| VI. Articulus a tilalomrontásról. | TARTALOM | XV. FEJEZET. A WESSELÉNYIEK. |
2. Igazságügy.
A nagy váradi regestrum szerint a megyei bíróság, úgy látszik, mint Ipolyi is megjegyzi, rendszerint a comes parochianus és curialisból, a megye fő- és alispánjából állott, amannak vármegyei, bilochusi és pristaldusi segédszemélyzetével.* A bíráskodást első királyaink személyesen gyakorolták, a XII. század vége felé már csak a nemesek, kiváltságos testületek s főurak büntető ügyeiben bíráskodtak személyesen, körülbelől a mohácsi vészig. Mellette kezdetben csak a nádor ítélt, a ki a Hunyadiak koráig az ország különböző vidékein tartott {384.} itélőszékeken (judicia generalia) gyakorolta bíráskodását s aztán a király székhelyén kívűl csak kivételes esetekben járt el. Királyi bírák voltak még az országbíró, a királyi jegyző vagy kanczellár, a tárnokmester s a minket közelebbről érdeklő erdélyi vajda is, kinek (s a horvát-szlavon-dalmát-bánnak) s a tárnokmesternek helyettesei a protonotariusok (itélőmesterek) voltak. A királyi és nádori bíráskodást a nyolczados törvénykezési szakaszokon (octavae) gyakorolták.
1723-ban a nyolczados törvénynapokra tartozó ügyeket részben a hétszemélyes, részben a kir. itélőtáblákhoz terelték.
A királyi biróságok mellett kisebb hatáskörű biróságok is fejlődtek. A várszerkezetből a XIII. században fejlődött a közigazgatási szervezet s így keletkezett a vármegyei bíráskodás. A várkerületben a várispán s udvarbírája kezében volt a bírói hatalom, a kiket a vármegyékben a szolgabírók s esküdt nemesek egészítettek ki aztán.*
Az első században a bizonyítási eszközök az istenítélet, párbaj stb. voltak.
A tüzesvas próba abban állott, hogy a vádlottat állításának igazolására, maga tisztázása végett bírói itélet erre az istenítéletre bocsátotta. A kit erre vetettek, férfi vagy nő, az az 1–3 fontos tüzes vasat a csupasz kezébe vette s azzal 9–12 lépést kellett tennie. Ha keze megégett, pörvesztes lett és ennek alapján várt reá még a szörnyű büntetés. «Komoly dolgok valának az istenítéleti próbák, mert Danielik szerint, a ki ezeken megbukott, nem csupán ügyét veszíté el, hanem ráadásul még bűnhöde és pedig rettenetes módon hamis esküvése és istenkísértése miatt is. Szemei kitolattak, javai elkoboztattak, családja szétszóratott s elátkozottként bolygott a világon.»* Ám vannak rá példák, hogy még akkor is megmenthette {385.} életét, ha a tüzes vas hordozása után nem jött ki az egyházból kezének kioldására, vagy pedig oda menekűlt vissza. A tüzes próbánál ugyanis úgy az előkészületnél, mint aztán a vas hordozása után a vádlottnak kezét bekötötték. «A mikor a vizsgálatra kerűlt a sor, az egyházba futott, mondván, hogy megsérűlt».* De hasonló példa van a Váradi Regestrum minket érdeklő oklevelében, a mely szerint a heuiuzi (Kandra Kabos szerint zoványi) apátúr jobbágyai közül Albeus, a mint érezte, hogy megsérűlt, az egyházba futamodott.* Az említett esetekben rabszolga módra bántak el a bűnössel s eladták őt.
Krasznából és Szolnokból több ily peres eljárást őrzött meg a Váradi Regestrum. Némelyik hordozván a vasat, megégett, némelyik pedig hordozván a vasat, kitisztázta magát. Minket érdeklő példákat találunk mindjárt a Reg. 6., 7. pontjaiban. Gyéresi Privatus perbe fogta Penészleki Vocat tolvajságért. Bíráskodott Tobias, szolnoki alispán, Tasnádi Gilyén pristaldus. Voca, mint tolvaj, megégett. «Fur Voca portato ferro combustus est». (6. §.) Nyir (Nyirmon) községi lakosok, Szolnok várának sütői bevádolták annak a községnek nehány szabad polgárát, azt állítván, hogy idegenek, jövevénvek. Azok pedig azt erősítették, hogy az ő nemzetségök az első foglalás óta közös földet bír a várbeliekkel, stb. A várbeliek embere a vasat hordozván igaznak találtatott. «Homo castrensium portato ferro justificatus est». (7. §.)
Peres ügynek eldöntése 1281-ben fordúlt elő párbajjal is István, comes, a File bán fia és Péter, erdélyi püspök között Olivér, alországbiró itélete következtében. István comes ugyanis bepaszanolta Péter püspököt, hogy emberei, a tasnádi összes lakosok s névszerint Csató Mihály és Foldor, az ő gyöngyi birtokaiból két és fél ekényi földet erőszakkal elfoglaltak s azt a községet elpusztították, összes (30) jobbágyait, épületeikkel {386.} együtt, Tasnádra vitték s neki 50 márca kárt tettek. A gyalog bajvívást a király és királyné előtt tartották a felek, egyrészről István comes, mint felperes, másrészről Kompolti Henrik, Lőrinczy Antal, Olivery Tamás, mint a püspök bajvívói, az itélet tartalma szerint személyesen, a bajvivóikkal együtt, jelentek meg a király előtt. A bajvivók, midőn mindannyian egy darab ideig keményen vívtak, a király s a jelen volt királyné bárói engedelme következtében a bajvívást abban hagyták s úgy egyeztek ki, hogy István comes, a File bán fia, az előbb említett s az ő gyöngyi birtoka mellett levő két és fél ekényi földet az erdélyi Szentmihály egyház részére hagyta s adta azon határok között, melyekben az már előzőleg kijáratott s pedig minden hasznavételeivel, örökre.
Később ennek a földnek a határjárása is (1282 február 12-dikén) megtörtént. A határjárásnál István comes megidézés daczára meg sem jelent, hagyta, hogy csinálják a határt, ott, a hol akarják.*
Egy másik módja volt az igazságszolgáltatásnak a vízpróbák istenítélete. Ezt a boszorkányoknál és bűbájosoknál alkalmazták. Ám ilyen istenítéleti példákért nem kelt visszanyúlnunk a középkorba.
