{628.} 2. Ilosvai Selymes Péter és Toldija.

A ki az 1574-dik esztendőben, mikor «az régi dolgokról lőn emlékezetben», az híresneves Tholdi Miklósnak jeles cselekedetiről és bajnokságáról való históriát megírta: Ilosvai Selymes Péter deák 1570 nyarán fejezi be Ptolemeus király históriáját Kusalkőben.

Ilosvai Selymes Péter, a XVI. századnak e nevezetes verselője kétségkívűl a mi Ilosvánkról származik. Széchy Károly a XVI. század költészetének történetéről tartott egyetemi előadásán (1896) Ilosvairól azt mondja:*A mint az előadásai után készült litográfirozott jegyzetekből olvasom. Ilosvai Selymes Péter (1548–1578) nevét a Pál apostol történetéről szóló elbeszélésében Ilosvai Péternek írta, de a versszak fejében Sericeus Petrus Ilosvanusnak mondja és ha tekintetbe veszszük a XVI. század költőinek szokását, elmondhatjuk, hogy Ilosván, Kraszna vármegyében született. De már Toldi Ferencz is itt kereste költőnk születése helyét.*Toldi Ferencz: Magyar Költők Élete. I. köt. 67. lap. Ehhez az Ilosvához csakugyan nem férhet kétség. Bereg és Szolnok-Doboka vármegyékben vannak még Ilosva nevű helységek. Abból, hogy itt a Szilágyságban s e tájt (Szatmárt) hosszabb ideig éldegélt, lehet következtetni, hogy itt született, már pedig két verses munkájában megjelöli, hogy e tájt s itt írt. E mellett Selymes-családoknak is van nyoma a Szilágyságban, a mi szintén figyelmet érdemlő körülmény, ha nem is tudjuk kimutatni a mi Selymes Péterünknek azok valamelyikével való rokonsági kapcsolatát.

1676 május 13-dikán a krasznavármegyei Szécsen kelt levél szerint Nagy-Dobán lakó özvegy Veres Istvánné stb., továbbá Palóczy György három, Selymes nevű, ákosi jobbágyot zálogosítnak el Pap István s neje Guthi Anna, ákosi lakosoknál.*Eredetije Bölöni-lt. n.-váradi múz.

{629.} Selymes-család Ákoson később is feltűnik, s pedig mint kétségtelenűl nemes s protestáns család, mert az ákosi ref. egyháznak egy terítőt 1711-ben Sipos Jánosné Selymes Ilona adott. Ma is megvan ez az úrasztali terítő ezzel a felírattal: «Anno Domini 1711 die 23 máj. Sipos Jánosné Selymes Ilona adta az ákosi ecclesiának, hogy használja Isten dicsőségére».

Ptolemeusnak versfejeiben is előfordúl IN KVSAL. És az utolsó versszak szerint:

«Szerzé el-benn sován Szilágyországban,
Kusalkőben, az egy havas oldalban,
Egy cellában azaz egy füstös házban,
Elvégezte el-fenn egy som-bokorban».

Fenmaradt munkái még az 1548-ban «régi krónikákból» kiszedett s «énekben hat részre» rendelt Nagy Sándora; az 1574-ben szerzett híres Tholdiját utolsó művének mondják, jóllehet a Sokféle neveknek magyarázatjában azt mondja, hogy ezt 1578-ban írta; de a kutatások ezt 1568-ra teszik. Az ismeretes adatok szerint állítólag nagyidai (abaújvármegyei) iskolamester, a mikor Nagy Sándort írja; de már 1548 előtt írt s élete utolsó idejében, mint Tinódi, vándor lantos. A Sokféle neveknek magyarázatját, melyet Thuri Pálnak ajánl, állítólag az abaújvármegyei Szántón írja, Tholdiját Perényi István, ugocsai főispánnak ajánlja. Föltétlenűl biztos adatok csak azt jelölik, hogy Szatmárt s a sovány Szilágyságban tartózkodik. 1564-ben Szatmárt s 1570-ben Kusalyban.

