án adták ki.*
Tehát Szent-László városának főpapi székét ismét egy államférfiu-püspök foglalta el, kinek gondjait országos, sőt európai jelentőségü ügyek ragadják ezer felé, de akinek szelleme gazdagságából jut egyházmegyéjének, sőt a magyar közmüvelődésnek is.
János püspök azon időtől kezdve, hogy megerősitése kezeinél volt s igy szellemi képességeinek megfelelő fénynyel és méltósággal léphetett fel, Mátyásnak egész halálaig alig vala oly év, melyben hazánk határain kivül, néha messze országokban királyának követe, és többször ép oly kényes, mint fontos államügyek intézője ne lett volna.
Olmütz, Prága. Bécs, Boroszló gyakran látták falaik között, megfordult Nápoly, Velencze, Páris, Milano fejedelmi udvarainál, valamint Nürnberg, Lintz tanácstermeiben.*
De legfényesebb vala 1476-ban a nápolyi, és tiz év mulva párisi és milanói követsége. Az első alkalommal Mátyásnak menyasszonyát, {311.} Beatrixet hozta el;* 1487-ben pedig előbb a franczia királyhoz ment, hogy annál Bajazed szultán testvérének, a trónkövetelő Dsem herczegnek szabadon bocsáttatását kieszközölje;* innet pedig Sforza János milanói herczeghez, hogy ennek leányát, Blankát Mátyás fia, János herczeg számára eljegyezze. Párisi utjának sikere, mely Mátyás egy merész politikai fordulatának képezte volna első lánczszemét, elmaradt; de Milanóban annál fényesebb sikert aratott.*
Eközben a király nem feledkezék meg János püspök szolgálatainak jutalmáról: 1480-ban főkorlátnokává tette, két évvel később pedig kettős kitüntetésben részesité: Erdélyben a fejérmegyei Nagylakot, a fiörökös nélkül elhalt Nagylaki Márton birtokát királyi adományképen szállitotta rá, s még ugyanazon évben váradi püspöksége mellé az olmützi püspökséggel is megajándékozá. Nagylakot azonban aligha vehette kezeihez, mert midőn a kolos-monostori konvent bizonysága, Gergely szerzetes Gerendi Miklós király emberével e birtokba iktatni akarák Jápos püspököt, Nagylaki özvegyének, Dorottya asszonynak, továbbá négy leányának s egész atyafiságának ellenmondásával találkozának;* az olmützi püspökség pedig oly koszoru vala, melynek tövisei sem hiányozának.
{312.} Egyházi s hazai törvényeink egyaránt tilták ugyan az egyházi javadalmak összehalmozását; mindamellett itthon épen ugy, mint a külföldön számos példáit találjuk annak e korban is. Királyaink püspök-államférfiainak magas állása, különösen követségeik annyi költséget igényeltek, hogy az egyetlen javadalomból korántsem vala fedezhető. A többnyire üres állampénztár csak mérsékelten nyujthatott valamit; elkezdék tehát, ami később egész gyakorlattá vált, hogy az állam s az egyház érdekei körül kitünt főpapoknak több javadalmat adának, s az ezekhez kötött teendőket helyettesek által végezteték.
Hogy tehát a váradi és olmützi püspökség egy kézben legyen, az nem lett volna példátlan eset, s János püspök békével birhatja vala mind a kettőt, ha a pápa s a király a kinevezendő személyre nézve ellenkező nézetben nincsenek. A pápának ugyanis már volt jelöltje az olmützi püspökségre: ifjabb Vitéz János szerémi püspök, ki azelött váradi prépost vala s ki most egykori főpásztorának lőn ellenfele, mert a pápa őt Olmützbe ki is nevezé, de Mátyás király határozottan megmaradt főkorlátnoka mellett.
