| CZIBAK IMRE és MACZEDÓNIAY LÁSZLÓ. 1526-1536. | TARTALOM | ZABARDY MÁTYÁS. 1553–1556. |
{393.} FRÁTER GYÖRGY (II).
1534–1551.
SZÁRMAZÁSA S IFJU ÉVEI. – SZERZETESI ÉLETE. JÁNOS KIRÁLY TANÁCSOSA. – VÁRADI PÜSPÖKSÉGE S AZ UJ TANOK. – ÉPITKEZÉSEI. – A VÁRADI REGESTRUM. – ÁLLAMFÉRFIUI TEVÉKENYSÉGE JÁNOS KIRÁLY HALÁLA UTÁN. – VÁRAD ISMÉT EMELKEDIK. – FERDINÁNDNAK AZ ORSZÁGOT ÁTADJA; FERDINÁND EMBEREI ŐT MEGÖLIK.
Midőn Maczedóniay László elhunyt, a Habsburgok küzdelme Szent-István koronájáért, még mindig kétséges kimenetelü vala; sőt ama korona Zapolyai fején szilárdabban kezdett állani, mint azelőtt. Mindemellett Ferdinánd király nemcsak le nem mondott a váradi püspökségre vonatkozó apostoli jogairól, hanem még inkább igyekezett e püspökség politikai jelentőségét saját javára értékesiteni.
Perényi Péter; a Mohácsnál elvérzett Ferencz püspök testvére s Zapolyainak gyermekkori barátja, hatalmas ur volt kivált felső Magyarországon, de hüségét ő is, mint kortársainak legtöbbje – árulta. Ferdinánd mindenáron meg akarta nyerni őt előbb Diósgyőr várának adományozásával, majd azzal, hogy fiát, Gábort kinevezé váradi püspöknek.
A kinevező oklevél 1537. január 17-én keltezve, már készen állt, a király alá is irta, de végre mégis visszamaradt a királyi irodában.* Nem azért, mert János király mingyárt Czibak Imre halála után szintén élt apostoli jogaival s még 1534-ben nevezett {394.} ki Váradra püspököt; hanem mert, valahára sikerrel kecsegtetni kezdének ama békealkudozások, melyeknek egyik sarkalatos pontja volt János király felségi jogainak elismerése az ország keleti részeire.
János király Fráter Györgyöt nevezte ki váradi püspöknek; ama férfiut, ki mint Kálmán királyunk, sokáig szörny-alakja volt történelmünknek,* de amely alak egyrészt a személy szemkápráztató rendkivüliségének, másrészt a szemlélők korlátolt felfogásának vala szüleménye.
Fráter György 1482. táján született Horvátország egyik jelentéktelen községében Kamizáczon.* Atyja Utyeszenics Gergely elszegényedett nemes, anyja a Martinuzzi velenczei nemes családnak volt sarjadéka.* Györgyöt szülei alig nyolcz éves korában az ifju Hunyadi János szolgálatába adák, ki a gyermeket Hunyad várába küldte. Itt élt, mint apród, vagy udvari szolga tizenkét évig, de anélkül, hogy kiképzésére valaki gondot forditott volna.
János herczegnek halála után 1504-ben Zapolyai János anyjának, Hedvig herczegnőnek szolgálatába került s a herczegnő termeinek fűtése volt egyik tiszte. Itt a fényes udvar közepette ragadta őt meg becsérzete, mely már gyermekkorában is annyira jelentkezett, hogy saját szavai szerént, első vágyott lenni játszótársai között. És elhatározá; hogy sorsán változtatni s javitani fog.
Az egyházi pálya akkor is gyakran volt lépcsője a magasabb emelkelkedésnek. Frater György 1512. körül Buda mellett a Szent-Lőrinczről {395.} nevezett klastromban a pálosok rendjébe lépett. Itt vette fel a György nevet, mert azelőtt kétségkivül más keresztneve volt, de hogy milyen? nem emlitik történeti forrásaink. Szerzetesi állásáról pedig nevezék Fráter Györgynek, György barátnak, mely név rajta maradt, mert ő maga is használta azt még akkor is, midőn az ország kormányát vezette s főpapi méltóságot viselt.*
A férfikora küszöbén álló Fráter György ekkor kezdett az ismeretek elemeivel foglalkozni s hosszu mulasztását szorgalmával s kitünő tehetségeivel pótolni tudta annyira, hogy négy év mulva áldozárrá szentelék.
