{357.} A nemesek összeirása.


FEJEZETEK

Anno 1618 die 10 Agti. Belső-Szolnokvármegyében az két-két kapuszám után való darabantok mustrálásáról való regestum.

Urunk őnagysága kapuszám után való Szamosújvárhoz tartozó jószágairól való darabantoknak nevek: Rettegről Nagy László dárdás. Lábfalvi Buksa Miklós László zászlótartó. Váraljai Sipos István, Rogozi Kupsa János, Oláh-Láposi Koztin Gergely, Magyar-Láposi Ferencz Tamás, Fűzesi Borbély Tamás, Magyar-Láposi Antal Márton, Vilmai István Tivadar, Macskamezei Drava Gergely, Tordavilmai Bonta János, Kaczkói Nicola János, Karulyfalvi Csi Péter, Györgyfalvi Duma Gergely, Györgyfalvi Kakas Alexa puskások.

Item ugyan az urunk Dési kamarához való jószágának három kapujáról és Haller György uram jószágának egyik kapujáról: Pecsétszegői (sic) Bak Gergely puskás.

Item Bontha Máté puskás, Nr. 2.

Haller Zsigmond uram őnagysága jószágáról való drabantok: Bethleni János deák, puskás Pestesért és Mányáért. Kálnai Facsaró Simon, Törpeni Nagy Mihály, Körtvélyesi Léh Ambrus, Gyékényesi Nicola Gergely, Körtvélyesi Miklós Kristóf, Dögmezei Kok János, Nyiresi Trepede Tivadar, Nagy-Kajoni Puczilla Tivadar, Kis-Muncsali Gereblye Ignát, Kis-Kajoni György János puskások. Nr. 11.

Cserényi Farkas uram jószágáról való drabantok: Borszói Czolpan Tamás puskás, Nr. 1.

Haller György uram őnagysága jószágáról való drabantok: Hagymási Baka Tamás, Dobokai Csukás Mihály, Szóvárosi András János puskások. Nr. 9.

Csáki Istvánné asszonyom jószágáról való drabantok: Tothszállási Balog István dárdás. Tormapataki Veres András, Bezdédi Simtt {358.} János, Salamoni Simtt Péter, Harasztosi Gliga János, Nagy-Loznai Alban András, Kliczi Maga Marjan, Muncsali Petrucz István puskások. Nr. 8.

Kornis Boldizsárné asszonyom jószágiról való drabantok, exemptusok: Nr. 5.

Erdélyi István uram jószágáról való drabantok: Nr. 4. Ezeken kivül egy kapuját az Apafi uram jószágához rendeltük.

Veselényi Boldizsár uram jószágáról való drabantok: Péterházi Vékony Gál, Málomi Biró Márton, Árpástói Gergely László, Sajgói Bakosi János puskások. Nr. 4.

Apafi György uram jószágáról való drabantok: Árpástói Vajda Gergely, Décsei Czira Miklós, Décsei Fazakas Demeter puskások. Egyik kapujáról az Erdélyi István uram egy kapujával restál egy gyalog. Nr. 4.

Huszár István uram jószágáról való drabantok: Domokosfalvi Pál Gergely, Domokosfalvi Német Balázs, Gáncsi Rusz Nikitfor, Kőfarki Kira Tivadar puskások. Nr. 4.

Ifiu Torma György uram jószágáról való drabantok: Csicsó-Kereszturi Türei János, Dánpataki Tivadar Simon, Dánpataki Fejér Miklós puskások. Nr. 3.

Harinnai Miklósné asszonyom jószágáról való drabantok: Fodorházi Popa Péter puskás. Nr. 1.

Gyerőfi János uram, Bornemisza László és Szombathelyi Márton uram jószágairól való drabantok, mely ezelőtt Pathó Menyhárté volt, az kolozsvári jószágairól való egy kapuval együtt. Oroszmezei Pertán Péter, Tormapataki Dancs Joszip puskások. Nr. 2.

Makrai Péter uram jószágáról és Dobai Tamásné asszonyom jószága ki volt Ormányról, ki most Ujvárhoz tartozó egy kapuval való drabantok: Széplaki Hegedüs Gergely, Széplaki Kerekes Kosztin puskások.

Ormányról és az Makrai uram egy kapujáról megvagyon egy gyalog Polt Tamás. Nr. 3.

Kovásoczki István uram Boérfalvájáról és Török István uram jószágáról: Boérfalvi Fodor Ilyés puskás. Nr. 1.

Török István uram mindenött való jószágáról, Zalai Ferencz uram jószágával együtt való drabantok: Ilosvai Szabados Filep, Kaczkói Atimás Péter puskások. Nr. 2.

Vas Ferenczné asszonyom jószágiról: Felső-Szőcsi Latosi János puskás. Nr. 1.

Lizibonáné asszonyom jószágáról való drabantok: Mihályfalváról Herczel Márton, Orbói Pinte Tivadar, Bődi Zalha Kosztin, Négerfalvi Kovács Miklós, Libatoni Alexa Tamás puskások. Nr. 5.

{359.} Kun István uram jószágáról való drabantok: Ispánmezei Vaczk János, Kis-Debreki Bliducz Lukács puskások. Csicsó-Pojánnal együtt Kun István uram jószágáról egy gyalog absens. Nr. 3.

Rácz Ádám uram jószágáról való drabantok: Gabrillás Mihály, Pojáni Konczos Gábor puskások. Nr. 2.

Szigeti István uram jószágáról drabant: Középfalvi Kovács Gergely puskás. Nr. 1.

Zsuki Benedek uram, Hatvani István uram, Ágoston Deákné és Mihály Deákné asszonyom jószágairól való drabant: Kozárvári Nagy István puskás. Nr. 1.

Makszin László jószágairól: Dragiai Borsz Simon puskás. Nr. 1.

Szegedi Bálintné és Nagy Albertné asszonyom Borkut és Al-őr nevő jószágokról: Borkuti Kis Kosztin puskás. Nr. 1.

Bogáti Andrásné Bábai jószágairól és Hollomezei patronusok jószágáról: Hollomezei Opra Tamás puskás. Nr. 1.

Vas János Láposvidéki jószágáról és Bálintitt János Felső-Ilosvájáról drabant Nr. 1., absens.

Bethlen Farkas jószágáról drabant: Bődi Zanka János puskás. Nr. 1.

Bánfi Ferencz uram jószágáról: Semesnyei Bencze János puskás. Nr. 1.

Bánfi Mihály uram, Szilágyi Miklós uram Oláh-Bogáttal együtt: Semesnyei Kávási Mihály puskás. Nr. 1.

Ebeni István uram, Nyiresi István uram Körtvélyesről: Körtvélyesi Lázár Tivadar puskás. Nr. 1.

Nyiresi István uram jószágáról Bujdosról: Bujdosi Balog László dárdás. Nr. 1.

Kávási Gergely uram Nagymezőről: Nagymezei Lukács István puskás. Nr. 1.

Ebeni Zsigmond uram, Szakács János, Horvát György, Spaczai Gáspár, Fejérvári István, Nagy Erasmus, Szilvási András uramék jószágiról: Kecseti Farkas János puskás. Nr. 1.

Tholdalagi János, Szabó János, Draskovit János, Gelerd Miklós, Torma Péter, Giroti János uramék jószágiról absens Nr. 1.

Katonai Ferencz, Vajda János, Stenczel János, Kabos Mihály, Némai István, Modra György uramék jószágokról: Kérei Barta Mihály puskás. Nr. 1.

Radák András, Somogyi András, Gyerő István uramék jószágokról: Kéményei Szabados János puskás. Nr. 1.

Szelecske, Dobrocsina Buda Lázár puskás. Nr. 1.

{360.} Nápolyi Péterné asszonyom jószágáról absens Nr. 1.

Folti Gergelyné, Torma György, Tarcsai György uramék jószágokról: Disznopataki Mán István puskás. Nr. 1.

Summa peditum pixidariorum cum absentibus Nr. 107.*1. Eredetije Rettegi Sámuelnél.

Pávay család czímere.

Pávay család czímere.*2. Siebm. Wbuch. IV. B. 15. Abth.

Kusalyi Jakchi család czímere.

Kusalyi Jakchi család czímere.*3. U. o.

Az 1654. évi junius 25-én Belső-Szolnokvármegye gyülésén hűségi esküt tett nemesek:

Torma Mihály

Pávai Dávid

Alvinczi István

Nápolyi István

Sárközi György

Bácsi János

Bácsi György

Kávási Ferencz

Márton Deák szolgabiró

Szalárdi Ferencz

Torma Péter ifj.

Oláh Mihály

Alsó-Kosályi: Tamás Demeter

Alsó-Kosályi Tamás Tivadar

Alsó-Kosályi Tamás László

Alsó-Kosályi Tamás Gergely

Tyukodi Nagy Mihály

Deési: Szabó István

Deési Bodoki János

Deési Borsa Máté alias Tamás alias Farkas

Deési Prodán Demeter

Deési Pokol István

Deési Prodán János

Deési Mundra Márton

Deési Szabó Ferencz

Deési Cserényi Farkas

Deési Széki Sándor

Deési Rácz György

Deési Szilágyi Mihály

Deési Radák László Deési Némai Tamás deák

Rettegi Mézes András

Rettegi Lakatos András

Rettegi Soproni Kristóf

Rettegi Szabó Mihály

{361.} Rettegi Székely István

Rettegi Regina András

Rettegi Bodoki Mihály

Rettegi Szabó Gáspár

Rettegi Ürményszéki András

Váralyai Szabó György

Váralyai Suba István

Somkereki Szabó Mihály

Somkereki Szabó István

Somkereki Szabó Kristóf

Somkereki Szakács András

Mihályfalvi Márton Deák

Rettegi Varga István

Rettegi Bottfalvi János

Málomi Gellért György

Málomi Gellért Márton

Málomi Prodán Gergely

Málomi Szathmári Gábor

Málomi Várallyai István

Málomi Fodorházi István

Málomi György Dániel

Málomi Czomi (Somi?) Miklós

Málomi Barla György

Málomi György Gergely

Málomi Farkas István

Málomi Farkas Máté

Málomi Vajda Gábor

Málomi Pescha Illés

Soósmezei Vajda Gergely

Soósmezei Vajda Péter

Soósmezei Vajda Gergely

Soósmezei Vajda Kristóf

Soósmezei Vajda László

Soósmezei Vajda László

Soósmezei Kis Vajda János

Soósmezei Kis Vajda Demeter

Váralljai Alpári János

Felsőszőcsi Gurzó Stefán

Felsőszőcsi Gurzó János

Felsőszőcsi Gurzó Máté

Felsőszőcsi Gurzó Áron

Felsőszőcsi Gurzó Opra

Felsőszőcsi Gurzó Achim

Kaczkói Prodán Lukács

Kaczkói Prodán Péter

Kaczkói Némai István

Gyulai Szathmári Mihály

Váralljai Illei Péter

Horgospataki György Gergely

Horgospataki György János

Horgospataki György Simon

Pecsétszegi Farkas János

Karulifalvi Karuly János

Oláhláposi Pascha Kifor

Ungurfalvi Buda Miklós

Ungurfalvi Buda Illés

Ungurfalvi Buda Lupuly

Ungurfalvi Buda Péter

Ungurfalvi Buda Lupuly Jónás

Ungurfalvi Buda Demeter

Ungurfalvi Buda Illés

Ungurfalvi Buda Lázár

Ungurfalvi Buda Juonucz

Ungurfalvi Buda Jónás

Ungurfalvi Buda Lukács

Ungurfalvi Dán Buda Lup

Ungurfalvi Buda Lázár (más)

