Keresztúri

Hogy a Keresztúri néven itt említettek mind ide valók, nem állítom; de azt hiszem, helyesen cselekszem, ha felsorolom mindama Keresztúriakat, a kikkel ismerős nevek társaságában találkoztam.

Kerezthuri János fia, Antal egyike vala ama szomszédoknak, a kik min tanúk 1388-ban bizonyítják, hogy négy birtok (Mutos, Szélszeg, Goroszló és Turbucza) Aranyos várához tartozik.*Wlt.

{740.} Kereszturi Balázs fiának, Mihálynak a fiai: János és István, úgyszintén a maga és unokatestvérei s testvérei nevében 1420 körül Récsei András, váradi kanonok folyamodik a váradi káptalanhoz, hogy ez Lajos királynak 1359-ben és 1361-ban kelt kiváltság-levelei alapján erősítse meg őket a krasznavármegyei Pálvára és Kis-Récse birtokában s kérésének, mivel az jogos és helyén való, A káptalan eleget is tesz.*Szgy. Balázs (de Kerezthur) fia, Mihály 1391-ben Pálvára és Kis-Récse birtokokat zálogba adja Péter, erdélyi püspöknek, a ki a birtok törvényes és hivatalos átadása végett folyamodik Zsigmond királyhoz. A király utasítja is a kolozsmonostori konventet, hogy küldje ki megbizott emberét a királyi megbizottat a határ feljárása, megállapítása s a birtok átadása végett. Ha valaki tiltakoznék az átadás ellen, azt szokás szerint írják meg az erdélyi vajdának.*U. o.

Keresztúri Lőrincz fiát Jánost 1430 jan. 29-dikén Sándorházi Péter, Tamás, Simon és György,*Dl. Km. Prot. D. min. pag. 108. nr. 4. áthúzva. márcz. 6-dikán pedig Sámsoni Gergely*U. o. 109. nr. 5. ügyvédjöknek vallották. 1448 jul. 16-dikán Kerezthwri Lőrincz fiának, Jánosnak leánya Margit; Árva Tamás leánya Márta és veje Menyői Bálint; Szőke N. fia Lőrincz, ennek leánya Erzsébet és ennek férje Dobai Kún Fülöp; Kelemen leánya Orsolya, kinek férje néhai Keresztúri Bertalan volt; Keresztúri Máté és leánya Dorottya meg ennek férje Keresztúri Kónya Tamás egymást vallják kölcsönösen ügyvédjöknek, továbbá Menyői Bálintot, Kún Fülöpöt, Moni Jánost, Sarmasági Andrást, Sándorházi Lászlót, Balázsházi Benedeket, Gáspárt és Mihályt, Kávási Pált és Bogáthi Miklóst,*U. o. C. min. pag. 38. nr. 4. aug. 11-dikén Kerezthwri Márton, Keresztúri Veres Mihály, Keresztúri Nagy Antal, Keresztúri Tamás, Keresztúri Barta Pál, Keresztúri Mihály meg Keresztúri Kelemen és István szintén kölcsönösen vallják ügyvédeknek egymást, továbbá: {741.} Deésházi Sebestyént, Nagydobai Csízér Fülöpöt, Nagydobai Mocsi Istvánt, Lelei Nagy Bálintot, Mádai Tamást és Keresztúri Mihályt.*Dl. Km. Prot. C. min. pag. 38. nr. 3. Kerezthwri Bálint és Benedek 1449 május 30-dikán Menyői Pálné Ilona és Menyői Benedek ügyvédjei.*U. o. pag. 55. nr. 1.

A kolozsmonostori konventnek 1448 julius 16-diki valló levele szerint a Keresztúriak, ú. m. Kerezthwri Nagy Antal, Rewes Tamás, Mihály, Kerezthwri Sebestyén fia Mihály, a másik ágnál (Kerezthwri Ferencz fia Márton) levő s Póstelke pusztát illető iratokat visszakapván, kötelezik magukat, hogy a puszta felének ötödét annak juttatják.*U. o. pag. 39. nr. 4.

Kerezthuri Sebestyén fia Kelemen azok között van, kiknek a középszolnoki Postheleke birtokba való beiktatását hagyta meg 1447 jun. 19-dikén a kolozsmonostori konventnek Perényi László, országbíró.*Dl. 27,881.