Szilády Áron azt állítja, hogy Ilosvai a Sokféle neveknek magyarázatja cz. művét az abaújvármegyei Szántón írta*Olcsó Könyvtár, 203. sz. 10–12. l. Voltaképen csak annyit tudunk, hogy Szántón. Ezt is mellékes körülményekből következtetjük. Melyik Szántón? Említett művét Thuri Pálnak ajánlja. Thuri Pál volt azon clarissimus vir, – írja Szilády – kinek Katalin nevet nyert leánya {630.} keresztelőjére írta énekét, «bizonyosra vehetjük, hogy azon túri születésű Thury Farkas Pált kell értenünk, ki 1555 április 13-dikán a wittenbergi egyetemre iratkozott be: itthon sajószentpéteri, majd bihari s végre szántói protestáns pappá lett Abaúj vármegyében». Thury Pál – Szilády szerint – 1574-ben Szántón halt meg s halálának ez az ideje dönti el azt a kérdést, hogy a Sokféle neveknek magyarázatja mikor szereztetett. Elfogadom az 1568-dik évet a mű végső strófájában olvasható 1578 évszámmal szemben s hogy ekként Toldi historiája az utolsó műve Ilosvainak, a melyhez valószínűleg már valamelyik Szántón is gyűjtött anyagot. Csakhogy Thuri Pál nem az abaújvármegyei Szántón volt pap s nem is az abaújvármegyei Szántón halt meg. Úgy tetszik, hogy ott, hisz Perényi Gábor, a ki pártfogolja, Abaúj és Ugocsa főispánja. Erre nézve Budai Ézsaiás tájékoztathat körűlményesen, a ki előadja, hogy Perényi Gábor, Abauj és Ugocsa vármegyék főispánja, Perényi Péter fia, a maga birtokain levő prédikátorokat Sátoralja-Újhelyre egybehívta, és őket azért, hogy híre és akarata nélkűl megjelentek a tarczali zsinaton, megfeddte, mert ő maga az augustai vallástétel mellett állhatatosan megmaradt s nem akarta, hogy papjai attól eltérjenek. Az Ujhelyre egybegyűlt prédikátorok közt legnevezetesebb volt Thuri Pál, sajószentpéteri prédikátor «szép elméjű és nagytudományú ember, különösen híres abban az időben versírásbeli tehetségéről», úgy hogy őt az ismert «német deák poéta» Lotichius «a legjobb deák poéták közé» sorozta. «A dolognak legszebb és legcsendesebb módon való eligazítására a lipsiai és wittenbergai akadémiák theologusai választódtak bíráknak». Perényi Gábor Thuri Pált s vele még Sólti Bernárd, tolcsvai prédikátort még abban az évben 1563-ban Németországba küldi, a kik aztán visszatértek az Akadémiáknak Perényi Gáborhoz intézett feleletével. «Abban az augustai vallástétel mellett való maradás, és az isteni tiszteletben s az Úr vacsorája kiszolgáltatásában a {631.} wittenbergai ekklézsiáknak rendtartása javaltatik, mely mellett Perényi Gábor meg is maradt állhatatosan. De Thuri Pál, felette nagy becsülője, sőt bámulója levén Calvinus Jánosnak, annak értelmétől teljességgel nem akart elállani. Azért is, hogy ízetlenkedése ne lenne említett patronusával, Perényi Gáborral: Sajó-Szentpéterről titkon eljött, és elsőben bihari, annak utána pedig szántai prédikátorrá lett, hol aztán 1575-ben halt meg. Emlékezetére Lotichius ezt a verset írta:

«Turinum genuit, docuit Viteberga Philippo
Doctore, ossa tenet Szantovia, astra animam».*Budai É.: Magyarország Históriája a mohácsi veszedelemtől fogva Buda visszavételéig. 161–163. l.

Ime Thuri Pál története, a ki megvált Perényi Gábortól s ki «titkon eljött» annak vármegyéjéből. Ám itt megint több felé vezethet útunk. A biharvármegyei Kis- vagy Nagy-Szántón keressük-e őt, melyek megvoltak már a Hunyadiak korában s megvannak ma is, Nógrádban vagy Szilágyban? Megtaláljuk Szántót ezekben is a múltban, ép úgy, mint ma. Legtermészetesebbnek látszanék az a következtetés, hogy a mi Thurink, a ki Biharban van, azután ugyancsak Bihar vármegyében haladna tovább s kerűlne az odavaló valamelyik Szántóra.

A vezető fonalat itt nem adhatja egyéb a kezünkbe, mint ha vizsgáljuk a még előttünk álló három vármegyei Szántónak azon időbeli műveltségi fokát s a reformáczió történetét.

Nem habozom kimondani, hogy Thuri Pált s vele költőnket, a kiről még azt is mondja Szilády: ő talán épen annak a kiváló tudományú papi férfiú mellett állott az egyház szolgálatában, a kinek családi örömét verseivel kívánta megörökíteni,*Olcsó Könyvtár, 203. sz. 7. l. nem kereshetjük sem a biharvármegyei, sem {632.} a nógrádvármegyei Szántón, hanem minden bizonynyal a mai szilágyvármegyei Szántón.

