| Somkerék. | TARTALOM | Sósmező. |
Nevének változatai: 1356-ban,* 1393-ban is* Somkuth. 1553-ban* Somkwth. 1602-ben* Közép-Somkut. 1617-ben* Somkuth. 1830-ban* Somkút, oláhul Sinkutá. 1863-ban* Kis-Somkút.
Kis előneve az 1860-as évek után jött használatba, ezelőtt való adatok Somkút néven nevezik. Nevét Somfa között levő forrás vagy kútja után kapta.
Fekszik a Deberke pataka balpartján, a hegy aljában, nyugati vagy felső határán ered a „Vályá baftyi,” keleten vagy a községen alól a „Válya Pestesuluj” csermelyek határolják, melyek a Deberke vizébe folydogálnak. Deéstől 10.5 kilométernyire fekszik a deési járásban.
{116.} Somkút legrégibb birtokosai s egyúttal bizonyosan alapitói is a Kaplyon nemzetség tagjai voltak, a kik e tájon már 1261-ben* a Szamoson innen és túlnan egyaránt birtokoltak.
Az Árpádházi királyok kihalása után e nemzetség egyik ága: Bagosi Derekas János birta Somkútot, tőle azonban azt László erdélyi vajda erőszakkal elfoglalta, mert János, ajánlatait, hogy a pártütőhöz álljon, visszautasította. A bitorló halála után Somkút is, mint annyi más a vajda kezén lévő jószág, a fiskusra szállott. Királyi birtok volt 1356-ban is,* a midőn azon Derekas János fia Bagosi Simon megjelenvén Erdély összes nemeseinek közgyűlésén s előttük ezeket előadván, Somkútot a királytól magának visszaadatni kérte, miután az összes jelenvoltak ennek igazságát elismerték.
1393-ban* Somkútot Zsigmond király az ottani vámmal együtt Szentbenedeki Miké fiának Lászlónak és ennek fiának Miklósnak adományozza. Meghallván azonban 1412-ben* Zsigmond király, hogy ezen Miklós Somkútot és vámját a szomszédoknak eladni akarja, ez ellen megbízottja deési Pólus János által óvást emel.
Ezen Somkút azonban mégis más kézre került, mert midőn azt 1423-ban* a király Deés városához csatoltatni akarta, annak felerésze Bánffy László fiainál János és Lászlónál van zálogban, tehát az oda csatolás elhalasztatott.
1423-ban* Zsigmond király keményen meghagyja a Bánffyaknak, hogy Somkútot semmi szin alatt birtokukba venni ne merjék, mivel igaz ugyan, hogy Bánffy István és László Somkútot Somkúti Miklóstól és fiaitól Mihály és Tamástól megvették, de ezen fiak nem törvényes ágyból születtek s így Somkútnak örökösök hiányában a fiskusra kell vala szállania.
1425-ben* Bánffy Miklós fia Dezső Somkútban, mint a mely állitólag a birtokában levő Csicsóvárhoz tartozik, beigtattatta magát, de annak Kecseti Jakab, István és Péter, másfelől néhai Bánffy László fiai István és László, úgy Keserű Gergely mint mányai birtokos ellentmondtak.
1439-ben* Kecseti István s fiai Péter és Jakab Somkút felét, melyet néhai Somkúti László fia Miklóstól vettek meg, most 150 forintért Bánffy Dezsőnek eladják, kit is, valamint Bánffy István fiait Lászlót és Benedeket és Dezsőfi János fiait Jánost és Mihályt* be is igtatják s {117.} ezzel Somkút Csicsóvárához csatoltatott.* 1456-ban* Somkút és az ottani vámnak birtokában V. László király Bánffy Dezsőt és fiait Lászlót és Zsigmondot, valamint István fiát Lászlót és János fiát Jánost megerősíti.
1458-ban* daczára annak, hogy Mátyás király Somkútot és vámját mint Deés városához tartozót rendelte tekintetni, s megparancsolta a kamaraispánoknak, hogy a deésieket annak és ezen kivül a gázló birtokában a Bánffyak ellen megvédelmezzék.
Somkút birtokában mindezek daczára a Bánffyak továbbra is megmaradnak; 1461-ben* is tényleg ők birják.