Rogozi Pap Veszkán

Rogozi Pap Demeter

Rogozi Pap Stefán

Rogozi Pap Gábor

Rogozi Jakab Farkas

Rogozi Nyikita György

Oláhláposi Páscha János

Váralljai Gyulafalvi Péter

Váralljai Veres Lukács

Váralljai Alpári István

Rettegi Nagy Balázs

Rettegi Moldován András

{362.} Rettegi Moldován György

Kirei Kérey Mihály

Gerlai Dobai István

Rettegi Zondor György

Horgospataki György Demeter

Horgospataki öreg György Demeter és fia

Horgospataki Demeter János

Horgospataki Török Pál deési lakos

Horgospataki Szatthmári, máskép Szőcs János

Horgospataki Máthé György fia Urszull

Toroczkai Borbély István úr a Hopmester (II. Rákóczi György udvarmestere) úr előtt deponalta a homagiumot

Hollomezei Kupsa György és János

Hollomezei Bottha Andréka

Hollomezei Bottha János

Hollomezei Kupsa János

Hollomezei Bottha János

Folytatták a hűségi eskü letételét 1654. évi augusztus 15-én a generalis mustrán, mely alkalommal határozta a vármegye, hogy a kik Moldovába zsoldostól voltak a szolgabiró által procrealtatva, idéztessenek meg a nyolczas törvényszékre, hogy a zsoldosoknak fizessenek meg és megengedi a főispán, hogy a főbirák és tisztek magukat zsoldosokkal helyettesithessék. Hűségi esküt tettek ez alkalommal ezek:

Szásznyiresi Rácz János

Málomi Csiki István

Iklódszentiváni Técsi Nagy György

Désiek, kik hűségi esküt tettek:

Bottyán Mihály szolgabiró

Makkai Bálint

Küküllővári János

Kis István

Kis Márton

Csikos István*1. 1645-ben deési lakos Csikos István bemutatja Rudolf császártól 1592-ben Csikos Ferencz kapta armalisát, mely Borsod vármegyében ki volt hirdetve. Rákóczi György fejedelem utódának, Istvánnak, 1645 junius 11-én újolag nemességet, Deésen egy házat adományoz. (Majthényi J. család ltárából, Dés. Vármjk.)

Nagy István

Szükeréken lakó Radák László az, mint Balog István iratta nevét, ki mondja Hokanak

Törpéni János és fiai: István és Jancsi

Keményei Nagy Péter

Deésen lakó Nagy Miklós

Fodorházi Petrucz Tamás

Fodorházi Demeter György

Fodorházi Petrucz Lázár

Aknai Kis Péter

Aknai Kis György

Pénteki Iklodi János

Pénteki Mezei Miklós

Pénteki Katona Mihály és fia János

Alsó-Gyékényesi Vajda Péter s fia György

Alsó-Gyékényesi Vajda Dán és Simon

Ormányi Fejérdi István

Ormányi ifj. Fejérdi Mihály

Ormányi Nyitrai János

Kérei Katona István

{363.} Deésen lakó Korompaki György deák és Kocsis János

Kaczkói Prodán Máté és Tamás

Kaczkói Prodán Tamás (más)

Deésen lakó Szegedi Benedek

Deési Eötvös Mihály

Sosmezei Vajda Tamás

Sosmezei Vajda Farkas

Sosmezei Vajda Tivadar

Némai Vajda Mihály

Némai Szalárdi Mihály

Némai Szuchaki István

Girotthi Fekete János

Loznán lakó Pokol Tamás

Loznán lakó Sillingh György

Loznán lakó Pokol János

Loznán lakó Pokol Jónás

Loznán lakó Pokol Simon

Deésen lakó Detári András

Deésen lakó Szánthai Ferencz

Oláh-Láposon lakó Pascha Gergely

Oláh-Láposon lakó Pascha Simon

Oláh-Láposon lakó Id. és ifj. Pascha Jonásko

Oláh-Láposon lakó Pap György

Hollomezei Bottha László

Hollomezei Kupsa János és a 3-ik

Hollomezei Bottha Dán

Ezek a regestrum beadása után jöttek az eskü letételére 1654 október 8-dikán.

Rogozi Pap János

Rogozi Nyekita Tódor

Rogozi Demién Miklós

Rogozi Pap Péter

Karulyfalvi Karuly László és Simon

Hollomezei Bottha István

Oláh-Láposi Pap János és Precup

Oláh-Láposi Páska János 2

Magyarláposi Varga Mihály és János

Kaczkói Prodán Mihály

Felsőszőcsi Burzó László

Felsőszőcsi Burzó Péter

Felsőszőcsi Burzó Bertalan

Felsőszőcsi Burzó Opra és Demeter

Kaczkoi Prodán Tivadar

Ungurfalvi Buda Vaszili

Ungurfalvi Buda Tamás

Ungurfalvi Buda János

Ungurfalvi Buda Lese és

Ungurfalvi Buda Nyilvara

Horgospataki György László

Rettegi Török Lőrincz

Rettegi Varga Boldizsár

Rettegi Borbély Mihály

Mihályfalvi Miklós Deák

Betleni Lingvai Gáspár

Deésen lakó Szabó István

Deésen lakó Arkosi Dán János

Deésen lakó Dán Jeremiás

Váraljai Jenei András

Deési Szavai István

Alsókosályi Tamás Péter

Kiskajoni Totth Tamás

Kiskajoni Totth Gábor és Lukács

Kiskajoni Totth Mihály és Simon

Retteghi Gyerő Miklós

Retteghi Capitó János

Deési Lakatos alias Szolnoki Márton

Sósmezei Vajda Grezan

Sósmezei Vajda Farkas és György

Alsókosályi Tamás Péter

Pecsétszegi Farkas György

Ungurfalvi Buda Lázár

Ungurfalvi Marusán Buda Lupuly

Ungurfalvi Buda Gergely és Gábor

{364.} Retteghi Szász István

Magyarláposi Mikolai András

Ugyan e nap, de a főispánok nem voltak jelen, letették az esküt:

Deési Kocsis Mihály úr és fia János

Devecseri, máskép Anhi (Achi?) István

Szelecskei Szalárdi Dávid

Pecsétszegi György Demeter és

Pecsétszegi Szatthmári János

Ezek letették Horgospatakon a homagiumot:

Petrucz István

Máthé György

György István

György Tivadar (kettő)

Retteghy Tosszeghi Mihály

Retteghy Samarjai János deák úr

Hollomezei Bottha Mihály

Hollomezei Szentmártoni Mihály*1. Vármegyei jegyzőkönyv.

Regestrum Dominiorum nobilium absentium in extractu modernó Transalpiensi Comiti Szolnok Interioris. (Kimutatása azon belső-szolnokvármegyei nemes uraknak, kik a Havasalföldi táborozásban részt nem vettek):

1. Kászoni József deák, sem maga, sem lovassa jelen nem volt. (Kolozsmonostori káptalan, azaz káptalani tag – Requisitor – Kászoni.)

2. Sziki Sándor deák, sem maga, sem lovassa. Radnoti udvarbiró uramtól vagyon annuentiaja.

3. Szűcs Péter, sem maga, sem lovassa. Bányai harminczados.

4. Bádoki Pál simpliciter absen.

5. Moricz István, sem maga, sem lovassa. Dési Akna máglás.

6. Rácz János, szásznyiresi, sem maga, sem lovassa, absens.

7. Bottyán Mihály, sem maga, sem lovasa s Főispán Urunk is megparancsolta, hogy a zászló alá jőnne, nem jött, de Deés.

8. Dobai István, sem maga, sem lovassa, de Deés, abs (ens).

9. Hunyadi Gáspár, sem maga, sem lovassa, abs (ens).

10. Rettegi Borbély István, sem maga, sem lovassa, teljességgel esztelen.

Beteg és elesett öreg emberek:

11. Sziki István uram régtőlfogva való nyomorék, sem keze, sem lába nem jó, lovassa is volt.

12. Öreg Némai István, igen öreg, elesett, nyomorék, öreg ember, lábai sem jók, látván erőtlenségét, főkapitány uram bocsátotta vissza az útról, lovast állitott jót.

13. Szucsáki István, kolika miatt sem keze, sem lába nem jó, most is nyomorék, jó lovassa volt.

14. Báczi János, az egyik keze igen rosz, jó lovassa volt.

{365.} 15. Fogarasi Szabó János, sok betegségi miatt maga igen erőtlen a hadra, lovassa volt.

16. Toroczkai Borbély István, maga egészséges ember, lovassa volt jó.

17. Lakatos András, Dobokavármegyében mondja több resedentiáját lenni, ott állatott lovast. Ez mellé Bánffi (?) György uram ide jó lovast állatott.

18. Iklodszentiványi Técsi György, kolozsvári kalmár, jó lovassa volt.

19. Udvarhelyi Farkas Ferencz, maga a köszvény mia igen erőtlen, lovassa volt.

20. Murvai János, Némából, a szemével igen rosszul lát, lovassa volt.

21. Mihalczfalvi Miklós deák, öreg ember, lovassa volt.

22. Giróti Fekete János, igen nyomorék, absens és szegény.

23. Sósmezei Vajda Gergely, maga beteges állapotja miatt lovast állatott.

24. Alsó-Gyékényesi Vajda Péter igen öreg ember, lovast állatott.

25. Horgospataki György Demeter, elesett nyomorék öreg ember, jó lovassa volt.

26. Hollomezei Kissebbik Kupsa János, maga beteg lévén, lovassa volt.

27. Nagy-Loznai Pokol Jonás, maga jelen nem volt, hanem lovast jót állatott.

28. Ungurfalvi Buda Lukács, beteges állapotja miatt maga jelen nem volt, lovast állatott.

29. Oláhláposi Paska János, az útból tére vissza betegen, lovassa volt.

30. Felső-Szűcsi Gurzó János maga beteg lévén, lovassa volt.

31. Gurzó Jakab, vagyon 2 esztendeje mióta beteg, lovassa volt.

32. Orbai Dán János, maga beteg lévén, lovassa volt.

33. Ugyan Orbai Dán Jeremiás is beteg lévén, lovassa volt.

34. Alsó-Gyékényesi Vajda Dániel jelen nem volt, lovast állatott, maga úgy tudjuk egészséges volt.

Urunk Őnagysága szolgái:

1. Pávai Dániel uram, urunk lovászmestere.

2. Alvinczi István uram, Deési kamaraispány, jó lovassa volt.

3. Detári András uram, máramarosi harminczados, jó lovassa volt.

4. Deési János uram, Urunk Őnagysága étekfogója, jelen is volt.

5. Losonczi Márton, Szamosújvári viceporkoláb, lovassa nem volt.

6. Kocsis Mihály uram, Kővári udvarbiró volt, még ratioját el nem igazitotta, lovassa volt.

7. Kávási János, ezen Belső-Szolnokvármegyében vice arandator lovassa volt.

{366.} 8. Kéri Gergely, Kolosi Kamara Ispány, jó lovassa volt.

