2. Vármegyéink egyházjogi helyzete.

(Az erdélyi s nagyváradi püspökség.)

Kraszna- és Közép-Szolnok vármegye róm. kath. egyházai a középkorban nem a váradi, hanem az erdélyi egyházkerülethez tartoztak.

Az erdélyi püspökséget Szent István király alapította, s mint történetíróink nagy többsége állítja, tényleg a püspökséget valószínűleg 1003-ban állította föl, a minthogy székesegyházát is ő építé, Gyulafehérvártt. Ennek a püspökségnek eredeti területe, eredetileg a Szent Istvántól alapított tizedik püspökség, Szilágy-, Szatmár- és Ugocsa vármegye vala. A püspökség legrégibb s legtekintélyesebb birtokai között első helyen említi dr. Karácsonyi János Tasnádot s Zilaht.*Dr. K. J.: A Honf. s Erdély. 19. l.

A pápai tized lajstromaiban, a melyeket 1332–1337-ben {499.} írtak össze, az itteni két főesperesség csak mint egyik, vagy másik parochia szerepel.*Bunyitay: Schem. hist. ven. cleri Dioec. Magno-Varadinensis Lat. Nagyvárad, 1896. 346. l. A szolnoki főesperesség a Közép-Szamos vidékére terjedt ki a Zágra-toroktól a Gorbó-torokig, északon fölterjedt Kapnikig, úgy hogy a krasznai, dobokai, s szatmári főesperességek közé szorúlt, magába fogva a mai Szolnok-Doboka vármegye közép- és felső részeit. Plébániái, a melyekről szó van, kívül esnek a mi területünkön.*V. ö. Ortvay: Magyarország egyházi földleírása, a XIV. század elején a pápai tizedjegyzékek alapján feltüntetve. II. rész 608–669. lapok. A tizedjegyzékben nem említett; de a XIV. században mégis létezett egyházas helyek nálunk: Ákosmonostora, 1342-ben említve van Akusmonostura birtok Zonukban. (Zichy-okt. I. 15. l.) Bőnye puszta, 1329-ben Kőrösi Igon fia Gallus terciam partem recte dimidietatis possessionis me Beune in comitatu de Zonuk existentis minden tartozékával és specialiter cum tercia parte dimidietatis ecclesie me, in honorem Beatissime virginis Marie in eadem possessione Beune constructe, eladta Jakab fiainak és Szilágyszegi Miklós fiának (Zichy-okt. 1.)*U. o. 805. l.

Hogy miként jutottak e vármegyék a XI-dik századtól kezdve a Gyulafehérvárott lakó erdélyi püspök joghatósága alá, erre nézve dr. Karácsonyi ad elfogadható magyarázatot. Azt mondja Karácsonyi, hogy az erdélyi püspökségnek a székhelytől oly távol (20–30 mértföldre) eső birtokait csak úgy lehet megérteni, ha fölteszszük, hogy a püspökség székhelye eredetileg valahol az ő szilágymegyei birtokának közelében állott. Nem tartja valószínűnek, hogy Szent István Gyulafehérvártt alapította az erdélyi püspökséget. De minket ez közelebbről nem érdekel, csak annyiban, hogy vármegyénk az említett más két megyével a Gyulafehérvártt székelő püspök joghatósága alatt történeti jogon állott. Mint Karácsonyi írja, midőn a püspökség székhelyét Gyulafehérvárra helyezték át, attól a területtől, a melyen eddig joghatóságát gyakorolta, {500.} nem fosztották meg; megmaradt a Szilágy területe is Szatmárral és Ugocsával a székhelyet változtató püspök hatalma alatt; de kénytelen volt a püspök a távolság miatt a meszesi kapún kívül helytartókat tartani, a minthogy Tasnádon állandó helytartói valának.*Karácsonyi: A Honf. s Erd. 19., 20. l. A mint megszakadt a történeti kapocs e megyék területe s Gyulafehérvár püspöke közt, a mint az elhagyta Erdélyt: Szilágy már a váradi püspök joghatósága alá kerűl s nem követelik vissza a XVIII. században visszatért erdélyi püspökök sem.

A váradi püspökséget az okiratok szerint Szent László magyar király alapította. Váradon van a nagy király eltemetve a székesegyházban s e szent ereklye adja meg a magyarázatot, hogy Várad már igen korán nemzetünk búcsús helye lőn. Különösen a mikor elterjedt a híre, hogy Szent László holtteste csodálatos módon kerűlt Váradra, hogy a sírjánál a szent király érdemeiért sok vak, sánta, béna gyógyúlt már meg, s hogy ott senki sem merne nem-igazat mondani, annál kevésbé hamisan esküdni; ügyes-bajos emberek az ország minden szögletéből özönlöttek a szent sírhoz igazságot keresni, tömegesen jártak – mint akkor nevezték – az Isten-ítéletre, hogy az Isten az ő szentje, László király által szolgáltasson nekik igazságot. Magyarország buzgó népe ezrével tódúlt «gyalog, sokan mezítláb, köztök urak, főrangúak, királyok, királynék». A megkoronázott magyar király Székesfejérvárról Váradra jött le, hogy a Szent László sírjára tegye le koronázó esküjét. A főurak, királyok utolsó kívánsága, hogy Váradon a nagy szent közelében pihenhessenek hamvaik; sokat is temettek el oda közülök.

E körülmény e vidéken terjesztette a keresztyénséggel együtt a szelidebb erkölcsöket, de egyszersmind nagyban előmozdította a művelődést s az anyagi jólét fejlődését is.

