Sándorházi

A Sándorháziak Sándorházán, Sámsonban, Szilágy-Szegen, Bodótelkén, Borzáson, Vaján, Lelében, Menyőben, az Érmelléken, majd Ilosván s ennek közelében voltak földesurak, Nagyszegen, Völcsökön pedig zálogban birtak részjószágokat.

Sándorházai Sándor fia, István 1357 előtt mint királyi ember szerepelt Sarmaság birtok határjárásánál.*Zichy-Okt. III. köt. 78–80. l.

Pál a Sándor fia, 1368-ban egy kirvai birtokpernél a helyszíni eskünél van jelen, mint szintén királyi megbizott.*Szgy.

1388-ban Benedek és Gergely, szolnokvármegyei nemesek tanúskodnak a mellett, hogy Mutos, Szélszeg, Goroszló és Turbucza nem Kővárhoz, hanem Aranyos várához tartoznak, ugyanekkor, mint szomszédok, említvék István fia, Benedek (?), Imre fia János, Pál fia Miklós, Sándor fia Péter.*Wl.

Sándor(házi?) György 1424-ben ötvened magával megesküszik a leleszi konvent előtt a Deésházi Menyői Benedek fiával Lászlóval együtt, hogy Deésháza birtokot a László ősei mind a nemesség czíme alatt bírták, úgy bírja László is örökösödés útján s az sohasem volt a vár hirdetőinek birtoka, mint a Jakcsok állitják.*Szgy.

Demeter és Simon, a Pál fiai, István és Mihály, a Benedek {383.} fiai (de Sándorhaza) 1426-ban jelölve vannak, mikor Adi Jánosnak Bodótelkéhez (Pósához) való jogait nyomozzák.*Szgy.

1429 jún. 2-dikán Balázs fiai (Benedek, Péter és Bálint) középszolnoki Sándorháza birtokuknak felébe beiktatják zálogjog alapján Péter fiát Antalt.*Dl. 27.860. 1430 júl. 22-dikén Péter fia Antal a maga és fiai: Kozma, Lukács, Albert, Mihály nevében a középszolnoki Sámson birtokot, melyet idegen kézből váltott ki, közös birtokul adja és zálogban bírt középszolnoki Sándorháza birtokát minden fizetés nélkül visszabocsátja Tamásnak, Benedek fiának és Bálintnak meg Péternek, Balázs fiainak.*Dl. 27.862. Az itt szereplők:

 Sándorházi Balázs

A) Sándorházi Balázs*U. o., Benedek, Péter 1430, Bálint 1430, Tamás 1430

 Sándorházi Péter

B) Sándorházi Péter*U. o., Antal, Kozma, Lukács, Albert, Mihály, 1430

1430 jan. 29-dikén a Sándorháziak ügyvédekül vallják saját magukat s még a következőket: Menyői (Menewi) Demjén fia Miklóst, Sándorházi Mihályt s Antalt, Peczeli Zsigmond deákot, Bályogi Hégén Pétert, Újnémeti Pétert, paczali Farkas Benedeket s Andrást, Kisfaludi Pétert, Bőnyei Márkot, Moni Jánost, Menyői (Menewi) Bertalant, fiát Albertet, Keresztúri Lőrincz fia Jánost, Ippi Bertalant. Az itt szereplő családtagok:

Sándorházi Pál – Katalin, Bőnyei Miklós leánya, Péter, Tamás, Simon, György

Sándorházi Pál – Katalin, Bőnyei Miklós leánya, Péter, Tamás, Simon, György*Dl. Km. Prot. D. min. p. 108. nr. 4. áthúzva.

