Ugrai

Gergelynek néhai Ippi Annától származó fia, Benedek 1587 máj. 25-dikén ellentmond, mikor Ippi Lászlót a krasznavármegyei Ipp, Szék, Néháza, Márka, Felső-Kaznacs, Alsó-, másként Kis-Kaznacs falvak és Bucsum puszta birtokába akarják beiktatni.*U. o. S. Báthori Zs. erdélyi vajda 1589-ben aztán neki s örököseinek adományozta Cseresét s az itt említett birtokokat: (Ippot nemesi kúriájával együtt),*Bl. fasc. KK. nr. 1. a melyek miatt egykor nagy per folyt Ugrai Gergelyné és Kardos Miklósné között.*U. o. Egy Gergely, mint Szerdahelyi Imrefi János ügyvédje, 1584-ben új itéletet kért Gyulafi Istvánnal szemben.*GKG. A. fasc. II.

Nagy-Ugrai Ugrai Zsigmondot nagy érdemei elismeréseül 1641-ben felhatalmazta ifjú L. Bánfi Zsigmond arra, hogy az ő krasznavármegyei Nagyfalu, Zovány, Valkó örökölt birtokait és ezek tartozékait az ezer tallér zálogösszeg lefizetésével kiválthassa Kis-Rhédei Rédei Jánostól és azokat nyugodtan bírhassa mindaddig, a míg Bánfi él. Ha pedig Bánfi Zsigmond örökösei e birtokokat vissza akarnák váltani Ugraitól, ezt csak az ezer tallér lefizetése mellett tehessék, a mikor is Ugrai köteles azokat átengedni; ellenkező esetben úgy Ugrai, mint az örökösök kétezer tallér pénzbüntetést fizessenek.*Bl. fasc. KK. nr. 1. Ugrai Zsigmondtól 1656 decz. 27-dikén egy Rátonban lakó szabadost váltott ki Perecseni Nagy András, ahhoz azonban Lindvay Istvánnak és feleségének, Derzsi Erzsébetnek is joga volt.*Nagyv. Múz. Blt. egyk. más.

Ugrai Gergelynek 1653 ápr. 24-dikén egy dengelegi, tehát más vármegyebeli jobbágy fogadott hűséget.*U. o.

{663.} Ugrai György 1679 előtt 160 forinton zálogba vette Kendi Gábortól a Somlyó város határában Perecsen felé néző malmot; ezt visszaváltják aztán tőle özv. Bánfi Dénesné Bornemissza Katalin és Bánfi Farkas.*Bl. fasc. O. nr. 11.

Ugrai Jakab balázsházi (almás?-) nemes 1781-ben homagiális esküt tett.

1797-ben Ugrai György Ákoson és Újnémeten, Györgyné Ér-Mindszenten kisebb birtokos. Györgynek 1806-ban két lakott antiqua és egy lakott nova jobbágytelke volt Kémeren.

Uglai Péter, balázsháza-zölczei saját telkén lakó, János, idősb László, László, Mihály és Tógyer más telkén lakó adózó nemeseket fölvették az 1797-diki összeírásba. Az 1805-diki összeírásban ifjú János (27 éves), id. László (42 éves), ifjú László (34 éves), Mihály (60 éves), Tamás (24 éves) és Tivadar (Tógyer, 50 éves), balázsházi fegyverfogható adózó nemesek fordúlnak elő; valamennyien «alkalmatos»-ak a fegyverszolgálatra. Ezek és id. János, balázsházi nemes homagiális esküt tettek.