Pecsétszeg.

Nevének változatai: 1467-ben*Dl. 27916. Pechetzege. 1553-ban*Transilv. fasc. 9. nr. 69. Pechetzegh. 1597-ben*Gr. Kornis ltár. Peczétszegeo. 1599-ben*Tört. Tár. 1882. évf. 706. l. Pechietzegeo. 1612-ben*Torma ltár. Peczetszegh.

Pecsét neve: foltos, sávos patak szögénél fekszik, oláh neve Chiuesci, Tiujest, a tina szóból*Cihac. 411. ered, melynek jelentése sár.

Azon szűk völgy közepetáján fekszik, mely A.-Kosálynál nyilik a Szamosterére. Keresztül foly rajta északról délre a hollómezei patak, melybe a község közepén a keletről nyugati irányban siető Horgaspataka szakad, mely patakok partjain vannak épitve a házak. A két emlitett patak egyesülten Alsó-Kosályon alól „Kosályi patak” néven szakad jobbról a Szamosba. Deéstől 18 kilométernyire fekszik a deési járásban.

Csicsóvár tartozéka volt, s mivel először csak 1467-ben fordul elő,*Dl. 27916. kétségtelenül 1405–1467 évek közt keletkezhetett, a Bánffyak birták, kik Mátyás ellen fellázadtak s ezért javaikat elvesztvén, Mátyás király Pecsétszeget Szerdahelyi Kis Jánosnak és testvérének Mihálynak adományozta.

1553-ban*Transilv. fasc. 9. nr. 69. Pecsétszeget Mylaki felesége birja Castaldo generális engedélyéből.

1588-ban*II. Lib. Reg. Sig. Báthory 90, 91. f. nemes Pecsétszegi Vajda György egyik itt lakó birtokosa.

1597-ben*Gr. Kornis ltár. a fejedelemnek itt a deési sókamaraházhoz tartozó több jobbágya van, melyet még 1590-ben*Torma gyüjt. csatolt ide.

1599-ben*Tört. Tár. 1882. évf. 706. l. a fejedelem Pogány Györgynek adta e „jó falut” azért, hogy Husztvárát Szabó Balázstól részére bevette.

1600-ban*Torma J. gyüjt. Pogány György e birtokot, melyet ő még Báthory Andrástól kapott adományban, visszaadatni kérte az ország rendeitől, mivel azonban Pecsétszegnek egyik részét Mihály vajda Iváskó nevü szolgájának adományozta oda, s a kit tehát abban az ország rendei kötelesek {413.} megtartani, Pogány Györgynek Pecsétszeg azon részét adják vissza, a mely nincs Iváskó kezén.

1601-ben*Km. prot. B. 44. Szilágyi János és Székely István lovas zsoldosok vallják, hogy 1600-ban nekik Mihály vajda 15 itteni jtelket adományozott, tehát fejenként 7 és felet, minthogy azonban ezután Szilágyi János még más 35 itteni jtelket kapott adományban, most ő abból Székely Istvánnak 2 1/2 jtelket átengedett.

1607-ben*Km. Szolnok int. 83. Szilágyi János egyik birtokos.

1607-ben*4. Lib. Reg. 70. és Kolozsmonostori conv. Arm. V. 14. Rákóczy Zsigmond fejedelem Tekerespataki Vajda Máté, Tamás, Péter és Jánosnak személyét és itteni házukat megnemesiti és malomhelyet kanak.

1612-ben*Torma cs. ltár. birtokosa Szilágyi Jónás.

1615-ben*Km. prot. D. 134. Csebi Pogány György fia György óvást emel az ellen, hogy Jónáskó vajda Pecsétszeget Haller Györgynek adta cserébe, melyhez ő teljes jogot tart.

1616-ban*Gyf. prot. Debreczeni 72. Némai Szilágyi, másként Náprágyi János óvást emel az ellen, hogy a fejedelem itteni részét, melyet neki Mihály vajda kiüzetése után a rendek adományoztak, t. i. 11 jtelket, elfoglaltatta s a deési kamarához csatoltatta.