A viszály éle azonban, mely az apostoli szék s Mátyás király között ekkor keletkezék, egyenesen János püspök ellen fordult, kit eközben ellenfelei siettek is sulyos vádakkal terhelni.* János püspök már-már azon a ponton állt, hogy a kereszténység közös atyja kitagadja őt, mint engedetlen fiut.* Pedig nem ő, hanem a körülmények valának hajthatatlanok, mert végre is, ami ez ügyet ketté vágta volt, az nemcsak Mátyás közbejött halála, hanem és leginkább János püspöknek, mint látni fogjuk, nemes elhatározása. –
Középkori püspökeink sorában sokan inkább államférfiak levén, székhelyeiken, mondhatni, csak vendégek valának, egyházmegyéjök {313.} kormányzását s püspöki teendőiket helyettesek teljesiték. Ily helyettese vala János püspöknek Alattyány Miklós, felszentelt püspök; ki mint ilyen, csak 1481-ben fordul elő először, de azon innen még évek mulva is.*
De bár székhelyétől többnyire távol kellett lennie, Várad s az egyházmegye nem érezheték magukat egészen atyátlanul.
Az 1474-iki török látogatás nagy pusztitást vitt végbe Váradon és vidékén kivált azon oknál fogva, hogy akkor, még városokban is ritkán épitkeztek kőből, hanem csak fából; de János püspöknek első gondja volt, e pusztulás setét nyomait elenyésztetni. Figyelmét főleg a várra s abban a székesegyházra forditá.
E korban várainknak már számolni kellett a lőpor hatásával, s e körülményt a vár kijavitásánál s megerősitésénél János püspök sem feledé. Az egykoru utazó csodálattal szól a roppant falak, tornyok s épületekről, melyeket a várban emeltetett.*
A székesegyháznak nemcsak fedelét állittatá helyre, hanem a szükséghez vagy az ilyen egyház méltóságához képest részént pótolá, részént szaporitá belső szerelvényeit is.
Ma már, különösen az 1882-iki budapesti könyvkiállitás óta a nagy közönség előtt sem ismeretlenek a középkor egyházi könyvei, ama mise-, énekes- és kar-könyvek, vagy ugynevezett rnissalék, antiphonalék, gradualék, melyek ép oly müvészi, mint gazdag külső s belső kiállitásuk s nem egyszer meglepő nagyságuk miatt is méltó tárgyai bámulatunknak.
János püspök a drága egyházi ruhákon s ezüst edényeken kivül oly gradualék s antiphonalékkal is megajándékozá a székesegyházat, melyeknek nagyságát s fejedelmi fényét egyaránt magasztalák; de legfőbb becset biztosita számukra ama körülmény, hogy {314.} nem gépek, hanem emberi s talán épen váradi kezek készitményei valának.*
Ugyancsak a székesegyház számára öntetett egy harangot, mely annak harangjai között legnagyobb vala, átmérője nem kevesebb levén, mint egy öl. E harang, mint maga a székesegyház, a bold. Szűz tiszteletére volt szentelve, s e feliratot viselé:
J. E. W. 1478. Maria.
(Joannes Episcopus Waradiensis. 1478.)
E harang a jobb toronyban állt s az órák verésére szolgála.* Kétségkivül váradi mü volt, mert már e korban, mint alább látni fogjuk, harangöntője is vala Váradnak.
S amint helyreállitá székhelyén a várat és a főegyházat, és amint székhelyétől távol: Olmützben, Viskován, Magyar-Hradischon épite egyházakat:* épen ugy támadtak fel hamvaikból mindazon egyházak és iskolák, melyekre akár mint kegyur, akár mint főpásztor befolyással vala.