Ügyvédjöknek vallják továbbá Sándorházi Lukácsot 1446 júl. 11-dikén Szilágyszegi Bereczkné Dorottya és Szilágyszegi Lászlóné Anna.*Dl. Km. Prot. C. min. pag. 16. nr. 3. Lászlót 1448 júl. 16-dikán Árva Tamás leánya, Márta és férje, Menyői Bálint; Keresztúri Lőrincz fia, János és ennek leánya, Margit; Szőke Lőrincz leánya, Erzsébet és férje, Dobai Kún Fülöp; Kelemen leánya, özv. {384.} Keresztúri Bertalanné Orsolya; Fürményesi Máté leánya, Dorottya és férje, Fürményesi Kónya Tamás,*Dl. Km. Prot. C. min. pag. 38. nr. 4. Lászlót és Andrást július 16-dikán Kereszti (?) Kónya Benedek,*U. o. pag. 39. nr. 1. Lászlót augusztus 11-dikén Deésházi László fia, Demeter, Deésházi Miklós fia, Máté meg Deésházi Jakab fiai: Sebestyén és Ferencz.*U. o. pag. 38. nr. 2. kihúzgálva. Balázst és Lászlót, 1449 jan. 2-dikán Sándorházi Balázs,*U. o. p. 47. nr. 1. István fiát, Balázst máj. 30-dikán Menyői Pálné Ilona és Menyői Benedek,*U. o. p. 55. nr. 1. aug. 18-dikán a Sándorházi leányok (Ilona és Ágota*Sándorházi György, Ilona – Menyewi Gebarth Antal, Ágota – Kysdobai Antal
Sándorházi György, Ilona – Menyewi Gebarth Antal, Ágota – Kysdobai Antal
) vallanak ügyvédeket.*Dl. Km. Prot. C. min. p. 61. nr. 1. Lászlót 1450 január 29-dikén Víg János és Keresztúri Révész Imre,*Dl. 36.391. Km. Prot. C. min. p. 103. nr. 4. István fiát Balázst márcz. 3-dikán Sándorházi János fia Balázs s mások,*U. o. p. 105. nr. 7. Lászlót júl. 17-dikén Keresztúri Mike Balázs, Révész Imre, Kánya Márton, Mindszenti Pelbárt, Menyői Bálint és neje Haraklányi Árva Katalin, Kisdobai Kún Fülöp és neje Keresztúri Erzsébet, Keresztúri Gergely és fia, Bálint és Benedek, Keresztúri Tamás és István, özv. Nagydobai Ráthonné Keresztúri Orsolya, Keresztúri Kónya Miklósné Fürményesi Kyche Dorottya,*U. o. pag. 112. nr. 1. et 2. júl. 25-dikén Menyői Gibart Antal,*U. o. p. 112. nr. 6. et pag. 113. nr. 1. júl. 26-dikán György leánya, Kisdobai Antalné Agata vall újra ügyvédeket,*U. o. p. 114. nr. 2. 1459 decz 14-dikén Bertalant,*Dl. 36.392. Km. Prot. E. min. p. 67. nr. 2. 1460 január 2-dikán Jánost, Bertalant és Miklóst Jakcsi Péter,*U. o. p. 102 e. nr. 3. 1461 okt. 12-dikén Bertalan, továbbá Pál fiának, Péternek fia. Miklós,*U. o. p. 138. nr. 1. okt. 28-dikán néhai Sándor fiai: Gergely és György,*Dl. 36.398. Km. Prot. E. min. p. 139. nr. 2. Balázs fia, János vallanak ügyvédeket,*U. o. p. 139. nr. 1. ekkor Bertalant Vérvölgyi István meg Soklos Lőrincz és Gergely,*U. o. p. 140. nr. 1. 1466 okt. 30-dikán {385.} Miklóst s másokat Sándorházi György fia, Ambrus és Menyői Valkai Veronka,*Dl. 36.393. Km. Prot. F. min. p. 4. nr. 1. Miklóst 1469 máj. 29-dikén Kusalyi (Jakcsi) György,*Dl. 36.394. Km. Prot. G. p. 23. nr. 1. 1470-ben Kisdobai Kakas Máté, Kisdobai Sándor fia, András, Bakszi Barla és Nagydobai Gergely deák vallják ügyvédjökül,*U. o. p. 42. nr. 1. 1469 aug. 16-dikán Bertalan, Désházi Pál és Kelemen, utóbbinak neje Dorottya, Szilágyszegi (Zylaghzeghi) János s leánya Zsófia, Gebard Demeter (menyői), Désházy István vallanak ügyvédeket; első sorban egymást nevezik meg kölcsönösen leendő képviselőjökül, azután Sándorházai Tholway Miklóst, Lelei Kaplyan Miklóst, Lelei Mayos Mártont, Selendi Antalt, Dobai Chyzer Gált, Szakácsy Istvánt, Ákosi Antalt, Péterfalwai Suppán Gergelyt, Zyrmai Fórist és (?) Mátyást, Chathóházi Chathó Gergelyt, Wynemethyi Albertet és Zylaghzeghi Mihályt.*Dl. 36.393. F. min. pag. 134. nr. 1.