1618-ban*Torma gyüjt. Tekeres- (Horgos-)-pataki György Mátét itteni nemes udvarházában (Karsa, Lador és Pap házai között) új adomány czímén a fejedelem megerősiti.

1618-ban*Belsőszolnoki mustraösszeírás. a fejedelemnek itt három kapu jobbágya van, melyet a deési kamarához csatolt s Haller Györgynek egy kapuja, itt levő kapuk után Bontha Máté és Bak Gergely puskást állitották ki.

1627 junius 8-án Gyula-Fehérvárt kelt adománylevélnél fogva*Torma gyüjt. Szathmári, máskép Balogh Jánosnak a fejedelem itten egy telket ad és megnemesiti személyével együtt.

1628 junius 17-én Radnóthon Koszta, máskép Farkas István egy itteni telket kap, melyet a fejedelem személyével együtt megnemesit.*U. o.

1630-ban*Km. Szolnok int. S. 85. Mikeházi Szilágyi, máskép Naprágyi János itteni nemesi házát (az Illoncz Gabrilla-féle) Szathmáry Jánosnak és Balogh Jánosnak 100 frtért és egy szürke paripáért eladja s fejedelmi jóváhagyás mellett 1630 április 15-én beigtatták.

1630-ban*Kolozsmonostori conv. Arm. K. 13. Prot. M. 90. Pecsétszegi Farkas, máskép Koszta István nemes.

{414.} 1631-ben*Km. prot. M. 121–122. és 16. L. Reg. 210. Pecsétszegi Koszta Istvánt egy az ő előbbi és ennek szomszédságában a Pap pataka mellett levő, Szilágyi Jónástól szerzett két itteni nemesi telkébe Rákóczy György rendelete folytán beigtatták, más itteni birtokos a fejedelem.

1631-ben*Torma gyüjt. egyik birtokosa a fejedelem, mely birtokát 1636-ban*U. o. megint Deéshez csatolta. 1650-ben*U. o. Szilágyi Náprádi János.

1631-ben*Torma másolat. Tom. 6. fol. 155–158. Tekerespataki György Máté és Demeter birtokosok.

1650-ben*Megyei ltár. II. Rákóczy György fejedelem birja.

1656-ban*Km. prot. 1656. 24, 25. II. Rákóczy György a fiskusnak itteni részét, t. i.*Gróf Kornis ltár. 57 népes és 10 puszta házhelyet Cseffey Lászlónak igéri adományoztatni, azon rész megváltására pedig, melyet itt néh. Jonasko maradékai birnak, felhatalmazza.

1650. és 1658-ban*Torma cs. ltár. a szamosujvári uradalomnak itt 20 adózó jobbágya van.

1659-ben*27. L. Reg. 30. Barcsay Ákos Bánffy Györgyöt s nejét Torma Klárát itteni II. Rákóczy Györgytől zálogban nyert részükben megerősiti.

Pecsétszegi Koszta család czímere.

Pecsétszegi Koszta család czímere.*Siebm. Wb. IV. B. 15. Bath. 248. Taf.

1662-ben*Megyei jkv. itteni nemes a Szathmáry család.

1662 ápr. 24-én a mikolai és május 1-én a kolozsvári táborból*27. L. Reg. 434. Apaffy Mihály a fiskusnak a deési kamarához tartozó és a hűtlenségbe esett Dési Alvinczi Istvánnak itteni egy-egy telkét Pecsétszegi Szathmáry Gábornak adományozza.

1664 ápr. 15-én*Gyf. kápt. és megyei ltár. Kristóf Tódornak Apaffy fejedelem egy itteni telket és nemességet adott.

1664 febr. 18-án*Cs. és megyei ltár. Szathmáry Gábor Vajda Györgyné Szilágyi Zsuzsánnától egy telket kap cserébe.

1670-ben*Gyf. Cent. R. 8. Apaffy Mihály e birtokot Haller Pálnak s nejének Torma Katalinnak adományozza, de az igtatásnál Alvinczi István, Páskuj Farkas, Szathmáry Gábor és György Demeter itteni részeik iránt ellentmondtak.