1467-ben* midőn Mátyás király a pártütő Bánffy Dezsőfy István fia: id. Lászlótól és Bánffy Dezső fiaitól: ifj. László és Zsigmondtól a csicsói uradalomban birt részüket elvette s azt Szerdahelyi Imrefi Györgynek s fiainak Kis János és Mihálynak adományozta, de midőn Somkútot mint Csicsóvár tartozékát nekik statuálni akarták, Deés városa Tóth István birája által ez év február 27-én Somkút és az ottani vámba való beigtatásuknak ellene mondott.
1468-ban* az erdélyi vajda meghagyja a csicsóvári várnagyoknak, hogy Somkútot, mely Deés városát vétel jogán illeti, annak visszaadják.
Ugyanazon évben pedig* a deésiek Somkútnak s vámjának Szerdahelyi György és fiai Kiss János és Mihály részére való adományozásától a királyt eltiltják, mire a király Deés városát azok birtokába beigtatni rendeli.
1473-ban* birtokosai mégis a Bánffyak, t. i. néh. István bán fiai László, János, György, András és Mihály.
1550-ben* Deés városa a kolozsmonostori conventnél azon oklevelet keresteti, melynek alapján egykor Deés városa Somkútot Csicsóvárának zálogosította el.
1553-ban* Csicsóvár tartozéka az ottani vámmal, vajdája Marián.
1572-ben* vajdája Marián, ki egyik tanúvallomás szerint a malmot csináltatta „s a moldovaiaknak kedvébe vala s úgy kezdette az oldalon az irtatást és belyebb kezdték mondani a somkúti határt a deési határba,” „hogh csak kycsyn hya hogh Maryan wajda az desy határba nem jöt az malom csinalassal.” Ezen kivül egyik tanú azt is vallá „hallottam régi emberektől és egy András pap vala attól is, hogy egykor nagy mirigyhalál vala, Somkútról a csatáni {118.} határba jöttének vala az határ előtt és hogy ott irtogattanak a somkútiak, mondta András pap: „ne irchiátok oth, mert chatany határ az.”
1573-ban* Szamosujvár tartozékának mondatik.
1578-ban* birtokosa a fejedelem, Szamosujvárhoz tartozik. Jobbágycsaládok: Boncz János kenéz és Mancsin Lázár.
1592-ben* Báthory Zsigmond e birtokot Keresztury Kristófnak adományozza.
1598-ban* birtokosa Kereszturi Kristóf. Nagy, Nese, Kovács jobbágycsaládok. 1599-ben* Kereszturi Kristóf özvegye birja, kinek itt 25 jobbágya van.
1602-ben* itteni birtokos Kornis Boldizsár. 1602-ben* mint Szamosujvár tartozékát Mindszenti Benedek birja.
1617-ben* Bethlen Gábor fejedelem Kereszturi Katát Kornis Boldizsárnét és gyermekeit: Ferenczet, Istvánt és Borbálát új adomány czimén örökös joggal beigtattatja.
1620-ban* Kornis Gáspár özvegye Keresztury Katalin.
1649-ben* Beszterczén nov. 1-én II. Rákóczy György e Szamos-újvárhoz tartozó birtokot Kornis Ferencz Kolozsvármegye főispánjának és neje Wesselényi Katának s gyermekeinek Gáspár, Ferencz, Borbála, Katalin, Anna, Krisztina és Zsuzsánnának adja zálogba. E birtok egy részét már előbb is birta Kornis Ferencz, mert a beigtatásnál az ő jobbágyai is tanuként szerepelnek.* Ekkori kenéze Kis János.
1658-ban* Kornis Ferencznek itt 7 adózó jobbágya volt s ugyanekkor* dúlták fel a tatárok a papmezei kastélyt, a hol a Kornisok levelei oda vesztek, maga Kornis Ferencz is Lengyelországban a tatár fogságba került.
1659-ben,* hogy Kornis Ferencz a tatár rabságból magát kiválthassa, itteni részét 2000 frtért Czéki Sándor és neje Horváth Annának veti zálogba, kiktől 1675-ben* veje Kornis Kata férje Haller János magához váltotta és 1702 július 21-én ehhez való jogát* a fiskus előtt Haller István igazolta.
1682-ben* birtokosa Haller István.
1694-ben* birtokosa Haller János.
{119.} 1696-ban* Somkút török hódoltság alatt levő falu.
1740-ben* gr. Haller Kata Csáky Zsigmondné, Haller János és Kornis Zsigmond grófok birják.