Az ő törekvéseinek hatása alatt épült fel a bánfi-hunyadi egyház szép, csúcsives diadalive és szentélye, mely egyik déli, külső támján épitési évét (1483.) ma is viseli.*
A kápolnai klastrom, melyet a törökök, mint láttuk felégetének, szintén felépült. A jó pálosoknak, kik mesterségeket is üztek {315.} nevezetesen a festő, faragó munkákat rendszerént magok végezék, segitségökre jövének Várad s a vidék jámbor lakosai, mint például Torday András itélőmester, Torday László váradi kanonok atyja, ki egymaga száz magyar arany forintot adott a klastrom épületére.*
A társulási szellem, mely az egyház szerzetesrendjeiben már rég nyilatkozott s jótékony hatását az emberiségre hatalmasan igazolá, – szives fogadtatásra talált a klastromok falain kivül is. Széltében virágozának egyletek, társulatok, melyeknek tagjai: világi papok s világi nők, férfiak a társadalom javára s egymás támogatására szövetkezének. Maga János püspök is tagja volt ily szövetkezetnek, a Szentlélek társulatának, mely különben csekély tagdijjait a szerencsétlenek a ezek közt az elhagyott gyermekek ápolására forditá.* Szerzetes rendjeinknek pedig kinn a világiak soraiban szintén valának „testvéreik,” kik mig a klastromban élők lelki érdemeiben osztozának, ezekkel viszont megoszták vagyonuk feleslegét.*
Ez összetartó, mélyen vallásos szervezetnek kell tulajdonitanunk, hogy a középkori társadalom sulyosabb veszteségeiből is hamar felüdült, keserveire talált vigaszt s a kétségbeesést legfeljebb ha hiréből ismeré.
De János püspöknek népe anyagi boldogulására is volt gondja. Székhelye: Várad, és második székhelye: Belényes kétségkivül első sorban érezék ápoló kezeinek jótékonyságát. Maig fenvan egyik {316.} eredeti levele, melylyel azon szabadalmakat, melyeket püspök-elődei a belényesi szőlőmüvelés előmozditása végett nyujtának, nemcsak megerősité, hanem még ujabbakkal is tetézte.*
Ez oklevél egyéb tekintetben is érdekes. Rózsaszin selyemzsinóron függ róla János püspök pecsétje, melynek fészkében veres viaszon püspöki gyürüjének lenyomata látszik. E lenyomat fogyatékos ugyan, annyi mégis meghatározható, hogy a gyürüben gemma volt, mely homoru (intaglio) vésetben szárnyas lovat tüntetett fel. És igy nagyon kérdésessé válik amaz állitás, mely a szakolczai egyház épitését Pruisz Jánosnak tulajdonitja nem egyébért, hanem a következő felirat és czimer miatt:
s a czimeren „metsző kés” látható.* A czimer tehát itt egészen más, de ami több, semmi sem hirdeti rajta a főpapot; Pruisz János pedig főpapsága előtt, amint 1471-ben még nemis volt az, nehezen lehetett oly helyzetben, hogy emlékszerü egyházat emelhetett volna, ami egyszersmind főuri birtoklást jelentene.
Annál kétségtelenebb János püspöknek egy más alkotása, melylyel korának büszkeségét, az ekkor még csak fejedelmi birtokkal rendelkezők által megszerezhető könyvnyomdát felkarolá.
Toldy Ferencz Turóczi krónikájának 1485. előtti kiadásairól szóltában emlité, hogy azok még el sem fogytak, midőn akadt valamely tudós barátja a magyar történeteknek, ki Rogerius codexét birván, azon gondolatra jött, hogy Turóczit után-nyomassa, de annak érdekét a legujabb történetek beiktatásával és Roger hozzáadásával nevelje.*
Más oldalról a morvaországi nyomdászat fejlődéséről nem rég megjelent becses munka azt állitja, hogy Morvaország első nyomdáját, {317.} a brünnit Vitéz János, mint az olmützi püspökségnek 1482–1491. évek közt adminisztratora alapitá 1486-ban.*
Eszerént Olmützben azt hiszik, hogy a fenjelölt időközben Vitéz János, az ifjabb vala ott administrator. Részben igazok is van, mert a pápa, mint láttuk, Mátyás király akarata ellenére Vitéz Jánost nevezte ki az olmützi püspökség örökös adminisztratorává; de hogy e kinevezés papiroson maradt, azt némely olmützi adatok is igazolják. Ezek szerént a kérdéses adminisztrator neve szintén Vitéz János ugyan, de származására nézve morva, Prostejov városból s Mátyás királynak ép oly kedves, mint hü tanácsosa, ki épen azért nyeré a királytól váradi püspöksége mellé az olmützi adminisztratorságot.*
Itt, mint az előzmények után első tekintetre észrevehető, két személynek: ifjabb Vitéz János és Pruisz Jánosnak életadatai zavarvák össze, melyeket a fentebb mondottak világánál tisztázva, kiderül, hogy 1482-től Mátyás király haláláig, tehát 1486-ban is nem Vitéz, hanem Pruisz János váradi püspök birta az olmützi püspökséget, és igy Mátyás birodalmának második nyomdáját nem Vitéz, hanem Pruisz János váradi püspök ajándékozá szülőhazája, Morvaországnak.