Oly kiváló férfiú, mint Thuri Pál vala, a «clarissimus vir», a ki kezdi lelkipásztori működését Sajó-Szentpéteren, mely már a XV. század elején oppidum, hol a vármegye gyakran tart ülést, 1446-ban országos vásárjoga van, 1468-ban az ottani «vicecamerarius salium» említtetik,*Csánki: Magyarorsz. Tört. Földr. I. 167. l. folytatja pályaját Biharon, mely 1470-től oppidum, iparral és kereskedéssel foglalkozó város,*U. o. 597. l. ezek után bizonyára nem választ oly jelentéktelen helyeket, melyeken működésének semmi tere, mint akár a bihari, akár a nógrádi Szántó. A bihari Szántók,*U. o. 622. l. a nógrádi*U. o. 107. l. egyaránt apró helyiségek. Apró helyek ma is. Biharnak 2350 lakója van, Kis-Szántónak 485, Nagy-Szántónak 598, a nógrádvármegyei Puszta-Szántónak 256, Zagyva-Szántónak 744. Ezzel szemben a szilágyvármegyei mai Tasnád-Szántó a vármegye helységei közt népességre a harmadik volt 1475 körül; mezőváros már 1421-ben, 1435-ben már országos vására volt.*U. o. 549. l. De a legtöbbet mond az a körűlmény, hogy Tasnád-Szántón a róm. kath. egyház 1544-ben már teljesen megszünt, parochia anno 1544 desiit, s a ma is élő szájhagyomány, melyet történeti adatok is igazolnak, mily érdekes eseményt őrzött meg ennek a községnek reformálásáról. Szántai Becski István (meghalt 1560-ban) egész községét áttérítette s az ellenszegülő plébánost megölte, úgy foglalta el a templomot a reformátusok számáras*Névkönyv az erd. ev. ref. anyaszentegyház számára 1875. 25., 26. l. És aztán virágzó, életerős egyház a XVII. század utolsó negyedéig, a mikor a török és tatár pusztítások írtják. Ám ma is van 1593 ltakója. Egyedül ez a Szántó lehetett méltó helye a «szép elméjű és nagytudományú embernek», a kit még a legjobb deák poéták közé is soroztak és a kinek itt a Szilágyban volt igazi működési tere, hol Kálvin tanai oly gyorsan {633.} tért hódítottak, mert 1567-ben a Melius elnöklése mellett tartott debreczeni zsinatban, mely a Kálvinizmust megszilárdította, a helvétika konfessziót aláíró tizenkét egyházmegye közt, a nagykárolyi vagy középszolnoki is szerepel, hogy egyebet ne is említsek e helyt.*Lampe: Hist. Eccl. Hung. pag. 126. És igen valószínű, hogy itt állott oldala mellett az egyház szolgálatában Ilosvai.

Szilády Áron írja, hogy «a nagyidai protestáns iskola tanítójának állandóan követett vallásos meggyőződésére» művei mindegyikéből lehet bizonyságot merítenünk. A Sokféle neveknek magyarázatja czímű műve is határozottan mutatja a protestáns egyházhoz s annak férfiaihoz füződő viszonyát.*Olcsó Könyvtár, 203. sz. 10. l. Azok közé a lelkes iskolamesterek közé tartozhatott, kik a reformácziónak útját tanításaikkal egyengették. Kusalyban, Szántón mindenesetre iskolamester, Kusalyban is már abban az időben, midőn ő Ptolemeusát írja, a reformátusoknak iskolájok lehetett, mert Kusaly egyike a legrégibb ref. egyházaknak. Lampe, mint népes anyaegyházat emliti.*Lampe: Hist. Eccl. Hung. 945. l. Hogy 1560 táján itt iskolamester, azt már Toldi Ferencz Magyar költők élete czimű művében is valószínűnek tartja.*Toldi Ferencz: Magy. k. élete, I. 67., 68., 69. l.

És Toldi Miklós – Ilosvai szerint – 1320-ban született Nagyfaluban.

Az Athenaeum kézi Lexikona*Szerk. Acsády Ignácz. II. 1717. l. azt mondja: Toldi nógrádi lett volna, míg a biharvármegyei nép a bihari, a krasznavármegyei a krasznai Nagyfalúból származtatja. Ma sincs tehát teljes hitelt érdemlőleg tisztába hozva, hogy a sok Nagyfalú közül melyiké hát a múltnak ez a dicsősége? Azok, kik eddigelé vitatták e kérdést, leginkább annak az útnak irányát keresték, a mely felé Laczfi András haladt Budára. Szilády kombinácziója egyfelől egész helyesen arra épűl, hogy a Toldiak Biharban birtokosok voltak, ott főispánságot {634.} is viseltek. Minthogy Toldik nemcsak Biharban, hanem Szabolcsban, Közép-Szolnokban s másutt is viseltek a különböző időkben fő ispánságot s Nagyfalú is van ez említett megyékben, mind csak bonyolúltabbá válik a kérdést s így leginkább csak az útirány lesz a döntő.

TOLDI MIKLÓS.

TOLDI MIKLÓS.*Toldi Miklós. Eredetije az Erdélyi Muzeum-Egylet levéltárában. A Vasárnapi Ujság 1858. évi 27. számából.

{635.} Szilády Áron azt írja, hogy Erdélyből indúlva ki s Váradon át Budára tartva sem a mai Szilágy vármegyében levő, sem a szabolcsvármegyei Nagyfalú nem eshetett Laczfinak útjába s hogy Ilosvai egyedül a biharvármegyei Nagyfalút érthette. Szilády elismeri, hogy ez a Nagyfalú kissé félreesik a Váradról Budára vezető út mai irányától, de, mint mondja, ez nem okozhat nehézségeket, mivel Ilosvai szerint, Laczfi hadával hogy ballagna, ott egy általúton*Általút: trames, semita, via compendiosa. Néha ember általutat akar járni, hát látja, hogy csak kerülőbe emberkedik. Itt mind a bérczen menjünk elő az erdőn átal, sokkal hamarább lészen, mert áttalút ez. Directa, egyenes, által-út az: nem kereng, nem csavarog. Nem is mégyen egyenes által-úton, hanem tekergősen. (Szarvas-Simonyi: M. Nyt. Szt. 896. l. eltévesztette az útját.