Ugyanazon évben*Gyf. prot. Böszörményi 312. Torma Katalin Haller Pált Pecsétszeg birtokbavételétől tiltja, minthogy ő azt még első férjével Bánffy Györgygyel {415.} szerezte s most nővérének Torma Borbálának Toroczkai Jánosnénak s gyermekeinek István és Máriának hagyja.

1676-ban*Erd. főkormsz. ltár. itt lakó nemes családok: Farkas, Kis, Szatmári és Petrucz.

1677-ben*Km. prot. Laki 43–45. Haller Pál és Deési Alvinczi István itteni birtokosk.

1685-ben*Torma gyüjt. febr. 8-án Szathmári Gábor és Demeter a Szilágy Naprádi-féle telket eladják Petki Nagy Pálnak és Alvinczy Istvánnak.

1688-ban*Megyei ltár. Pap János és neje Decsán Anikó gyermekei: Demeter, Gergely és Mátyás nemesek, kik Puska Tivadar magvaszakadtán itteni telkükbe újólag beigtattatnak.

1694-ben*Gyf. Szathmár fasc. 2. nr. 35–56. birtokosa Bethlen Gergely és Nagy Pál.

1702-ben*Erd. főkormsz. ltár. a deési kamara itteni 43 jobbágyát külsőségekkel együtt gróf Bánffy György, Bethlen és Toroczkai János birják. Egy telkes nemesek a Szathmáry, Farkas, Imre, Petrucz és Pap családok.

1703-ban*Torma gyüjt. Bethlen Klára Bánffy Györgyné és Toroczkai János. Adózó nemesek:*Erd. főkormsz. ltár. Farkas Simon és György, Petrucz Juon és Juonucz, Szathmári Demeter.

1711-ben*E. F. K. ltár. Szilágyi Jónás emlittetik.

1712-ben*Torma gyüjt. Bethlen Kata Apaffy Mihálynénak osztály útján itt egy rész jutott.

1713-ban*Erd. főkormsz. ltár. Nemes Prod. I. 1. idevaló egy telkes nemes a Petrucz, Nemes, Pap és Szathmári család, kik 14-en laknak 15 házban vagy 4 örökségen.

1716-ban*Megy. ltár. birnak itt: György László, Páska és Csatt családok, továbbá Nemes Tamás, ki 4 telket kapott itt cserébe a csicsómihályfalvi helyett gróf Lázár Jánostól. Ezen rész zálogos birtokosa ifj. Bányai István.

1719-ben*Torma gyüjt. birtokosai: gr. Teleki Mihály, Toroczkai György, gróf Lázár János és II. Apaffy Mihályné.

1727 február 1-én*Gr. Bethlen ltár. gr. Bethlen János és neje Alvinczi Erzsébet gyermekei itteni részükön megosztoznak.*Lásd Kozárvárnál.

1738-ban*E. F. L. III. 164. B. itteni birtokos Thoroczkay Zsigmond.

A XVII. század közepén*Torma József gyüjt. birta Pecsétszegi Toroczkai Péter, gyermekei: többek közt Zsigmond és Erzsébet Köleséri Sámuelné, ki magtalan lévén, szerzeményét gr. Teleki Ádámra hagyta. Gr. Toroczkai {416.} Zsigmondnak br. Toroczkai Klárától gyermekei: I. Zsigmond 1761, ennek Teleki Esztertől fia Pál, ki itteni részét eladta és Teréz, ennek ifj. br. Naláczi Józseftől br. Naláczi József 1820. 2. Borbála, ennek Naláczi Józseftől fia Károly, kinek Teleki Katától fia István és leánya Kata br. Bánffy Györgyné. 3. Gr. Toroczkai Klárának gr. Teleki Ádámtól fia Ádám, kinek br. Wesselényi Máriától Póli, kinek gr. Kendeffy Jánostól fia gr. Kendeffy Ádám. Toroczkai Klárának Teleki Ádámtól leánya Kata, ennek gr. Rheday Farkastól fia Ádám 1820. 4. Toroczkai Kata br. Radák Istvánnénak fia br. Radák Ádám, ennek Kemény Druzsitól Radák István és Ádám 1820.

