UTÓSZÓ

Sík Sándor, mély lelkületű papköltőnk 48. papi évfordulóján 1959-ben Nézz fel a kékbe című versében ezeket írja:

„Lezárom a könyvet, letörlöm a tollat,

Még nedves a lap, de a munka kész,

Keresztet a könyvre, a szívre, a szájra:

Ez a pont, ez a csend, ez a teljesedés.

A munka, a munka, a munka egész!

S most nézz fel a kékbe: még nem vagy a túlé,

De itt sem egészen a rőt nap alatt!

Nincs fontos a földön és nincsen a napban,

Aminek odatárd szabadult magadat,

Csak az új, csak az új, csak az új feladat!”

Ekkor már 70 éves volt, de miután befejezte Őszi fecske címen kiadott öregkori költeményeinek kötetét, fenti versének utolsó sorában még mindig arról beszél, hogy nincs fontosabb a nap alatt, minthogy odatárd magadat az új feladatnak.

Magam is hálatelten nézek fel először az égbe Istenünk felé, hogy megengedte élni azt az órát, melyen kezünkbe vehetjük Szent László királyunk által alapított 910 éves egyházmegyénk Bunyitay Vince történésze által írt, s IV. kötetében Málnási Ödön által kiegészített és jegyzetekkel ellátott történetének hasonmás kiadását. Istennek legyen elsősorban ezért köszönet és hála!

Aztán a földre tekintek s kifejezem mély köszönetemet kereszténységünk-magyarságunk, az egyetemes kultúra nevében s külön egyházmegyénk hívei és papsága óhaja szerint azoknak, kik ebben segítőkezet nyújtottak anyagiakban s lelkiismeretes munkával: az anyaország Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának anyagi s erkölcsi támogatásáért, a nagyváradi állami nyomdának (Imprimeria de Vest) lelkiismeretes és szép, minőségi munkájáért,

Szilágyi Aladár közírónak, a Bihari Napló munkatársának a kötetek gondozásáért. Isten áldja meg mindannyiukat bő kegyelemmel, jó egészséggel s Isten, elég hatalmas ahhoz, hogy amit mi nem tudtunk anyagiakban meghálálni, hogy Ő mindezt pótolja! Bunyitay Vince – sajnos – csak 1800-ig írhatta meg A VÁRADI PÜSPÖKSÉG TÖRTÉNETE című munkáját. Tudjuk, hogy hat kötetre tervezte. A 19–20. század megírása mai nemzedékünkre vár. Ez kb. 1000 oldal lenne, hogy hűek lehessünk Bunyitay szellemiségéhez. A Sík Sándor-i fogalmazás szerint nincs fontosabb földön és égen, mint nekifeszülni életünk minden percében az új feladatnak. De más indítékaink is vannak:

1. A történelem az élet tanítómestere, de az élet teremtője és irányító ura az Isten. Már Goethe is így fogalmazott, hogy a történelem nem más, mint a vallás és vallástalanság állandó párharca. A történelem iránt minden emberben kisebb vagy nagyobb mértékben létezik érdeklődés. Kutatnak őseik, gyökereik után. Érdekli őket a múlt, szeretnek tanulni a múltból, elemezni, hogy mi volt jó és mi rossz elődeik életében, hogy tanuljanak belőle, így tudják életüket szebbé, harmónikusabbá, boldogabbá alakítani. Kötelességünk az utolsó két évszázad történetének bemutatásával bizonyítani, hogy a történelemben mégis Isten mondja ki mindig az utolsó szót.

2. Bel- és külföldi tudományos körök, de azon testvéreink is többször hangot adtak igényüknek, hogy szeretnék kézhez kapni az egyházmegye történetét, akik a 20. században elhagyták szülőföldjüket, de fájó nosztalgiával gondolnak az elhagyott hazára, otthonukra, annak lelkületére.

3. Anyagunk bőven van. Nemcsak a korabeli sajtó, intézményeink „historia domus”-ai, anyakönyveink, kanonokok, papok naplói stb., de a „visitatio canonica”-k is. A Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 1999/1-2 füzetében Glück Jenő történész: A HAJDANI NAGYVÁRADI EGYHÁZMEGYE DOKUMENTUMAI (1692-1846) című értekezésében írja: „Egyháztörténeti kutatásaink folyamán jelentős számú dokumentum került látókörünkbe. Az említett terület egyházigazgatási anyaga eredetileg a később begyűjtött dokumentumokkal és a két világháború közötti időszak iratainak egy részével végül is a nagyváradi állami levéltárban található. Az itt lévő iratanyag nagy része különálló ügycsomókba áll rendelkezésre. Az összkép egy jól működő és az 1692 előtti pusztítások nyomait fokozatosan kihevert római katolikus egyházi szervezetet tükröznek. A nagyszámú helységenkénti anyag elsősorban a helytörténészek kutatását segíti elő a 18–20. század eseményeivel kapcsolatban. A feltárt anyag legértékesebb részének azon iratok tűnnek, melyeket 1944 körül a püspöki levéltárba begyűjtötték és származási helyük szerint csoportosítottak. Habár forrásértékük változó, lényegében fényt vetnek a plébániák területi beosztására, szerkezeti felépítésükre, híveinek jellegzetességeire. Hasonlóképpen bizonyos fény derül a birtokukban lévő leltár méreteire és értékeire, valamint az egyházi tevékenységre. Számos letét felöleli a felekezeti iskola működését is, a hitoktatást pedig valamennyi iskolában. A kántorok működése is – a legtöbb helyen – nyomon követhető. A nagyváradi egyházmegye egyik sajátossága a római katolikus püspökség és káptalan által vállalt nagyszámú kegyúri kötelezettség a görög katolikus parókiák esetében. A nagyváradi püspökség szerepet vállalt a 18. századtól kezdve a görögkeletiek uniójának előmozdítása érdekében, így segélyezték a szegény papságot, amint erről az 1733–1890 közötti évek iratanyaga tanúskodik.”

S még folytathatnánk a konkrét felsorolást más irattári anyagokból is. A 20. század második felének napjainkig szóló történetét pedig magam is jól ismerem személyes tapasztalatból. Tehát van miről írni. Csak idő és energia szükséges hozzá. Ezt pedig Isten adja, Tőle kérjük! S ebben Szent László közbenjárásáért is esedezünk.

Magyar szenátorainktól és képviselőinktől elvárjuk: kérjék, követeljék, ha kell, harcoljanak érte, hogy levéltáraink, anyakönyveink és könyvtáraink elvett anyagát maradéktalanul adják vissza egyházunknak. Ehhez csak politikai jóakarat szükséges, melyet eddig – sajnos – nem tapasztaltunk. De végre a kommunista-ateista hatalom bukása után 12 évvel helyre kell tenni dolgainkat!

Befejezésül ismét Sík Sándor sorait idézem:

„Nincs fontos a földön és nincsen a napban,

Aminek odatárd szabadult magadat,

Csak az új, csak az új, csak az új feladat!”

Itt és most ezen új feladatnak szeretnék nekifeszülni magam is: a váradi egyházmegye 19–20, századbeli története megírásának. Hiszem, hogy segítők is csatlakoznak majd!

Nagyvárad, 2002. január 10.

† Tempfli József
megyés püspök