A komoly államférfiu a magyar alföld rónáin is érezte azt, mit már az ókor költője oly szépen énekelt a hazaszeretetről; de püspökünk ama tettében a hazaszereteten kivül része van a lelkiismeretességnek is: az olmützi püspökség jövedelmét akarta visszanyujtani szülőföldének.
Gondja volt azonban rá, hogy a brünni nyomda mindjárt első müködésével jelezze, hogy megalapitója egyszersmind magyar főpap. Alig kételkedhetünk benne, hogy ő, Pruisz János volt a magyar {318.} történeteknek ama – Toldy szerént – ismeretlen tudós barátja, ki Thuróczi magyar krónikáját utánnyomatá, megtoldva a legujabb történetekkel és Rogerius siralmas énekével. A váradi kanonok hires énekét hol lehetett volna biztosabban feltalálni, mint Váradon? s ki ismerhette jobban, mint a váradi püspök?
A könyv 1488. márczius 20-án már megjelent* s ezzel János püspök megkezdé a váradi történeti emlékek közrebocsátását, melyet egy szintén nagynevü s nem kevesebb történeti érzékkel rendelkező utódja a Váradi regestrum kinyomatásával folytatott. –
János püspök emlitett politikai, főpásztori s culturai müködése közben megérkezett az 1490-ik év, ép oly végzetes Mátyás királyra s birodalmára, mint János püspökre.
Ez év elején püspökünk a királylyal Bécsbe ment, s innet urának parancsára Boroszlóba. Itt vette a megdöbbentő hirt, hogy – meghalt Mátyás király.*
Junius elején a pesti főegyházban megnyilt a királyválasztó gyülés. Mátyás király, mint tudjuk, fiát, János herczeget akarta utódjaul. És János püspök a pesti gyülésen a király fia mellett szólalt fel, de viszhangra nem talált. Még három heti vita után sem volt királya az országnak.
Ekkor az ország rendei az ügy eldöntését Zapolyai Istvánra {319.} bizták, és János püspököt Mátyás fiának képviselőivel Zapolyaihoz Bécsbe küldék.
Ennek itélete ismeretes. Ulászló cseh király mellett nyilatkozott, „ha egymaga marad is.”*
De nem maradt maga. Először is János püspök osztozott nézetében s azonnal Morvába ment s az ott táborozott fekete sereget százezer aranyon megvásárolta ügyöknek. Ulászló király lett.
Ama nagy vonásokból, melyek János püspököt Mátyás királyhoz büvölék, ennek fiában egy sem vala meg. Ulászlótól cseh koronája s lengyel királyi származásánál fogva inkább remélhető vala, hogy legalább összetartja Mátyás birodalmát.
Különben János püspöknek ez időbeli lelki küzdelmét, hányattatásait tolmácsolja saját levele, melyet Bécsből junius 26-án Perstein Vilmoshoz intézett. „A sok gond, fáradság – irja egyebek között – melyen gyermekkorom óta keresztülmentem, semmi ahoz képest, mit a legközelebb mult három nap kiállottam. Isten a tudója, mi vége lesz e dolognak?”*
Ugy látszik, hogy már ekkor kész volt rendkivüli lépésére.