Közép-Szolnok vármegye generális székéről* négy boszorkánypört jegyeztek föl, 1714, 1718, 1721 és 1744-ből.
1714-ben Hatházi Istvánné Jónás Judith boszorkánysága iránt folyt a per. Márczius 15-dikén Hadadban hozták azt az ítéletet, hogy magát záros határidő alatt tisztázza, a mi, ha sikerűl, fölmentetik, ellenkezőleg «vettessék vízre, holott, ha lemegyen így is absolváltassék, mindazáltal vármegyénkből {387.} menjen ki, annyira, hogy hírét se halljuk; ha pedig le nem mégyen, mint olyan ördöggel czimboráló, égettessék meg».
1718-ban Magosi Mari boszorkánysággal vádoltatván, a vármegye törvényszéke megégetésre itélte, «mert az ördöggel czimborál, nem hallgatván a jó emberekre».* Május 4-dikén Balog Erzsébet Szakácsiból kerűlt törvényre, a ki «nem gondolván sem az Istennek, sem a nemes országnak tilalmazó erős parancsolatival, az Istennek s a keresztyénségnek megesküdt ellenségivel, a pokolbeli ördöggel czimborál. Sok keresztyén, istenfélő embereket, egyebeket is rontott, vesztett és nyomorított úgy, hogy az ő gonosz kezei s cselekedetei miatt ma is nyomorognak, kényszeregnek s ágyban sinylenek. Megkívánja a törvény, hogy elsőben is a vádlott gonosz cselekedeteinek kimondására hóhér keze által erősen kínoztassék meg, annak utána pedig az országos szokás és gyakorlat szerint tűzzel égettessék meg».
1721-ben Kovács Erzsébetet vádolják boszorkánysággal. Határidőt nyert, mialatt tisztáznia kellett magát, nemcsak, hogy nem boszorkány, de az ördöggel egyáltalán nincs semmi társalkodása s nem is volt. Ellenesetben «a közönséges usus szerint vettessék a vízre».
1744-ben a boszorkányságért fiscalis per Márton Istvánné Doka Erzsébet ellen folyt. Azzal vádolták, hogy babonás, boszorkányi mesterségét régóta gyakorolja, azzal annyira visszaélt, hogy Vérvölgyi Nemes Könnyü Sándorné, Samu Erzsébet és Nemes Sipoly Györgyné Vajda Erzsébet asszonyt, «nemkülönben másokat személyökben azon iszonyú mesterségével megrontott és megvesztett, más sok jámborokban is kárt tett». Ellene szintén azt kivánták, hogy «vivicomburio» büntettessék.*
Hogy végrehajtották-e ezeknek az eseteknek valamelyikében az ítéletet, arról nincs följegyzés.
{388.} Kraszna vármegye 1721 február 10-diki partialis széke nemes Luka Zsófia nemes Horváth Mátyás özvegye, varsolczi lakost fogta gyanúba, «a ki magát sok rendbeli ördögi mesterségekből álló tudományával való, jó lelkű embereknek kárát követő ördögi mesterségekben magát elegyítette».*
Ugyane vármegye filiális székén a követhező boszorkánypörök folytak:
A szeptember 5-diki filiális széken Dombi Jánosné Gál Helenát fogták boszorkánypörbe, a ki a somlyai várban van letartóztatva. De nem tudták rábizonyítani «nyilvánvaló boszorkányságát». Azért ártatlanságának bizonyítására időt nyer a filiális székről. Ha a «testisekben deficial»,* akkor 15 nap múlva «vízi próbára vettessék, mely próba, ha újabban suspicioba hozza, maga mesterségének kivallására s complex társainak denominálására torturáztassék és maga testificatiója után megégettessék».* A november 26-diki gyűlésen Maguly Simonné, s.-győrtelki lakos kerűlt pörbe, a ki «mint olyan nyilvánvaló boszorkány» elsőben megsütögettetik, hogy kivallja bűntársait, azután megégettessék».* 1722 márczius 11-dikén Galffalvi Nagy János, ügyész egy kaznacsi nőt, Keresi Theodorán feleségét vádolta, a kire kiderűlt, hogy «ördögökkel consentialt, sok jámboroknak sok károkat tett, és egyszóval boszorkányhoz illendő dolgokat cselekedett». Vízi próbát kivánt.* Az 1729 szeptember 15-dikén tartott filiális széken, Losonczi báró Bánffy László főispánsága idejében tárgyalták Torma Péterné Bresa Szimina ügyét, a ki «sokakat aprólékos dolgokért megfenyegetett, fenyegetése után sokaknak nagy nyavalyája érkezett, mely nyavalyában meghaltanak, némelyeket csak kezének meg-megtapogatásával is hirtelen meggyógyított, némelyek ő reá izenés után, minden medium nélkül könnyebbedtenek s gyógyúltanak {389.} meg; némely mostan is az ő fenyegetése után hirtelen esett nyavalyának erejét, úgymint siketséget és elméjében való defectust keservesen szenved». «Éjtszakának idején, maga személyében is, tehén s egyéb marha képében is, egynehány személyeket invadált, némelyeket mintegy álmukban megnyomott», kínzásának helye a testökön másnap valóságosan megtetszett, némelyeket ébren létökben is gyötrött; «hirtelen magát marhává változtatván, szarvával annyira megdöfölte», hogy nemcsak nyoma látszott testökön, hanem betegséget is szenvedtek miatta. Az is kitünt a tanúk bizonyítékaiból, hogy midőn a vádlott fia, feleségével s marháival együtt anyját «csöndesebb lakásért» el akarta hagyni s át akart menni lakni a biharvármegyei Papfalvára, a fiú akarata ellenére Somlyóra jutott, mert a vádlott a fia bocskorát «maga kemenczéjében azért főzte», hogy a fia messzebb ne mehessen tőle s legyen kénytelen sietve haza térni. Némely tanúk «erős hittel megvallani bátorkodtak», hogy Tormáné valóságos boszorkány. Némelyek halálos órájokon is állhatatosan kiáltozták, hogy Torméné miatt kell meghalniok. Mindezen okok miatt «tetszett a filiális széknek», «hogy próbák is adhibeáltatván, maga sok gonosz cselekedeteinek, úgy társainak, revelálására, elsőben torturáztassék, annak utána, másoknak rettentő példájára, tűzzel megégettessék».*
1730 november 21-dikén Német Mihályné Gyulai Erzsébet ellen azt vallották a tanúk, hogy «forgó szél által némelyek szekerét széthányatta», hol pedig disznó képében ijesztett másokat, kis vesszővel való ütögetéssel marhákat ölt, «gyermeket is vesztett volna». De a bizonyítékokat nem találták elegendőknek s így egyelőre abban állapodtak meg, hogy a szerencsétlen vádlott három napig keményen «tortúráztassék», s ha bevallja bűnét, «tűzzel megégettessék», ha {390.} pedig a kínzás daczára se vallana, akkor a vármegyéből örökre relegáltassék.*
A rendi államban a nép úgyszólván kívűl áll a törvényen, ki van szolgáltatva az uralkodó osztályoknak. A birtok jogával az igazságszolgáltatás joga is jár a jobbágyok fölött. 1848-ig 304 személy s 167 testület bírt pallosjoggal.* A pallosjog egyes nemesi családoknak is adományoztatott.