Mit mond Ilosvai?

«…Laczfi András jő Budára,
Erdélyből indúla Lajos udvarába;
Az úton mentében Váradot haladá,
Nagy-Falú határán hadával hogy ballagna:
Ott egy általúton hogy ő mégyen vala,
Véletlenül útát elvesztette vala;»

a mikor aztán Toldi Miklós a nyomó-rudat fél kezével kapta vala, Buda fele útat azzal mutogat vala.

Én azt mondom, hogy ez általút a bérczen, a Rezen vagy a Meszesen, a mi Nagyfalúnk tájékára vezet legbizonyosabban bennünket.

Időre bocsátom az adat-töredékeket.

1241-ben a mongoloknak a radnai szoroson át Erdélybe vonúlt egyik tábora Kajdán vezérlete alatt a Meszesen át indúlt tovább Magyarországba, hol Nagy-Váradot csakhamar romokba dönté.*Szilágyi Ferencz: Zilah tört.-ből 6. és 7. l.

1342-ben Nagy Lajos király a fellázadt erdélyi szászok {636.} ellen Nagy-Váradon keresztül s a Meszesen át vitte be seregét azon országba s Nagy-Szebenig nyomúlván, a pártosokat engedelmességre térítette.*Szilágyi Ferencz: Zilah Tört.-ből 7. l. Vagy mint Kővári László írja a meszesi szorosról: «1342-ben I. Lajos magyar király Nagyvárad felől jő be; úgy megy Szebennek». (Kővári László: Erdély földe ritkaságai, 73. l.)

Egy 1762-diki kalendárium*Hanckens Bálint: Új- és Ó kalendarium Krisztus Urunk születése után 1762-dik esztendőre. Kolozsvárott. Nyomt. S. Pataki József által. – Utolsó oldal. Posta-Táblátskája szerint (a magyarországi és erdélyi alsó passuson való posták rendjéről, Bécstől fogva Buda felé Nagy-Szebenig) ezek voltak Budától a postaállomások: Buda mf. p., Kerepes mf. p., Aszód, Hatvan, Árokszállás mf. p., Both, Atány mf. p., Poroszló, Bábolna mf. p., Tsege mf. p., Hortobágy mf. p., Ujváros mf. p., Debreczen mf. p., Margita, Déda, Kémer, Somlyó mf. p., Zilah, Bréd, Magyar-Egregy, Zsombor, Berend, Kóród, Kolosvár, Torda, Felvintz, Nagy-Enyed, Károlyvár, Szász-Sebes, Szerdahely mf. p., Nagy-Szeben. Ime az útirány Nagy-Váradtól Buda felé Nagyfalú, Kémer és Somlyó közt van. Via publica-ról épen itt egy 1341-diki oklevél*Orsz. ltár dipl. 3422. emlékezik (de fluvio Berukhyo exeundo ad locum ubi quedam via publica de Nogfalw veniens resilit quendam alveum Lympaahpatak dictum). Kétségkívül a vármegyének egyik legrégibb útja húzódhatott Nagyfalú közelében Várad felé, a hova mint egy 1655-diki tanúvallomásból*Jlt. kitűnik, gyakran visznek vala sót bagosi, nagyfalusi emberek. Váradra is, Debreczen felé is járnak. Mindenesetre fontos közlekedési út lehetett itt, mert Magyarország s Erdély közt az egyedűli közlekedési út a Meszes szorosán át vezetett. Ha tudjuk, hogy mily nevezetes hadi s kereskedelmi útvonal húzódott itt végig s különösen mily hatalmas sókereskedés folyt, – a sót az aknákról hordták Zilahra, Zsibóra, Debreczen felé, Margitára, Szolnok felé Pestre vagy Budára, mint egy XVII. századi {637.} verselő mondja,*Marosi I. egrespataki pap. – nem szenvedhet semmi kétséget, hogy Laczfinak erre kellett igyekeznie s mert Budára tartott, az ország egyedüli hadászati útvonalát, a Szilágyságon keresztül vonúlót, el nem kerűlhette. De egyéb oka is lehetett erre: itt volt Valkó vára, a mely alatt szintén út vezetett ebben az irányban. A hadsereg ezeket bizonyára nem hagyta számításon kívül. Nagyfalúban (Nagyfalw) 1481-ben olyan híres vásárok voltak, hogy Debreczenből is jártak el reá kereskedők, s az említett évben egynehány hazatérő debreczeni kereskedőt Kalóztelek*Kárásztelek. és Kémer között ki is raboltak a somlyai Báthoriak emberei.*Orsz. lt. Dl. 29,537.