Imre fia, János fiai: Mihály, István, Tamás, Balázs és János 1431 aug. 31-dikén zálogba veszik Ardai Jánostól Pósa másként Bodoló praediumot.*Zichy-Okmt. VIII. kötet 457. lap.

A Sándorhazyak más Sándorhazyakat Sándorháza negyedének eladásától, valamint jogtalan elfoglalásától tiltják 1439 jan. 31-dikén, a mikor a következőkkel találkozunk: 1. János, meg fiai: János, Tamás, Balázs; István, meg fiai: László, Balázs, Demjén; 2. János, meg fiai: István, Mihály; Pál, meg fia: Péter; Simon, meg fiai: Demeter, Tamás, György, Benedek.*Km. Prot. AB. min. pag. 10. nr. 3.

Hédervári Lőrincz nádor 1440 július 26-dikán meghagyja a kolozsmonostori konventnek, hogy Sándorházi János fiait, Tamást, Balázst, Jánost vezesse Szilágyszegi István unokája, Balázs fia, István Szilágyszeg, Bőnye, Hadaháza birtokainak negyedrészébe, mely őket jogosan megilleti.*Dl. 27.876.

1441 máj. 10-dikén a Sándorházi fiúk tiltakoznak, hogy {386.} apjuk az ő testvéröknek Klárának az egész Sándorháza középszolnoki birtok negyedét adta át, holott csak nyolczad illette volna s Klára maradékait eltiltják azon negyed elfoglalásától.*Km. Prot. AB. p. 68. nr. 1.

Sándorházi János, István, Mihály, Veres György, s Klára, László, Balázs, Demjén, Pál, Berlalan, Benedek, Péter, Demeter, Simon, Tamás, Benedek, Klára

Sándorházi János, István, Mihály, Veres György, s Klára, László, Balázs, Demjén, Pál, Berlalan, Benedek, Péter, Demeter, Simon, Tamás, Benedek, Klára

Ez évi szept. 3-dikán Vérvölgyi Ötvös (Ethwes) Antal fiai Balázs és Bertalan, továbbá Zylaghzeghi Pál fia János birtokaikat Sándorházi Antal oltalmába ajánlják.*U. o. pag. 79. nr. 3.

Sándorházi Benedek 1442 febr. 4-dikén a kolozsmonostori konvent előtt Vérvölgyi Antos Balázs s a Sándorházi Nagyok személyazonosságát igazolja.*U. o. pag. 105. nr. 1.

1446 júl. 16-dikán Zandházi Simon és fia, Márton, Nagydobai Csiszár Fülöp és Balázs meg Vérvölgyi Anthus Péter Nagy-Dobán kölcsönösen ügyvédeknek vallják egymást, továbbá: Moni Jánost, Sarmasali Andrást, Bürgezdi Gergelyt, Gestisi Pált, Soklayi Espán Pált, Gyarabi Lászlót és Moni Imrét.*U. o. C. min. pag. 15. nr. 2. 1449 máj. 2-dikán a Borzásiak beleegyeznek abba, hogy többek között a Sándorházi Simon fiát, Mártont beiktassák néhai Borzási Meggyes László Borzás birtokába. Ennek fejében az utóbbiak Vaja birtokukat bocsátják át a Borzásiaknak és oltalmazást igérnek Losonczi Bánfi István ellen.*U. o. p. 74. nr. 1.

Péter fia László érdekében (1449-ben) Haraklányi György a János fia indít pert Dobai László fia György és Moni György ellen.*Szgy.

Balázs és Benedek 1450-ben tanúk a Csaholyiaknak Tasnád-Szántón elkövetett erőszakoskodása ügyében.*Nagyv. Múz. Blt.

Imre fiának, Jánosnak fia, Balázs azok között van, a {387.} kiket 1450 júl. 26-dikán Szentkirályi Imre a maga és rokonai nevében Szent-Király birtok elfoglalásától,*Dl. 36.391. Km. Prot. C. min. p. 113. nr. 4. és m. 5. Gergely és János pedig azok között, a kiket 1461 júl. 31-dikén Lelei Kaplyan Miklós a lelei Aszalósfő nevű föld birtoklásától tiltott el.*Dl. 36.392. Km. Prot. E. min. p. 124. nr. 2.