Pl. pallosjoga volt Vay Lászlónak, a ki 1713-ban Szarvas Jakab gondviselésére bízza tasnádi jószágát, meghagyván neki, hogy közönséges czirkálások idején, mihelyt a vármegye tisztjei czirkálni kijöttek, («nem engedvén az ő jus gladiuma, hogy az ő földjén czirkáljanak») mindjárt hites embereket vevén maga mellé, a czirkálást az ő földjén vigye véghez és mindenki vétke szerint bűnhődjék. A vármegyéhez fizető nemes telekhez az ispánnak joga van a czirkálásban.
1285-ben Mária királyné megtiltja az ország bíráinak, hogy Szakácsy Istvánnak, a Jakab fiának, jobbágyait lopás, rablás és más bűntettek kivételével itéletük elé vonják.*
Kraszna vármegye pallosa ma is megvan.*
1712-ben kimondja Közép-Szolnok vármegye gyűlése, hogy a szilágycsehieknek «jus gladii» joguk nincsen.*
A halálbüntetést meg lehetett váltani s mily csekélység volt egy embernek a «vérdíja», ha mindjárt meg is ölték. 1543 márczius 17-dikén Somlyai Báthori István erdélyi vajdát fölkéri a váradi káptalan, hogy ne kivánja az ország törvénye és szokása ellenére újra tárgyaltatni valamely közhelyen, hol a két fél összejöjjön, azt az ügyet, melyben a káptalan a maga jobbágyai részéről az ő jobbágyának már törvényt szolgáltatott; {391.} kéri egyúttal, hogy szorítsa méltányos kiegyezésre a káptalan jobbágya által megvert oláh jobbágyát, a ki 50 forinton alúl nem akar kiegyezni, holott, ha meg is ölték volna, sokkal kevesebbet tenne a vérdíja.*
Hogy a falvakban miként folyt a biráskodás, erről később (a váraknál s községeknél) lesz szó, itt csak egy-két példát említek.
Az Érmelléken a könnyű testi sértést, lopást, házasságtörést, valamint Somlyó vidékén is, 1–1 frttal birságolták. A kék foltokért Somlyón 66 dénár járt. (1502, 1594.) Az alsószopri ember, ha halálra itélték s kegyelmet nyert, 6 frtot, a Szilágycseh környékén levő falvakba való pedig 7 frtot tartozott fizetni. (XVI., XVIII. század.) A szilágycsehvidéki 20 frtot adott «vérontásért».
Hadadon a város székéről a várba, vagy, mint Somlyón is, az úriszékre, Diósadon a falú székéről a kusalyi birák elibe, innen a vármegyéhez fölebbeztek. (1703.)
Csögön a két birtokos zsellérei a falúban törvénykeztek 12 forintig. Ennyi pénzbüntetésből 1 frt a falúnak és a bíráknak, a többi a birtokosoknak járt. Ha a falúban hozott ítélet nem tetszett, megfelebbezhették az udvarhoz, a mikor a pénzbírság 1/3-a a bíráké, a {392.} többi pedig a földesuraké volt. Végűl ha csak 1–2 frtra rúgott a pénzbüntetés és a faluban hozták az ítéletet, akkor ez összeg a falút illette. (1734.) A Meszes- és Rézaljai helységek a 12 frtos birságot szintén a földesuruknak fizették. (1658.)
A bűnesetekről s azok büntetése módjáról való példákban a XVII–XVIII. század bővelkedik.
A becsületsértésért, rágalmazásért nyelvével lakolt az illető.
Közép-Szolnok vármegye 1618 márczius 10-dikén tartott gyűlésen tárgyalták Bethlen Anna, Gyulafi Sámuelné perét, szolgája Ravai István ellen, ki szavakkal («nyelvével») meggyalázta Bethlen Annát; miért is arra itélték, hogy nyelvét váltsa meg, különben kivágják azt.
A paráznaságban talált asszony, ha el nem itélték, tartozott kötelező levelet, Albát adni arra nézve, hogy megjavúl. Az Alba egy ív tiszta papiros volt aláírva a végén jobbfelől s ellátva, ostyapecséttel. Ilyen Albát adott Debreczeni Mihályné Márton Kata. Kívűl rajta ez állt: «Nemes Kraszna vármegyében mostan Varsolczon lakó Debreczeni Mihályné Márton Kata Álbája, melyben obligálja magát arra, hogy eddig volt feslett életét elhagyja, józan és keresztyén emberekhez illő életet él és mindeneknek oly példát kiván adni, hogy, ha a nemes-vármegye tisztjeire legkisebb excessusáért panasz jönne akármikor, moslani vétke is, nyilvánvaló paráznaságáért, kedvezés és gratia nélkül fejére fordúljon». (1720.) A parázna asszonyt egyébiránt rendszerint fejvesztésre itélték.