1766-ban* Haller Jánost és Kornis Zsigmondot a fiskus a 15-ös (főkormányszék) szék elé idézte s ezúttal április 29-iki ítélet alapján benne hagyattak, azonban 1769-ben a productionale forum elébe szorittatva 1788-ban elárverezték s a következő évben a Hallereknek 2000 frtot a fiskus letévén, Somkútot elfoglalta. Ez alatt 1784-ben* gr. Kornis Zsigmond és neje gr. Haller Anna gyermekei: Gábor, Ignácz, Imre, Anna, Klára és Kata apjuk és anyjukról maradt itteni, vagyis a falu fele részén megosztoznak.
A falu közepén udvarházhely, fogadó, melyben évente 200 veder bort, 40 méhsört és 60 veder pálinkát adnak el; ide tartozik 18 jobbágy, 13 zsellér, 4 elpusztult telek, 6 szökött jobbágy. Másik birtokos gr. Haller János.
1770–73-ban* itt lakó, de birtoktalan nemes Petelei Pap János nemessége bebizonyítására szorittatván, a vármegyei folytonos vagy continnua tábla előtt meg nem jelenvén, 1772 febr. 12-én adó alá vettetett.
1789-ben* a fiskus e birtokot gr. Haller Jánostól és gr. Kornis Imrétől magához váltotta.
1820-ban* birtokosa: a kir. kincstárnak van 42 1/2 telke, a deésaknai bányakincstárhoz tartoztak s van egy pap.
1863-ban* a kir. kincstár részére úrbéri kárpótlást utaltak ki.
1866. évben* nemesi jogú birtokosa Leményi József.
Jelenlegi birtokosai (1898): m. kir. erdészeti uradalom, 367 hold, 900 öl. Kis-Somkút község, 192 h. 51 öl, Weér birtok. Fetti Gábor, Bukuley János és Elek.
Hajdan tisztán magyarlakta község lehetett, a mit következtethetünk nevéből és abból, hogy Deéshez közel feküdt s másfelől abból is, hogy ezen túl a völgyön egykor mind magyarlakta községek voltak. S itt is 1579-ben Pap András, Kerekes László, 1597-ben Nagy Ilyés, Kovács Miklós, 1649-ben Kis János, Boda Kristóf magyar jobbágyok emlittetnek. Magyar lakói, ha feltennünk szabad, vagy az alparéti jobbágylázadás után vagy az 1500-as évek elején pusztultak ki, mert 1556-ban el volt oláhosodva, kiket a Csicsóvárában lakó moldvai vajdák pártfogolnak s valószinüleg ők is népesítették be jobbára e helységet, mint {120.} birtokukat. Jelenlegi román lakosai szorgalmas földmivelők, keresetforrásuk a fafuvarozás. Ruházatuk házilag készül gyapjúból, kenderből. Szent-György nap előestvéjén csipkebokorral töviselik be kapuikat és házaikat, hogy a gonosz az udvarra be ne mehessen s a tejet el ne vihesse; ezen kivül két ember a község felett két legmagasabb dombról folyton kiabál át, hogy ez által a gonoszt figyelmeztesse, hogy ébren vannak s ide jönni ne merészeljen.
Épületeik patics és rakófa oldaluak, szalmafedél alatt.
Az 1817. évbeli* éhinség alkalmával lakói közül többen haltak meg éhen, a gabona, melyet kiosztásra rendeltek, későn érkezett.
1658-ban* van egy gör. kel. papja.
1817-ben* gör. kath. lakosai templomépitésre helyet kérnek.
Gör. kath. egyháza 1845-ben* el van látva rendes papi földekkel, kőtemplommal, mely 1878-ban építtetett újra szintén kőből s 1883-ban szenteltetett fel a Szent Miklós tiszteletére.
Harangjának felirata elmosódva, a nagyobbikat pedig 1891-ben Szabados Prekup és Iszáj Ludovika öntette. Anyakönyve 1826 óta vezettetik. Lelkészei: Pap Tódor 1820–40. Leményi László 1860-ig s ezen innen Orián József.
Felekezeti iskoláját 1853-ban Pestessel együtt létesítette s azóta is együtt fizetik a tanitót, ki szombatonként Pestesre is átrándul tanitásra.*
Éghajlata egészséges, a keleti szélnek van kitéve; a jég határát emberemlékezet óta nem bántotta.