Torma Károly írja, hogy «a Berettyó, Kraszna és Egregy mentén a váltakozó korok érdekesebbnél érdekesebb emlékeivel találkozunk, valamennyi azt hirdetvén, hogy a Szilágyság minden korban és időben két ország nagy átjárója, a kereskedelemnek és a hadaknak valóságos nemzetközi útja volt».*Torma Károly: A Limes Dacicus Felső Része, 112–113. l.

Hogy Ilosvai a Perényiekkel ismeretséget kössön, ezért nem kellett Ugocsába mennie, mikor ezek nemcsak Szatmár vármegyében voltak birtokosok, hanem összeköttetésük volt a Szilágysággal is, itt szereplő családokkal.

A Perényiek szatmármegyei birtoklásáról a Hunyadiak korában Csánkinál ezeket találjuk: Már a XIV. század elején bírják Nagy-Dobost, 1419-ben pedig Papos részeit. 1488-ban a Kölcsey-féle Czégény, Kórógy, Istvándi, Kölcse, Fülesd, Szekeres, Cseke és Milota helységekben vesznek jószágokat.*Csánki i. m. I. 499. l. A Csákiak 1450-ben Kis- és Nagy-Piliske, Tótfalu és Gécz részeit zálogosítják el a Perényieknek.*U. o. 492. l.

A Perényiek szilágysági szereplését számos adatban mutathatom ki:

1478-ban vizsgálat van Csáki Ferencz leánya, Magdolna, {638.} Perényi Jánosné részére, Csáki Ferencz, Benedek, Mihály ellen, kik amannak néhány szatmári és Kis-Nagyfalu, Szentkirály, Mindszent középszolnoki apai jószágait lefoglalták.*Leleszi convent P. 186. f. anni. 1478 nr. 23.

1547-ben Peréni János (mfc.) és neje, Zsófia, megidézik, előbb ezen Zsófia testvérének, Drágfi Gáspárnak, majd Druget Antalnak özvegyét, Annát, hogy engedje át az említett Drágfi Gáspár fiát, Györgyöt és nővérét, Magdolnát fölnevelés végett, annak Erdőd, Kővár, Cseh, Sólyomkő várait és kastélyait, meg az erdőszádai curiáját összes tartozékaikkal együtt gyámi megőrzés végett, a mit ez özvegy, Drágfi végrendelete ellenére, eddig meg nem tett.*Lelesz, Act. an. 1547 fasc. 1. nro 5.

1560-ban Pereni Gábort (mfc.) megidézteti Ruszkai Dobó János a saját és testvérei peéri részbirtokának elfoglalása miatt. Perényit e tettében – úgy látszik – Ödönfi János és Kutassi István segítették, mert ezeket is megidézik.*Lelesz, Act. an. 1560. fasc. 1. nro 13.

1572-ben Nyalábi Priny István (mfc.), ugocsai főispán, tiltakozik az ellen, hogy az uralkodó Gyulafi Lászlónak adományozza a középszolnoki Cseh várat.*Lelesz, Signat. Lib. 3. folio 137.

1573-ban ugyanő, ekkor is ugocsai főispán, eltiltja Berekszói Hagymás Kristófot Kővár és a paczali nemesi curia meg ezek tartozékai elfoglalásától; Báthori István, erdélyi vajdát Somlyó vár és tartozékai elfoglalásától; és Gyulafi Lászlót most már a csehi vár lefoglalásától.*Lelesz, Signat. Lib. 4. folio 24.

1615 előtt Prinyi Zsófiára szállottak Ruszkai Dobó Ferenczről a középszolnoki Peér, Ethel, Csány, Szeődemeter, Alsó-Szopor és más, bihar- meg szabolcsmegyei jószágok; Zsófiáról pedig Székely Jakabra.*Lelesz, Act. an. 1615. nro 26.

Prini Gábor egyike azoknak, kiket Gyulafi Sámuel 1637 márcziusában kelt végrendeletének végrehajtására kijelölt.*GKG. marosnémeti lt. cista C. fasc. XXI.

{639.} 1638-ban (junius 8.) Bánfi Zsigmond felesége Priny Erzsébet.

Az 1638 junius 8-dikán Fekete-Ardón kelt egyezséglevelet, melylyel az id. Perényi György temetésén egybegyült urak és nemesek az örökösök között egyezséget teremtenek, Ilosvay Péter (Petrus Ilosvay m. p.) is aláirja; de ugyancsak Ilosvay Péter említve van a levél elején is (Prépostvári Zsigmond is), azok között, a kik az egyezséget létre hozzák. A hetedik pontban Priny Istvánról is szó van. «Az öt Priny úrfi atyafiak közt ad realem divisionem fenmarad Nyaláb vár egészen, Léthava vári rész egészen, az nagyidai Priny Ferencz és Priny István curiájával és az egész Priny jószág osztályával együtt, az felül megirt mód és okok szerint.»*Dr. Komáromi András. A br. Perényi-család levéltárából. Tört. Tár 1896. 77., 79.

1639 junius 11-dike előtt Priny Gáborné Saljgai Kata átadta özv. Liszti Ferenczné Gyulafi Zsuzsánnának az ezüst marhákat.

