„Az ember társas lény”, – így szól Aristoteles közismert meghatározása. „Az ember egyúttal történelmi lény”, – tanítja kiegészítőleg Kármán Mór professzorunk. Mint társas lény az ember együvé tartozik embertársaival, akikkel együtt él. Mint történelmi lény, együvé tartozik azokkal is, „akik egykor éltek és azokkal is, akik majdan élni fognak”. Föladata, hogy a múltnak szerzeményeit, értékeit megőrizze, gyarapítsa és átadja a jövendő nemzedékeknek. Ezt a kettős szolidaritást egyrészt az élő emberiség egyetemével, másrészt az ősökkel meg utódokkal, megelőző és következő korokkal semmilyen közösség nem tanította erősebb nyomatékkal, mint a zsidóság.
Ünnepeink is ennek a kettős szolidaritásnak állanak szolgálatában. Szombatunk szociális intézmény, amelyet tőlünk átvettek a művelt társadalmak és az állami törvények. Ros hasono és Jom kippur főimáiban az emberiség megtisztulásáért és boldogságáért fohászkodunk. Zsinagógai naptárunknak egyéb kiemelkedő napjai, történelmi öröm- és gyásznapjaink, a multnak jelentős emlékeit őrzik s adják át a következő nemzedékeknek.
Ros hasono és Jom kippurnak messianikus, az egyetemes emberiség boldogságára irányuló célzatát könyvünk be fogja mutatni. Hermann Cohen mély megértéssel méltatja a viddujt, a jom kippuri bűnvallomást. Nem arról teszünk vallomást, hogy például nem imádkoztunk, nem jártunk templomba, megszegtük szombatjainkat, ünnepeinket, hogy nem böjtöltünk. Hanem vallomást teszünk, hogy szülőt, tanítót nem becsültünk, hogy megátalkodtunk, hogy felebarátunkat megbántottuk, elnyomtuk, megszóltuk, gúnyoltuk, hogy gőgösködtünk, dölyfösködtünk. Szóval nem a szertartások elleni vétkezésünket valljuk meg ünnepi töredelmességgel, hanem antiszociális bűneinket. S vallomást teszünk oly bűnökről, amelyeket legnagyobbrészt el sem követtünk, olyanokról is, melyektől teljesen távolállunk. Igen, mi egyénileg nem követtük el, de elkövethették zsidó testvéreink, embertestvéreink. Együttesen teszünk vallomást a bűnökről, együttesen tökéljük el, hogy elkerüljük, jóvá tesszük. Ekképp akarjuk előkészíteni, siettetni azt a kort, midőn az igazak, a becsületesek, a jámborok diadalmaskodnak a gonoszságon, jogtalanságon, amikor megdől az erőszak uralma s fölépül az isteni igazság birodalma
|
Ros hasono és Jom kippur ekképp kielégíti azt a követelményt, hogy az ember legyen társas lény.
S történelmi lény is az ember. Nem pusztán a pillanatnak él, hanem emlékezik a multra s munkálkodik a jövőért. A jelen múló pillanat, öröme is pillanat:
|
A jelen csak örömtűz, amely alig összerakva, máris összeomlik, de az emlékezet föllángoltatja a multnak ezer ünnepével
A jelen fájdalma is csak pillanat.
|
A jelen csak jajkiáltás, mely alig fölhangozva, már el is némul, de az Emlékezet megnövelheti a multnak minden zokogásával.
Pészachkor, Chanukkakor, Purimkor föllángol a multnak minden fölszabadulása, minden öröme, a jelennek minden reménye. Tisobeovkor fölzokog Izrael multjának minden fájdalma, jelenének minden aggodalma.
Ámde nemcsak a nagy ünnepek, nemcsak a történelem jelentős emlékei szentelik meg az életet, ihletik meg az igaz zsidót. Júda Hallévi mély gondolatából kiindulva, könyvünk joggal kívánja, hogy minden napnak legyenek ünnepi órái, vagy legalább percei: az imának, áhítatnak percei. Könyvünk méltatja a hétköznapnak is ünnepi mozzanatait.
* * *
Amikor a Tharaud testvérek készültek, hogy megrajzolják az északmagyarországi és szomszédos zsidóság képét (A l'ombre de la croix), a testvérek egyike engem a következő kéréssel keresett fel: „Én jól tudom, miként él katolikus ember reggeli ébredésétől esteli lefekvésig, miként él születésétől haláláig; azt szeretném megtudni, miként él a zsidó ember”.
Zsidó élet hajnaltól éjjelig, az év elejétől az év végéig, csakugyan oly tárgy, mely megérdemli nem zsidónak is, zsidónak is figyelmét. Ennek a tárgynak van szentelve ez a könyv. Vallásról (zsidó vallásról) szólva, nem Schleiermacher módjára fordul műveltjeinkhez: „An die Gebildeten unter ihren Verächtern”, a műveltekhez, kik megvetik a vallást. Hanem fordul műveltjeinkhez, akik, a zsidó vallást nem ismerik, de óhajtják megismerni. Ezekhez szól nem komoly tudományos avatottság nélkül, nem zsidó lelkesség nélkül. Ismerjék meg műveltjeink a zsidó életet, ismerjék meg, becsüljék meg, szeressék meg.
Dr. Heller Bernát.