Rendtársai korán felismerék benne a cselekvés emberét, s mert emellett bizalmukat is meg tudta nyerni: előbb a klastrom gazdasági felügyelőjévé, pár év mulva a lengyelországi hires czenstochowi klastrom perjelévé választák, honnat később hasonló minőségben Borsodmegyébe, a sajó-ládi klastromba helyezték át. Itt következett be életében a válságos pillanat, mely őt klastroma szük falai közől a nemzeti közélet terére vezette.
János király, midőn 1527-ben Ferdinánd fegyverei elől a Tisza vidékére vonult, érintkezésbe jött a sajó-ládi perjellel, kit édes anyja udvarából hihetőleg már ismert is. Csakhamar felismerte benne a hü, okos és ügyes szolgát, amilyenre a királynak épen nagy szüksége vala. Magához vette őt, s azontul nem váltak el többé.
Fráter György kezeibe vette királyának ügyét épen akkor, midőn az legkevésbbé biztatott sikerrel. A hazából kiszoritott királyt követte Lengyelországba, innet álutakon, gyalog háromszor jött haza királya leveleivel s megbizásaival. Felkereste a király csüggedező párthiveit, reményt, lelkesedést öntvén beléjök. Pénzt szerzett, zsoldosokat fogadott s egy év mulva (1529.) visszahozta királyát a hazába. János király Budán Fráter Györgyöt tanácsosává nevezte ki, s evvel megnyitá előtte a közpálya sorompóit.
{396.} Fráter György ezentul életének egy, soha nem változtatott feladatot tüze ki: a szétdarabolt haza egyesitését, melyre őt jellemének két fővonása, a hazafiság és nagyravágyás egyaránt ösztönzé, s melynek elérése végett csak az eszközöket változtatá. Az egyesités csak valamely külhatalomnak, a töröknek vagy németnek szövetségével történhetett. A török erősebb volt, Fráter György tehát afelé hajolt s János királylyal elfogadtatá a török szövetséget. E szövetség azonban Velencze és Francziaország példája után is, melyek már rég szövetkeztek a törökkel, annyira ellenkezék nemzetünk hagyományaival s ennélfogva annyira népszerütlen vala, hogy az ország egyesitése helyett még nagyobb szakadást idézett elő. Ehez járultak az 1529. és 1532-iki török hadjáratok, melyek eléggé meggyőzőleg tünteték fel, hogy a töröknek barátsága inkább szolgaságot, mint szövetséget rejt méhében. Fráter György ekkor változtatott politikáján, s azon kezde müködni, hogy János és Ferdinánd királyok között békét eszközöljön, de oly módon, hogy az ne vonja maga után a haza feldarabolását, hanem János birja élethossziglan az egész országot, mely halála után Ferdinándra szálljon.
Eközben történt, hogy a váradi püspökség Czibak Imre halálával megüresedett. János királynak trónja most attól függött, hogy ez ép oly tekintélyes, mint fontos állomást, mely a Tisza vidékének bástyája s Erdélynek kulcsa volt, – minő kezekre bizza? Szerencséjére Fráter Györgyben oly férfiu állt rendelkezésére, kinek hüségére s erős karjaira bizton számithatott, s ki emellett egyházi multjánál fogva amaz állomásra jogosult is vala. János király még az 1534. év folyamában váradi püspökké s Biharmegye örökös főispánjává Fráter Györgyöt nevezte ki, s egyszersmind országa kincstartójának is megtevé.*
{397.} E kinevezés nagy befolyással volt Várad sorsára is. János király már Czibak Imre életében, mint láttuk, gyakran időzött Váradon, e város volt hadi müködéseinek támpontja; Fráter György püspökségével Várad János király országának mintegy fővárosa lőn. Itt tartá többnyire udvarát, ide gyültek az 1505-iki rákosi gyülés végzésének, a nemzeti királyságnak hivei; ide a külhatalmak követei, hogy részt vegyenek ama harczban, melyet a diplomaczia fmom fegyvereivel víttanak, s melynek kimenetelétől függött Magyarország egysége s önállósága.