Kraszna vármegye filiális székének 1721 október 16-diki itélete megégetéssel fenyegette Türei Mártont, a ki paráznaság gyanújába kevesedett. Húsz tanút kell majd állítani, a kik kimentsék, a mi ha nem sikerűl, akkor gonosz cselekedete kivallására torturáztatik s annak utána megégetik.* {393.} Ugyanott november 9-dikén Csáki Helena Balos Mártonné, ilosvai lakos nem tudta kibizonyítani, «hogy ő nem olyan személy», azért előbb torturáztatik, azután megégettetik.* Az ítéletre általában nem vesztegettek sok szót. Röviden kimondták a sententiát. (Néha az se tűnik ki, mért.) Így 1723 április 26-dikán Kraszna vármegye partiális széke egy nemes aszszonyra paráznaságért azt mondta ki, hogy üttessék el a feje, ha az ura meg nem kegyelmez.*
Az 1728 július 17-diki filiális széken Bályoki Szénás Ferencz ügyész, szintén lenyakazásra kívánja ítéltelni Kovács, másként Német János özvegyét, Szabó Erzsébetet, a ki más rendbeli paráznáskodásért Somlyón előzőleg már «megpellengéreztetett». De a filiális szék tekintetbe veszi «elméjének gyengeségét, halálra nem itéli», «csak tövissel veretteti meg s a vármegyéből kiutasítja».* Az 1727 julius 28-diki filiális szék Jenei Andrásné Tóth Erzsébet másként Sára ügyében ítélt, a ki a somlyai várban volt elzárva. A vádlottnak kétszeri Albájából világosan kitűnt, hogy magát mind a kétszer «nős paráznaságba elegyítette». Albáiban, különösen az utóbbiban arra kötelezte magát, hogy többé nem vétkezik, s ha újra hasonló vétekbe kerűlne «hóhér által üttessék el a feje». A filiális szék ki is monda rá, miután újra vétkezett a nő, hogy «feje vétessék».*
1712 április 28-dikán Lelében tárgyalták Polniczai máskép Hadadi Helena bűnpörét. A vádlott Hadad várának sánczában ikreit megölte és ugyanott elrejleni akarta, a mint tényleg rábizonyúlt. Közép-Szolnok vármegye törvénye arra itélte, hogy «feje hóhér által üttessék el». A megokolás kifejti, hogy nagyobb büntetést érdemelne, de a vármegye nem gyönyörködik kemény büntetésben; tudatlanságát és együgyűségét tekintetbe veszi.
{394.} Az 1714 junius 28-dikán és következő napjain Szilágyfő Keresztúron tartott gyűlésen perelték be Nagy Andrást, Tasnád városa nemesek hadnagyát és Lőrinczi István főbírót, br. Wesselényi István főispán, mint summus justitiarius felperes nevében, mert a bűnperek ebben az időben, a főispán felperessége alatt folytak, a miatt, hogy: 1. Egy Zaharia nevű oláh latrot megfogtak, megsententiáztak, de a tisztviselő kezébe át nem adták, sem az itéletet végre nem hajtották, hanem elszalasztották; 2. Egy Máthé László nevűt orgazdaságért megsententiáztak, de 20 frt díjat felvevén, elbocsátották; 3. Egy parázna asszonyt, ki Kovács alias Krakkói István nevű legénynyel paráználkodott, megsententiáztak, de a pellengérre kivezetvén, ott fegyvert adtak a kezébe és arra gratiázták, hogy megjelenvén, azt kiabálja, hogy ezzel a fegyverrel üttetik el a feje annak, a ki paráznaságban találtatik; 4. Egy Mészáros Mihály nevűt káromkodás és versengésért megsententiáztak, de azután gratiálták és egy tarisznya követ kötvén a nyakába, azt kiáltatták vele, hogy kövekkel való agyonverést érdemelt volna, ha az említett város meg nem gratiázta volna; 5. Az elmult revolutio idejében egy czigány asszonyt gyermekvesztésért elitéltek és elbocsátották. Mindezekért 500 frt volt a büntetésök és privilegiumuk elvesztése.
A különböző bűnesetekre s az alkalmazott büntetésekre álljanak itt még ezek a «szemelvények».
1714-ben Csizmadia Erzsébetet urának a megölésében bűnrészesnek találta a törvényszék, miért is elitélték, hogy «a homloka hóhér által sütögettessék, azután pedig eklézsiát kövessen».
A márcziusban tartott vármegyei gyűlésen hirdették ki, hogy a «kuruczkodás és labanczkodás» karóbahúzással büntettetik.*
{395.} Kraszna vármegye 1719 deczember 8-dikán Somlyó városában Borbély Jánostól reversalis levelet vesz. Az illető orgazdaságért halált érdemelt volna, de ezúttal a homlokán tüzes vassal bélyegeztetett meg; fogadja, hogy «szent, jámbor, istenfélő keresztény emberhez illő életet él», ha vétene, akkor akasztassék fel olyanforma akasztófára, «melynek formáját és signumát» homlokán hordja.*
Az 1724 julius 4-diki filiális széke Kovács Istvánt – a ki nem tagadta, hogy a kést viselős feleségéhez hajította, de azt erősítgette, hogy véletlenűl okozta kedves feleségének halálát – arra itélte, hogy «azon keze, melylyel a kést maga feleségébe hajította, elvágattassék, annak utána feje vétessék»;* október 10-dikén tartott filiális székén Zohortya János, bojáni lakos, sok rendbeli gonosztettéért, ú. m. sertés-, szalonna, túró-, vaj- és vászonlopásért csak azért nem bünhödött «példás halállal», mert a károsok nagy részével már előzőleg kiegyezett. Így azonban csak 40 forintra büntették. Az 1726 január 28-diki filiális szék Gál, másként Fliczkó Lőrinczet, a ki a rátoni erdőn egy nyolcz éves leányon erőszakot követett el, feje vételére itélte.*
Az 1727 szept. 10-diki partialis szék Komornyik László ő klmét káromkodásért «40 jó pálczaütéssel» bünteti;* nemes Szarka Istvánnét, Takács Erzsébetet, a ki Ózdi Pétert «halálra által lőtte», s «ördögadta, teremtette, tüzesadta s egyéb káromkodásokban gyakorolta magát», Bályoki Szénás Ferencz, ügyész, arra kivánta büntettetni, hogy «lófarkon kivitettetvén, keze elvágattassék és feje vétessék». Az 1729 május 5-diki filiális széke Erdelan Vazul fölött itélkezett, a ki már Erdélyországban laktában «méhlopásba elegyítette magát». A lopott mézet a bírák a kemenczéjéből vették ki, a viaszát a zilahi s somlyai piaczokon árúlta, méhserrel vagy mézes vízzel, melyet {396.} magának főzött, másokat is kínált oly időben, a mikor Récsei Cseh Jánosnak veszett el a méhe. A vádlottat összemardosták a méhek s ő eczettel próbálgatta a daganatot lohasztani. Bort, lovat s egy kapát is lopott még. «Mely feles ratiókra nézve tetszett a filiális törvényszéknek, hogy ezen Erdelan Vazul maga complex társainak revelálására elsőben keményen torturáztassék, annak utána maga érdemlett büntetésének elvételére s másokat rettentő példáúl felakasztassék».* Ugyancsak ezen a széken Guth János elyüsi lakost is akasztófára itélték, mert a gyümölcsénesi malomban lopott búzát őröltetett, Gyümölcsénesről sertéseket lopatott, a magyarvalkói kovácsműhelyből kovácsműszert, más embertől szántóvasat lopott. Az 1732 szeptember 18-diki filiális szék Kolcsár Tivadar, bogdánházi lakost lopásért s gyilkosságért arra itélte, hogy fél kezét elvágják, azt az akasztófára rászegezzék, azután fejét vegyék s azt karóba húzzák.*
Az 1727 január 24-diki filiális szék Kobzas Simon győrtelki lakost tolvajságért arra kívánja büntetni, hogy keze elvágattassék, annak utána felnyársaltassék.*
1795-ben Bunda Mihály alsószopori születésű gonosztevőt mostoha anyja kínzásáért, a katonaságból való elszökése után erdőkön kóborlás, útonálló tolvajság, szántszándékos kettős gyilkosság, házak fölverése és fosztogatások miatt erre büntették: «jobb keze elvágatása, fővétel és testének kerékbe való tétele».* A kik elfogták, azoknak 100 forint tagliát (jutalom) fizettek a tartománybeli tárházból.