1743-ban*Gr. Gyulai cs. ltár kivonat 4711. a fiskus Apaffy Mihályné itteni részét br. Wesselényi Ferencz, Lázár János, Teleki Ádám, Bethlen János és Korda Györgynek adja, a melyen ezek később megosztoznak.

1754-ben*Torma gyüjt. egyik birtokosa br. Dániel Istvánné Bánffy Zsuzsánna.

1759-ben*Gyf. Cent. CC. 63. báró Naláczi Sárát vejének báró Bánffy Dénesnek s fiai György és Dénesnek itteni részébe zálogjogon beigtatják.

1762-ben*Megyei ltár selejt. György Gábor az itteni nemesek hadnagya birtokos.

1765-ben*Gyf. Cent. GG. 50. György Ursz és Fülöp itteni oláh nemesek bizonyos itteni részüket az iteni oláh egyháznak adományozzák.

1769-ben*Torma gyüjt. gr. Lázár János itteni részét cserébe adta Makrai Eleknek, melyet ez Jósziv Ádám esperesnek adott zálogba, a ki ismét 1774-ben Szelecskei Maxim Simonnak zálogositotta el, kitől a következő évben Makrai Elek váltotta magához.

1770–73-ban*Erd. főkormsz. ltár. összeírt birtokosok Leményi Péter Gábor női adom. jogon, Pecsétszegi Szathmáry Gábor, Miklós, Pál, János, László apai adom. Jogon. Deési Gelvás Zsigmond, Leményi Kovács János és József birnak 3 örökséget.

1781-ben*E. F. K. ltár. gr. Bethlen Miklós és József birnak itt.

1786-ban*Erd. főkormsz. ltár. birtokosai: gr. Csáky Jánosnak van 24 jobbágya, gróf Székely László özvegyének 17 jobbágya, gróf Teleki Ádámnak 13 jobbágya, br. Radák Istvánnak 12 jobbágya, gr. Korda Györgynek 9 jobbágya, gr. Lázár Jánosnak 8 jobbágya, Szentes Miklósnak 8 jobbágya, özv. Makrai Eleknének 2 jobbágya, Henter Istvánnak 2 jobbágya, gr. Teleki Mihálynak 1 jobbágya, Morsai Péternek 1 jobbágya, Kovács Józsefnek 2 szegénye, Szatmári Lupnak 1 zsellére, Szatmári Jánosnak 1 jobbágya.

{417.} 1791-ben*Torma gyüjt. idevaló lakos és szász-czegői Balog jogon birtokos Deési Gábor.

1797-ben aug. 17-én*U. o. br. Szentkereszti György itteni részét Alsónak adta 1000 frtért zálogba, kinek hagyományosa fia István, ki 1805-ben erre még adott Kemény Ignácznénak s utódainak pénzt, de 1812 január 30-án kiitéltetett.

1798-ban*U. o. birtokosai: gr. Wass Sámuelné, br. Szentkereszti György, gr. Lázár János, br. Radák Ádám, gr. Mikó Károly és István, Korda Mária Kemény Lászlóné, Földesi Druzsi gr. Teleki Mihályné, gr. Teleki Mária Teleki Lászlóné, Toroczkai Borbála Naláczi Józsefné, Teleki Kata Alvinczi Gáborné, Makrai Elekné, Murányi Erzsébet Mosóczi Péterné és Deési Zsigmond. Kis nemesek: György család 7 taggal, Szathmári család 3 taggal és a Pap család.

1807-ben augusztus 27-én Mósa Józsefné Zsorzs, máskép György Szimiontól zálogba veszi itteni részét s birja Mósa László.

1813-ban*U. o. julius 4-én Szathmári Péter és Szabó Tódor itteni részeiket Gazda Gábornak adják el.

1814-ben*U. o. ápr. 30-án Szathmári Tódor és Juon itteni részeiket eladják Veres Sámuelnének s birja unokája: Veres Kata Bájó Istvánné.