Jánost (de Sandorhaza) 1462-ben Újnémethi Albert s mások birtokba iktatásához jelölik tán királyi emberül.*Szgy.

László fia, Pál egyike azoknak, a kik 1466 nov. 16-dika körül Lele birtokbeli részek és a Medwéstelek kaszáló fölött egyezséget kötöttek Lelei Kaplyan Miklóssal és Dénessel, Lelei Kaplyan Mihály fiával, Demeterrel, Lelei Kaplyan Gergely fiaival: Jánossal, Imrével és Gergelylyel.*Dl. 36.393. Km. Prot. F. min. pag. 7. nr. 1.

Jánost, Miklóst és Benedeket 1467 jan. 9-dikén Sarmasági Elek feloldotta az ellene elkövetett hatalmaskodás következményei alól.*U. o. p. 12. nr. 3.

1467 júl. 1-sején a Tamás fiának, Jánosnak kötötték le Sándorházi Porkoláb Balázs és fiai: György, Pál és János a sándorházi és menyői részöket.*U. o. p. 30. nr. 2.

1475 körül a Sándorhaza-i Miklós sándorházi jószágát adóztatták meg.*I. k. 178. l.

Miklóst királyi emberül jelölte ki II. Ulászló, a mikor 1492 jún. 12-dikén perújítást engedélyezett a Szilágyszegért és Hadaházáért folyó perben.*Dl. 36.398. Km. Prot. M. min. p. 85. nr. 2.

Ez évi szept. 27-dikén György, Pál és János cserébe kapják a sándorházi birtokaikért Horváti Peres fiai: János és Andrástól a kolozsvármegyei Botháza pusztát.*U. o. p. 94. nr. 1.

Sandorbazai Barla jelen volt, mint szomszéd, a mikor 1493 ápr. 12-dikén Bőnyei Tamást beiktatták Oláh-Nádasd birtokba.*U. o. P. 123. nr 1.

1497 aug. 12-dikén Ulászló király meghagyta a kolozsmonostori {388.} konventnek, hogy Sándorházi Márton, erdélyi székesegyházi főesperest és rokonait iktassa be új királyi adomány jogán a középszolnoki Sándorháza birtokba és Bodoló praediumba, miket már szülei is bírtak,*Tört. Tár, 1897. évf. 735. l. továbbá e Mártont és testvérét, Antalt, Keresztúr, Sámson és Sándorhegy, eddig is békésen bírt birtokaikba.*U. o. 736. l. A kolozsmonostori konventnek 1502 ápr. 14-dikén kelt zálogvalló levele szerint Kusalyi Jakcsi László a Sándorházi Márton erdélyi kanonok és gyulafehérvári főesperestől kölcsönzött pénz fejében a középszolnoki Nagyszeg s Völcsök birtokokat köti le.*Dl. 36.405. Michael p. 190. nr. 1.

Pétert 1514-ben tanunak jelölik L. Kaplyon Dénes zálogbirtokainak visszaváltásához.*Szgy.

Sándorházi Gáspárnénak 1553-ban egy szegénye volt Sándorházán,*Dical. míg a Sandorhazÿ Gáspár sándorházi jobbágyai 1570-ben fél kapu után fizettek adót.*U. o.

1572-től a családban a János, István, Ferencz, Péter, Zsigmond nevűek szerepelnek sűrűn, még pedig talán Zsigmond kivételével, ugyanazon névnek más és újra más személy a viselője. Ezeket a családtagokat közelebbi adatok híján el nem különíthetjük egymástól, szereplésök, életök határvonalait meg nem jelölheti biztos kéz és csupán csak az időbeli hézagok a tájékoztatók.