Nagy-Szőlősön 1699 november 20-dikán Perényi Ferencz özvegyének, Serédy Zsuzsánnának, irják össze ingóságait.*GKG. Ez a Ferencz, Gábornak a fia, Zsuzsánna pedig Serédy Benedek és Ujlaky Borbála leánya, a ki Serédy Gáspárral egy testvér. Serédy Gáspár felesége szintén Perényi-leány. (Perényi János s Károlyi Krisztina leánya.)*Tört. Tár. 1896. 713–717.

A XVII-dik században Gyerőmonostori Kemény Simon özvegye Priny Kata.

De a Thuriakkal is találkozhatott Szatmárban, sőt itt is. Ime adataim:

1534-ben Sulyok István és Balázs, Lengyel Zsófia özvegy Thwri Zanthay Jánosné, a Thóthyi Lengyel János árváinak tutorai kijelentik, hogy az árvákat minden javukban megoltalmazzák.*GKG. Cista A. Fasc. I., III.

{640.} 1461 márczius 23-dikán Thwri Lőrinczet ügyvédjének vallotta Kusalyi Jakcs Péter.*Dl. 36,392. Km. Prot. E min p. 102. nro. 4.

Néhai Vajai Borzási György fiai: Miklós, Ferencz és Péter többek között Thwry Antal, János és Imre meg Túri Tamás várteleki jobbágyokat is magukhoz vették, a mikor 1549-ben betörtek Haraklányi Miklós várteleki erdejébe.*Orsz. lt. Km. conv. lad. 26. B. n. 58.

Kálnoky László (1639) felesége volt Becsky Mária (1651), a kiknek Anna leányukat másodízben tamásfalvi Tury Ferencz vette nőűl.*Turul, X., 86. lap.

1656-ban, 1609-ben Túri Zsuzsánna Sándorházi Ferencz neje.*Gencsy lt. nro 817 és 472.

Túri Zsuzsánna elzálogosított egy ilosvai részbirtokot; ezt 1734 február 25-dikén továbbzálogosítja Sándorházi Ferencz.*U. o. 475.

Hogy e Thuriak hozhatók-e s mennyiben családi összeköttetésbe a mi Thuri Pálunkkal, sajnos, erre nézve nem áll rendelkezésemre nemzedékrendi tábla s nem is lehetett egyéb czélom felsorolásukkal, mint épen kimutatnom, hogy a Thuriak sem állanak távol tőlünk.

Ezekből a jelenségekből tisztán áll előttünk, hogy költőnk Toldijához az anyagot ép abban az időben gyűjtötte, mikor a sovány Szilágyországban élt. Mint láttuk, 1564-ben Szatmárt dolgozik, 1568-ban Szántón van, hol a virágzó ref. egyházban irja azt a művét, melyről Szilády irja, hogy «határozottan mutatja a prot. egyházhoz s annak férfiaihoz fűződő viszonyát»; 1570-ben Kusalyban, négy év múlva megszületik Tholdija, az utolsó műve, a mikor a mi lantosunknak nyoma vész, vagy mint Sziládi mondja: «Ilosvainak kell tulajdonítanunk azon huszonhat éves irói pályafutást, mely tudtunkkal 1548-ban kezdődött Nagy-Idán s 1574-ben végződött, hihetően Nyaláb várában.»*Olcsó Könyvtár, 203. sz. 9. l.

Közép-Szolnok vármegyének főispánja a XVIII. század {641.} második felében ép feketebátori s nagyszalontai Tholdi, a ki cs. és kir. kamarás, a ki kétségkívül a híres biharmegyei Toldi familiájából származik.

A Pallas Lexikon*16. k. 157. l. ezeket irja: «a Tholdy-család (nagyszalontái és feketebátori) nevét ősi birtokáról, a biharvármegyei Told helységről vette. Biztos adatok szerint I. Ferdinánd korában (1552) egy portán kivül az egész Told az övék volt. Nógrád vármegyében is volt egy szintén Told nevű helységről elnevezett ilyen nevű már rég kihalt család, mely azonban semmi rokoni viszonyban nem állott a biharvármegyei Toldiakkal. E két család az, mely a híres Toldi Miklóst ősének tartotta.» «A nagyszalontai Toldi-család nemzedékeiről a XVI-dik század közepéig nincs adatunk.» «Mária Terézia 1755 augusztus 26-dikán a család két ivadékát, Zsigmond középszolnokvármegyei főispánt és cs. és kir. kamarást s Ádámot grófságra emelte.»