1449-ben a család jogot tart Récséhez,*Csánki, I. k. 588. l. márcz. 23-dikán Palóczy László, országbíró meghagyja a kolozsmonostori konventnek, hogy Kereszthwri Györgyöt vezesse Récse krasznavármegyei birtokba.*Dl. 27,663.

Kerezthwri Gal fia István, Ferencz fia Márton, Sebestyén fia Mihály azok közül valók, a kik elfoglalták a belsőszolnoki Keresztúr határában fekvő Póstelke pusztát és a kik ellen 1449 junius 6-dikán tiltakoznak Keresztúri Kónya Benedek és testvérei.*Dl. 36,391. C. pag. 78. nr. 1. Sebestyén fiát Mihályt ez évi aug. 14-dikén ügyvédjöknek vallották Szentkirályi Imréné Szentkirályi Erzsébet és Szentkirályi Demeterné Szentkirályi Katalin,*U. o. C. min. p. 59. nr. 2. aug. 16-dikán a Keresztúriak: Kereszthwri Miklós, fia Gergely, ennek fiai: Bálint, Benedek; Kerezthwri György, fia Demjén; Kerezthwri Ferencz, fiai: Tamás, István; Kereszthwri(?) Kelemen, leánya. Orsolya, a kinek férje Chete Bertalan; Fermenes {742.} Máté leányának Dorottyának férje Kerezthwri Kónya Tamás egymást vallják ügyvédjökül s azután Kerezthwri Fodor Bálintot, Yeÿni Illést stb.*Dl. Km. Prot. C. min. p. 60. nr. 2. 1449 aug. 18-dikán ismét a Kerezthuriak: Kerezthwri Kónya Márton, Kerezthwri Bertalan, fia Tamás, Kerezthwri Sebestyén, fia Kelemen, Kerezthwri Bartha, fia Pál, Kerezthwri Nagy Antal, fia Lőrincz, Kerezthwri Gál, fia István, Kerezthwri Myke Balázs, Kerezthwri Keres Mihály egymást kölcsönösen s még kilencz ügyvédet vallanak, köztük: Kerezthwri Sebestyén fiát Mihályt, Moni Jánost stb.*U. o. p. 60. nr. 3. 1450-ben Keresztúri László és György tanúk a Csaholyiaknak Tasnád-Szántón elkövetett erőszakoskodásai ügyében.*Nagyv. Múz. Blt.

Ügyvédeket vallanak 1450 jan. 27–29. közt Kerezthwri György (a ki a János fia, ennek az apja Lőrincz) s Menyői Bálint;*Dl. 36,391. C. min. p. 103. nr. 2. Kerezthwri Sebestyén fiait: Kelement és Mihályt, Víg János és Keresztúri Révész Imre;*U. o. C. min. pag. 103. nr. 4. febr. 6-dikán Kerezthwri Mihályt Porkoláb Lőrincz, Bíró Albert, Rátoni Tamás meg Borzási Gál és Benedek;*U. o. C. min. pag. 104. nr. 2. febr. 25-dikén Kerezthwri István fia György Kerezthwri Antalt, Kémeri Miklós mestert, Sarandi Jakabot stb.*U. o. C. min. p. 105. nr. 3–4. 1450 jan. 27-dikén Kerezthwri Demjén fiainak: Jánosnak és Péternek a korát hozzávetőleg meghatározza a kolozsmonostori konvent.*U. o. C. min. pag. 103. nr. 1.

Kerezthwri Ferencz fiai: Tamás és István, Kelemen leánya Nagydobai Ráthon özvegye, Orsolya, Miklós (Mihály?) fia Gergely, ennek fia Bálint és Benedek azok között vannak, a kik ez évi julius 17-dikén tiltakoznak az ellen, hogy Hunyadi János kormányzó Keresztúri Mihálynak és Kelemennek, Keresztúri Kónya Benedeknek és Mártonnak, Keresztúri Nagy Lőrincznek és Dénesnek, Barta Tamásnak; Gál fiának Ferencznek, Víg Jánosnak, Révész Mihálynak és Keresztúri Mike Balázsnak adományozza a középszolnoki Póstelke praediumot. {743.} Nyolcz ügyvédet vallanak.*Dl. 36,391. Km. Prot. C. min. p. 112. nr. 1. és nr. 3. Keretzhwri Sebestyén fiait: Mihályt és Kelement Mindszenti Pelbárt és társai tiltják el attól, hogy Hunyadi János, kormányzó adománya alapján elfoglalják ezt a praediumot.*U. o. p. 112. nr. 3. Kerezthwri N. fia János, Gál fia István és Sebestyén fia Kelemen ez évi aug. 16-dikán ügyvédeket vall.*U. o. p. 114. nr. 5.