Az alkudozások, melyeknek czélja volt a két ellenkirály között békét létesiteni, még 1533-ban vették kezdetöket, de csak évek mulva, az 1538. február 24-én megkötött váradi békével nyerték befejezésöket. A váradi béke megkötése után Róma sem késett megerősiteni ugy a Ferdinánd, mint a János király kinevezte püspököket. Ezek között volt Fráter György is; a pápai bulla 1539. május 30-án adaték ki számára.* A mohácsi vész óta most lőn ismét törvényes püspöke Váradnak.
Fráter György magas állásában sem változtatá meg egyszeü szokásait és életmódját, mint püspök is viselte szerzetének szürke ruháját s a szerény „frater” czimet használta haláláig. Egyszerü áldozár levén csupán, tartott ugyan oldala mellett felszentelt püspököt, amilyen volt Martius, később Ilosvai István, kik helyette a szorosan főpapi teendőket végezék; de az egyházmegye kormányát ő maga vitte. Különben, hogy az egyházi kormányt ki ne bocsássa kezeiből, arra ösztönzé nemcsak nyugalmat nem ismerő tevékenysége, hanem a mindinkább sulyosbodó vallási állapot is.
Az uj hit, mely elejéntén csak egyes főuraknál, kik udvarukban külön papot tartának, s oly lelkészeknél mutatkozott, kik a német egyetemekről vagy a szászok közeléből érkezének – jelentkezni kezdett az alsóbb, a polgári osztály soraiban is. János király a fejére nőtt politikai kérdések mellett nem mert még egy vallásit is támasztani, s mint mindenben, ugy a nemzet hitegységének védelmében is gyenge volt.
{398.} 1538-ban Segesvártt vallási vitára bocsátá a katholikus s a lutheranus papokat. Katholikus részről megjelent Váradról Szegedi Gergely Szent-Ferenez-rendü szerzetes, hittudor, s a párisi sorbonnak tagja; protestans részről pedig Szántai István mester. Választott birák valának: Adrián doktor, gyulafejérvári vicarius és Kálmánchehi Márton, szintén fejérvári tanár. A vita kimeneteléről nincs tudomásunk, de következtethetünk rája azon körülményből, hogy Fráter György püspök követelte János királytól, hogy égettesse meg „az heretneket” (eretneket). A király azonban felelé: „Törvénytelen nem akarok senkit megölni; adjatok bünt hozzá: im, törvényt láttatok reá, és amit a törvény hoz, ugy bünhödjék meg.” Erre Fráter György megjegyzé: „Ha felséged nem teszen róla, mi is nyilván más irral kötjük”. A király ismerte Fráter György erélyét s azért már a következü éjjel meginté Szántait: „Jó atyámfia, István mester . . . ne maradj az én országomban, mert az urak megfognak s megölnek; én meg nem oltalmazhatlak ellenek, talán magamnak is valami búm támadna belőle.” És Szántai még azon éjjel Kassára távozott.*
A király e gyöngeséggel határos szelidsége kétségkivül bátoritólag hatott az illető körökre, s ennek tulajdonitható, hogy például Váradon bizonyos egyházfi annyira merész lőn, hogy egy nőt, ki valamely szent kép előtt térden állva imádkozék, ezért arczul ütött. Várad mintegy érezve, hogy csak addig van jelentősége s jövője, mig ősi hitéhez és Szent-Lászlónak ama hit által megdicsőitett sirjához ragaszkodik, – általában még katholikus volt; az egyházfi emlitett merénye által legszentebb vallási érzületében látta magát kicsufolva, ennélfogva elégtételt követelt.