9. Samariai János deák, öreg asszonyunk exatora, lovassa volt.

10. Török Pál Deési kamaraházhoz való szolga, jó lovassa volt.

11. Küküllővári János, Deési harminczadon levő rationista (számtartó) lovassa volt.

12. Dolhai István, Urunk agárhordozója.

13. Kis András, Kolosi kamarához való szolga.

14. Harasztosi György uram, Urunk Őnagysága lovászmestere.

15. Váradi István deák, Szamosújvári főszámtartó.

16. Rogozi Pap János, Radnothoz való szolga, jó lovassa, ugyan maga szolgája jelen volt.

Uruk és főemberek szolgái:

1. Sárközi György uram, Kemény János uram szolgája, maga is az urral jelen volt.

2. Kapitó János, sem maga, sem lovassa, Torma István uram szolgájának mondja magát.

3. Fejér Márton, sem maga, sem lovassa, Torma István uram szolgája és jádzi embere.

4. Szilágyi Mihály, sem maga, sem lovassa, Bethlen Ferenczné Asszonyom régi szolgája és Bethleni jószágának gondviselője.

5. Török Lőrincz, sem maga, sem lovassa, Torma István uram szolgája.

6. Soproni Kristóf, Torma István uram szolgája, jelen is volt őkegyelmével.

7. Bethleni Nagy Pál, Haller István uram Őnagysága régi szolgája.

8. Alparéti Bándi György, Kornis Ferencz uram Őnagysága régi szolgája.

9. Váradi Halasi Mihály, Bethlen János uram régi szolgája.

10. Gellért György, Szentpáli István uram szolgája; az öcscse, azonkivül egy Gellért Márton jelen volt.

11. Dengelegi Dobai Mihály, sem maga, sem lovassa, Tholdalagi Ferencz uram szolgájának tartja magát.

Ezeket a felülvaló személyeket a mi Kegelmes urunk Őnagysága parancsolatja szerént igazán megvizsgálván, mi tisztek írtuk fel fide nosta mediante.

Datum in Oppidi Deés die 25. Augusti anni 1655.

Sigismundus Bánffi major, Supremus comes committus Szolnok interioris mp. (P. H.)

{367.} Franciscus Deési Alt: Supremus Judex Comitatus Szolnok interioris. mp. (P. H.)

Stephanus Retteghi Alt. Supremus Judex Nobilitum Comit. Szolnok inter. mp. (P. H.)

Martinus Modra Alt. vicecomes comit. Szolnok inter. pm. (P. H.)

Georgius Báczi de Dees Alt. vicecomes Cottus Szolnok inter. mp. (P. H.*1. Az eredetije a gyulafehérvári Battyáni könyvtárban letett Fancsali Dániel irományai között. Az eredetiből való egyszerü másolatot kiirta Károlyfehérvárt 1857 november 15-én dr. Ötvös.)

Regestrum Dominorum, Magnatum et Nobilium Comitatus Dobocen: Anno Domini 1661 die 27 Juni in Castris suae Celsuis ad Maros-Ujvár positis Conscriptum.

A marosujvári táborban jelen volt dobokamegyei főuraknak, nemeseknek kimutatása 1661 junius 27-én:

1. Főispán Bánfi Zsigmond ur Eq.

2. Főispán Bánfi Dienes ur Eq. 1.

3. Besztercze város lovasai Eq. 2.

4. Apafi István úr Eq. 4.

5. Gávai Mikós úr Eq. 3.

6. Vas János úr Eq. 3.

7. Földvári Ferencz úr Eq. 3.

8. Erdélyi György úr leánya jószágaival együtt Eq. 3.

9. Serediné Asszonyom Eq.

10. Haller Péterné Asszonyom Eq.

11. Bánfi Zsigmondné Asszonyom Eq. 2.

12. Bánfi Györgyné Asszonyom Eq. 2.

13. Toldalagi Ferenczné Asszonyom Eq. szolga.

14. Sármaságj Ádám úr Eq. 2.

15. Daczó György úr Eq. 3.

16. Cseriny István úr Eq. 1.

17. Panczelchyehi Nagy János úr Eq. 3.

18. Nánási Mihály úr Eq. 2.

19. Beczki Sigmond úr Eq. 2.

20. Szakáczi Péter úr Eq. 2.

21. Horváth Ferenczné árvai Eq.

22. Török Mihály úr szolga.

23. Veres Mihály úr Eq. 1.

24. Gaspar Ferencz úr Eq. 1.

{368.} 25. Kereszturi István úr szolga.

26. Sombori Mihály úr Eq. 1.

26. Szabó Mihály úr Eq. 1.

27. Göcz Pál úr Eq. 1.*1. Tanár az unitáriusok kollegiumában Kolozsvárt. II. Rákóczi György többször küldötte követségbe.

28. Vajda György úr Eq. 1.

29. Gazdagh Sándor úr v. Eq. 2.*2. Thordavarmegiei Notarius.

30. Köblösi János úr Eq. 1.

31. Tordai János úr Eq. 1.

32. Csiszár István úr Eq. 1.

33. Fileki Mihály úr Eq. 1.

34. Domahidi Mihály úr Eq. 1.

35. Prosa Mihály úr Eq. 1.

36. Dienes Mihály úr Eq. 1.

37. Horvát Gábor úr Eq. 1.

38. Feltóti Giorgyné Asszonyom Eq. absens.

39. Horváth Mihály szolga.

40. Iklódi Horvát György Eq. 1.

41. Lázár György Eq. 1.

42. Pribek Farkas szolga.

43. Fejér Miklós Eq. szolga.

44. Szőlősi János Eq. 1.

45. Fejérdi János szolga.

46. Ifjabbik Szilágy István Eq. 1.

47. Gál János Abses Eq.

48. Péter Deák szolga. Abses.

49. Macskási Bálint, Debilis. szegény.

50. Mony Gyeorgj. Rakoci Georgj fejedelemtől exemptioja.

51. Kidei Nagy György Eq. 1.

52. Szilágy András Eq. abs.

53. Szenasi István Badoki falusbiró.

54. Szenasi Miklós Eq. 1.

55. Fodorházi Kovacz István Eq.

56. Tiboldi Sigmond Kidei Egjhazfiu.

57. Fekete Ferencz Sattzaért jobbágy.

58. Balas János szolga.

59. Lonai Sarközi Ferencz Eq. Absens.

60. Sarközi István szolga.

{369.} 61. Sarközi János Eq. 1.

62. Csomafai Albert Eq. 1.

62. Fogarasi Dávid szolga.

62. Fejérvári Boldizsár szolga.

63. Saioi Szabó György Eq. 1.

64. Szentandrási Nagy István szolga.

65. Imreh Deak sattzat Koldullya.

66. Botos György Eq. 1.

67. Nagj Ferencz szolga.

68. Sárközi István Csomafai falusbiró.

69. Badoki Szabó Gergely mezei katona.

70. Csomafai Szabó Bálint, Sattzaért jobbágy.

71. Balog Márton Eq. 1.

72. Türei Nagy Márton Eq. Absens.

73. Badoki Székely György Eq. Absens.

74. Kidei Szekely István szolga.

75. Toth István Eq. 1.

76. Beszermeny Szabó István szolga.

77. Diosi János szolga.

78. Acz Gyeörgj. Debilis. Szegény.

79. Kun Boldizsár Eq. Abs.

80. Köblösi Szabó István Eq. 1.

81. Pasztor István Eq. Absens.

82. Czomai Balinth Eq. Absens.

83. Havasaly Cosztandin szolga.

84. Göczi Nagy György Eq. 1.

85. Cheh János Eq. 1.

86. Philep Pap Eq. 1.*1. Boncznyiresen gör. kel. esperes.

87. Maramarosi János Eq. beteg.

88. Lupsa László Eq.*2. Szamosújvári Paller.

89. Paska János Eq. 1.

90. Kor Tivadar Eq. 1.

91. Hajdú András Eq. Absens.

92. Kővári János Eq. Absens.

93. Ratoni György. Debilis. Szegény.

94. Kenderesi Farkas Eq.

95. Balogh Mihály szolga.

{370.} 96. Göde István szolga.

97. Pulyoni Nagj Mathe. Debilis az fia rab.

98. Apaczai János. Ecclesia földen lakik, szolga.

99. Csekelaki Gábor Deák Eq. 1.

100. Pap János Deák Eq. 1.

101. Mikolai Pinte Péter Eq. 1.

102. Krasznai Márton Eq. hazamehet.

103. Galaczi Mihály szolga.

104. Almadi István szolga.

105. Horvat János Eq. 1.

106. Maczkási Ferencz. Mezei katona.

107. Kozak Györgj. Mezei katona.

108. Türej Nagy János Eq. 1.

109. Eöregbik Szilágj István Eq. Absen.

110. Pakai János Eq. Absens.

111. Verebely Menyhárt. Szolga.

112. Bik Mihály. Mezei katona.

113. Maczkási Mihály Eq. 1.

114. Daniel Ferencz. Szolga.

115. Balogh András. Mezei katona.

116. Karuly György. Szolga.

117. Fekete János. Latorságaért való váltságába jobbágj.

118. Horváth István. Sattzaért szolga.

119. Kovács Péter. Kidei falusbiró.

120. Putnoki Sigmond. Joszágbiró.

121. Ebeni Miklósné, Igaz Ferenczné, Szakáczi János és Katona Pálné Asszony. Lovassa Eq. 1.

122. Ozdi Tamásné, Szentmartoni Istvánné, Colosvari Baczi István. Lovassa Eq. 1.

123. Nemai Ferenczné, Detári Jánosné, Vajda Istvánné, Sárközi Miklósné, Zabolai István Pap. Lovassa Eq. 1.

124. Josa Thamasné. Lovassa Eq. 1.

125. Dán Vajda. Absens. Eq.

126. Nemai Sigmond. Szolga.

127. Feöbiró Nadudvari János úr.

128. Feöbiró Vas László úr Eq. 3.

129. Vice ispán Szabó Gergely úr.

130. Vice ispán Balogh János úr.

131. Borsai István úr. Arenda perceptor.

{371.} 132. Henter Pál úr. Contributior. Perceptor.

133. Ifjabbik Szigeti Györgj. Szolgabiró.

134. Samuel Deák. Szolgabiró.

135. Erdely Mihály. Szolgabiró.

136. Gyöngösi István. Szolgabiró.

137. Butyka György. Szolgabiró.

138. Henczes György. Szolgabiró.

139. Lugosi Miklós. Szolgabiró.

140. Illyes Györgj. Szolgabiró.

141. Haller Péterné lovassa egyik.

142. Balogh Gergely, a másik.

143. Szabó András adoptaltattak ketteje nem.

144. Seredine lovassa nem adoptaltatik.*1. Gyfv. kápt. M. fasc. 22. Miscell. XVI. Doboka. Eredeti birtokomban.

Anno Domini 1676. Regestum seu Cathalogus universor. Domnorum Magnatum et Nobileum ac etiam Dominarum relictarum cottus Szolnok Int.