Igaz, hogy Nagyfalu Kraszna vármegyében volt, jóllehet a Hunyadiak korában Közép-Szolnokban is említenek Nagyfalut.*Csánki I. 561. l. Ez inkább a mai Ér-Kisfalunak felel meg; de tudjuk, hogy Közép-Szolnok s Kraszna mily elválaszthatatlanul együtt jelentette mindig a Szilágyságot s egy időben Közép-Szolnok magában foglalja Kővárvidékét s Kraszna vármegye területét is. És a főispánok igen gyakran Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék főispánjai. 1490-dik évben Kisnagyfalu fordúl elő Közép-Szolnokban (ez lehet Érkisfalu), tán épen megkülönböztetésűl a krasznai részen levő Nagyfalutól. Magát Somlyót is hol Közép-Szolnok, hol Kraszna vármegyéhez számították.*U. o. 585. Azt, hogy a Toldiak hősünk idejében birtokosok voltak-e Szilágyban, csak következtetni lehet későbbi adatokból. Szatmárban a Rosályi Kunok révén, Szilágyban a Károlyiak révén mindenesetre birtokosok. Hogy a Toldiak a Károlyiak révén a Szilágyban a régebbi időben lehettek birtokosok, {642.} erre ép azt az adatot említem, melyre Szilády hivatkozik.*Olcsó Kt. 203. sz. 46. l. – Gróf Károlyi-Okltár. II. XXXII. sz. Ebben Toldi György fiának, Lászlónak, neje Károlyi Potencziána leánynegyedi illetősége és jegyruhái kiszolgáltatása felől ád nyugtatványt őt kielégítő rokonai számára. (1421. deczember 4.) Toldi György, Toldi László – úgymond Szilády*U. o. – senki más, mint a hős Toldi Miklósnak épen azon fia és unokája, kiktől a család egyenesen származott le.

De a Szilágyságban való szereplésükről egyéb adatok is vannak még:

Toldi Miklós mester (Magr. Nicolaus de Told), szatmárvármegyei nemes, mint a szomszédok egyike, más szolnok-, kraszna- s kolozsvármegyei nemesekkel együtt, tanúsítja, 1388-ban, hogy Mutos, Szélszeg, Goroszló és Turbucza birtokokat jogtalanúl foglalták Kővárhoz, mert azok Aranyos várához tartoznak.*Wl.

Tholdi János azok között van, a kik kirabolták Daróczi Bereczket és a kik ellen ezért 1465-ben vizsgálatot tartanak. Ezen Daróczinak közös birtoka van Losonczi Bán fiaival: Lászlóval, Jánossal, Györgygyel, Csaholyi Jánossal, Istvánnal, Miklóssal és Kémeri Jánossal Zoványon, Oláh-Csaholyban, Paniton és Kémeren.*Leleszi conv. L. 45. f. anni 1465. nro 36.

1459 deczember 14-dikén Kwsali Jaakch Péter ügyvédeket vall: Bozyasi Pál, Dobai Castellanus Miklós, Dobai Czyzer Gál, Lelei Thewrewkes László, Bewdeskwthi Mátyás, Bewdeskwthi Mihály deák, Zylagzegi Kis (Szarvas) Mátyás, Zylagzegi Antal deák, Wayai Benedek deák, Wayai István, Lelei Tholdy János, Lelei Mayos Marton, Lelei Kaplyan Miklós és Dénes, Dobai Nagy (magnus) Tamás, Bewkeni Pál, Bewkeni András, Sándorházai Bertalan, Debreni Dénes, Panazi Albert, Ákosi Mihály, Ákosi András.*Dl. 36,392 km. prot. E. min. p. 67. n. 2. Ime egy Toldi idevaló ismerős emberek társaságában!

{643.} 1522 április 10-dikén Naghfalwi Tholdy Lukács Károlyi Láncz Hedvig férje. Toldinak sógora, Láncz László, a kolozsmonostori convent előtt menedéket vall nővére, a fenti Hedvig jegyajándékára és nászhozományára nézve.*Dl. 36,400. Km. Prot. R. min. p. 39. n. 1. (Fogalmazvány.)

1593-ban Báthori Elekné, Jakcsi Anna, jobbágya, Perecheni Toldi János jelen van, a mikor a nevezett Báthoriné zálogba vesz két perecseni szántóföldet. Toldi János egyike ama perecseni «jámbor és tiszteletes személyek»-nek, a kik előtt 1596-ban kezességet vállalnak özv. Báthori Elekné Jakcsi Annának és gyermekeinek egy jobbágyáért.

1603-ban (junius) Bátori Zsigmond lemondása után Rudolf császár megkinálta Székely Mózest az erdélyi fejedelemséggel azzal a feltétellel, hogy a részekhez ne tartson igényt és érje be a tulajdonképeni Erdélylyel. Toldi István azonban ellene volt e szerződésnek, mely az ő szilágyi birtokait veszélyezteté s úgy vélekedett, hogy Székely a fejedelmek e vívmányát fel nem adhatja gyalázat nélkül. Nézete elfogadtatott.*Kővári L.: Erdély történelme. IV. 143. l.

1642-ben (május) Tholdi Bálintné Szénás Kata ellen perel Csáky Istvánné Wesselényi Anna a középszolnokvármegyei királydaróczi részért.*Középsz. Gen. Széki Jkönyv 351., 374. ll.

1646-ban Tholdi Györgynek szántóföldje van Sülelmed határán.*GRG. A. fasc. VII.