Sándorházy János, mint Walkay Miklósné Csire Petronella meg Zsombori Lászlóné Valkai Zsuzsánna ügyvédje szerepel azon perben, melyet ez 1572-ben Gyulafi László és Horváth Boldizsár ellen folytat.*GKG. C. fasc: XIX. és u. o. A. fasc. II. János, középszolnoki nemes egyike vala azoknak, kikhez S. Báthori Kristóf azon rendeletét intézte 1577 ápr. 29-dikén, hogy Gyulafi Lászlót iktassák be a középszolnoki Nagy- és Kis-Babocza, Kolbászfalva, Redefalva és Somos birtokokba, melyeket János Zsigmond {389.} is neki adott volt.*GKG. A. fasc. I. III. János és Menyhért 1578-ban előfordúlnak a Bodola birtokért Haraklányi László ellen perlekedők közt.*Szgy. János 1583-ban, 1585-ben Közép-Szolnok vármegye egyik szolgabírája.*GKG. A. fasc. II. és n. o. C. fasc. XIX. Sándorhazai Sandorhazi Jánost Báthori Zsigmond tanúnak jelölte 1584 november 6-dikán Zsombori Lászlónak egy böősházi birtokrészbe,*Orsz. Lt. Km. conv. lad. 27. S. nr. 67. 1586 május 9-dikén Borsoló János ítélőmesternek a középszolnokvármegyei Benedekfalva, Kecskésfalva és Debreczen birtokokba való beiktatásához.*GKG. cista A. fasc. II.

Másik Sándorházy János úr előtt 1648 szept. 6-dikán hűséget fogad két szakácsii jobbágy.*Nagyv. Múz. Blt.

Az 1729-ben szereplő János, a kinek pecsétjén egy kardot tartó kar látható, Kenyeres Istvánnak a tasnádszarvadi határban zálogosított el két helyen hat-hat szántóföldet.*Blt. 1742-diki tanúvallatás szerint is telkei vannak Tasnád-Szarvadon a Tasnádi utczán keletről.*U. o.

János 1797-ben ákosi kisebb birtokos.

Sándorházy János, István, József 1809-ben Alsó-Szopron birtokosok.*Szirmai: Szatmár, 1810; II. 152. l.

Sándorházi Farkas és József, érkőrösi nemesek 1781-ben homagiális esküt tettek.

Az 1612-ben szereplő Istvánnak Dobai Zsófia volt a felesége, kit Horváth Petronia asszony Dobai István özvegye ellen oltalmaznak ilosvai ősi jószágában,*Szgy. talán szintén ez az István vala egyike azoknak, kiknek kucsói részbirtokát elfoglalta Wesselényi Pál és kiknek érdekében Bethlen Gábor 1620 október 18-dikán meghagyja Bihar vármegyének, hogy ama részjószágokat visszafoglalván a hatalmaskodó Wesselényitől, adja vissza jogos birtokosaiknak.*Gencsi-lt. nr. 154. egyszerű más. Balásházi László, középszolnoki alispán s Tasnádi János deák szolgabíró előtt {390.} Ákoson 1622 február 17-dikén egy részről Szatmári Kata Murányi Sámuel özvegye, másfelől Sándorházi István s neje Dobai Bangha Zsófia kijelentik: Szatmári Kata az Alsó-, Felső-Szopron és Ilosván (szatmári részen) levő részjószágát Sándorházi Istvánnak s nejének Dobai Zsófiának s mind két ágon levő maradékainak adta. Sándorházi István s neje Dobai Zsófia a peleszarvadi részbirtokukat adták Szatmári Katának, ha kiváltja; de másoknak el nem idegenítheti; az majd Sándorházi Istvánra s nejére fog visszaszállani.*Gencsi-lt. szám nélkül. 1628-ban Sándorházi István s felesége Banga Dobai Zsófia Alsó-Szopron ama telköket, melyen öt ház van, hol Dávid nevű (Urszuly, öreg János, ilj. János, Gligor, Gábor, Péter) különös zálogos, nemes oláhok laknak s a mely teleknek igen sok tartozéka (szántó, kaszáló, irtás) van, (a nevezett oláhok 300 vagy 500 forintért bírják) – így a szántó s kaszáló föld százötven köböl alá való – elcseréli Vid Lászlónak s feleségének Gencsi Annának egy ákosi s egy «menczenti» telkével.*Szgy. és Nagyv. Múz. Blt. István és neje, Dobai máskép Banga Zsófia 1635. jan. 23-dikán a középszolnoki Zálnokon és Csanáloson való örökséget adnak cserében Szentlászlói Istvánnak az ilosvai örökségért.*Szgy. Sándorházy István és felesége Dobay Zsófia, ákosi lakosok, 1639 szept. 29-dikén megidéztették Nagy-Károlyban lakó Balog Ferenczet és feleségét, Újnémeti Borbálát, egy czigányii jobbágy elfogatásáért.*Nagyv. Múz. Blt. más. Ákosi Sándorházi István 1639-ben és 1641-ben Közép-Szolnok vármegye egyik assessora.*GKG. A. fasc. VII. István és felesége Dobai Banga Zsófia 1641-ben – Szatmár vármegye alispánjai és szolgabírái igazolása szerint – Erdélyi Györgygyel és Istvánnal állt perben, valamely, a szatmárvármegyei oldalon eső ilosvai részjószág iránt.*Szgy. Sándorházy István, nemes, ákosi lakos, 1642 márcz. 30-dikán panaszt tesz a fejedelem előtt Ákosi Pap István ellen egy ákosi malom {391.} miatt.*Nagyv. Múz. Blt. más. István (St. Sándorházi de Ákos) neje Dobai (Bangha) Zsófia 1643-ban átengedi Ilosvát, Lompértot és Hosszúmezőt Dobai (Bangha) Zsuzsánnának.*Szgy.