Kornis Gáspár úr őnagysága

Csákj Istvánné asszony őnagysága

Apafi Istvánné A. őn.

Kollatovit György úr

Haller Péterné asszony

Keresztessi Sámuelúr

Makrai Péter úr

Gávai Miklós úr

Alvinczi István úr

Rácz István úr

Rácz János úr

Erdélyi György úr

Keresztes András úr

Pongrácz Márton úr

Hidi Sándor úr

Ferencz Deák úr

Sárközy György úr

Balog László úr

Görcsöni Serédy család czimere.

Görcsöni Serédy család czimere.*2. Siebm. Wb. IV. B. 15. Abt.

Harasztossi György úr

Szodorai Zsigmond úr

Tunnyogi Dávid úr

Hidi István úr

Gyepessi János úr

Girothi Torma István úr meghalt

Sándor Deák úr

Kéri Gergely úr

Csonka Mihály úr

Pávai Sámuel úr

Széki Márton úr

Pocsai Ferencz úr

Szikszai György úr

Vasas János úr

{372.} Kádas Mihály őr

Buttyán Demeter úr.

Deési nemesség:

Némethi Gáspár

Lakatos Ferencz

Csiszár András

Kádár János

Gombkötő János

Debreczeni Bálint

Bányai Mihály

Eötves Mátyás

Szabó György szolgabiró

Bagoly Péter

Tót István

Kegyes András

Fazakas Mihály

Gál István

Borbély István

Fejér Márton

Végh István

Kuppán Demeter

Szőcs György

Kerekes György

Molnár János

Harangozó István

Bányai János

Lakatos Bálint

Boszorményi Ferencz

Homonnai János, igen szegény ember

Porkoláb Márton, igen szegény ember

Porkoláb György, ez is igen szegény ember. Debil.

Törő Mihály

Szabó István

Gáti István

Matolcsi péter

Székely Lőrincz

Szilágyi János

Tót János

Ács István

Bonczidai Imre

Szabó István

Poncz István

Gidófalvi Péter

Szőts János

Debreczeni György

Bodits István

Bányai János

Márkus Mihály

Szavay János

Szabó Mihály

Csongrádi János

Kőrösi Mihály

Nagyszegi György, igen szegény ember

Szilágyi Mihály, ez is szegény ember

Balogh János

Fogarassi János

Beke János

Zéki (? Széki) György, szegény rab volt

Vámos István

Kovásznai Boldizsár

Vajna Tamás

Kovács János

Csatári György

Szőts István

Vinczi János

Székely István

Fazakas Márton

Borbély Mihály

Borbély Márton

Székely Bálint

Balog Péter

{373.} Batka János

Szőts Péter

Szabó Miklós, szegény ember

Lakatos Ferencz

Hiripi Mihály

Bálint Deák

Kászoni István

Lakatos Mihály

Puskás György zsellér, szegény

Szigyártó János, város szolgabirája

Vas György

Kenyeres János

Kőmives András

Körmendi János

Kallyán István

Tamás Kováts

Kováts János

Enyedi Mihály, szegény

Szendrei János

István Kováts

Mihály Kováts

Vincze Márton

Tót János

János Kováts

Kuppán Boldizsár

Farkas János

Somodi István

Márk István

Szabó György

Budaki Péter

Kerekes Mihály

Szilágyi István

Bakos István

Nagy Ferencz

Bányai István

Gál Mihály

László István

Bartók István

Imreh János

Péter Mihály

Zilahi Dániel

Pap András

Fogarasi Nagy Tamás

Brassai István

Tót István

Takáts Mihály

Debreni István

Csillag János

Kereskedő Mihály

Somkuti János

Kovásznai Mihály, igen szegény. Debil.

Kőmives Mihály

Domahidi?Miklós

Szaniszló István

Székely János harminczados legény

Szél János

Molnár Albert

Molnár Lőrincz

Varga György

Sándor Mester

Tatár Pál, szegény. Debil.

Milotai Gáspár

Szabó Pál szegény. Debil.

Gyarmathi István

Nagy Máté

Török Mátyás. Debilis.

Fekete István szegény. Debilis.

Fazakas János

Péter Márton

Pap János

Tatár János

Vincze János sóhányó

Tyukodi Mihály tarbonczás.

Processus Egr. Stephani Kovacs de Kudu.

{374.} Décse:

Szőlősi Pál.

Bálványos-Váralja:

Harasztosi István, viczeispán

Váraljai István, jószágt.

Trombitás András

Czirja István, jószágt.

Székely András

Réthyi István

László János ifj.

Dési Nagy Péter

Kardos János

Vincze János

Pap Márton

Simon István

Kovács István

Derecskei Gáspár

Alpári Péter

Alpári Mihály

Egyed János.

Füzes:

Lakatos Mihály.

Szamosújvárnémethi:

Id. Ifj. Gombás Mihály.

Nagy Mihály

Ozsváth András

Nagy András

Nagy István

Alszegi János

Gombás János

Ikafalvi János

Ikafalvi Mihály

Vári István

Kis Ferencz

Kis Ferencz, Veres Máté lópénzes darabontok

Sebestyén János

Rácz Mihály

Hetessi György

Udvarhelyi Sámuel

Balázs Ferencz

Egrespataki István.

Gerla:

Fejérdi Mihály

Murvai János

Gyarmati István

Blenyesi Szőcs János

Szombatfalvi András

Damokos István, hópénzes darabont

Lakatos Mihály

Mikeháza:

Máramarussi Nemes László

Nagy Mihály.

Árpástó:

Székely András

Rosa Márton

Torma Benedek

Horvát András.

Pap Gábor processusa vagy járása.

Akna:

Törpéni István

Széki István

Széki Mihály

Nagy István

Katona János

Szalárdi Mihály

Szekeres Mihály

Bodó Péter

Varga István

Szüts János

Deák István

Kályán Mihály

Kőmives György

Szamosközi István.

Néma:

Csomai Bálint

Gergely Deák

{375.} Pap Simon.

Széplak.

Kérő:

Kerei Mihály

Szalárdi András Árkosi Mihály.

Dengelegh:

Nagy Pál.

Ormány:

Zámbó Mihály

Fejérdi Mihály

Fejérdi György

Szénási Miklós

Ágoston Dávid

Hegyestrü István

Csonka István

Kun Tamás

Fejérdi Péter

Bab András.

Péntek:

Péter László

Román György

Sándor Farkas

Horváth Jeremiás

Gyroth:

Tamás Demeter

Tamás Gergely

Tamás Péter

Tamás Sándor

Tamás Mihály

Mikle György.

Szükerek:

Tarcza Dani

Kerekes János

Flore Aleksza

Jakab Lár János

Jakab Demeter és Gergely

Borsa János

Dragumér Tivadar

Kis Lukács

Szilágyi Péter

Alsó-Giekényes:

Nemes Ignácz.

Processus Egr. Georgii Szabo, de Sajo-Udvarhely.

Bethlen:

Polyák István

Murányi János

Kis Ferencz

Szigethy György

Czekei György

Erős János.

Somkerek:

Szabó Márton, Gáspár, Mihály és András.

Szarvady István

Kovács István

Tárkányi Péter

Legeni András

Dan Vajda.

Sajo-Udvarhely:

Szabó György

Péter Deák.

Málom:

Gellért György és Márton.

Processus Egr. Stephanus Gréb, de Retteg.

Kudu:

Kováts István úr.

Kis-Kajon:

Tót Lukács, János, György és Grigore.

Bilcz György, János és Gergely.

Processus Egr. Andrae Zilahi de Rettegh.

Al-Őr:

Oláh Mihály úr, Jenei István úr

Szalárdi Dávid úr.

{376.} Arbo:

Nemes László, György, Kosztin, Jónás, Petrás, Daan Petrás.

Mihályfalva:

Tamás László és János.

Rettegh:

Székely Mihály és István

Tyukodi Mihály

Nagy Balázs

Gréb István

Moldovai György

Csizmadia Márton

Lakatos András

Szalaházy család czímere.

Szalaházy család czímere.*1. Siebm.Wb. IV. B.

Suba János

Szabó János Ürögdi

Csernatoni Mihály

Szilágyi István

Lakatos Péter

Regina István

Szabó Márton és György

Kolozsvári István

Hajdu Péter és István

Váradi Mihály

Zilahi András (Debilis, szegény)

Zondor György Debilis

Tószegi Mihály

Botfalvi István

Deák Mihály

Máramarusi László

Leleszy János.

Csicsó-Ujfalu:

Makszin György, pap.

Alsó-Ilosva:

Koncz Pál úr

Detári Gábor úr

Horgos-Patak:

Máthé Moiszin

György Jónás

Boér János

Buzura Demeter.

Hollómező:

Bota János, György és Akim

Lár János.

Petsétszegh:

Farkas Paskuly

Kisszakmári György

Szakmári János és Gábor

Petrucz Demeter, Gergely és Simon.

Processus Egr. Stephanus Hunyadi de Dees.

Nagy-Ilonda:

Gicz Miklós, János, Ivancza Gergely és Tamás

Typana Farkas és János

Pap Lázár

Bese Marian

Preda János

Soltucz Márton, László és István.

Sós-Mező:

Vajda Márián, Miklós, Farkas, János és Gergely.

Torda-Vilma:

Pap János

Butuza János

Bartos Kristóf

{377.} Popa Kristóf

Horgás László.

Karulyfalva:

Karuly Péter, Simon, János, Daán és István.

Kaczkó:

Gyepessy János

Prodán Máté, Tamás, Vaszil, Simon és Gliga

Tamás Tivadar.

Processus Egr. Michael Varga de Josip Lápos.

Varga Gáspár és ifj. Mihály

Szász Márton, János és András

Szabó András

György D. János.

Damokosfalva: Molnár János.

Rogoz:

Pap János, Tivadar, Vaczkán, Grigojre

Nyikita Gergely.

Oláh-Lápos:

Páska Simon, Jonas, Juonucz, Laczkó, László

Pap Joszip, Prekup, Simon és Tivadar.

Ungurfalva:

Kozmucza Farkas, Lupul, Jeremiás

Buda Grigor, Ilyés, Simon, Péter, Kozma, Tamás, Mihály, Lupul, Aleksza, Gavris

Santa Buda Tivadar

Buda Stefán, id. és ifj. Jonás, Makszin és Lukács

Buda Jonás, szőcsi.

Rohi:

Germány János és Farkas.

Diiznopatak:

Haragos László, Stephan és Demeter.

Felső-Szőts:

Gurzó Pynthe, Birtalan, Vaszily, Stephán, Lupul, Demian, Gavrilla, Tivadar, Vaszilia és Grigorie.

Tőkés:

But Ignát, András, Péter, Tivadar

Csora Péter, Ignat, Tivadar, András és Kira

Popa Grigorie

Bekis Vaszily, Simon

Popa Petrás, Mihály, de ez most Kőfarkán lakik.

Macskamező:

Román Pap Jonás és Jonucz.*1. Vármegyei jegyzőkönyv.

