Filep

Fülöp. Néhai Vajai Borzási György fiai: Miklós, Ferencz és Péter, a többek között Phylep Lukács, várteleki lakost is maguk mellé vették, a mikor anyjuk, Borbála megbízásából betörtek Haraklányi Miklós várteleki erdejébe. 1549-ben Ferdinánd király megidézteti a betörőket, a mit a kolozsmonostori konvent teljesít is.*Orsz. lt. Km. conv. lad. 26. lt. nr. 58.

Philep Tamás, mint szomszéd volt jelen 1579-ben, a mikor Rátóti Gyulafi László a középszolnoki Köőd, Kelencze birtokokba és Aranyosmzeő másként Aranyos-vára praediumba akarták beitkatni.*GKG.

A Filep-család (krasznai lakos) 1609-ben Báthory Gábor {468.} fejedelemtől nyert armalist, melyet Kraszna vármegyében 1610-ben hirdettek ki.*Orsz. lt. Nemesi Invest. I. 8. Kraszna 10.

1631 Boldogasszony hava 14-dikén Philep János, lompérti lakos zálogba vesz Hídi Istvántól és nejétől, Ilosvai Katától két, Szoldob alatti szántóföldet oly kikötéssel, hogy két forint váltságösszegért visszabocsátja.*Erd. Múz. (Ködöböcz Károly ajándéka.)

1652 márcz. 24-dikén Fülep István aláírt egy lompérti udvarház stb. eladását tartalmazó szerződést.*Gencsi-lt. nr. 41. 1667 augusztus 1-sején Gencsi Zsigmondné Philep Erzsébet zálogba vesz százötven magyar forinton Sándorházi Ferencztől két lompérti házjobbágyot.*Szgy. és Gencsi-lt. nr. 24. (1670. évből), u. o. nr. 751. (1675. évből). 1735 okt. 23-dikán Filep István aláírt egy szerződést ilosvai részbirtok továbbzálogosítása tárgyában.*Gencsi-lt. nr. 479. 1739 junius 19-dikén aláírta Gencsi István és György ilosvai telkekre vonatkozó osztálylevelét.*U. o. nr. 127. 1748 jan. 15-dikén Jakab Péterné Filep Borbála Ilosván egy féltelket ajándékoz papi telekként az ilosvai reform eklézsiának.*U. o. nr. 290. egyszerű más.

Fülöp (Filep) István 1737–1776 közt szilágysomlyói, 1756–1759 közt kémeri evang. reform. pap. Somlyón halt meg. Filep István somlyai predikátor és hites társa Orbán Mária 1767-ben a görcsöni evang. reform. egyháznak egy úrasztali ruhát adtak. Filep Istvánné Orbán Mária (somlyói papné) 1771-ben a szilágysomlyói evang. reform. egyháznak ajándékozott egy pohárterítőt.

1754-ben nemes Filep Sándor, szeődemeteri lakos és Gárdos Tivadar, Csögön lakó szabados zálogba veszik hatvan forintért Vajai Vay László jobbágyának, Csögön lakó Váradi Jánosnak, a tasdnádszarvadi határon a csögi patak táján fekvő rétjét, melyet ennek apja, nagyapja is bírt.*Bl.

1771 április 25-dikén Fülep Farkas és Gábor, érkávási, János, szeődemeteri, 1772 szept. 12-dikén Filep Flóra oláhnádasdi {469.} lakosok kérik nemességök igazolását közép-Szolnok folytontartó törvényszéke előtt.*P. C. Product. 97., 293. l.

Bátori Filep János 1769–1772. nagypaczali evang. reform. pap.

1781-ben Filep András, György, János zilahi tyúkól-, másik György, székely-utczai, Fülep István kraszna-utczai lakosok.

Filep László és Farkas, érkávási saját telkükön lakó egyházi adómentes, Péter, tasnádi más telkén lakó adómentes nemeseket fölvették a hadi segedelemhez való hozzájárulásra 1797-ben összeírt személyek névsorába, a hol Filep János, szakácsi molnár is előfordúl. 1805-ben Fülep Farkas, Gábor és János, kávási nemesek homagiális esküt tettek. E Gábort (38 éves) ekkor lovasnak, Farkast (38 éves) és Jánost (28 éves) pedig gyalogosoknak vették föl az érkávási fegyverfogható nemesek közé. Filep György Szakácsiból s Fülep Irimia Ér-Szent-Királyról, adózó nemesek (Irimia homagiális esküt is tett) szintén gyalogosok.

1807-ben Filep Sándor krasznavármegyei assessor, Mihály Tasnád város esküdtje.

1808-ban István Hosszúmezőn 2 nova jobbágytelket, Ilosván más három társával együtt 1/2 adózó lakótelket, István és János Lompérton ¾ antiqua jobbágytelket bírt. Mindkettőt gyalogosoknak írta ki Kraszna vármegye, de azzal a megjegyzéssel, hogy «nincs nekik sem köntösök, sem fegyverök».

Filep Sámuel azzal a megjegyzéssel fordúl elő a somlyói nemesség névsorában, hogy «Zoványon van birtoka». Mihálynak, Györgynének és Istvánnak Rátonban 1 4/6 antiqua, Zsigmondnak és Jánosnak Krasznán 1/2 nova jobbágytelke volt, az itt említett Mihály, István, Zsigmond és János, valamint Krasznáról András, adózó nemes is gyalogosok.

{470.} Fülöp Ferencz 1823–1836. borzási evang. reform. pap, Filep Sámuel (Filep István somlyói pap s Orbán Mária fia, krasznavármegyei assessor) s neje Teleki Mária 1824-ben szilágysomlyói evang. reform. egyháznak egy tölgyfaszekrényt adtak. Sámuel 1861-ben tiszteletbeli főjegyző, Mihály1835–1836. krasznaczégényi evang. reform. pap.

Sófalvi Filep Sándor 1859 után 1870-ig Nagyfaluban, mint evang. reform. segédpap működött Kovács István mellett; előbb tasnádi rektor volt.