Szeptember 18-án megtörtént Székesfejérvártt Ulászló koronáztatása. Részt vett abban János püspök is, de amint kezdetét vette Ulászló királysága, véget ért az ő püspöksége. Lemondott a váradi, olmützi püspökségről, a budai prépostságról, melyet szintén birt s a fökorlátnokságról.* Vagyonát szétosztotta az egyházak, rokonai s barátjai közt, csak egyet tartva meg, püspöki gyürüjét. És azután az apostoli szék engedelmével a Szent-Ferencz-rendüek azon {320.} klastromába vonult, melyet a morvaországi Magyar-Hradischon ő emeltetett.*
Ezentul imádság s tudományos foglalkozásnak kivánta szentelni életét. Egy év mulva letette a szerzetesi fogadalmakat s élt fentebbi kivánsága szerént. A nevezett klastrom birtokában maig vannak oly kézirati könyvek, melyeket a hagyomány szerént ő irt nagy munkával.*
Ulászló király azonban oly államférfiut, mint János püspök, nehezen nélkülözhetett; de később a püspök sem idegenkedék tőle, hogy elhagyott, de jól ismert pályáján ismét érvényesitse képességeit. S a „volt váradi püspök,” mint János szerzetest ezentul nevezék, Ulászló politikájának épen ugy, mint előbb Mátyás királyénak első rangu tényezője lőn, csakhogy most Magyarország határain kivül, de nem kevesebb hatással ez ország sorsára.
Ama tárgyalásokat, melyek az Ulászló gyermekei s Miksa császár unokái közt kötendő házasságot czélozák, János püspök vette kezeibe s ő hozta létre 1506. márczius 20-án Német-Ujhelyben a szerződést, melylyel ama kettős, s eredményeiben ma is oly fontos házasságot megköté.*
{321.} Es még kevéssel halála előtt is hiven szolgálta királyi urát. Midőn Ulászló 1508. auguszt. 10-én a cseh testvérek ellen rendeletet adott ki, ezt János püspök ellenjegyezte, mint a cseh országgyülésre küldött királyi követ.*
Életének utolsó napja 1509. junius 17-én érkezett el. Földi maradványait klastroma egyházában helyezték örök nyugalomra. Siremléke, mely a püspököt életnagyságban tünteti elő, ugyanazon egyház sekrestyéjében látható s a következő feliratot viseli:
„REVERENDUS IN XRO PATER FRATER JOHS QUAM EPPUS VARADIEN HIC TUMULATUS CUIUS ANIMA DEO VIVAT ANNO DNI DOO.” Ez utóbbi betük alatt, épen a fej felett: „OBV.”
Reverendus in Christo Pater, Frater Johannes quondam Episcopus Varadiensis hic tumulatus (Jacet) Cuius anima Deo vivat. Anno Domini DOO (?) Obivit.*
Hozzátartozói közől keveset ismerünk. Testvére vagy rokona Miklós 1477-ben halt el;* nővérétől, Dorottyától, ki egy morva nemeshez ment férjhez, származott unokaöcscse, János, kinek a püspök megszerezte Kunovicz birtokát s ki azután e birtokról irta nevét.* A sirig hive s barátja volt Szent-Lászlai Thúz Osvát zágrábi {322.} püspök, kit párisi s milanói követségéből visszajövet Zágrábban 1488. január 18-án meg is látogatott s ez alkalommal István blagai gróffal kibékitett.* Annak idejében 1472-ben tán Mátyás királylyal is ő békitette ki.
Váradi környezetéből Alattyány Miklós helyettespüspökén kivül, kit lemondásakor a váradi székeskáptalan prépostjává tett, csak még egyet ismerünk, Pesti Nagy Jánost, ki háznagyja volt.*
A mellékelt hasonmás sajátkezü aláirását tünteti fel:
| STOLTZ II. MIKLÓS. 1470. | TARTALOM | ÖTÖDIK KÖNYV. A PÜSPÖKSÉG ÖTÖDIK SZÁZADA. (1490–1566) |