Nem érdektelen bemutatni teljes szövegében Kraszna vármegye alispáni székének egyik 1720-diki itéletét, mely nemes Vájó András fölmentéséről szól. Íme: «Valaminthogy e mulandó világra bűnös szülék által születtetett ember vétek nélkül nem lehet, és az emberi gyarlóságnak megbizonyítására {397.} még az Istennek szent emberei is bűnök nélkül nem voltak; hasonlóképen nemes krasznavármegyei Vájó András is rossz magaviseletével s káromkodásával az Istent és az Eklézsiát megbántotta, de mivel Isten eőfelsége is a maga igazságát, hogy mi is azt kövessük, irgalmassággal meg szokta elegyíteni, tekintvén az ő ifjúságának bolondságát és kedves atyafiainak s több jóakaróinak intercessióját és azt is, hogy ennekutána életét megjobbítani és sem Istent, sem atyafiait, sem más emberséges embereket megbántani nem igyekezik, sőt minden scandalumokat eltávoztatni kíván, – ezen ratiókra nézve az magistratus is pro hic et nunc érdeme szerint prosequalni nem kívánja, hanem árestomból kibocsátja, úgy mindazáltal, hogy ha ennekutána ilyen vagy hasonló materiában impingál, az törvénynek szoros deliberatumát el nem kerüli. Somlyó, 23. april. 1720. Nemes Kraszna vármegye viceispánja Gentsi György, Borbély Mihály nemes Kraszna vármegye egyik ordin. szolgabírája.
Vérvölgyi Könnyű Sándor ellen mindenfelől jöttek a följelentések, hogy ő Istent és embereket irtóztató káromkodásokkal és fenyegetésekkel sértegetett és ijesztgetett annyira, hogy már némely becsületes emberek tőle nyilvánosan járni sem bátorkodtak. Már előbb is hasonló czégéres és rossz magaviseletet tanúsított és egyáltalában nem látszott benne semmiféle megjobbulásnak a gyümölcse, sőt napról-napra rosszabbra hajló gonosz természetet mutogatott. Miért is e megveszett indulatjának megzabolázására (Közép-Szolnok közgyűlésén) elhatároztatott, hogy a magistratualis tömlöczbe hozattatván, egy ideig ottan tartassék és azután csak jó cautio és reversalis mellett bocsáttassék szabadon.* (1747.)
Kraszna vármegye 1718 október 31-diki gyűlése, határozatával a részegeskedő, részegségében excedáló, újongató és kiáltozó paraszt embert arra büntette, hogy vasarnap reggeltől {398.} esti harangozásig a nyakló kalodában tartassék, hasonlókép büntette azt is, a ki a templombajárást nem gyakorolta.*
A múlt igazságszolgáltatására élénk világot vet a gonosztevők bélyegzése s a nyársalás. A gonosztevők bélyegzése a tizennyolczadik század végén még rendes módja volt az igazságszolgáltatásnak. 1792-ben a gubernium Közép-Szolnok vármegyénél körülményesen intézkedik a gonosztevők megbélyegzése módjáról, egy év múlva meg is újítja rendelkezéseit. A bélyegzés abból állott, hogy a bélyegzésre itélt gonosztevőnek hátára szénnel fölrajzolták az akasztófát, azután a hóhér egy olyanforma hegyes vassal, mint a milyen a lóérvágó vas, a rajz nyomait bevágta s puskaporral nyomban be is dörzsölte.
A bevágásnál vigyázni kellett, hogy az igen mély ne legyen s a gonosztevő csontja meg ne sértessék; «csak oly mélyen kelletik annak bevágva lenni, hogy az akasztófa jól és állandóúl kilátható tegyen». A nyársalásnak eltörlését már 1794-ben megfontolás tárgyává tették. Ő felsége kegyelmesen parancsolá az ország nemes rendeinek, hogy «az európai más pallérozottabb nemzeteknek példája szerint a gonosztevőknek nyársalással való büntetése más, az emberiességgel és a mostani pallérozottabb üdőnek érzékenységévet inkább megegyező büntetésre változtassék s e szerint az ezen büntetésnek nemét megengedő törvények eltörűltetvén, ezen tárgy tökéletes megfontolásra vétessék és az ország nemes rendeinek ez iránt való vélekedésük az ő Felségének megerősítés végett felküldendő artikulusoknak rendiben feladattassék». A gubernium 1795-ben értesíti a vármegyét, hogy az országgyűlés a büntetések e nemét megszünteti, az országos végezést azzal a meghagyással adja tudtul, hogy addig is, míg az ország nemes rendeinek jelentésére ő Felségének helybenhagyó kegyelmes válasza érkeznék, «magukat nemcsak {399.} ahhoz tartani, hanem azt a maguk kerületekben minden bíráknak tudtára adni el ne mulaszszák».*
Junius 11-dikén Közép-Szolnok vármegyéhez küldött rendeletével a nyársalással való büntetést végleg megszünteti.