1750-ben* határa két fordulós, nem nagy, jobbára déli oldalon fekszik s fele eléggé termő, főleg a térben levő rész, de az egésznek negyede hasznavehetetlen; földje fehér, homokos, de van feketés, vizes, agyagos; egy őszi búzaszem 2 1/4, a tavaszi 4 2/4 szemet adott.
1713-ban* szántója 136 1/2 vékányi, tengerit vetett 2 vékát; kaszálója 16 1/2 szekérre való volt. 1750-ben* összes szántója 878 vékányi, ebből őszi alá használt 150, tavaszi vetésre 191 vékányit, tengerije termett 29 3/4 véka. Évenként használható kaszálója 126 szekérnyi; azonban ennek nagy részét is tengerinek használják 1845-ben.*
1822-ben* határa adózás tekintetében első osztályú; adó alatt van 1492 vékányi szántó, 249 1/2 szekér szénára való kaszáló. Szőlője 1738–1740 körül már el volt pusztulva.
{121.} Erdeje hajdan szép lehetett, mint láttuk, Zsigmond király Deés városának itt, mint a csicsói uradalomhoz tartozó részben, szabad favágást engedélyezett, honnan somfa csákány-nyeleket is vágtak. 1713-ban* makktermő és épületfa bőviben volt, de 1750-ben már csak tűzifáról van említés téve.* 1845-ben* tiltott erdeje gyarapodni kezdett.
1713 és 1845 közt határa szűk és kevés szorgalmat fejtenek ki mivelésére. Forrásai s itatója magában a helységben, de határán is számos jó és bő vizű itatója van; legelője szűk és közepes jóságu, van épületköve. Keresete néha só- s a deési piaczra fahordás, a melyet hajdan nagy mértékben űztek; marha, zab, méh s a nők apró árúikkal Deést keresték fel. 1713-ban* volt két szőlője, gyümölcse bőven; 1750-ben* kerti jövedelme 7 frt 40 kr., volt ekkor két korcsmája, melynek egyike a falun kivül. A községen alól egy igen bő és jó vizű forrás, közelében a földesúrnak 2 kövü malma, mely az év legnagyobb részében forog. Útja térben, meglehetős, részint köves, nagy része azonban homokos, közfuvarral gyakran terheltetnek.
1713-ban* volt 10 ökör, 18 tehén, 6 juh, 21 disznó, 12 méhköpü. 1750-ben* 85 ökör, 78 tehén, 20 borjú, 228 juh, 69 disznó, 29 méhköpü. 1822-ben* 60 igás, 34 fejős, 16 fiatal marha, 59 juh, 4 kecske, 28 disznó, 2 méhköpü és 1841-ben* 56 ökör, 100 tehén, 6 ló, 20 borjú, 70 juh, 20 disznó, 10 méhköpü adó alatt.
Határa jelenleg a réteken, patakok mentén termékeny, a hegyi rész legelőnek is gyengén válik be. Itatója forrásai és csorgóiban bőven. Gyümölcse fehér és beszterczei szilva.
1723 február 29-én, 1745 január 29-én és 1748 február 22-én a vármegye altörvényszékeit itt tartotta.*
1827-ben* itt katonai szállás volt.
Jobbágyszolgálmányok: 1553-ban* jobbágyai Szent Márton napján fele részben 50, fele részben 25 denárt fizetnek adóban, Szt. Györgykor pedig juhaik 50-edét adják.
Kenézeik évente 1 ágypokróczot, 1 őzet, 1 karvalyt, 1 tehenet s 1 berbécset adnak.*
1552-ben* Kis-Somkut Pestes és Gyékényessel együtt illetékükön felül Csicsóvárát mintegy fél évig biró Bank Pál emberei és lovai számára adtak Deés és Rettegre 60 köböl zabot 20 frt, élelmezésre 4 frt, a lovak számára 4 köböl zabot 1 frt 33 denár értékben, 9 fejős tehenet {122.} 13 frt 40 denár, 60 csirkét 1 frt 25 denár értékűt, 24 bárányt 2 frt 40 denár, 4 pint vajat 1 frt, 9 sajtot 54 denár, 3 szalonnát 4 frt 50 denár, Rettegre gabonát 6 köblöt 4 frt 80 denár és törvényes birságba 2 frt öt.