Az ügy az egyházfi szerencsétlenségére Fráter György határozott kezeibe került, ki, ellenkezőleg mint János király, emlékezett az 1523-iki országgyülés végzésére s a boldogtalan egyházfinak máglyán kellett végeznie életét.*
{399.} Különben, hogy az uj tanok felmerülése után még egy negyed századdal is hogyan gondolkoztak hazánk irányadó körei, legjobban visszatükrözi az 1545-iki debreczeni országgyülés 26-ik törvényczikke, mely rendelé, hogy a lutheranusokat senki meg ne türje jószágain s az olyanokat a kincstartó (Fráter György) vagy a kapitány (Petrovics) engedelmével mindenki üldözhesse s megfoghassa.
E törvény hatásának nyomait lájuk azon még mindig megdöbbentőleg szigoru bánásmódban, melyet Fráter György Szegedi Kis Istvánnal éreztetett, kit midőn Tasnádon, a váradi püspökség szomszédságában hirdetné az uj hitet, megvesszőztetett s elvétetvén könyveit, János király birodalmából kiutasitott.
Ily kemény s következetes eljárásnak lőn eredménye, hogy a mig Fráter György élt, nemcsak Várad, hanem a hozzá tartozó egész egyházmegye, Debreczent sem véve ki, megmaradt az ősi hitegységben. Amily lassan és sok nehézséggel küzdve sikerült egykor a kereszténységnek nálunk és mindenütt tért foglalnia, épen ugy az uj tanok terjedése sem történt rohamosabban s legkevésbbé oly meglepő hirtelenséggel, mint azt régibb iróink vázolák.*
{400.} De ha Fráter György szigoru volt mások iránt a hit dolgában, magára nézve sem tett kivételt: naponként misét hallgatott; gyakran prédikált, a böjtöket megtartotta, a keresztény szeretet cselekedeteit pedig, ahol csak tehette, örömest gyakorolta. Midőn ura, János király Putnoki birtokait elkoboztatva, Telegdi Miklósnak adományozá, Fráter György Putnoki árváját pártfogásába vette, felnevelteté, s azon volt, hogy ez Telegdi Miklós leányát feleségül véve, atyai birtokát visszaszerezhesse.* Hasonlóképen a szeretet sugallatából tanácslá Ferdinánd királynak, hogy igyekeznék könnyiteni azon sulyos igán, mely a hazai jobbágyságot az 1514-iki kereszteshad óta nyomta. „Isten is – ugy mond – könnyebben megengesztelődik, ha e szegény, elnyomott nép felszabadul.
Igy lőn, hogy Fráter György minden szigorusága mellett is népszerü volt, kivált a köznép s a kisebb nemesség előtt. A szülők halálos ágyokon reménykedve ajánlák árváikat az ő oltalmába, mint Pőstyényi Gergely, Kállai János;* a nép pedig még halála után is sokáig kegyelettel emlegette nevét.
De Fráter György főpásztori gondjai mellett nem feledkezék meg püspöksége anyagi ügyeiről sem. Különben is a gazdaság; a pénzügy tere volt az, melyre leginkább hivatott vala, s melyen aratta legfényesebb sikereit. Országos kincstartói tisztét annyi eredménynyel viselte, hogy János király, ki előbb rendszerént pénzhiányban szenvedett, később gyakran dicsekedheték, hogy mindig telt kincstára van. Ferdinánd király is kétségkivül Fráter Györgynek e pénzügyi sikereire gondolva mondá nem egyszer, hogy ő János királytól „csak ezt a barátot irigyli, ki maga felér tizezer fegyveressel.”