Zilahon a káromkodást pellengérrel büntették. A száműzetési büntetésre is van példa. Orgazdaságért, lopásért pedig akasztófát kapott az illető. Itt közlöm részint egész terjedelmében, részint kivonatosan a följegyzett eseteket.
1712-ben a Pecselyben lakó nemes Pap Tivadartól egy folt disznót elloptak. A tolvaj ördögkuti Gyurkó János fia, Gyurkó Stefan vala, az apja pedig, Gyurkó János, az orgazda. Az említett Pap ugyanis hetedmagával reá esküdött. Hitlők voltak a következők: N. Pap Gergely, Pap Karácson, Kocsis Ignácz, Mihálycsa Miklós, Bott László, kik valamennyien Pecselyben, nemes Kraszna vármegyében helytartó, ősörökös jámbor emberek, Andrássi István úr őnagysága jobbágyai, továbbá Ignát János Gúrzófalván, nemes Közép-Szolnok vármegyében lakó, ősörökös helytartó, jámbor ember, Kemény László őnagysága jobbágya. Ezek valamennyien egy szájjal, a maguk szabad jóakaratjuk szerint kezeiket Gyurkó Jánosnak fejére tévén, úgy esküdtenek, hogy az említett Pap Tivadar disznóit, úgymint harminczhármat, mind apróstul-cseprőstűl Gyurkó János fia, Stefán lopta el ugyan, de az apja, Gyurkó János, őrzötte, ölte le és adta el és tudva együtt költötték el a fiával, melyre nézve ez a Deliberatum: «Minthogy ex confesso satis, úgy fejére eskütt feles tanúknak fassióiból is világosan constál, Ördögkuti most pedig Zilahon incaptiváltatott Gyurkó Jánosnak orgazdasága ezelőtt patrált lopásain kívűl is, – per boc tetszett a törvénynek, hogy juxta consensum decreti tripartiti partis primae tituli decimi quinti item aprobate constitutionis partis tertiae tituli 47. articuli secundi, mint olyan gonosztevő és malefactor felakasztassék. {400.} Ex generali congregatione nostra judiciaria extradatum per Michaelem Barta pro nunc supstitutum notarium oppidi Zilah. D. 20. Sept Anno. 1712».
Debreczeni András sok gonosz cselekedetet követett el: Isten ellen való rettenetes káromkodásokat, édes szülő anyján eltöltött rettenetes difflammatiókat, fegyverrel és töltött puskával való berohanást, halállal való fenyegetőzést stb. Kijelentik a bírák, hogy ha törvény szerint járnának el ezekben, akkor ezek Debreczeni Andrásnak példás halált causálnának. De megholt jó emlékezetű édes atyját, nemkülönben a maga ifjúi éretlenségét tekintve, nem akarnak törvényt hirdetni ezek ellen, hanem azt határozzák, hogy ez irat keltétől számított egy hét alatt úgy édes anyja házától, valamint az egész városból és a város határából örökre eltávozzék. Ellenkező esetben törvényesen járnak el ellene. (1713.)
A zilahi bíró, Aracs Mihály, bevádolta Böszörményi Kovács Mihályt, hogy őt és más becsületes embereket szidalmazott, a mire az vala 1712 április 4-dikén a deliberatum, hogy e cselekedeteért szombati napon reggeli harangozástól fogva mindaddig, míg a vásár tart, a pellengér mellé lánczolva álljon a tarisznyakővel a nyakában és kiáltsa, hogy a ki káromkodik, kővet veretik agyon. Az lett volna valóban a jutalma, ha a B. Tanács grátiája közbe nem lép vala, azonkívül pedig reversálist kellett adnia, hogy, ha még ezt cselekszi, érdeme szerint bűnhődjék.
Egy házasságtörési ügyben így hangzott 1713 május 12-diki itéletök: Jóllehet Bányai Erzsébetnek, Kerekes Mihálynénak paráznasága számos tanú vallomásából kitűnt, de elegendőképen, mint azt a törvény szigora kivánná, be nem bizonyodott, s azonkívül hites ura, Kerekes Mihály is, a megbántódott fél, reá nem állott, elrendeli a törvény, hogy Bányai Erzsébet és az ura, Kerekes Mihály, egymást erősen megvesszőzzék, azután pedig ecclesiát reconciliáljanak.
Illetékesség kérdésében intézkedett az 1597 április 27. és {401.} május 12-diki fehérvári országgyűlés, melyhez Kraszna és Közép-Szolnok vármegye panaszt nyújtott be, hogy ha azokat a nemes embereket, a kik olyan kraszna- és középszolnokvármegyei részjószágot birnak, mely Ecsedi Báthori György idejében Erdődhöz tartozott, a «székre czitálják», ott nem akarnak törvényt állani, hanem Szatmárra mutatnak s ők magok, ha ellenök vét valaki, ugyancsak ott pörölnek. Az országgyűlés elrendelte tehát, hogy ezek minden peres ügyben Kraszna és Közép-Szolnok vármegyén, a vármegye ispánjai előtt, tartoznak törvényt állani.*
A szopri és ilosvai jobbágyokat még 1609-ben is Szatmár vármegyébe idézték perbe, most már a kolozsvári országgyűlés rendelte meg Kraszna és Közép-Szolnok kérelmére, hogy itt tartsanak felettük törvényt.*
Egyéb jogügyi, peres eljárási esetekre szép példáink vannak.