Sándorházi István s neje Dobai Zsófia 1657 márczius 7-dikén a krasznavármegyei ilosvai udvarházuknál végrendelkeznek, noha testökben mindketten betegesek, de lelkökben csendesek és egészségesek. Ha Dobai Zsófia előbb meghalna, jámbor, becsületes, megöregedett urának: a szatmárvármegyei Ilosván a Császári Jószága-félét hagyja. Holtuk után kisebbik fiok, Ferencz kapja az itt említett jószágbeli nehány ház jobbágyot, meg a Zérje (Erje) nevű hegyen levő szőlőjüket, nagyobbik fiokra, Jánosra meg leányukra, Latrán Andrásnéra már úgy is sokat költöttek.*U. o.

1669 okt. 16-dikán talán másik Sándorházi István, dányádi lakos zálogosít el egy szilágyszegi jobbágyot ötven magyar forintért Boda Mihálynak.*U. o.

Sándorházi István 1681 jan. 3-dikán egy ilosvai szőlőt elzálogosít Szentkirályi Istvánnak.*Gencsi-lt. nr. 894. más. Sándorházy Istvánhoz kerűlt Újlakról (1689 jan. 3-dikán) Bartos András fia, László, ki később Sikolya nevet viselt.*Nagyv. Múz. Blt. István 1695 júl. 18-dikán két ilosvai jobbágyát meg a biharvármegyei Esküllőn és Kesztrágon levő jobbágyait tartozékaikkal együtt, továbbá a majádi erdőbeli részét, rétjeit, szántóföldjeit és malombeli részét Gencsi Györgynek és nejének, Dobai Erzsébetnek zálogosítja el.*Gencsi-lt. nr. 905.

1760 június 12-dikén Sándorházi István és Töki Viski Gábor számára vizsgálatot tartottak arról, hogy Pap Kata és Vid, más néven Visel elődei miféle örökös vagy zálogos javakat bírtak Ákoson, Szakácsiban, Kraszna-Mihályfalván, Ér-Szent-Királyon, Zálnokon, Bürgezden, Lompérton és Száldobágy praediumban.*U. o. nr. 549. István 1765 ápr. 7-dikén ilosvai, sándorházi, {392.} szilágyszegi és száldobágyi részbirtokait Sándor Ferencznek zálogosította el.*Gencsi-lt. nr. 342.

Sándorházy Bálint és fia Mihály, továbbá Újnémeti Erzsébet, 1635 okt. 29-dikén Újnémeti Istvántól (az Erzsébet testvérétől) egy újnémeti jobbágyot vesznek meg.*Nagyv. Múz. Blt.

Gencsen lakó Sándorházy Ferencz 1623-ban Szakácsy Szűz Anna Zsarolyáni Istvánnétól vesz zálogba egy telket 12 frtért.*U. o.