1459 május 29-dikén Keresztúri Gergely és rokonai nevében Kisdobai János tiltja el Kusalyi Jakcsi Pétert és rokonait bizonyos keresztúri szántóföldek, erdők és rétek elfoglalásától.*Dl. 36,392. Km. Prot. E. min. p. 45. nr. 1. Kovács Miklós, Keresztúri György, fiai és rokonai nevében Rechey Yhthor Mátyás fiát Gergelyt egy krasznavármegyebeli Récse birtokbeli telek elfoglalásától tiltja e ez évi nov. 29-dikén. Az itt szereplő Keresztúriak: néhai Kerezthwri István, fia György, ennek fiai: János, Péter; Kerezthwri Mihály, fia János, ennek fia Antal; Kerezthwri László, fia János.*U. o. E. min. p. 65. nr. 2.

Kereztwhri Lőrincz fiát Gergelyt 1460 máj. 3-dikán ügyvédjének vallja Nagydobai Bíró Miklós.*U. o. p. 89. nr. 1.

1467 május 11-dikén a Keresztúri rokonság (bizonyára anyai ágon bírt) csögi (Közép-Szolnok) részeit az erdélyi püspökségnek adja.*Dl. 36,393. Km. Prot. F. min. P. 24. nr. 3. (Kereszturi Tamás 1467 előtt férje volt Csögi Dorottyának).*Tört. Tár, 1897. évf. 498. l. Az itt szereplők.

I. Chewgi Fabián; Dorottya – Kerezthwri Tamás özvegye; Benedek; Ambrus; Lucza; Lucza – Lewei Péter; Katalin; Erzsébet

I. Chewgi Fabián; Dorottya – Kerezthwri Tamás özvegye; Benedek; Ambrus; Lucza; Lucza – Lewei Péter; Katalin; Erzsébet

II. Ewsthelkei Máté; Klára – Keretzhwri Pál; János; Tamás; Albert; Antal; Erzsébet

{744.} 1468 október 29-dikén Palócz László, országbíró meg is hagyja a kolozsmonostori konventnek, hogy Kereszturi Tamás és rokonai krasznavármegyei birtokába iktassa be az erdélyi püspököt.*Tört. Tár. 1897. évf. 500. l.

Kerezthwri György azok között van, a kiket 1469 aug. 27-dikén ügyvédjeiknek vallottak Szilvási Péter és neje, Klára.*Dl. 36,393. Km. Prot. E. min. pag. 134. nr. 2. Keresztúri György fia Jánost 1470-ben vallották ügyvédjöknek Kisdobai Kakas Máté, Kisdobai Sándor fia András, Bakszi Barla és Nagydobai Gergely deák.*Dl. 36,394. Km. Prot. G. p. 42. nr. lap.

Keresthwei Pál keresztúri jószága 1 frt 2 dr adót fizetett 1475 körül.*E mű I. k. 178. lap.

1470- és 1504-ben Mindszenti előnevűeket is találunk.*Csánki, I. k. 573. l.

Kerezthwri Fülöp, a néhai János fia, 1492 febr. 24-dikén a récsei birtokát nőtestvérének Pénteknek adja.*Dl. 36,398. Km. Prot. M. min. p. 58. nr. 1.

Kerezthwri György és Simon 1493-ban május 6-dikán Compor Péternek,*U. o. p. 129. nr. 1. Kerezthwri György 1495 decz. 2-dikán Krasznai Kis Péternek Valkó vár várngayának zálogosítják el a récsei birtokukat.*U. o. min. p. 248. nr. 2.

Kerezthwuri Péter, gyalui várnagy zálogba veszi 1495 ápr. 13-dikán Sajókeresztúri Simonnak a krasznavármegyei falvakban levő birtokait.*U. o. min. p. 227. b. nr. 1.