Borosjenei Korda cs. czímere.

Borosjenei Korda cs. czímere.*Siebm. Wb. IV. B. 15. Abth. 245. T.

1656 Gerendi Zsófi Dániel Jánosné itteni birtoka így oszlott

1656 Gerendi Zsófi Dániel Jánosné itteni birtoka így oszlott*Torma gyüjt. Péter Mária, Gerendi Keresztes Mártonné Borbála, Iktári Bethlen Sámuelné Kata, gróf Teleki Lajosné Mihály, gr. Földvári Druzsi Teleki Lajosné 1820. Mihály, Haller Judit Lőrincz, Teleki Borbála Kata, Mara Lászlóné s ennek testvére Mária, Alsó Istvánné István, a Keresztes-féle rész 1820. Judit, Kendeffy Mihályné Druzsi, Kemény Györgyné György, Vay Juli László, Korda Mária Kemény Miklós 1820. Éva, Kendeffy Gáborné Klára, Toroczkai Péterné Toroczkai Zsigmond rész, mely Alsóékra szállt. 1820-ban birja Mósa József, egy más részből részesült végrehajtás folytán Pap Hácsikné Donovák Anna.

1820-ban*Erd. kanczellária ltára. birtokosai: br. Jósika Jánosnak van 28, gr. Kendeffy Ádámnak 14, br. Radák Ádámnénak 12, gr. Bethlen Zsuzsánnának 9, {418.} Alsó Istvánné Gámán Eszternek 7, gr. Lázár Istvánnak 7, br. Bánffy Györgynének 5, Mósa Józsefnek 4, Egri Farkasnak 3, báró Naláczi Józsefnek 3, Pap Hácsignénak 3, br. Kemény Miklósnak 2, gr. Rhédey Ádámnak 2, gr. Teleki Lajosnénak 1 telke. Sok egy telkes szabad és adózó nemes.

1826-ban deczember 15-én*Torma gyüjt. Bájó László több nemestől végrehajtás folytán birtokot kap, e mellett zálogban birja a gr. Mikó Károly-féle részt.

1836-ban febr. 10-én*U. o. Fejérdi István a Vajda Juon itteni részét megveszi.

1838-ban*Megyei levéltár. van itt 16 immunis, 74 adózó nemes, kik közül irástudó 2, egy magyar, a többi oláh ajkú. 1843-ban*U. o. 4 magyar, 79 oláh ajkú nemes lakosa van.

1863-ban*Urb. Wesen 79–177. l. Keczeliné Rediger Eszter, gr. Teleki Miklós, br. Jósika Samu, Lajos és János, br. Radák István, Mósa Ferencz, gr. Bánffyné Iktári gr. Bethlen Kata, Hersch Salamon, gr. Andrássyné Kendeffy Kata, br. Bánffy Kata, id. br. Kemény György, Simó Ferencz, Bájó István a Veress jogon 6 jobbágytelek után kapott itt és Bujdoson kárpótlást.

1866-ban*Erd. főkormsz. ltár. nemesi jogú birtokosai: Mózsa Ferencz, Budai László, Fejérdi Lajos*Jelenleg 1849. évbeli nyugdijazott honvéd, rettegi lakos. és István s fia, Pávai János, Fábián Imre, 21 Szathmár, 9 Szigyarteu, 5 Medán, 6 Vajda, 11 Pop, 4 Szuszin, 14 Farkas, 8 Péter, 2 Sztoján, 21 György, 10 Somle, 1 Kupsa, 1 Petrucz, 4 Tekár, 1 Sliam, 2 Bogye, 2 Kasza, 1 Berenda és 1 Biliga.

Jelenlegi birtokosa (1892–98): Buzura János, 156 h., vétel Prundus Tamástól és egyesektől. Farkas László, Zsorzs Tamás, Deutsch Rubin.

Lakosai románok és izraeliták. Azok szorgalmas földmivelők, baromtenyésztők. A szentgyörgynapi öntözés, csipkerózsáknak a kapukra, ajtókra való tüzése, hogy a gonoszok a juhok tejét el ne vihessék, szokásos.