A váradi püspökségnek Vitéz János szerezte birtokát Bálványosvárat alapjaiból ujra épité, s azóta nevezteték az Ujvárnak, ma Szamos-Ujvár.* Váradon a Thurzó épitette püspöki palotát megbővité,* {401.} kétségkivül azon okból, hogy a királyi udvar befogadására annál alkalmasabb legyen. És ugyanezen okból gondoskodott a palota helyének, a váradi várnak kellő megerősitéséről is, nevezetesen ágyukat öntetett, melyeknek ketteje még száz év mulva is ott állott a vár „Aranyas” és „Veres-bástyáján.”*
A püspökségnek Udvari, Báránd és Kis-Rábé birtokait megcserélte Bajony Benedeknek Ohat egész; továbbá egyeki, zámi, ladányi s igari részbirtokaiért.* A cserének a váradi egyházra előnyösnek kellett lennie, mert ahoz beleegyezésével hozzá járult a váradi székeskáptalan is.*
Emellett szivén viselte a püspökség polgárai s jobbágyainak boldogulását. Midőn Belényes városa birái, mint már annyiszor, ismét megjelentek Váradon a püspöki palotában s a régi püspököktől nyert szabadalom-leveleiket felmutatva, azok megerősitését kérték: Fráter György nemcsak teljesité kérelmöket; hanem a leveleket ujból át is iratva, biztositá az enyészettől s megőrzé a történelem számára.*
Különben hogy Fráter György, ki, mint láttuk, férfi kora küszöbén még az ismeretek elemeivel sem birt, később a müveltségnek mily magas fokára emelkedett: semmivel sem igazolá inkább, mint azon tettével, hogy az ugynevezett s fentebb már bemutatott Váradi regestrum becsét felismerni és méltányolni tudta. Mig ujabb kori tudós irók is ama regestrumban csak barbár neveket, érthetetlen szavakat láttak: Fráter György megérté, hogy e regestrum gyöngye történeti forrásainknak, mely ős személy- és helyneveinket, nemzetünknek ős intézményeit, szokásait stb. a legérdekesebb világitásban tünteti fel. És hazafisága nem engedé, hogy e nemzeti kincs a váradi káptalan levéltárában tovább is elrejtve {402.} s az enyészet esélyeinek kitéve legyen: mint előde, Pruisz János Rogerius gyászénekét, ő kinyomatta a Váradi regestrumot.*
Különben nemcsak beszélt s levelezett nyelvünkön,* hanem magyarnak is tartotta magát,* amint ez alig is lehetett volna máskép nála, ki a Hunyadiak, Zapolyaiak udvarában s a legmagyarabb rendnek, a pálosoknak körében nevekedett fel.
De a váradi püspökség történetéhez tartozik Fráter György államférfiui pályája is.
A váradi béke csak annyi ideig tartott, mig János király megházasodék (1539.) s fia János-Zsigmond a világra jött. (1540.) Ekkor a király meghalt, anélkül; hogy gyermekét csak egyszer is látta volna; de azon kivánsággal, hogy az országot és koronát a váradi béke ellenére ne adják át hivei Ferdinándnak, hanem koronázzák meg fiát, s igyekezzenek őt a török pártfogásával az ország birtokában fentartani. Evvel sirjába vitte a váradi békét.
Fráter György akár puszta hatalomvágyból – a haldokló király őt nevezte ki az árva királyfi egyik gyámjává – akár hazafiság- vagy hálából engedett az esküszegő kivánságnak: János-Zsigmondot Rákos mezején királynak kiáltatá.
Ferdinánd a váradi béke alapján követelte az ország átadását, s minthogy Fráter Györgytől kitérő választ nyert: serege két izben is megjelent Buda elfoglalására. Fráter György nem engedett, személyesen is kardot fogott.* János-Zsigmond védelmére megjelentek {403.} Szulejman hadai is, s megjelenésök béreül hatalmukba keriték az ország fővárosát. Ez volt Fráter György politikájának – első veresége s büntetése, melynek szégyenét s fájdalmát haláláig viselte.*
Kik eddig a török pártfogás önzetlenségében hittek, s attól a haza egységének és szabadságának visszaállitását remélték, kiábrándultak s meggyőződtek, hogy a török ovatosan, de következetesen az ország teljes meghóditására törekszik. A közös veszély közelebb hozta egymáshoz a Ferdinánd- és Jánospártiakat s Fráter György kész volt Ferdinándnak átadni az országot, mihelyt ez tekintélyesebb sereget küld az ország védelmére. Jött is ily sereg 1542. szeptember 28-án, de október 8-án teljes kudarczczal már kivonult.*
Ezzel kitünt, hogy Ferdinánd nem képes megvédeni a török ellen az országot, és ez más irányt adott Fráter György politikájának. Elhatározá, hogy sem Ferdinándnak, sem a töröknek meg nem hódol teljesen, hanem a két hatalom között igyekszik magát fentartani. Tervét helyeselte az 1544-iki tordai országgyülés, mely Fráter Györgyöt az ország főbirájának választá s reá bizta az ország kormányát teljes hatalommal a királyfi felnőttéig.*
És Fráter György megkezdette, jobban mondva, még egész hét évig folytatta azon politikát, mely, mint a szintén János-párti Verancsics megvallá, abban állt, hogy „hallgatunk, hizelgünk, ajándékokat küldözünk, szolgálunk, engedelmeskedünk, s bár nyomorultan, pironsággal, de nem haszon nélkül.” A haszon annyi volt, hogy éltek s képezheték ama gyönge szálat, mely talán még egy önálló, nemzeti királyságra vezethetett.