Szalontai Toldi György 1659-ben Pozsonyban kelt levelével Horváth Istvánnak, megtekintvén ennek bátyja (Kun István) érdekében sok esztendőn keresztűl végzett súlyos szolgálatát (a közelebb elmúlt háborúságokban a rosályi kastélyt megtartotta csak kevés számú vitézzel a lengyel ellenség ellen, a mit ha nem tesz, Toldinak minden ott levő javai elpusztúlnak) s Horváth feleségének, Ramocsa Annának, ad Gubrály faluban (Szatmár várm.) tíz egész helyes jobbágyot, Nagy-Paládon (Szatmár várm.) szintén jobbágyokat, esetleg {644.} másutt való jobbágyait. A rozsályi jószág Toldira néz. Ennek a Toldi Györgynek családfája:

Rosályi Kun László, felesége Abrámfi Kata

Rosályi Kun László, felesége Abrámfi Kata
Toldi György, felesége Kun Kata, a kinek testvére Kun István
István, Szalontai Toldi György (1659), felesége Kálnoki Kata, Kun István özvegye. (1659-diki osztálylevélből)
Ádám

1692-ben Monai Erős András tekintetes nemzetes Tholdi György uram ő kegyelme jobbágyi gondviselője s egyszersmind az ország contrája, továbbá Szamosujlakról Szopri András esküdt ember, ugyancsak Tholdi György jobbágya jelen van, mikor a Szikszai-féle szamosújlaki porczióba iktatják Fónyi Istvánt s Jódi Simont.*Szgy.

Toldi György «Uram ő Kegyelmére» egy lovas zsoldos esik Közép-Szolnok vármegyének ama nemesi összeírása szerint, mely a Széplakon 1705 julius 31-dikén tartott közgyűlésből a lovas zsoldosokat kiveti.*U. o.

Toldi György 1716-ban bemutatja a vármegyének a Rosályi Kun István révén Monóban bírt dézmáról való donatióját.*Középszolnok Gen. Széki Jkönyv, 284. l. 1721-ben ügyvédet vall.*U. o. 1724-ben pedig perel Jósika Imrével a zölczei praediumért; Vai Lászlónéval hat oláhcsaholyi házhelyért.*U, o. 37., 157., 39., 82., 164., 314. l.

Az 1742-diki tanúvallatás szerint Toldi Ádám jobbágyának, Illyés Mártonnak, M.-Csaholyban puszta szőlőföldje van. E faluban több Toldi-rész létezik. Illyés Márton és Mihály, Tholdi-részbeli jobbágyoknak szántóföldjük is van itt. Ily Tholdi-rész a Baxa dombján is van.

1757-ben Tholdi Klára, Szabadszállási István neje, zálogos pert folytat a Sebessek ellen haraklányi, czigányii, fürményesi és vajai részek iránt.*U. o. 432. l.

{645.} 1798-ban feketebátori és nagyszalonlai Tholdi Zsigmond Közép-Szolnok vármegye főispánja, ép így gyakran fordúl elő Közép-Szolnok jegyzőkönyveiben.

Mindezek figyelmet keltő nyomok. A mi költőnk Szatmárt és Szilágyban egyaránt hallhatott bőven a Toldiakról, mert hisz biztos tartózkodási helyeit csak ezekben ismerjük.

A hadászati út, mely a Meszes szorosán vezetett, régenten az Erdélyből Magyarországba vezető egyedüli országút, vitte át Lajos királyt 1342-ben, a mikor Toldi Miklós 21 éves volt, a ki itt, a mi Nagyfalunknál mutatta meg az utat Buda felé.

Ilosvai csak a krasznavármegyei Nagyfalura gondolhatott, az ő szülő vidéke Nagyfalujára, mely születése helyének csaknem szomszédságában fekszik.

Érdekes, hogy Arany János ősei is a krasznavármegyei Nagyfaluból valók.

Az Arany-családnak nemes levelet I. Rákóczi György fejedelem adott 1634 május 10-dikén, a nemességet János és Ferencz nyerték. Az ármális hátsó lapján Kraszna vármegye bizonyítja, hogy a nemeslevelet 1635 április 28-dikán a vármegye közgyűlésén kihirdették. Ez az adat erős bizonyiték arra, hogy a család a krasznavármegyei Nagyfaluban lakott, mert a meghirdetés a nemességszerzőnek csak állandó lakó vármegyéjében történhetett.

Az Arany-családnak nyoma van itt már 1576-ban. Ekkor Arany Luca neje, Bőnyei Katalin, testvérétől, Jánostól, Bőnye egy részét kapta.*Szgy. Azután is találkozunk vele. 1780–1785-ben Arany László, a királyi dézmák regius adjunctusa állított ki nehány nyugtatványt Szilágy-Somlyó, Szilágy-Szeg, Nyirmon s Panit községbeliek részére a beszolgáltatott dézmákról.*Arany János Hátrahagyott iratai és Levelezései. Budapest, 1889. II. k. Jegyzetek, XXI–XXII. l. 1797-ben Arany György, oláhhorváti saját telkén lakó adózó {646.} nemes, a kit fölvettek a hadi segedelemhez való hozzájárulásra összeírtak névsorába.*Szvlt.