Eledelük a málé és hüvelyes vetemények, zöldségfélék. Öltözetüket kenderből és gyapjuból házilag készitik, fehér harisnyát, fekete szokmányt, a nők katrinczát viselnek s bocskorban járnak.

Épületeiket közönséges erdei rakófából épitik magas vert szalmafedél alá, többnyire kivül-belül megtapasztják.

Határán 1785-ben*Megyei ltár selejt. 165. sz. Kaluger zárda állott fenn, Torma Mihály alispán jelentése szerint a többi gör. keleti monostorok ez egy kivételével mind le voltak rombolva.

{419.} Gör. kath. egyházközség. Temploma Mária fogantatásának tiszteletére épült, s 1772-ben szenteltetett föl, mikor a község oláh lakosságának egy része az unióra tért s egy darab földet a görög keletiektől elfoglaltak.*1791. év. Megyei ltár selejt.

1893-ban régi fatemploma helyett épitettek újat kőből, toronynyal. Anyakönyvei 1826 óta vezettetnek. Lelkészei: Pap Demeter, László, Gábor, Czentea Illés s a jelenlegi Tamás László.

Gör. keleti egyházközség temploma kőből épült toronynyal s 1829-ben szenteltetett föl. Harangjai 1850. évből valók. Papjai: Lador Illés esperes 1792-ben,*Megyei ltár selejt. 82. sz. Popovics János esperes 1799.*U. o. 189. sz. Duma János, Lador György, Bodea Arszentye, Lador Gábor után Gergely.

A gör. keleti felekezet iskoláját 1844-ben az érsekség pártfogása folytán állitották fel s tartják fenn jelenleg is.*Kádár. Nev. és Okt. tört. 416. l.

Éghajlata egészséges, széltől hegyek által védve, jég ritkán bántja.

1750-ben*Erd. főkormsz. ltár. határa két fordulós, alig egynegyed része termő. Keresete Deésaknáról Szilágy-Somlyóra való sófuvarozás. A lakosok egy része Csicsó-Ujfalu határán taxa mellett malomkővágással és ezek fuvarozásával is foglalkozik, s harmad részének terem meg a szükséges gabonája. Barmait Deés, Bethlen, M.-Lápos és Retteg vásárain árúsitja. Határa 6 ökörrel is alig szántható, javitást évenként megköveteli, de a záporok a hegyekről lemossák s azért szekeres trágyával nem lehet, de nem is szokták javitani. Egy köböl őszi búzavetés a téren itt-ott 4 kalangyát, kalangyája másfél véka szemet ad. Tavaszi vetés köble szintén 4 kalangyát ad, de két véka szemmel fizet. Évenként kaszálható rétje 40 szekérnyi, azonban fordulónként szoktak kaszálni. Szőlője 3 vedernyi, de azt házi szükségletre mivelik. Erdeje elegendő. Legelője kevés. Iparosa: 1 szabó, 2 ács, 2 szűcs, 11 malomkővágó, 1 kádár. Kertek jövedelme 1 frt 59 kr. Szántója 388 1/2 köbölnyi, elvetettek 308 1/4 köb. búzát, 160 1/2 köb. tavaszi gabonát, tengerije lett 131 7/12 véka, kaszálója 265 5/6 szekérnyi, szőlője 3 vedernyi, malmok jövedelme 18 frt 18 kr. Van itt 306 jármas ökör, ló, 196 tehén, 58 tulok, csikó, 605 juh, 152 sertés, 105 méhköpű. Pálinkafőző üstök jövedelme 5 frt 58 kr.

1822-ben*Cziráki urb. oszt. oldalos, sovány határa adózás tekintetében 4-ed osztályú. Adó alatt van 146 1/4 köb. szántó, 190 3/4 szekérnyi kaszáló, 40 igás, 43 fejős marha, 18 juh, 14 disznó. Tölgyes erdeje szép.