1784-ben* mindenik jobbágy és zsellér minden termesztvényből dézmát ad, sertéseiket makkon hizlalják s ebből is egyet, juhot, bárányt, karácsony tyúkja helyett 5 csirkét, 10 tojást fizetnek, szekérrel a hová mondják is kell fuvarozniok.
Határhelyek: 1582-ben* Porgolátkapu, Gyepü.
1784-ben* Felső, vagy Deés felől való fordulóban: Dupe Valye la láz, In Korny, In Kántis, Gyalu Bornyi, Kalya Csetanuluy, La Posiczel, La Posok, Kalya luj Mátos, Girlástye, In Pistya, Pe mintu csel Láb, La Leorgyis, Pe Preutyászá, Intre Sernae, Dupe Válye la Hirtápe, Kantisu csel mnyik, Csesecze la Urgyis, Pe Posiczel, Muncsel, Pojana Burbolya, Hirtápe. Alsó forduló: Dimbu Szkorosuluy, In Rezaré, Intre Pevaje, Dupa Kopacsel, Pojény, Pe Sonkutá, Gyalu meji, La csurgó in Kinyeptyisty, Kályá, Korolor, In Demekus, Gyalu Mestyiresilor, La Venyis, La zsijilye cselye Betrinye, Zezunyie, Pojana Albe, Szpineti meji, Oltovány, Dupe Gazdur, Vályá Buffti, Uriku, Pojana czigányuluj; Erdő: Ingyalu Zimbraluj, Zimbro (árok), In Valya Syi La Cseseczelye Gropa luj Stefán, Megure, Doszu Váji Pestesuluj és Posokuluj; Szőlőhegy: Kályá luj Mátos, Pe Prengyásze.
1789-ben* Válye Dobrikuluj patak, Válye Buftyi, Jazu Móri, Gyalu Zimbrouluj, Gyalu Pistyi, Kálye Csatánuluj, Gyalu Bornyi, Linge Fogadó, La Podu Vejji Bufti, Gyalu Máji, La Kantusu, La Rozore, La Posicsel, Intre Sernave, La Kapu Rezorilor la Posok, La Kozore la Posok, La Prentyásze, Cselepuszti, Moriske, Virvu Szeszúnú, Sztyinyisor, Gyalu Mestyerestyilor, Kolibe Ladarukuj, Buftyezicza, La Toncz, Virvu, Korojosuluj, Virvu Hatosuluj, Boldán.
1863-ban* Ritu gyalu mai, Kedoretui, Posocului, Pestesuluj, Hotaruluj, Kantcs.
Lakossága: 1553-ban* Somkút Felső-Gyékényes és Pestessel együtt számíttatott fel, volt ekkor együtt ezekben 21, kapu, 17 szegény, 13 puszta telek.
1706-ban* fiaikkal együtt 43 jobbágy lakosa van. Van benne 15 lakó- és 14 puszta ház.
{123.} 1713-ban* 9 jobbágy, 5 zsellér lakossal, 14 lakó- és 2 puszta ház van benne.
1750-ben* 33 telek, 22 jobbágy, 1 özvegy, 11 telkes, 1 anélkül való zsellér, 5 bujdosó, 1 özvegy lakossal.
1830-ban* 382 lakossal. 1841-ben* 211 fi, 228 nő, együtt 439 lakos. 1844-ben* 3 fi, 2 nő nemes; 223 fi, 228 nő pór, együtt 456 lélek.
1750-ben* volt 34 füst, 1841-ben 1 papi, 65 zsellér, 1844-ben pedig 59 pór füst.
1857-ben* 88 házban lakott itt 484 lélek, ebből 482 gör. kath., 2 unitárius.
1886-ban 542 lakosból 530 gör. kath., 12 zsidó.
1891-ben 558 lakos, melyből 538 gör. kath., 1 ev. ref., 19 izr.
1900-ban 585 lakosból 312 férfi, 13 magyar, 572 oláh; beszélni magyarul tud 19; 569 gör. kath., 4 ev. ref., 12 izraelita, 26 tud írni, olvasni, házak száma 120.
Adója 1785-ben* 213 frt 53 kr. 1845-ben* 277 frt 36 kr. 1898-ban 1227 frt 77 kr.
| Somkerék. | TARTALOM | Sósmező. |