A vármegyei nemesség összeirása 1716-ban a deési marchalis szék határozata értelmében:

Ecellentis. Com. Kornis Zsigmond kormányzó, Szentbenedek kastélya.

Illustris gr. Mikes Mihály Udvarháza, Retteg, Szinye.

Illustris br. Haller György Kapjon.

Illustris gr. Csaki István Szurduk.

Illustris gr. Bethlen János, Szentmargitán 2 udvh.

Illustris gr. Bethlen László Bethlen, 1 udvh.

Illustris gr. Bánffy György. Egy udv. Oláh-Lápos.

{378.} Illustris br. Josika Imre Batos, udvh.

Illustris gr. Teleki Sándor F.-Szőcs, udv.

Illustris gr. Bethlen Elek Bethlen, udv.

Illustris gr. Gyulai Ferencz Somkerek, udv.

Illustris gr. Haller János Alparét.

Illustris gr. Csáki Zsigmond Alparét.

Illustris br. Haller Ferencz Felső-Ispánmező.

Illustris gr. Bethlen György S.-Udvarhely.

Illustris Kornis Zsigmond.

Tekintetes nemzetes Torma Miklós, főispán ki van szakadva.

Tekintetes nemzetes Redai Pál ki van szakadva.

Tekintetes nemzetes Petki, máskép Nagy Zsigmond ki van szakadva.

Tekintetes nemzetes Suki Mihály ki van szakadva.

Tekintetes nemzetes Punguracz György ki van szakadva.

Lázár György

Koncz Gábor Négerfalva, 1 udv.

Torma Sámuel Cs.-Keresztur.

Torma György Cs.-Keresztur.

Torma István Cs.-Keresztur és Ispánmező.

Veér György Kodor, assessor.

Pungoracz András Kudu.

Makrai Ferencz Széplak.

Veér Boldizsár Szekerestörpény, ass.

Makrai István Széplak.

Horváth Kozma Alsó-Ilosva.

Nádudvari András Kaczkó.

Tekintetes nemzetes Sombory Sándor Kaczkó. Egy egy udvarházzal.

Dominorum portionatorum nobileum series.

Generosus Dominus. Nemzetes urak: Erdély 2 udv. Retteg, Galgó, főbiró.

Palatkai István, 1 udv. Retteg, Assor.

Váradi Zsigmond, 1 udv. Kecsed, Assor.

Kismarjai Albert 2 udv. Deés, Rohi, Assor.

Ezeknek megfelelő birtokos nemesek nevei ki vannak szakadva:

1 udv. h. Mikeháza, Assor.

1 udv. Árpástó.

2 udv. Szilágytő, Árpástó.

1 udv. Retteg, vice comes.

1 udv. Árpástó, Assor.

1 udv. Árpástó, Assor.

{379.} 1 udv. Deés, Assor.

1 udv. Deés, Assor.

Nemes urak:

Rácz György 1 udv. Benkepoján.

Rácz Péter 1 udv. Benkepoján.

Rácz Péter 1 udv. Kozárvár, Assor.

Rácz András 1 udv. Kozárvár.

Dálnoki Dániel 1 udv. Deés, Assor.

Irsai István 1 udv. Deés, vicecom.

Vasas József 1 udv. Szelecske Assor.

Salánki Mózes 2 udv. Szelecske Assor.

Salánki Mózes 2 udv. Deés, Alőr, notarius.

Szentkirályi László 1 udv. Sz.-újvár-Németi, Assor.

Korodi László 1 udv. Deés, Assor.

Dadai József 1 udv. Deés, Assor.

Vinter Mihály 1 udv. Retteg, Assor.

Nemes Tamás 2 udv. Mihály- és Középfalva, Assor.

P…etsky Miklós 1 udv. Középfalva.

Pap Dániel 1 udv. Deés, Assor.

Vajda János 1 udv. Kaczkó, Assor.

Némethi István 1 udv. Sz.-újvár-Némethi.

Aczél Tamás 1 udv. Ördöngös-Fűzes.

Kuppán Miklós 1 udv. Deés.

Szekeres György 1 udv. Deés, Assor.

Keczeli István 1 udv. Szilágytő.

Érsekujvári György 1 udv. Deés, vicejud.

Nagy Mihály curia 1 udv. Árpástó, eddig curia, vagy curialis nemesek.

Egy házas vagy telkes nemesek:

Nemes György, Domum unam, Horgospataka.

Nemes Imre, Domum unam, Horgospataka.

Vasas Gábor, Szelecske.

Preda Gábor, N.-Ilonda.

Bányai Mátyás (Matheas), Szelecske.

Pataki Mihály, Deés, Assor.

Derecskei István, Deés, Assor.

Koroly László, Karulyfalva.

Betze Mihály, Giroth, vice jud.

Niszta György Fodorháza.

Szabó Gergely, Soósmező.

Kolozsvári Sámuel, Alsó-Ilosva.

{380.} Turi László Alsó-Ilosva.

R(ima) Szombathi István, Alsó-Ilosva.

Generozus v. nemzetes urak:

Váradi György, Deés.

Literati (vagy máskép) Ferencz = Ferencz deák, Deés.

Makai Mihály, Deés.

Solthi János, Deés.

Borzás István, Dées = DEés.

Rakosi György, Somkerék, vicejud. nob.

Somodi István, Deés.

Budai János, Deés.

Pataki Zsigmond, Retteg.

Barothi István, Retteg.

Szamoldi István, Retteg.

Gombás István, Sz.-újvár-Némethi, vicejud.

Barothy csaád czímere.

Barothy csaád czímere.*1. Siebm. Wb. IV. B.

Gombás Mihály, Sz.-újvár-Némethi.

Gombás János, Sz.-újvár-Némethi.

Hunyadi János, Néma.

Fülep Mihály, Dragia.

Szathmári Bumbuly, Pecsétszeg.

Szathmári Demeter, Pecsétszeg.

Szathmári János, Pecsétszeg.

Pap Apostol, Boérfalva.

Szilágyi Simon, Szűkerék.

Szabó György, Deés.

Vajda Mihály, Sz.-újvár-Némethi.

Kerejli Pál, Kérő.

Detári Gábor, Alsó-Ilosva.

Kerekes János, Szűkerék.

Rosa Márton, Árpástó.

Vajda Gábor, Kaczkó.

Nemes Demeter, Mihályfalva.

Hilibi Tamás, All-Eör, vicejudl.

Váradi István, Retteg.

Botha Pál, Hollómező.

Lajos Gergely, Deés.

{381.} Szénási András, Sajó-Udvarhely.

Erdélyi János, Sajó-Udvarhely.

Gyulai Mihály, Galgó.

Váradi János, Deés.

Nagy Ferencz, Sz.-újvár-Némethi.

Illustrissimorum Dominatum Magnatum et Nobilium Relictae Viduae.

Ill. br. Haller Sámuelné, N.-Lózna.

Ill. br. Kemény Jánosné, N.-Falu.

Tekintetes nemzetes Turuczkai Istvánné, Somkerék.

Spect. et Generosus Naláczi Jánosné, Somkerék és Oroszmező.

Spect. et Generosus Szalanczi Istvánné, Szt-Margita.

Tekintetes nemzetes Budai Zsigmondné, Monostorszeg, M.-Bogát.

Tekintetes nemzetes Saárközi Györgyné, Deés, All-Eőr.

Tekintetes nemzetes Rácz Istvánné, Kaczkó.

Tekintetes nemzetes Sarmasági Györgyné, Galgó.

Generosi nemzetes Bártfai Jánosné, Néma.

Generosi nemzetes Diószegi Dániel, Ördöngös-Fűzes.

Generosi nemzetes Somoriai Mártonné, Kozárvár.

Generosi nemzetes Gyepesi Jánosné, Kaczkó.

Generosi nemzetes Karoly Boldizsárné, Alsó-Ilosva.

Ezek donatarius nemesek voltak.

Egy telkes nemesek (Nobilis Dominus, Nemes urak):

Deés:

Fejérvári György

Zilahi István

Vincze György

Hosszu Mihály

Kádár János

Kovács János

Szabó János

Pap Márton

Szabó György

Ács János

Szűcs Mihály

Mezei István

Mákoviczi Márton

Gönczi István

Kovács István

Kibédi Márton

Csehi István

Szavai Samu

Samarai Pál

Ifj. Kádár János

Kádár Márton

Gombkötő Péter

Enyedi István

Kerekes Mihály

Csatári István

Tóth András

Szabó Márton

Gencsi Péter

Gulácsi Feencz

Szabó Mihály

Nagy András

Székelyhidi János

Szentgyörgyi Mihály

{382.} Batka János

Lőcsei József vicejud.

Hiripi Mihály

Szüts Ferencz

Ispán István

Kovács Mihály

Argyesi György

Kerekes János

Homonnai József

Farkas Zsigmond

Bakos Márton

Fejérvári János

Pap István

Joszip-Láposi Antal család czímere.

Joszip-Láposi Antal család czímere.*1. Siebm. Wb. IV. B. 10. T.

Borosnyai János

Süllyei János

Batka Mihály

Tóth György

Szabadkai Béni

Munkácsi Ádám

Szígyártó Mihály

Butyka István

Csehi Mihály.

Akna város nemesei:

Lakatos János és György

Szőcs György.

Csicsó-Keresztur:

Kőrős István és János.

Kis-Kaján:

Tóth János

Bilcz Tivadar.

Retteg város:

Szilágyi József, Assessor

Daróczi András

Széll Mihály

Szabó István

Rettegi István, vicejudl.

Szilágyi Mihály

Szász János

Doboji István, Assessor

Botfalvi István

Váradi János, vicejudl.

Csicsó-Ujfalu:

Nemes Mihály.

Pecsétszeg:

Szathmári László és Páskuly

Nemes György, Marián, János, Farkas és Miklós

Csát Simon

Páska György.

Horgospataka:

Mathe Szteridun, Demeter és Mózes

Csizmar Mihály

Thamas Tomus

Nemes György id.

György János és Péter.

Hollómező:

Kupsa György

Bota Pintye, János és Márkuly

Turk Kira

Pap Urszuly

Petrucz Simon és Demeter

Vancza György

Karmasán György

{383.} Oprissa György

Mira Simon

Szaszin Timus

Griga Demeter

Buzura Tamás.

Mihályfalva:

Nemes Péter

Szabó István.

Szelecske:

Szabó László

Rácz János

Tamás Mihály

Boérfalvi Filep

Dragia:

Karuly János és Konstántin.

Torda-Vilma:

Tekár János

Pap Kristóf, János és Márton

Gécze Ignácz

Butuza János

Bartis Farkas

Opra János

Kirszte Elek.

N.-Ilonda:

Butuza György

Soltucz Tivadar

Pap Jeremiás és János

Trippon János.

Sósmező:

Lukács Lázár

Bohoczel István

Filep György

Katona János

Id. és ifj. Vajda György és Mihály.

Galgó: Nemes Tivadar.

Kápolna:

Nemes Constantin.

Magyar-Lápos:

Varga Gáspár, János és János

Szász Péter és Samu

Nagy György.

Domokos:

Molnár György.