{404.} Sok gond, még több munka, és legtöbb csalódás helye volt ez évek alatt a váradi püspöki palota, mely felé kérdőleg tekintének nem egyszer Európa szemei. A férfiu, „ki egymaga felért tizezer fegyveressel,” hányszor érezte magát tehetetlennek ama palota falai közt, ha szellemi képességeinek tudatában feladatának nagyságát összemérte anyagi eszközeinek korlátoltságával!
Várad, mint egykor János király idejében, királyi székhely vala ismét, hol a fénykedvelő Izabella királyné is szivesebben lakott, mint – a sokkalta egyszerübb Lippán, s hol Fráter György tartá kezeiben a diplomaczia ama szálait, melyeken Európa keleti s nyugati részeinek legfontosabb érdekei függtenek.
A váradi vár fényes, ünnepélyes napokat láta ujra, sőt a még ifju királyné, annak gyermeke s udvari hölgyeinek kedvéért olykor vidámakat is.* A vár udvarán s falain lépdelő őrök mellett jöttek-mentek a nemzeti hadsereg különböző fegyvernemeinek képviselői; a külföldi követek s udvaronczok idegen viselete festőileg vegyült össze hazai főuraink s hölgyeink öltönyeinek fény- és szingazdagságával; a székesegyház boltivei alatt s az előtte elvonuló téren egymást érték az emberek, részént jámbor zarándokok, kik a szent király sirjára tették le kegyeletök koszoruját, részént utazók, tudósok, müvészek, kiket a székesegyház mükincsei, a szent királyok szobrai, a levél- s könyvtárak vonzottak oda.
Maga a város régi élénksége s jólétéből nem látszék veszteni semmit. Férfi s női szerzetes-házai még népesebbek valának, mint valaha; egyházai jó karban s bár számosak (mintegy husz), főékességök, az ajtatoskodók serege még sem hiányzott belőlök. Az uj hit terjedése, ha el is idegenitett egyes sziveket, a haza fővárosát {405.} s déli részeit, ért csapások annál hivebbekké tettek az ősi hithez másokat. A hitujitás előtti nemzedék nagy része még élt s magában a török foglalásban az ősi hit iránt mutatkozó hütlenség büntetését látta.
Buda eleste után nemcsak Izabella s királyi udvara költözék a Tiszántulra, hanem sokan azok közől is kiknek a törökök szomszédsága s az előre látható csaták miatt legtöbb félteni valójok vala. Igy egyes uri családokon kivül Váradon kerestek menedéket a margitszigeti apáczák, kiket kétségkivül azért, mert a váradi klastromokban már nem volt számukra hely, a Váraddal szomszédos szent-jánosi monostorban helyezének el. Ugyanakkor jövének Buda és Pest iparosai közől számosan,* kik jelentékenyen előmozditák Várad kézmü-ipara s ezáltal kereskedelme emelkedését.