{420.} 1898-ban határa közepes termésü, terményei: tengeri, búza, rozs, zab, kender, paszuly, pityóka. Állatai: Fehér szőrü szarvasmarha, juh, kecske, sertés és sok házi szárnyas, főleg liba. Gyümölcse: alma, körtve, szilva, dió és cseresznye. Itatója patakjaiban és csorgóiban.

Hét felülcsapó malma van, melyek Farkas Lika, Péter, Deutsch Rubin és Kappel, Péter Gavrilla, Szomle Szár tulajdonai.

1680-ban május 7-én*Megyei jkv. a megye itt tartotta gyülését, mely alkalommal több gonosz erkölcsü felett hozott kemény itéletet.

Hozzátartozik a községen alól a pecsétszgei patakba keletről nyugatra folyó patakocska mentén nehány házból álló Seletruk nevü puszta.

Határhelyek: 1765-ben*Gyf. Cent. GG. 50. Kessel.

1864-ben*Pesty Frigyes gyüjt. Pogyereju, Seszuri, Dosiu Bricsi, Valea Bricsi, Csermuri sprai, Keselu (Chesielu), Dimbu Jepi, Gyalu Muntics, Valea Kaluluj, Kásá Drakuluj.

1898-ban Kerpinyis, Valea Vlad, Koszta Mori, Gyalu Jeduczuluj. Koksora, Gyigyer, Gyalu Pestiri, Pogyerej, Tresztia, Seszuri, Dimba csotuluj, Szumernye, Libotin.

Hegyei: Gyalu Krucsi, Facza Gyaluluj, Virvu muncseluluj. Vizek, patakok: Valea Sztrimbuluj, Valea Dreptuluj és Koptora.

Lakossága: 1703 körül*Erd. főkormsz. ltár. van 19 jobbágy, 3 zsellér, 5 szegény és 5 nemes lakosa, kik 27 házastelken laknak, pusztán áll 9 telek. Adó alatt van a jobbágyok és zsellérek részén 48 ökör, 32 tehén, 5 ló, 97 juh. Adó alatt van a nemesség részén 7 ökör, 7 tehén, 20 juh.

1750-ben*U. o. lakik itt 38 egy telkes nemes 5 telken 32 házban, 93 jobbágy 43 1/3 telken 78 házban, 2 ily özvegy 1/3 telken 2 házban, 8 telkes zsellér 3 1/2 telken 7 házban és 4 birtok nélkül való zsellér 1/3 telken 4 házban, 15 kóborló, 5 ily özvegy, kiknek nincs semmijök. Együtt 13 1/2 telken 123 házban laknak. El van pusztulva 11 telek, kettőből 1700 körül és kettőből 1745 körül kihaltak. 1710-ben, 1744. és 1748-ban más helyre költözött egy rész. Egy telket az egyesült pap bir, a többit a községi lakosok foglalták el s adóznak utánna.

1820-ban*Megyei ltár. 40 gör. kel. családfő lakossal.

1830-ban*Cons. stat. topogr. 147. l. lakossága 833 gör. kel. és gör. kath. vallású.

1857-ben*Orsz. ism. tábla 22. l. a magyarláposi járáshoz tartozó községben lakik 1337 lélek, melyből 10 örmény-kath., 441 gör. kath., 771 gör. kel., 13 ev. helv. és 102 zsidó. Házak száma 282.

{421.} 1886-ban gör. kath. 480, gör. kel. 985, helv. hit. 4, zsidó 130, együtt 1599.

1891-ben 1948 lakosból 605 gör. kath., 1153 gör. kel., 2 ev. ref., 184 izraelita és 4 örmény-katholikus.

Adója: 1703 körül*Erd. főkormsz. ltár. a jobbágyok és zsellérek fizettek 73 frt 50 krt, 21 köb. búzát s ugyanennyi zabot, 6 szekér szénát s egy vágómarhát, a nemesek 12 frt 50 krt, 3 1/2 köb. búzát, zabot s egy szekér szénát. 1748-ban*U. o. 635 frt 46 1/2 kr. 1775-ben*U. o. 1149 frt 3 kr. 1822-ben*Megyei ltár. 498 frt 36 kr. 1898-ban 3749 frt 50 kr.