Rogoz:

Pap István, András, Jakab, Miklós és Jakab

Marosán Gábor és István

Man György, János és István

Timoffi Nikita.

Oláh-Lápos:

Páska János, Tivadar, György, István, Lukács, János és Farkas

Pap Elek, Mátyás, Nuczuly, György Péter, János, György és Simon

Bota János, Lupsa, Péter, Farkas és Nyisztor.

Felső-Szűcs:

Burzó György, János, Demeter, László, György és Makszin

Rippan János.

Sztojkafalva:

Griga András.

Rohi:

German Farkas

Pap János.

Tőkés:

Pap Simon, György és László

Czera János.

Boérfalva:

Pap Miklós és Dániel

Rozzan Demeter, István, Simon és Lukács

Thodor Illés és Gábor

Fülep Lázár

Miocsan Miklós és Bertalan

Man Tivadar

Zab Mihály.

{384.} Macskamező:

Pap Demeter, Pintye, György és János.

Disznópataka:

Man György, Simon, Tivadar és Szávul

Haragos Simon és Gábor

Kirta István

Farkas Mihály

Kifor Tamás.

Bethlen:

Kis Ferencz és István

Barta Mihály és András

Muranyi Máté és Bálint

Somkerék:

Szabó Mihály, Márton és István

Dan András.

Oroszfalu:

Burzó Demjén.

Málom:

Geller Mihály

Csiki Miklós.

Ballvanyos-Váralya:

Gaál Márton és András

Szaniszló Samu

László János és Mihály

Ilyei Mihály

Alpári István és Mihály

Gazda János

Simon István2 és András

Trombitás András

Szathmári Zsigmond

Szappanyos János és István

Farkas György

Korcsmáros András

Zsigmond Péter, András és Mihály

Nagy István

Miklósi Miklós

Szőlősi Gábor

Székely Márton

Vinneí (tán Vinczi) György

Rádi András

Kardos János és Gábor

Geri (?) István

Marosán István

Lévai János.

Ördöngös-Fűzes:

Lakatos Márton

Durgó László

Szilágyi Samu

Debreczeni György

Laár János

Nemes Tamás.

Szamosujvár-Némethi:

Deesi János vicejud. nob.

Nagy György

Marosán György

Zemper Mihály

Mois Péter

Üregdi István.

Árpástó:

Pávai János

Mezei Samu

Szász Mihály.

Giroth:

Nemes István, Mihály és György

Tamás László és Demeter

Tanászia Tamás

Bodgye Tamás

Román György.

Pintek:

Bodgye János

Péter György

Draza Péter

Tarczu János, György ifj. és idősb.

Bányász Demeter

Horváth Onczul és Tamás

Dan Péter.

{385.} Ormány:

Nagy Zsigmond

Bab Dániel

Pap György

Prelukai László, Páskuly és Mihály

Vajvod Mihály

Fejérdi István

Boeer István

Bonta János

Butuza Ignácz, Lukács és Elek

Girothi István

Ferencz Péter.

Bőr család czímere.

Bőr család czímere.*1. Siebm. Wb. IV. B.

Néma:

Pap István és Péter.

Kérő:

Kérei Mihály

Veres György

Szentkirályi József

Módi György és János.

Szűkerek:

Kerekes Miklós, Simon és Tivadar

Sándor Tivadar

Kassai Sándor

Nemes Osztátyi

Kripan (Krisán, Tripon?) János

Lengyel Gábor

Toth Gábor

Tamás György.

Alsó-Gykinyes: Nemes Dan.

Keménye: Császkai István.

Nagy-Lózna:

Pokol Gábor, Illyés

Császkai János

Pap Tivadar.

Konkolyfalva:

Hosszu Vanka, Prekup és Simon.

Hatvani család czímere.

Hatvani család czímere.*2. U. o.

Oláh-Bagát: Nemes Ignácz és Mihály.

Fodorháza: Kriszte Simon.

A deési ev. ref. esperesi kerület lelkészei:

Deés: Almási István, Kamarási György.

Deésakna: Pavai Mihály.

Kérő: Kisvárdai János.

Szinye: Borosnyai Dániel.

Kozárvár: Zabolai Boldizsár.

{386.} Sz.-Nyires: Szabadszállási István.

Szamosujvár-Németi: Kecskeméti Mihály.

Örd.-Fűzes: Bányai István.

Nagyfalu: Ajtai Boldizsár.

Málom: Süketfalvi Márton.

Árpástó: Petki Mihály.

Szent-Margita: Margitai János.

Retteg: Halmagyi István.

Fell-Eör: Köpeczi József.

Kudu: Vásárhelyi Péter.

Bethlen: Nemegyei György.

Nemegye: Ölyvesi Mihály.

Somkerek: Bányai István.

Sajó-Udvarhely: Martonfalfi János.

Ormány: Pataki Mihály id.

Néma: –

Kecsed: –

Belső-Szolnokvármegyei nemesi Productiok 1770–73.*1. Erd. fők. és megyei lt.

Kaczkói járás.

Alőr:

Bagyoni Bágyi István.

Aranyosmedgyesi Csikos Pál.

Makrai Zsuzsánna Salánki Mózesné.

Nagyenyedi Salánki Gábor.

Bába, Blenke-Polyán:

Galgói Rácz György, 2 József, István, Antal, Farkas és Elek.

Dragia:

Remetei Fülep Constantin, Mihály és György.

Karulyfalvi Karuly Máté, János ifj. és György.

Kisborszói Kifor György.

Kisbuni Trif alias Vajda László.

Galgó:

M.-Vásárhelyi Galambos József.

Oláh-Kocsárdi Gyulai Sámuel.

Rácz Mária Kászoni Sándorné.

Gegesi Suba István.

Solymosi alias Benkő János.

Szentháromsági Szeredai Ferencz.

Kaczkó:

Kovási Brátán Mária Trif alias vagy máskép: Vajda Constántinné.

Kissolymosi Kereső László.

Középvisói Marosi Lup.

M.-Palatkai Palatkai László.

Kaczkoi Pap alias Gyepes Szimion.

Soltécz Praeda Klára Kisbuni.

Kaczkai Prodán Istvánné.

Kisbuni Trif alias Vajda Sándor.

Kisbuni Trif alias Vajda János.

Kapjon:

Szentkatolnai Elekes Elek.

Gr. Haller János.

Gr. Haller Antal.

Karulyfalva:

Karulyfalvi Karuly János.

Nagy-Ilonda:

Nagyilondai Gicz Vonul.

Nagyilondai Soltecz Préda 2 János és György.

Sósmező:

Soósmezei Kozma Vajda Gábor, György és Miklós.

{387.} Soósmezei Katona Duma Lup, Vaszi és Szávuly.

Soósmezei Vajda György, János, Gavrilla, ifj. Von, Péter, Vaszilia, id. Von, Irimia, Lup és György.

Szelecske:

Felsőbányai Bányai Süveg István János és József.

Babos Sándor.

M.-Gy.-Monostori Kabos Pál.

Kidei Keresztes Lajos.

Kaposi Szabad Pál.

Bátori Szabó János.

Szentháromsági Szeredai Ferencz.

Nagybányai Vasas alias Vas Gábor, Vasas Krisztina Horváth Ádámné.

Tordavilma:

Tordavilmai Bartos János.

Kőfarki járás:

Csicsókeresztur:

Cs.-Kereszturi id. Torma János, Mihály, ifj. János, László.

Br. Duiardin Mária Torma Dánielné.

Kis-Kajon:

Kiskajoni Toth Mihály, Gábor, Gergely, id. és ifj. János, Bertalan.

Középfalva:

Cs.-Mihályfalvi Nemes György.

Kudu:

Ladányi Boros Antal.

Liptószentmiklósi és óvári Pongrácz Boldizsár.

Vajai Br. Vay Mihály.

Felsőszőcs:

Oláhszilvási Ördög György.

Magyarlápos:

Micskei Cseh János.

Magyarláposi Csonka Sámuel.

Martonosi Gyujtó Miklós.

Kolozsvári Kolozsvári Miklós.

Oláhlápos:

Rogozi Pap László.

Rettegi járás:

Alsó-Ilosva:

Dési Detári István.

Bakay család czímere.

Bakay család czímere.*1. Siebm. Wb. IV. B.

Petrityevich Horváth János.

Petrityevich Horváth Ferenczné.

Nagyváradi Kolozsvári György.

Bálványosváraljai Rápolti András.

Viski Soos Sámuel.

Széki Széki László.

Borosjenői Turi Istvánné Mátéfi Erzsébet.

Felőr:

Tatrosi Tatrosi Zsigmond.

Debreceni Vinkler Antal.

Horgospatak:

Pecsétszegi György, János és Péter.

{388.} Kozárvár:

Csokfalvi Hadnagy János.

Révkomáromi Komáromi Péter.

Vizszentgyörgyi Makrai Elek.

Vizaknai Petki György.

Tömösvári Id. Rácz István és Tömösvári Rácz Ádám.

Szamosujvárnémeti Daniel Miklós.

Monostorszeg:

Bölcsei Budai István és János.

Négerfalva:

Gr. Teleki Mária br. Bánfi Péterné.

Pecsétszeg:

Leményi Péter Gábor.

Pecsétszegi Szathmári Gábor, Miklós, Pál, János és László.

Retteg:

Nagypestényi Alsó József és István.

Angyalosi Angyalosi Sámuel.

Kovásznai Bogdány János.

Béldi Béldi alias Kovács Zsigmond.

Munkácsi Bornemissza György.

Szárazajtai Dobai Péter, István és László.

Aldobalyi Dobai János.

Rettegi Daroczi András.

Rettegi Geréb Jozsef.

Köröspataki Körösi Mózes.

Nagy-Györi Mocsai Péter.

Nagyenyedi Martonfi György.

Zabolai gróf Mikes István.

Széki Prosa Sámuelné.

Vágási Rettegi alias Dénes Mihály.

Szentháromsági Szeredai György.

Matolcsi Tözsér alias Váradi Zsigmond, Mihály, Ádám és Istvánné.

Alparéti járás:

Alparéth:

Gróf Haller Pálné gróf Perényi Krisztina.

Érsekujvári Károly.

Budos:

Altorjai Apor István.

Gyulafalvi Rednik Tódorné és János.

Csiknagyboldogasszonyi Jánosi Ferencz.

Keménye:

Topliczai Szabó György.

Macskamezei Ungur Alexandru.

Oszvaj: Szászczegői Horváth Ambrus.

Somkut: Petelei Pap János.

Szinye:

Csikszentgyörgyi Benedek János.

Kászoni Jánosi Jakab.

Bálványosváraljai járás.

Árpástó:

Nagy-Pestényi Alsó Ferencz.

Feketekeresi Demeter alias Timár János.

Szászczegői Horváth Pál és Éva.

Bálványosváralja:

Szentléleki Keresztes József.

Nagy Mária Kakas Istvánné.

Solymosi Solymosi Ferencz.

Muraközi Szabó Mihály.

Szenttamási Szopos György.

Czoptelke: Homorodszentpáli Szentpáli László és Teréz.

Mikeháza: Szászczegői Balog György.

{389.} Dálnoki-Torjai Deső Gábor.

Benczenczi Gámán András.