1497-ben Keresztúri Barnabásné Orsolya megveszi Márton, gyulafehérvári káptalani archidiaconus szolnokvármegyei Sándorháza, Sámson és Menyő (Menyeő) birtokrészeit.*DL. 36,902.

Nemes Kereszturi Balázs jelen volt, mikor Kusalyi Jakcsi László felesége Krisztina meg fiok György 1505-ben elzálogosították a középszolnoki Hadad, kusaly, Erked, Szér, Bogdánd stb. Részbirtokaikat meg Ónostő praediumot Bélteki Drágfi Györgynek és Jánosnak.*GKG: C. fasc. XII.

{745.} Kereszturi Márton egyike vala azoknak, a kiket 1512-ben megidéztet Kusalyi Jakcsi, mert elhajtották hadadi jobbágyainak az apró marháit és más ingóságoktól is megfosztották.*Lelesz, act. an. 1512. nr. 7.

Az a Kereszthwri Fülöp, a kivel 1521-ben Girolti Benedek társaságában találkoztunk – mint már itt is érintettem – talán nem ide való, Giroltival együtt.*Dl. 36,402. Km. Prot. magn. p. 217. nr. 1. és u. o. magn. p. 218. nr. 1.

A kolozsmonostori konventnek 1523 okt. 16-diki cserevalló levele szerint Bozyasy György a kolozsvm. Nagyczegi birtokát Sayokerezthuri Kerezthwry György és gyermekei*Sayokerezthwri Kerezthwri Mihály †, György, Miklós, Miklós, Lukács Margit Borbála

Sayokerezthwri Kerezthwri Mihály †, György, Miklós, Miklós, Lukács Margit Borbála
récsei (Kraszna) birtokával,*Dl. 36,400. Km. Prot. R. min. 170. nr. 1. ez évi decz. 7-dikén Kereszturi Bernát a Récse, Lecsmét krasznavármegyei s Zálnok, Csanálos középszolnokvármegyei falukban s Pálvára praediumban levő birtokait Bozyasi Bozyasi György gyekei s pankotai birtokával cseréli el. Az itt szereplők: Sayokerezthwri Kerezthwry Péter (néhai), a kinek fiai: Bernát, Gergely; Kerezthwry Tamás (néhai) fiai: Boldizsár, Péter.*U. o. 195. nr. 1. A konventnek 1524 jan. 18-diki tiltó levele szerint Kereszthuri Fülöp fiai és rokonai nevében eltiltja a Kereszturi Mihály és Péter fiait a récsei s pálvárai birtokaiknak Bozzasi György részére leendő elidegenítésétől.*U. o. p. 202. nr. 1. Az itt szereplők: Sajokerezthwri Kerezthwry Fülöp, a kinek fiai: István, András, Pál; néhai Kerezthwry Péter fia Gergely; néhai Tamás fiai: Boldizsár, Péter; Miklós fia Lukács; György fia Miklós; Rechei Rechey Mihály; Sayokereszthwri Kerezthwry Mihály fiai: György, Miklós; néhai Kerezthwry Péter fia Bernát.

Sayokerezthwri Kerezthwri Fülöp 1526 febr. 1-sején leteszi azon pert, melyet a récsei malom meg a sajókeresztúri {746.} birtokért Borzási György ellen folytatott, minek fejében visszakapja utóbbitól a récsei birtokát.*Dl. 36,405. Km. Prot. Michael p. 390. nr. 1.

Keresztury Fülöp és István 1568 okt. 7. előtt nota per következtében vesztették el a krasznavármegyei Récsét,*Bánfi-lt. e. melyet II. János király Sulyok Imrének ad.*Bl. fasc. IX. nr. 17. e.

Hadadi Wesselényi Ferencz 1594 jan. 15-dikén Hadad várában kelt levelével lovászmesterének Kerezthwrÿ Gergelynek régi jámbor hű szolgálatjáért hat száz széri jobbágyot ajándékoz.*Szgy.

Az 1669 jun. 30-dikán Beregszászon tartott ev. ref. közzsinat Keresztúri Györgyöt Zilahra küldötte papnak.*Tört. Tár, 1898. évf. 646–47. lap. Kereszturi Pál 1681-ben szilágyfőkeresztúri ev. ref. pap.

Keresztúri Sámuel, ákosi nemest Közép-Szolnok vármegye 1705-ben lovas zsoldos állítására írta ki.