Másik Sándorházi Ferencz, ilosvai lakos, 1655-ben krasznavármegyei assessor.*Szgy. 1656-ban kétségkívül e Ferencz, azután János, István és Kémeri Lorán Andrásné Sándorházi Katalin javára mond le a Ferencz neje, Túri Zsuzsánna az Ilosva, Lompért, Hosszúmező, Majád, Derzsida, Száldobágy és Babuktelek részbirtokokhoz való jogáról.*Gencsi-lt. nr. 817. Ferencznek és nejének (Túri Susánnának)*Későbbi betoldás. Keresi Mihály nevű jobbágyáért, Ilosván (Kraszna vármegyében) Balajti Lászlónak három Nagy Derzsidán lakó oláh jobbágya jót áll 100 frtig 1657-ben.*Szgy. 1669 jan. 4-dikén Ferencz és neje, Túri Zsuzsánna ilosvai és lompérti jószágaikat jobbágyaikkal együtt Dányádi Zsófiának zálogosítják el.*Gencsi-lt. nr. 472.

Harmadik Sándorházi Ferencz dányádi lakos 1667 aug. 1-sején 150 magyar forinton két lompérti házjobbágyot Gencsi Zsigmondné Filep Erzsébetnek zálogosít el.*Szgy. és Gencsi lt. nr. 30. Ugyancsak lompérti házhelyet s egy szántóföldet ad ajándékul 1666 decz. 11-dikén Gencsi Zsigmondnak valamelyik Ferencz;*Gencsi-lt. nr. 35. 1666 decz. 29-dikén pedig a babuktelki puszta praediumbeli és a majádi erdőbeli részét Erdélyi Györgynek zálogosítja el.*U. o. nr. 899. más.

1672 máj. 13-dikán 45 forintnyi adóssága fejében talán a második Ferencz kötött le Gencsi Istvánnak egy ilosvai örökös jobbágyot.*U. o. nr. 22.

{393.} Negyedik Ferencz 1729-ben Tasnádon kelt levelében bátyjainak nevezi Sándorházi Zsigmondot, Pétert és Jánost, kiknek Tasnád-Szarvadon telkük volt, melyeket elzálogosítottak Vay Lászlónak és nejének, Boros Katának és kik közül Péter Ákoson lakott.*Bl. Ugyanezeknek zálogosította el Ferencz is tasnádszarvadi részjószágát ugyanekkor.*U. o. fasc. XVIII. nr. 3. Úgy látszik, 1730-ban ez a Ferencz is dányádi lakos, a mikor fölvett tasnádszarvadi részbirtokára Tasnádon Vay Lászlótól négy máriást.*Bl. 1734 febr. 25-dikén tán ő zálogosítja tovább azon ilosvai részbirtokot, melyet Túri Zsuzsánna zálogosított volt el.*Gencsi-lt. nr. 475. Egy Sándorházi Ferencz de Ákos 1741-ben homagiális esküt tett.

Ákosi Sándorházy Péter egy anyjáról rászállott ákosi örökös jobbágyot 1664 május 20-dikán 50 frtért zálogba ad Csatári Mihálynak. Sándorházy pecsétjében a Károlyiakéhoz hasonló karvaly látszik.*Nagyv. Múz. Blt. Szatmárt kelt levél.