Fráter György mélyre ható szemeit azonban nem vitték tévedésbe ama kedvezőknek látszó tünetek s állapotok: ő tudta jól hogy az emlitett menekülők mintegy magukkal hozzák a kór anyagát Váradra, s ama vasgyürü, melynek neve török szolgaság, s melynek lánczszemei az ország fővárosán felül már Tatát, Esztergomot, sőt Nógrádot s Hatvant is közbe szoriták, lassan bár, de következetesen vonul Szent-László városa felé. És ha nem lenne semmi ész s erő, mely elérkezését megakadályozná: mivé lesz ama város és vele századok gyüjtése s alkotása!? Hogy e rettegett pusztulást nem a barbár ellenség, hanem honfikezek hozzák meg, az az ő szemei előtt is meg sem álmodott tünemény maradt.
{406.} Ezalatt, 1549-ben a bécsi udvar megujitá a tárgyalásokat János király országának átadása végett. Ferdinánd fegyverei még mindig nem valának szerencsések a török ellenében, mindemellett Fráter György hajlandóbbnak mutatkozott, mint valaha – az egyezségre. Az árva királyfi jövője sok gondot adott a püspök-kormányzónak, annál nagyobbat, mennél közelebb jönni érezte saját halálát. Ennélfogva, midőn Ferdinánd király biztosai egyéb ajánlataikhoz oda csatolák Fráter Györgynek ama feltételét is, hogy János-Zsigmondnak Ferdinánd egyik leánya jegyeztessék el: Fráter György beléegyezett az ország átadásába s beléegyezésre birta Izabella királynét is.
1551. junius 26-án a kolozsvári Szent-Mihály egyház főoltára előtt Izabella személyesen adta át Ferdinánd vezérének, gróf Castaldo Jánosnak a szent koronát,* s miután ugyanekkor tizenkét éves fiának, János-Zsigmondnak Ferdinánd legifjabb leánya, Johanna ünnepélyesen eljegyeztetett: fiával együtt eltávozott Erdélyből.
Fráter György a Zilah felett emelkedő Meszes hegy tetejéig kisérte el őket. Itt vettek búcsut egymástól. A bucsuzás kivált az ősz püspök részéről érzékeny volt. Zokogva szoritá kebléhez a királyfit s őt könyeivel áztatván, számtalanszor megcsókolta. Szemefénye volt e gyermek,* s mintegy érezte, hogy többé látni nem fogja, hogy jó csillaga távozik el vele.
{407.} Fráter György gonosz sejtelmek közt tért vissza Erdélybe,* hogy az ország átadását tényleg is teljesitse. Lépteit azonban mind Ferdinánd király, mind biztosai, nevezetesen Castaldo gyanuval kisérték, az egyszer megszegett szó büntetése volt ez is.
A török, mint Fráter György előre látta, ellenszegült Erdély átadásának s nyolczvan ezernyi haddal közeledett, Castaldo pedig alig rendelkezett hatezer emberrel. Fráter György lángelméjének hatalmával akart segiteni a kétségbeejtő helyzeten s bizonyosan sikerült volna is tévutra vezetnie a törököt; de a kétélü fegyver, melylyel annyiszor elejté elleneit, most ő ellene fordult. Kétszinü, fondor politikájával azon gyanut kelté Castaldoban, hogy nem őszinte hive Ferdinándnak, s hogy őt a királyi sereggel együtt a török kezébe akarja játszani, s Erdély uralmát magának szerezni meg. E gyanunak még erősebb tápot nyujtott Pesti Gáspár, Fráter Györgynek titkára, ki Castaldohoz pártolt s hütlen szolgák módjára a legterhelőbb vádakat emelte volt ura ellen.
Eközben (1551. október vége) megérkezének Ferdinánd követei, kik Fráter Györgynek meghozák Erdély átadásáért a jutalmat: Ferdinándtól a kinevezést az esztergomi érsekségre, a pápától pedig a bibornoki méltóság jelvényeit. Fráter György hidegen, öröm nélkül fogadta e kitüntetéseket, mintegy érezve, hogy a „vértanui koszoru,” melyet a bibornoki kalap átvételénél emlitett, már készül számára. Castaldonak feltünt e hidegség, és ez, valamint Fráter György azon ujabb tette, hogy a lippai törököket szabadon bocsáttatá, Castaldo. seregének pedig nem engedé meg Erdélyben a téli szállásolást, – mindez kétségtelenné tette előtte fentebbi gyanuját, s ennéllfogva, hogy magát, seregét s a király érdekeit megmentse, Fráter György halálát elhatározá.
