Czigányi.

Cziganvaja 1387, Czigán, Cigan, Chygan 1409, Cyganvaya, Czigány 1441, Czygan 1543, CziganVaja 1546, Chÿgan 1549, Czigan, Chiganwaÿaa 1553, Czÿgánÿ 1618, Czigany vaay 1751.

Cziganvaja, mely 1387-ben az aranyosi várhoz tartozott, voltakép a szomszédos Vaja, ez párszor középszolnok-, aztán rendszerint kraszna-, mig Czigányi párszor kraszna-, de rendszerint középszolnokvármegyei helység, a melyet 1715-ben az összeirók, mint Zilahhoz tartozó pusztát említenek.* Magy. Stat. Közl. XII. k. 339. l.

1411-ben Czigányvaja István, erdélyi püspök birtoka, a mikor a határát megjáratják.*Dl. 30416. Az oklevél szakadozott. Azelőtt a Kusalyi Jakcsi Jánosé volt, a ki Szennyes birtokkal, ezer forintért adta el az erdélyi püspöknek.*F. C. X. 5., 137. és Beke Antal: Az Erd. Kápt. Levéltára Gyulafehérvárt, I. füz. 60. l. Egy tizenhatodik századi jegyzék szerint is Jakcsi-jószág.*Wl.

Czigányi, mint Zilahhoz tartozó helység kiváltságokat is élvezett, így 1494-ben II. Ulászló, 1519-ben II. Lajos fölmentették lakosait a vámok fizetése alól.*Szgy.

1475 körül az erdélyi püspök jobbágyai 22 frt 2 dénárral adóztak Cigan helységből.*E mű I. köt. 180. lap. 1543-ban a középszolnoki Czíganban 10 kapu után rótták meg adóval az erdélyi püspök jobbágyait. Találtak ekkor e helységben 1 birót, 3 szabadost, 4 szegényt, 2 új házat meg 2 puszta telket.*Dical. 1549-ben már a kincstárnok jobbágyait 15 kapuszámnyi adóval rótták meg, a kiken kívül följegeztek még 13 szegényt és 2 új házat.*U. o. 1553-ban szintén 15 kapu után adóztatták meg a váradi püspök jobbágyait, ellenben fölmentettek 13 szegényt és 2 új házat.*U. o. Ekkor «a krasznavármegyei Cziganwaÿaán» a Borzási {191.} László jobbágyait 3 1/2, a Borzási Miklóséit pedig 3 kapu után rótták meg adóval. Eme 6 1/2 kapun kívül feljegyeztek még 1 birót, 10 szegényt, 5 servitort és 2 új házat.*Dical. 1570-ben «a középszolnoki Chÿganban» 18 kapu után rótták meg adóval a császár jobbágyait.*U. o.

1546-ban Borzási Szőke László érdekében meg akarják járni Czigan-Vaja birtok határát, de Borzási Miklós ellentmond.*Lelesz, Metalium C. Kraszn. nr. 3.

A «krasznavármegyei Czigan-Vaja» egyike Borzási Benedek ama részbirtokainak, a melyeknek felosztása tárgyában Selindi Jánosné Almási Erzsébet, mint felperes perelt Harangi Illésné Borzási Katalin és ennek testvére, István ellen. Az 1551-ben kiadott ítélet szerint a részbirtokok a két fél között egyenlően osztandók fel.*U. o. Act. an. 1551. fasc. 2. nr. 5. 1563-ban részbirtokos Borzási István.*Szgy.

1618-ban a krasznavármegyei Czÿgánÿ egyike azon birtokoknak, a melyekbe beiktatják Ravaszdi Erzsébetet.*Orsz. lt. kolozsm. conv. fasc. R. nr. 5. 20 fiók. 1639 szept. 29-dikén Szabó Jakab, szolgabiró irja, hogy Sándorházi István és felesége Dobai Zsófia ákosi lakos, Nagy-Károlyban lakó Balog Ferenczet és feleségét, Ujnémeti Borbálát megidéztették egy Balog másként Czigány István nevű czigányi jobbágy elfogatásáért s a tőle elvett aczélt, gombos kést és egy csákányt a szolgabiró kezéhez kérették.*Nváradi Muz. Bl.

1641-ben Rákóczi György más birtokkal együtt Serédi István és neje Kamuthi Katalinnak adta visszaválthatólag zálogba. A birtok Somlyói Fejérvári Miklós és neje, az imént említett Ravaszdi Erzsébet magtalan elhalálozása következtében szállott törvény szerint reá, mint fejedelemre.*Szj. Az adománylevelet 1648. okt. 27-dikén kapják meg Rákóczi Györgytől. Az adomány a fiág kihalásáig szól.*Jlt.

Czigányi részjószágot 1701 ápr. 19-dikén I. Leopold király Nagyfalusi Serédi Péter bárónak adományozza.*Szgy.

1724-ben III. Károly adományából br. Andrássy Ferencz {192.} és József nyerik.*Szgy. A gabonafélékből s a házi állatokból szedni szokott tizedet is ezeknek, feleségeiknek és gyermekeiknek adományozza.*Jlt.