A XV. század adásvételi szerződéseinek egyik gyöngye az, melyet a budai egyház káptalana előtt kötött Kusalyi László leánya, Erzsébet, a ki, mint klarissza apácza, a szerzet budai klastromában élt a világtól elvonúlva. Érdemes ezt a káptalani kiadványt, mely nyelvi szempontból is becses, a maga teljes egészében megismertetnem. Kusalyi Erzsébet inói, dabjoni, a két magyargoroszlói, oláhnáprádi és udvarhelyi felerész birtokait adja el Bányai Ádámnak és Kristánnak ezer ötszáz arany forintért 1472-ben, az alábbi szerződéssel: Mi Bwdai egyháznak Kapituloma. Emlekezetre addgywk ez lewelnek rendiben, ielentest tewen mindeneknek, a kiknek illik, hogy az szerzetbeli Ersebeth asszony nehay Kwsali Lazlo leanya szent Kalara asszony szerzetiből walo, az szerzetbeli asszonyoknak klastromokban, mely wagyon szent Janos Euangelista calastromanak előtte Buda warossaban fondaltatwa, {402.} elwen, mi előnkbe szemelye szerint ielen alwan, twn illyen wallast, hogy ő Inoban damleemben az ket magyar Goroszloban es olah napradban es Wdwarhelyben walo egez fel rezet, ki Zolnok warmegyeben wagyon, minden azokhoz tartozando haznokkal es tartozokkal egyetembe, tudniillyk szanto foldekkel, előkkel, es kiket nem eltenek, mezeiwel, szena retywel, legeltetö fywewel, erdeyewel, berkywel, hegyeywel, wölgeywel, szölöyewel es szölöhegyeywel, folyowyzeywel es halazo wyzeywel, molnaywal es malomhellyekkel es közönseggel mindenfele egesz haznokkal egyetemben, mellyek hozzatartozandok woltanak, ertelmes es tekentetes Banyai polgaroknak Adamnak es Cristannak es ő wtannok walo minden örökös maradekoknak, örökös keppen es wizza hyhatatlanul birodalmakba es eletekre walo megtartasra, ezer ötszaz tyzta igaz es tiszta mertekbeli arany forintert el atta es kezekbe botzatotta wolna sőt hogy nekiek atta es kezekbe botzyatotta legyen, mi elöttewnk, semmi jwssal, sem semmi wrassaganak twlaydonsagat azokban maganak iowendö megmaradasra nem hagyot, de minden Byrodalmat es wrassaganak twlaydonsagat, az fellyöl meg ielentetet Adamnak es Cristannak es wtannok walo maradekoknak tellyes wolta szerint adta legyen. Mely dolognak örök emlekezetire es erősségere ez mi örökségkepeben walo függő petzyetes lewelwnket attwk. Költ ez lewel kysasszony napyanak wtanna walo szeredan Wr szyletesinek wtanna ezer negyzaz hetwen kettődik eztendőben.*
Érdekes az a Conditiones concambii,* mely szerint Sulyok Imre 1568 tájt (évszám nincs a levélen) elcseréli Récsében levő részét Haraklányi Lászlónak Ákosfalva részjószágával. Sulyok Imre ezeket mondja: «Ennekem Rechyeben Krazna varmegyeben, melly totalis porciom vagyon {403.} hazammal zeoleommel, egyetembe mynden hozza tartozowal kit most birok, chiereltem eoreokbe, Haroklyani Lazlo uramnak … Ebbe a jószágba minden teorwen zerent valo haborgatások ellen is, tulajdon keoltsegemmel megoltalmazom. Haroklyani Lazlo uram is ez portioért atta nekem Maros Zeken Akos falwat minden hozza tartozowal. Ha a zekelység valaha fegwerewel recuperalna a zabadsagot, e casusba ne tartozzek otalmazni. Ha a fejedelem valaha megadna zabadságokat simpliciter, és egyes Donatariusokat is mind karossa hadna, igy se tartozzek Euincalni. De ez ket casus kiweol, Eo is minden teorwen zerint valo haborgasok ellen, tartozzek otalmazni, tulajdon karawal keoltsegewel Swlyok Imrehet».*
Hogy birtokpernél az eskü mily alakiságok mellett történt, erre 1368-ból idézek példát. A váradi káptalan végrehajtja Lajos királynak 1368-ban kelt azon rendeletét, hogy Kusalyi Jakcs mester eskütételére királyi megbizottat küldjön ki. A király Sándorházi Pált, a Sándor fiát, Szentkirályi Bálintot, Baxai Domokos fiát, Jánost, jelölte. Ezek közül a váradi káptalan Sándorházi Pált küldi ki, továbbá János presbytert, kik megjelennek a K. Jakcs mester és Erkedi Jakab fia, Fülöp, közt peres Kirva birtokon; előttük Jakcs mester leoldván övét és levetvén sarúját, feje fölé földet téve, a mint szokás, megesküdött, hogy a peres föld nem tartozik és nem tartozott Erked possesiohoz, hanem örökösök nélkül maradt, és ekkor ő (Jakcs mester) szakította el a többiek jogos birtokaitól. 2*
{404.} A hatalmaskodások, birtokfoglalások napi renden voltak s azok különböző eseteivel a községek, családok története telve van. Itt csak egy párt mutatok be.
1575-ben Sarmasági Miklós Gyulaffi Lászlót megidézteti, azért, hogy ennek emberei 1572-ben hatalmaskodást követtek el.*
Gyulafinak Valkai Miklóssal s Zsombori Lászlóval is volt egy hosszú pörlekedése, melyet 1577-ben indítottak s fogott birák fejeztek be 1579-ben. Valkai Miklós részjószágáról jobbágyokat s marhákat vitetett be Gyulaffi, ezért folyt a per.*
{405.} 1656 április 12-dikén kelt levelökkel Dancs Ferencz, Kraszna vármegye egyik alispánja s Kólya András, ugyanazon vármegye szolgabirája igazolják,* Kávási Pálné Sarmasági {406.} Kata kérelmére a vármegye útasításából megjelentek Kémeren, hogy a testvératyafiak, ú. m. Valkai István, a ki Lászlónak, Gábornak és Zsigmondnak gondnoka, s Sarmasági Kata asszony között az osztálylevél szerint a jószágrészeket feloszszák, kihasítsák mindegyiknek az őt illető részt. A mikor azonban ezt tenni szándékoztak, elejökbe állt Valkai Istvánnak Moldovai János nevű jobbágya kivont fegyverrel, kijelentvén, hogy nem engedi meg a felosztást, a miért is Valkai Istvánt Kraszna vármegyének törvényes széke elé idézik.