Deczember 17-én reggel Fráter György alvinczi kastélyának hálótermében imáit végezé, midőn Castaldo vezértársának Pallavicininak {408.} titkára, Ferrari Márk levéllel kezében belépett hozzá. A bibornok átveszi gyanutlanul a levelet, de midőn annak olvasásába merül, a titkár rá rohan, tőrével több sebet ejt nyakán és torkán. A megtámadott felugrik, erős karral megragadja gyilkosát és földre teriti, de ekkor előtör Pallavicini több tiszttel. A tábornok kardjával sebesiti meg, egyik kisérője pisztolyból 1ő reá, mások tőreikkel rohanják meg. A bibornok földre hanyatlik és „Jézus. Mária!” kiáltással meghal.
Egy negyed század alatt a harmadik váradi püspök, ki erőszakos halállal mult ki.
De Fráter György halála a történelem itélő széke előtt nincs igazolva. Oly oklevelek, melyekből kitünnék, hogy a Ferdinánddal kötött egyezség után Erdélyt akár a török kezére játszani, akár János-Zsigmondnak vagy épen magának megtartani akarta volna, nem jöttek napvilágra. Azért III. Gyula pápa, ki a gyilkosság megvizsgálását elrendelé, alaposan tehette a kérdést: „Ha Fráter György oly gonosz ember volt, mikép ajánlhatta őt a király bibornoki méltóságra?* És hihető-e, hogy a hetven éves aggastyán csak az utolsó két hónap alatt vált oly gonoszszá?”
Castaldo és Pallavicini a rendkivüli férfiut megérteni képesek nem lévén, annak megitélésében csalódtak, s csalódásukban, ellenszenv és irigység, kincs- és hatalomvágy által is vezettetve, követték el véres tettöket.
A meggyilkolt főpap teste hetven napig feküdt a helyen, hol lerogyott, végre február 25-én a gyulafejérvári káptalan székesegyházába vitte azt s ott eltemeté, emlékkövet is helyezvén a sirra. A kövön bibornoki kalap alatt az elhunytnak püspöksüveges czimere állt e sokat mondó felirással:
A czimer paizsának felső mezejében egy kenyeret vivő holló {409.} (a Szent-Pál-rendüek jelvénye); az alsóban pedig egy egyszarvu vala látható.* Eszerént ugyanazon czimer, melyet a püspök hivatalos iratainál használt, s mely számtalan oklevelén ma is megvan.
Ezek egyikéről van véve a mellékelt metszet,* mely az emlitett gyulafejérváritól csupán annyiban különbözik, hogy a paizs felett a püspöksüveg helyet F G betük (Fráter Georgius) állanak, a pecsét alatt pedig a püspök sajátkezü aláirása.
(Idem thesaurarius manu propria.)
Fráter György érseki s bibornoki kineveztetése mellett is halálaig a mienk, Váradé maradt, utolsó leveleiben is mindig csak „váradi püspöknek,” „váradi szolgának” irván magát.*
Különben váradi püspöksége mellett, birta még a kolosmonostori {410.} és pécsváradi apátságokat, melyeknek birtokában Ferdinánd is megerősité.* Ezenfelül voltak magán birtokai, melyeket maga szerzett, mint Bodókő várát Tomori Egyedtől* vagy magához váltott, mint a kalotaszegi Almás várát, vagy pedig János királytól vagy ennek özvegyétől nyert beiratképen. Ilyenek valának: Váczi, Tokaj fele, Munkács, Nagybánya, a pilismegyei Kissingh, a fejérmegyei Szent-Márton stb.*
Ennyi birtokból egyszerü életmódjával az ország érdekeinek hozott pénzáldozatai mellett is roppant vagyont takarithatott össze, de abból alig került elő néhány ezer arany, a többit a merénylet végrehajtói ragadták szét.*
| CZIBAK IMRE és MACZEDÓNIAY LÁSZLÓ. 1526-1536. | TARTALOM | ZABARDY MÁTYÁS. 1553–1556. |