Czigány vaay azon javak között van, a melyek Pándi Erzsébetre és testvérbátyjára, Lászlóra szállottak és a melyeket ezen Erzsébet 1751 május 13-dikán átbocsátott id. Mező Gyulai Andrásnak és ifj. Mező Gyulai Andrásnak, kik kötelesek ama javak fejében gondozni a nevezett két Pándit.*Orsz. lt. kolozsm. conv. N. R. A. fasc. I. nr. 4. 35. fiók.

A hadi terhekhez való hozzájárulásra 1797-ben Czigányi községből a következőket irták össze, főbb birtokosok: gróf Andrási Károly és gr. Kendefi Rákhel, gr. Bethlen Gergelyné; kisebb birtokosok: Pelei Mihály, gr. Toldi Zsigmond, Szabadszállási István és György, Donáth Pál, Halmágyi József, Fejérvári János, Posztai Ádám, Bene Antal, Fejérvári Klára Gyulai Mihályné, Jákob Dániel, Fejérvári Sándor; pap: Popa Ilia oláh; kántor: Pap Gyorgyie.*Szv. lt.

1802-ben gróf Andrási Károlyon és Domokos Józsefen kívül birtokosok voltak: gróf Kendefi Elekné Bethlen Krisztina, a kinek egy kuriája, nyolcz jobbágya s egy puszta telke volt, Pelei Mihályné Donáth Zsuzsánna (egy kuriája, egy jobbágytelke s egy fogadója), gróf Toldi Zsigmond (szintén egy kuriája, egy jobbágytelke s egy fogadója), Szabadszállási György (két jobbágytelke) és István, (egy kuria, saját lakótelke s négy jobbágy), nemes Halmágyi Józsefné (két jobbágytelke). Pásztóhi Adám, Fejérvári Sándor és János, Jakab Dánielné Fejérvári Borbála, Gyulai Mihályné Fejérvári Klára, Fazekas János s neje Fejérvári Mária, Ecsedi Antalné, Domokos József, nyugalmazott kapitány, Pelei Mihályné, Szabadszállási István s a Fejérváriak itt laktak s ezek saját lakótelkökön kívül egy-két jobbágytelket birtak. A jobbágyok Csorba, Fülep, Puskás, Galgó, Fogarasi, Szilágyi, Nemes, Molnár, Szabó, tehát mint magyarok voltak.*Szgy.

{193.} Czigányiban a reform. híveknek 1621 előtt anyaegyházuk volt.*Névk. ev. ref. 1879. 32. l. V. ö. Görcsön s Panit. A gör. katholikusok fatemploma 1853-ban épűlt: anyakönyvük 1825-ben kezdődik.*Sch. 1886., 163. lap.

Elemi iskolája gör. kath. jellegű egytantermű.

Hont vármegye küldöttei azt jegyezték föl, 1718-ban telepűlt Czigányi község Középszolnokban,* Magy. Stat. Közl. XII. köt. 339. l. tehát ez a község is áldozata lett ama harczi viharoknak, a melyek főkép itt Zilah környékén dúltak. De már 1720-ban 1 nemes-, 9 jobbágy- és 2 zsellér-, összesen 12 háztartás fizet adót, ebből 7 magyar és 5 oláh. Népessége 108 lélek, melyek közül 63 magyar és 45 oláh. A község oláhnak van jelezve az összeirásban s így hihető, hogy magyar vezetéknevük alapján jutott mind a hét család a magyarok rovatába.*U. o. 65. és 66. l. 1733-ban az oláh családok száma 22; görög-keleti és kétnejű papja Lukács.*Tr. 1750-ben 234 a g. kath. lelkek száma.*Tr. 1901. IX. 284. l. 1847-ben a lakosok száma 456; róm. kath. 3, gör. kath. 450, evang. reform. 3.* Nagyv. Nvk. 1847., 108. l. 1890-ben 635 lakosa van; nyelvre nézve magyar 123, német 3, tót 1, oláh 502, egyéb nyelvű 6; vallásra nézve r. kat. 22, gör. kat. 508, evang. reform. 80, izr. 25. Házak száma 121.

Szántóföldje 1720-ban 132 köblös; rétje 48 kaszás.* Magy. Stat. Közl. XII. k. 65. és 66. l. 1895-ben gazdaságainak száma 202. Területe 2065 katasztrális hold, a melyből szántóföld 1076, legelő 544, rét 196, erdő 141, szőlő (parlag) 10, beültetve 3, terméketlen 61 hold.*Mg. St. 506,

A községnek 1900-ban 5188 K. 56 f. becsértékű cselekvő vagyona van, állami egyenes adója 3231 K. 54 f.

Utczái: Nagy-, Pap-, Görcsön- és Finka-utcza. Határrészei: Rîturile Satului = Riturilë Szátuluj (falu rétjei), Gyalurile Despre, Pókahegy (?) = Gyálurilë Dëszprë Pókahegy (pókahegyi tagok), în Fundătură (zugoly), Gropi = Gropty (gödrök). Szőlőhegyek: Finka, Nagy-alj. Erdő: Cărpiniş = Kerpinyis (gyertyánfás).

{194.} Patakjai: Királykőti- és Zilahi patak. Kútjai: Falu-kútja, pe Coaste = pë Kasztë (domboldal kútja), Pusztai kút.