Péter 1667 aug. 1-sején mint királyi előttemező szerepel két lompérti jobbágytelek elzálogosításánál,*Gencsi-lt. nr. 30. majd pedig elzálogosít egy ilosvai jobbágyot Gencsi Zsigmondnak.*U. o. nr. 32. Péternek 1673 jún. 5-dikén pusztatelke van Ákoson.*Nagyv. Múz. Blt. 1690 május 8-dikán aláírt egy visszabocsátó levelet ilosvai szántóföld tárgyában.*Gencsi-lt. nr. 747. Sándorházi Péter úr, ákosi nemest Közép-Szolnok vármegye 1705-ben lovas zsoldos állítására írta ki. Péter 1717-ben, 1719-ben,*U. o. nr. 1452. 1720-ban*Szgy. középszolnoki szolgabíró a daróczi járásban.*GKG. A. fasc. VII. Péter 1726 júl. 7-dikén Gencsi Györgynek és nejének, Banga Erzsébetnek adja azon ilosvai, lompérti, majádi, derzsidai, száldobágyi és babuktelki részjószágait, melyeket elzálogosított volt és vérség jogon e Gencsi váltott ki.*Gencsi-lt. nr. 255. Péter 1732 febr. 3-dikán elzálogosít egy ilosvai paraszt féltelket Gencsi Istvánnak és nejének, Pécsi Klárának.*U. o. nr. 110. Péter táblabíró 1733 ápr. 26-dikán aláírt egy egyességet ilosvai és {394.} lompérti telek tárgyában,*Gencsi-lt. nr. 159. Péter egyike vala azoknak, a kik 1734 tájt aláírtak egy oklevelet, a mely szerint Gencsi István és György kiváltanak Vid Mihály utódaitól egy ilosvai jobbágytelket.*U. o. nr. 114. A Sándorházi János fia, Péter 1748-ban több más rokonával együtt folyamodik Mária Teréziához a birtokaikra vonatkozó minden oklevél kiadása végett, hogy jogaikat azokkal a középszolnokvármegyei Ákoson, Szakácsiban és Új-Némethiben levő részjószágaikban biztosíthassák.*Szgy. Bizonyára ő (Sándorházi Péter de eadem) 1781-ben középszolnoki assessor. Péterné 1797-ben ákosi kisebb birtokos. Sándorházi Istvánnak s Dobai Banga Zsófiának volt a leánya Kata, a kinek első férje, mint előbb is láttuk, Látrán András, második férje Lövei János.*Gencsi-lt. nr. 728. Kata 1674 júl. 26-dikán elzálogosít egy sándorházi puszta telket Katra Sándornak.*Szgy. Szeptember 9-dikén Újvárosi Istvánnak és nejének, Matolcsi Katának adja a somlyói házát.*Gencsi-lt. nr. 758., hitelesített más. 1675 febr. 15-dikén (Lővei Jánosné Sándorházi Kata) egy nagyderzsidai jobbágytelket Dobai Györgynek és nejének, Szécsi Juditnak.*U. o. nr. 750. 1676 nov. 8-dikán a nagyderzsidai határon levő vízi malom jövedelmének két részét Dobai Györgynek adja, még pedig úgy, hogy addig bírja, a meddig tetszik.*U. o. nr. 903. Kata (előbb Latrán Andrásné, utóbb Lővei Jánosné) egy curialis telket bírt Ilosván. E telek tárgyában 1731 márcz. 7-dikén vizsgálat folyik Gencsi István és György javára.*U. n. nr. 98.

Zsigmond egyike vala azoknak, a kik 1695 júl. 18-dikán aláírtak egy szerződést ilosvai és biharvármegyei jobbágyok meg majádi javak elzálogosításáról.*U. o. nr. 905. 1696 decz. 28-dikán Berkeszi István, középszolnoki szolgabíró s Szilágyszegi Dienes Gergely nemes személy előtt Szilágyszegen nemzetes Pap László házánál szintén Dányádon lakó, de középszolnokvármegyebeli {395.} Sándorházi Zsigmond és István 187 magyar forintban sándorházi s szilágyszegi örökös jobbágyokat zálogosítottak el Pap Lászlónak.*Szgy. 1727 jan. 23-dikán Zsigmond és Ferencz bizonyos összeget vesznek föl Gencsi Györgytől azon ilosvai részbirtokukra, melyet Sándorházi Ferencz zálogosított volt el.*Gencsi-lt. nr. 473. Zsigmond 1729-ben elismeri, hogy a tasnádszarvadi részbirtokára búzát és bort vett Vaji Lászlónétól.*Bl. Zsigmond és Ferencz 1735 okt. 23-dikán továbbzálogosítják ilosvai részbirtokukat Gencsi Györgynek.*Gencsi-lt. nr. 479.

Rettegi Sámuelné Sándorházi Borbála 1703 febr. 5-dikén egy ilosvai telket Boér Ferencznek zálogosított el.*U. o. nr. 1716.

Gencsi György 1784 márcz. 5-dike előtt megvette Szentkirályi Györgytől azon Sándorházi-féle részbirtokot, a mely mint Dobai-örökség őt és nejét, Dobai Banga Erzsébetet illeti.*U. o. nr. 470.

A család tagjai 1797-ben Ákoson, Kőrösön (Farkas és József), Pele-Szarvadon (József) és Tasnád-Szarvadon (Istvánné és Péterné) főbb, vagy kisebb birtokosok.

István (lovas) és János (gyalogos), ákosi fegyverfogható adómentes, meg József (19 éves; lovas) érkőrösi fegyverfogható nemest fölvették az 1805-diki összeírásba. János és József homagiális esküt is tettek.

Sándorházi József 1814–1829. középszolnoki assessor.