1582-ben Kraszna vármegye törvényszékén Sombory László perel Dobai másként Bangha György ellen, mert ez a lompérti határban fegyveresen támadt jobbágyaival az ő jobbágyaira valami legeltetési ügy miatt. Kicsődűlt a falu fegyveresen, a harangot félreverték. Az ügyvédek és pedig a Somboryé Majádi Mátyás, a Dobaié Szabó Ferencz (ilosvai), hevesen replikáznak egymás ellen. Dobai a háborúság kezdőiül Somborynak Elek Balázs s ennek fia János nevű jobbágyait nevezi meg, míg ő csak magát védte, mikor látta, hogy hozzá pokol szándékkal vannak. A per Somlyai Báthori Zsigmond rendeltére indúlt meg, a ki megparancsolta a krasznavármegyei alispánoknak s szolgabíráknak, hogy a feleknek törvényt szolgáltassanak s az esetleges felebbezést eléje bocsássák. Az itélet,* mely egyfolytában magában fogtalja a fejedelem rendeletét, az ügyvédek replikáit, a tanúvallomásokat: Dobait marasztalja el száz forintban, melynek fele az «ispánoké, bíráké» vagyis a törvénytevőké, a másik fele a főperesé.
Az ügyvédek szóváltásaiból kijegyzek egy okoskodást. A felperes ügyvédje így replikázik: «Az ökör pedig nem olyan állat, hogy fegyvert vonhasson emberre, hogy azt is maga oltalmában kellett volna megvágni», a mire az alperes ügyvédje azt feleli, hogy a ki lovával vagy egyéb marhájával {407.} valakire hatalmasul rámegyen, «az ökör, barom megszokott embert mind lovastúl ökleldözni». Az alperes ügyvédje hivatkozik továbbá arra, hogy ő nemes ember. Ő ellene paraszti emberekkel nem lehet bizonyítani.*
1650-ben a törvényszékek ügyét szabályrendeletileg állapították meg. A szabályrendelet, melyet Szolnok vármegye főispánja Nagybarcsai Barcsai Zsigmond kidolgozása szerint a megye elfogadott és kihirdettetett, a következőket mondja:
1. A nemes vármegye alispánja és szolgabírája helybe állása után választassék 12 assessor, hatan a külső s ugyanannyin a belső félből, jó lelkiismeretű, törvényhez értő emberek, a kik «minden törvényszékből való kimenetelre», ha csak betegség vagy egyéb ok miatt akadályozva nincsenek, három forint büntetés terhe mellett mulhatatlanul megjelenni tartozzanak. 2. A törvényszékek nem egy-két napig, hanem három napig tartó űléseket tartsanak az 1619. évi 29. czikkely s ugyancsak az 1563-diki pozsonyi 50. decretum szerint «Comitatibus licet tribus vel quator diebus continuis judicari.» 3. A törvényszékek és gyűlések «emberséges nemes emberekhez illendő csendességgel, nem illetlen kiáltással» tartassanak, hogy «a külső vármegyéknek efféle illetlen zajgás miatt bal és idegen itéletek reánk ne következzék.» E végből az ispánok a kiáltozókat először intsék meg; ha az nem használ, akkor az alispánok, szolgabírák, assessorok és nótáriusok mindjárt ott helyben személyválogatás nélkül három forint büntetéssel sújtsák őket. 4. Az első két napon minden rend ügyeit intézik, a harmadikon pedig az assessorok dolgait és a transmissiókat revideálják. 5. A törvénytételkor, akik benn ülnek, szép csendesen meghallgatván egymást, lelkiismeret szerinti szavazással szóljanak a dologhoz. {408.} Ha valakit «kiküldenek, hogy kimenjen és vakmerőképen kimenni nem akar, praetendálva, hogy ő is vármegyei nemes ember», az olyantól rögtön három forint büntetést vegyenek meg a tisztek minden személyválogatás nélkül «el sem engedvén egy pénzt is neki, mivel opponálta az nemes vármegyének constitutiója ellen magát.» 6. Mivel kevés az ügyvéd, előfordúl gyakran, hogy a peres felek közűl az, a melyik kevesebbet bír fizetni, ügyvéd nélkül marad. Az ügyvéd ugyanis annak a pártjára áll, a melyik többet fizet, habár látja is a másiknak világos igazságát. Az ilyen ügyvéd tehát, a kire ez rábizonyúl, soha többé senki ügyében ne szerepelhessen s megfosztandó ebbeli jogától.
Kraszna, Közép-Szolnok törvénykezési rendszerét s ezzel Zaránd vármegyéét is, az 1847/8-diki országgyűlés III. t.-czikke szabályozta, kimondván, hogy az úgynevezett girás (marcalis) és közgyűlések, köztörvényszék (sedes generalis), kisebb törvényszék (sedes partialis et filialis) és számadószék (forum computuale et censurale) előtt folyó vagy a közgyűléshez és köztörvényszékhez feljebb vitt perek, a magyar törvénykezési rendszer értelmében rendezendő megyei törvényszékhez teendők át, az úri, választott birósági (forum compromissionale et arbitrativum), Zilah városi és falusi (pagense forum) törvényszékek előtt folyó pereket és pananaszokat pedig továbbra is meghagyja ugyanezen itélőszékek előtt, de azok végitélet után, feljebbvitel esetében az illető megye törvényszékére, birtokon belül vagy kívül, a fennálló törvényes szabályok szerint viendők.*
A börtönügy javításával a XVIII-dik század végén foglalkoznak. A rabokkal való bánásmód a gubernium figyelmét is felköltötte.
1791 október 21-dikén elrendeli Közép-Szolnok vármegyének, hogy a börtönbe vetett rab zsidókkal, szemben a felpanaszolt emberségtelen bánásmódot megszüntessék.
{409.} 1805 május 8-dikán, Közép-Szolnok vármegyének egyik marchalis gyűlésén, báró Wesselényi Miklós szólalt föl a «zilahi tömlöcz» javítása dolgában.
Közép-Szolnok vármegye börtönének újjáépítésére vonatkozólag a költségekről szóló kimutatást 1804-ben terjesztette be a vármegye tisztségének Hatfaludi Ferencz, szolgabiró. E kimutatás szerint az építkezési összes költségek 2670 frtot és 43 krajczárt tettek.
Nagyobb bűnesetekről nem szólanak adataink. Csupán a hatvanas években szaporodtak el annyira a gonosztevők, hogy Közép-Szolnok vármegye statáriumhoz volt kénytelen fordúlni. 1868 január 7-dikén az ezen évre neki megadott rögtöni biráskodás kihirdetését kérte Kraszna vármegyétől.*
| VI. Articulus a tilalomrontásról. | TARTALOM | XV. FEJEZET. A WESSELÉNYIEK. |