A reformáczió terjedésével a katholikusok mind szűkebb-szűkebb {501.} körre szorúlnak. 1566 márczius 10-dikén az erdélyi rendek meghozzák a tordai végzést, a mely szerint végeztetett, «hogy afféle egyházi renden levű személyek, kik a pápai tudományhoz és emberi szerzésekhez ragaszkodnak: az ő felsége (Zapolyai) birodalmából mindenünnen kiigazíttassanak». Várad is a szomszédos szőlősi falusi parochia filiájává törpűl. Az 1598-diki tordai országgyűlés végzése szerint, ha valaki a váradi katholikusok közül haldokolva «a gyóntatást és communicálást kívánná és Szőlősről papot hivatna, az olyan pap Váradra bemehessen, de simplici suo habitu amictus, minden czeremonia nélkül, kereszt, casula, csengetyű vagy akármicsoda publica et manifesta demonstratio nélkül az betegnek házához és ott meggyóntathassa, communicáltathassa». Ha épen akarja, a beteg házánál misét is mondhat. Várad határán belül katholikust csak czeremonia nélkül szabad temetni.

De a szőlősi papság is csak kevés ideig állhatott fenn. 1606-ban Bocskai beveszi Várad várát s a várőrséggel együtt a legutolsó katholikus papnak is távoznia kellett a városnak még vidékéről is; úgy hogy a gyulafehérvári országgyűlés panaszkodik még 1615-ben is, hogy Szilágy-Somlyón a Bátoriak birtokán a tiszttartó «az elmult husvétban keresztet adott ki Krasznára s a Krasznaiak az egyszerű kereszttel, pap nélkül is proczessziót jártak a mezőn, a szentegyházba is be akarták vinni, de a Prédikátor tiltakozott, hogy a czinterembe se menjenek be vele; de azzal nem gondolván, a czinterembe bementek és ott minden czeremoniát perágáltak, annakutána lövöldöztenek s a Prédikátort illetlen szókkal illették».

Az 1610-dik évi áprilisban Beszterczén tartott országgyűlés határozata szerint a jezsuiták Erdélyből és részeiből kitiltattak.

A somlyói jószágban «nem szabad pápás papnak lenni.*Szilágyi Sándor: Báthory Gábor története. 86. l.

{502.} A rendek a protestánsok sérelmeiből indúltak ki. Némely helyen, különösen Kraszna és Közép-Szolnok vármegyékben előfordúlt, hogy a katholikus patronusok papjaikat erőltették alattvalóikra s átadták nekik a protestáns templomokat a papi jövedelemmel együtt. Az országgyűlés eltiltotta a katholikus főurakat a cujus regio, ejus religio elvének alkalmazásától s elrendelte a sérelmes állapotok orvoslását. De itt meg nem állapodott. Megújította az 1588-diki törvénczikket, mely a jezsuitákat kitiltván az országból, meghagyja még azt is, hogy «egyébféle római religión való szerzeteseknek klastromok, collegiumok és közönséges helyen templomok ne lehessen».

A beszterczei határozat egyébként kevés jezsuitát sujtott, mert 1610 elején mindössze csak három páter volt erdélyi területen s ezek közül egy, Bálint (Fabo), a kit névszerint is kitiltottak, Wesselényi Pál kérésére tovább is megmaradt Csáky Istvánné jószágán.

A katholikusok helyzete nem is javúlt, míg végre Várad szülötte, a nagy Pázmán Péter megindította az ellenreformácziót s fölemelte egyházát hatalmának a régi magaslatára.

A katholikus elnyomatás idejében a katholikusok templomai mind a protestánsok kezére kerűlnek, a váradi püspöknek csak czíme van, de rendesen, mint prépost, más helyen él.

1692-ben a törökök kiűzése után kezd Várad népesedni s alakúlni az egyházmegye a régi területen. A múlt évszáz elején kebelezi magába a régi Kraszna- és Közép-Szolnok vármegyéket. «Csakhogy e két vármegyében 1735-ben, Szilágy-Somlyó várost és Kárásztelek községet kivéve, nem volt öszszesen száz katholikus ember». Mindenütt ev. ref. vagy görög keleti a lakosság.

A XVII. század végén a görög-keletiek között kezdenek téríteni a jezsuiták s a térítés munkájával ez irányban gróf Csáky Imre, püspök a székely származású és oláhul is tudó László Pál papot bízta meg s 1725-ben már hetvennél többre {503.} ment a Váradhoz tartozó egyesűlt lelkészségek száma, a kikről a váradi püspökség gondoskodik s ügyeik kormányzására külön vikáriust, később fölszentelt görög-katholikus püspököt tartottak.

De nem tudták megközelíteni az ev. ref. vallású magyarságot, egyetlen községet sem tudtak megtéríteni teljesen a katholikus vallásra, hiába fáradoztak különösen a jezsuita rend tagjai. Csak egyeseket s egyes családokat sikerűlt megtéríteni s a katholikusok számát az újabban beköltözöttek szaporították.

1732-ben, a mikor gr. Forgách Pál káptalani vikárius canonica visitatiót tart, megyénkben katholikus lelkész csakis Szilágy-Somlyó és Kárásztelek egyházakban volt.

A régi katholikus templomok közül megyéinkből csakis kettő kerűlt vissza katholikus kézre: Kraszna vármegyéből a szilágysomlyai s Közép-Szolnok vármegyéből az érmindszenti.*Bunyitay Vincze: Schematismus Historicus Venerabilis Cleri Dioecesis Magno-Varadinensis Latinorum, N.-Várad. 1896. 7–40. l.