Dési Gelváts Zsigmond.

Szamosujvárnémethi:

Ujfalusi Bozás István.

Hilibi Hilibi János.

Szent-Benedek:

Ujfalusi Buzás József.

Gönczruszkai gr. Kornis Zsigmond.

Szentmargita:

Szamosujvári Lászlófi Adeodatus.

Széplaki Puskás Szimion.

Szántodi Szántó Antal.

Altorjai Székely János.

Ördöngös-Fűzes:

Szamosujvárnémethi Daniel Todor.

Ördöngösfüzesi Lakatos Márton, Ferencz és János.

Szilágykereszturi Szathmári Mihály.

Szakácsi Szilágyi Mihály.

Vesseny Wessenyei Sámuel.

Bethleni járás.

Apanagyfalu:

Farczádi Kovács Ferencz.

Károly Károly Pál.

Bethlen:

Gróf Bethlen Lajos.

Rődi Bihari József.

Bethleni Murányi Péter.

Tarcsafalvi Pálffi Sámuel.

Bethleni Szikszai Ferenczné Murányi Borbára, József és János.

Bethleni Székely Mihály.

Jabrodi Jábroczki János.

Porcsalmi Jékei Zsigmond.

Böőd:

Szarvadi Mihályné Nagynyujtodi Donáth Jusztina.

Mohai Mohai László.

Magyarnemegye: Bethleni Murányi József.

Sajóudvarhely:

Czofalvi Csabai László.

Fricsi Fekete Lőrincz és Ferencz.

Dálnoki Mezei László.

Széplaki Szegedi Zsigmond.

Altorjai Szabó Kelemen.

Rettegi Vinter Ferencz.

Hidvégi Gróf Nemes László.

Somkerék:

Marosjárai Baranyai Ferencz.

Görgényszentimrei Berzenczei Mihály.

Fogarasi Kovács József.

Rákosi Rákosi Ferencz.

Nyárádgálfalvi Szathmári János.

Gr. Teleki Borbára utsai s. Horváth Andrásné.

Kézdivásárhelyi Vásárhelyi Mihály.

Szászbréte: Fricsi Fekete Lajos.

Tohát: Páncsovai Török Péter.

Deési járás:

Alsógyékényes: Köröstarcsai és Muroni Weer Judit.

Deés:

Bálványosváraljai Alpári Péter.

Dési Balog István.

Nádudvari Bonis Ferencz.

Bögözi Benedek János.

Deési Bányai András, fia Sámuel és Pál.

Nagyváradi Buzás Ferencz.

Csikszentmártoni Bocskor István.

Sepsiszentgyörgyi Czakó József.

{390.} Deési br. Dioszegi István és Mihály.

Alcsernátoni Domokos Ferencz.

Deesi Dálnoki Sándor.

Dési Dadai János.

Hetei Dancs Zsigmond.

Dálnoki Sára Borosjenői Korda Sándorné.

Dési Dési József.

Demién Katalin Kászoni István kamaraispánné.

Érsekujvári László.

Érsekujvári Gergely.

Dési Érsekujvári Dániel.

Érsekujvári Mária Pragai Jánosné.

Nagy-Ecsedi Ecsedi László.

Gy.-Sz.-Miklósi Fülep Ádám.

Fancsali Fancsali Job Sándor.

Dési Gál József.

Gróf Haller Péter.

Csokfalvi Hadnagy András.

Dési Horváth József.

Irsai Irsai Zsigmond, Ádám és József.

Dési Kismarjai Gábor.

Dési Konyári alias Kenéz Mihály.

Lemhényi Kovács József és János.

Radnoti Komáromi János.

Radnoti Kis Mihály.

Csomafalvi Köllö Péter.

Borsovai Korodi Ferencz.

Korodi Erzsébet Czegöldi Györgyné.

Csikszentmártoni Lacz Ferencz.

S.-Berkeszi Mósa László.

Gyöngyösi Mérki Gábor.

Makai Judit Szabó alias Dési Kádár Andrásné és fia Dési Kádár Mózes.

Nyársardói Matecsik János.

Károlyi Neveri György.

Dési Pap Ferencz, István árvája.

Sárospataki Pataki Dániel.

Dési Sarkadi József.

Léczfalvi Szacsvai Ádám.

Gyulai Szölösi Mihály.

Dési Szigeti Gyulai Györgyné Márton Anna.

Dési Somkádi Mihály.

Karácsonfalvi Toth Zsigmondné Jakocs Anna.

Bikfalvi Tölgyes József.

Széki gróf Teleki Károly.

Dési Zilahi Bodics István.

Zöldi Ágnes Sövényfalvi Mátyásné.

Váradi Borbára Losonczi Miklósné.

Márkosfalvi Jakocs István és János.

Wirschling Márk.

Kisbudaki Váradi György.

Kisbuni Vajda alias Trif György.

Feldobolyi Was Dániel.

Vessenyei Wessenyei József és Dani.

Dees-Akna:

Kászon-Sz.-Miklosi Borsos Antal.

Káposztás-Szent-Miklosi Borsos József.

Káposztás-Szent-Miklosi Borsos Dávid.

Nagyváradi Borzás Istvánné Fejér Kata s fia György.

Micskei Cseh János.

Dési Dálnoki Ferencz.

Dobokai Dobokai György.

Ferencz Katalin Váradi Buzás Györgyné.

Kömives László és János.

Klusch János és Lajos.

Désaknai Monsán János.

{391.} Técsi János.

Vinkler Márton.

Dengeleg:

Csákói Csakai Miklós.

Szászczegői Horváth György.

Szakállasfalvi Tarcza Gavrilla és László.

Girolt:

Várfalvi Becze Mihály, Lajos és László.

Dersi Dersi István.

Zalányi Intze Péter.

Dési Mezei Dániel és Samu.

Dési Mezei Pál.

Pujoni Pataki Sámuel.

Aldobolyi Vida Pál.

Kérő:

Szamosújvári Placsintár Dávid és Jakab.

Kecsed:

Dési Br. Diószegi Zsigmond.

Korda Juliánna br. Diószegi Ferenczné.

Kövendi Fodor Mózes.

Kisbudaki Váradi János.

Kodor:

Köröstarcsai és Muroni Weér. László és Farkas.

Néma:

Nagyváradi Buzás József.

Bálint Timok.

Dési Kádár Zsigmond.

Onadi Lajos Mihály.

Ikafalvi id. és ifj. Pap János.

Baczkamadarasi id. és ifj. Szentpéteri János.

Tordai Viski Márton.

Serédi Klára báró Toroczkai Boldizsárné.

Ormány:

Ormányi Fejérdi Mihály és István:.

Szamosujvári Novák Kristóf, Jakab, Márton és Emmanuel.

Péntek:

Szakállasfalvi Tárcza Alexa, Von, Ilie.

Jancsó Judit Toroczkai Gáborné.

Toroczkószentgyörgyi Toroczkai József.

Szamoujvári Novák család czímere.

Szamoujvári Novák család czímere.*1. V. ö. VI. k. 145. l.

Szekeres-Törpény: Köröstarcsai és Muroni Weer András.

Széplak: Vizszentgyörgyi Makrai Zsigmond és Elek.

Szurduki járás.

Nagylozna:

Leményi Illyés alias Csaszkai Pásk, Láruly, József, Makszin, Togyer és Lupuj.

{392.} Csolti Irimus Todor és János.

Nagy-Loznai Pokol Farkas, László, Mátyás, id. Demeter, id. János, ifj. Farkas, Ursz, Filep, Gábor, ifj. János, közép János, Páskuj, ifj. Demeter és Jancsi.

Rogozi id. Pap Gergely, ifj. Gergely, Demeter, Gábor, Péter és Simon.

Szurduk:

Szárhegyi Bartalis János.

Vádi járás.

Alsó-Körtvélyes:

Rödi Bihari Ferencz.

Kecskeméti Süri Mihály.

Fodorháza: Nagyilondai Preda alias Soltécz László és Elias.

Kálna: Szakallasfalvi Tárcza Mihály.

Magyarbogáta: Bágyoni Farkas József.

Oroszmező: Szacsali Deák István.

Semesnye:

Ungurfalvi Pap alias Bugye György.

Draguméri Szabó Farkas.*

1. Azon községeket, melekben nemeseket nem irtak össze, vagy a melyekben nem voltak, kihagytam az összeirásból.

Torma Mihály regestrumában a felső-kerületből be van irva 138 nmes 377.

Balog György regestrumában az alsó-kerületből be van irva 239 nemes 377.

A continua tábla regestrumában a két kerületből be van irva 350 nemes

A főispáni tábla regestrumában a két kerületből be van irva 365 nemes.

Ezen összeirást a főispáni után másolta le Torma József, kinek iratai a monographia adatai közt találhatók.

A’ B.-Szolnoki Birtokosok, az 1745-i katonai rovatalból kiláthatólag, birtokaik mennyiségéhez képest sorozva:

Szolgáló embere
1 Gr. Bethlen Ferencz 303
2 Gr. Haller György 266
3 Gr. Bethlen Pál 299
4 Szamosujvár 197
5 Bethlen Györgyné 162
6 Gr. Bánffy Dénes 123
7 Gr. Mikes István 123
8 Fekete Samu 121
9 Jábroczki Gábor 108
10 Gr. Kornis Ferenczné 107
11 Br. Haller Pál 106
12 Gr. Lázár János 102
13 Gr. Teleki Ádám 100
14 Gr. Kornis Sigmond 98
15 Gr. Csáki Sigmondné 92
16 Gr. Mikes Ferenczné 91
17 Br. Bánffy Péter 89
18 Br. Haller Ferencz 87
19 Br. Barcsai Gergely 83
20 Br. Bánffy Mária a Generalisné 81
21 Gr. Kornis Antal 80
22 Daniel Tivadar 77
23 Br. Pongrácz György 69
24 Br. Bánffy Farkas 67
25 Apor Lázár 66
{393.} 26 Id. Földvári Ferencz 65
27 Dés várossa 63
28 Br. Bánffy Ferencz 62
29 Kolosvári Cath. Ecclesia 62
30 Makrai István 60
31 Kir. fiscus 58
32 Toroczkai György 57
33 Béldi József 50
34 Torma Dani 49
35 Torma István 48
36 Weer Boldizsár 47
37 Dioszegi Mihály 46
38 Ucsai Horváth András 43
39 Gr. Lázár Gábor 43
40 Sarmasági István 43
41 Gr. Haller Gáborné 42
42 Gr. Bethlen Ádám 41
43 Bölcsei Budai László 41
44 Suki István 40
45 Torma Ferencz 40
46 Br. Naláczi István 39
47 Gr. Bethlen János 37
48 Mikó Pál 36
49 Nemes Ferencz 35
50 Palatkai László 35
51 Árpástoi Balogh Sigmond 34
52 Bölcsei Budai István 34
53 Macskási Krisztina 33
54 Br. Korda György 32
55 Orbán Elek 32
56 Szeredai Mihály 31
57 Gr. Teleki Miklós 30
58 Tholdalagi Mihály 29
59 Br. Naláczi József 28
60 Toroczkai Sigmond 28
61 Inczédi Samu 27
62 Torma György 27
63 Galgoi Rácz Péter 27
64 Br. Jósika Mójzes 27
65 Br. Haller Samu 26
66 Br. Bánffy László 25
67 Nagy Boldizsár 25
68 Gr. Bethlen Ilona 24
69 P. Horváth Ferencz 24
70 Czegői Balog Sigmond 23
71 Vasas Józsefné 23
72 Boér István 22
73 Galambosi Samu 21
74 Pongrácz Pál 21
75 Thoroczkai Péterné 21
76 Bethleni István 20
77 Báró Daniel István 20
78 P. Horváth Kozma 20
79 Placsintárék 20
80 Tömösv. Rácz Péter 20
81 Salánki Gábor 20
82 Thoroczkai Boldizsárné 20
83 Alsó István 18
84 Alsó Mihály 18
85 Becze László 18
86 Rhédei József 18
87 Refor. Püspök 18
88 Sombori Lajos 18
89 Tholdalagi Györgyné 18
90 Bölcsei Budai Ferencz 17
91 Vargy. ifj. Daniel István 17
92 Br. Josika József 17
93 Weer György 17
94 Br. Dujarden József 16
95 Kabos Ferencz 16
96 Gr. Lázár Antal 16
97 Sombori Péter 16
98 Horváth Ádám 15
99 Kádár Sigmond 15
100 Tömösv. Rácz Andrásné 15
101 Rettegi György 15
{394.} 102 Salánki József 15
103 Szentpáli József 15
104 Gr. Teleki Sándor 15
105 Aczél Gábor 14
106 Vargy. Daniel Ferencz 14
107 Keczeli János 14
108 Solymosiné 14
109 Vajda Kosztán 14
110 Fráter Sigmond 13
111 Gr. Gyulaffy László 13
112 Henter Dávid 13
113 Kornis Péterné 13
114 Szaniszlai Samu 13
115 Torma János 13
116 Fejérdi György 12
117 Tömösv. Rácz István 12
118 Geréb István 12
119 Galgai Rácz György 11
120 Barcsai Ferencz 10
121 Csikos Pál 10
122 Erdélyi György 10
123 Karuly László 10
124 Galgai Rácz Ádám 10
125 Czegei Wass Miklós 10
126 Weer Mihály 10
127 Alsó János 9
128 Komáromi Ferenczné 9
129 Maxai Józsefné 9
130 Gróf Székely László 9
131 Wajda Mihály 9
132 Becski Miklós 8
133 Gyulai János 8
134 Lészai Istvánné 8
135 Nemes György 8
136 Tömösv. Rácz János 8
137 Székely Gábor 8
138 Vajda Gábor 8
139 Gámán György 7
140 Horváth János 7
141 Nagy József 7
142 Szabó József árvái 7
143 Szathmári Ábrahám 7
144 Váradi Sigmond 7
145 Czegei Wass Daniné 7
146 Vinter Jánosné 7
147 Garabaricsné 6
148 Gyulai Mihályné 6
149 Kakucsiné 6
150 Karsai Sándor 6
151 Komáromi Péter 6
152 Mósa László 6
153 Pavel doctor 6
154 Praeda János 6
155 Ri. Szombathi István 6
156 Szarvadi Mihály 6
157 Báróthi Gábor 5
158 Iktári Bethlen Samu 5
159 Bádoki Dersi János 5
160 Dobai István 5
161 Inczédi József 5
162 Kászoni Sándor 5
163 Gr. Lázár Adám 5
164 Murányi Bálint 5
165 Murányi Péter 5
166 Redmeczi Dani 5
167 Sarmasági Miklós 5
168 Szabo Farkas 5
169 Szamarai Samu 5
170 Szilágyi Mihály 5
171 Jánosi István 5
172 Váradi István 5
173 Bab Gábor, András és György 4
174 B. Bálintith István 4
175 Gr. Bethlen István árvái 4
176 Bogdán János 4
{395.} 177 Fejérdi István 4
178 Gicz József 4
179 Gombás János 4
180 Karuly Györgyi 4
181 Kodori Lászlóné 4
182 Macskási Péter 4
183 Makai Pál 4
184 Marosán György 4
185 Gőczi Nagy Ferencz 4
186 Pap Ilyés 4
187 Pap Péter 4
188 Szurduki Pap Péter 4
189 Péter Gábor 4
190 Petra Pap Alexa 4
191 Prodán István 4
192 Tordai Boldisár 4
193 Érsekújvári László 4
194 Farkas Péter 4
195 Vasas Gábor 4
196 Vajda Péter 4
197 Br. Bánffy Gábor 3
198 Barothi Jánosné 3
199 Buzás József 3
200 Gyepesi Mária 3
201 Kászoni István 3
202 Kolósvári György 3
203 Kovács Sigmond 3
204 Macskási Ferenczné 3
205 Macskási János 3
206 Marjai Gábor 3
207 Nemes Todor 3
208 Pap Demeter 3
209 Pap Gábor 3
210 Pap György 3
211 Ns. Pap Mihály 3
212 Pokol Sigmond 3
213 Rákoczki (Rákóczi) Gábor 3
214 Szabó György 3
215 Szabó Mihály 3
216 Szathmári Nuczul 3
217 Szentpéteri János 3
218 Szilasi 3
219 Somoldi rész 3
220 Turi Sigmond 3
221 Br. Jósika László 3
222 Váncsa Todor 3
223 Váró Gábor 3
224 Veres Sigmond 3
225 Bartha István 2
226 Rhödi Bihari Sándor 2
227 Harinai Boér István 2
228 Buzás István 2
229 Buzásné 2
230 Dobai András 2
231 Filep Mihály 2
232 Flora Gábor 2
233 Ifj. Földvári Ferencz 2
234 Irimus Todor 2
235 Károlyi Boldisár 2
236 Karuly Kosztán 2
237 Sosmezei Katona György 2
238 Lévainé 2
239 Nemes Demeter 2
240 Némethi István 2
241 Pap Ferenczné 2
242 Pap Gergely 2
243 Pokol Lup 2
244 Szilágytői Popa Alexa 2
245 Somkereki Mihály 2
246 Somogyi István 2
247 Szilvási Péter 2
248 Tarcza Krucsilla 2
249 Toma Kifor 2
250 T. Vásárhelyi András 2
251 Vinter János 2
252 Bánffy Boldizsár 1
{396.} 253 Bányai Máté 1
254 Boer Jósef 1
255 Bóta Todor 1
256 Császkai György 1
257 Cziko Imre 1
258 Dadai János 1
259 Dombi László 1
260 Dsurdse Demeter 1
261 Dsurdse János 1
262 Dési Horváth Sigmond 1
263 Irsai Sigmond 1
264 Kolósvári Dani 1
265 Kovács Pál 1
266 Kupse Péter 1
267 Mark Ferencz 1
268 Módi András 1
270 Nemes Imre 1
271 Nemes Irimnyia 1
272 Oláh János 1
273 Pap Todor 1
274 Pap Vaszily 1
275 Posoni János 1
276 Leményi Rácz György 1
277 Marosi Rácz Péter 1
278 Somai Péter 1
279 Szathmári Bumb 1
280 S.-Kereszturi Székely Samu 1
281 Széki László 1
282 Szénási árvái 1
283 Szilágyi Samu 1
284 É.-Ujvári Ferencz 1
285 Tarcza Todor 1
286 Tarcza Vonul 1
287 Timbus Péter 1
288 Turi István*

1. Azon 1745. kimutatásban, mely mellett a megyére a 85 lovas katonaság kivettetett, Turi István ugyan a birtoktalanok soraiba tétetődött, de mivel csak 2 frtat fizetett, ebből a megyei határozathoz képest kihozhatni, hogy egy szolgáló embere csakugyan volt. Ehez képest azon kimutatásban találtatik

1-ször Jobbágy és ’Sellér 5381
2-szor Curialista, vagy ugynevezett mentesitett 873
3-szor A’ Turi Istváné 1
És így 1745-ben a’ 293 Birtokos szolgáló emberei
öszves száma volt

6255

1
289 Váradi György 1
290 Czegei Wass Ádám 1
291 Czegei Wass György 1
292 Vajda Farkas 1
293 Vajda Nemes Gábor 1
Összesen 6255


A Belső-Szolnoki közgyüléseken és törvényszékeken kihirdetett nemes telket mentesitő levelek a jegyzőkönyvekből kiszedve.

Désen: 1649 január 6. Szamarai Litterati János és Dési Török Pál.

1649 május 1. Baranyai András arm. nemes levele publikáltatott.

1650 április 28-án hirdették ki Nagyilondai Nagy Demén, János, Jakab, László, György, Jován, Jakab nemesleveleit. Deés, 1650 ápr. 28. Rettegi Ungváry István nemeslevelét mindkét ágra.

1651 január 12. Zolnoki Dési Lakatos Márton.

1652 január 25-én Deésen kihirdették Szamosujvári vár clavigor (kulcsár) Korompaky György deák, Deési Makay, máskép Csizmadia {397.} Bálint, Széki clavigor (kulcsár vagy buzogányos) Aszalay István, Szegedy Benedek mezei katona és Péter nemeslevelét.

Désen, 1653 deczember 18. Girotthi Oláh Mihály, Girolthi Torma Péter, Szilágyi László és György.

Désen, 1654 junius 25. Dalmári Illyés Farkas.

1656 május 5. Bethleni Biró Balás, Szabados Mihály, Haller István szolgái. 1656 február 3-án beadták Ns. levelüket, de mivel egyik főispán sem volt jelen, a publicatio elmaradt. 1656 május 5-én azt mondja Haller István, hogy a nevezettek bethleni jobbágyai voltak, felszabaditotta, szerezte nekik a nemeslevelet.

Deésen, 1656 november 9-én Deesi Szegedi Szőcs György a fejedelemnek itt levő ajtónállója nemeslevelét kihirdették.

Dees, 1658 április 27. Deesi Szoboszlai, máskép Fekete Péter és öcscsei Miklós és Mihály.

Désen, 1659 február 20. Fűzesi Fűzesi János, Dési Török, máskép Ötvös Mihály, Rettegi Geréb István odavaló tiszt nemeslevelét.

Désen, 1659 április 24. Rettegi Toott György, Bál.-váralyai László János, B.-váraljai Gáll István, Fűzesi Lakatos János, Szamosuj.-némethi Gombás Mihály, Szamosujv.-némethi Fábián János rationista arcis Sz.-Ujvár, Dési Csonka Mihály rationista eorményesi javak számtartója, Domokosfalvi Molnár János, Szászai Mihus Lázár, Kaplyoni Rácz alias Sztreke Simon, Sajó-Udvarhelyi Vargha András. Deesi Ns. Thuri Kata néhai Deesi Balogh István özvegye kihirdettette megerősitett nemeslevelét.

Désen, 1659 julius 3. Deesi Érsekujvári Borbély Mihály, Kozarvári Jósa Mihály, Hollomezei Selem Tamás, Sartó András, Zab Tamás, ezeknek hárman egy nemeslevelük van.

1660 Dés, ápr. 6. Deesi Selyei Szabó István. Rákóczi nemesitette, ellene mondott Tölczeki, mert a város telkén lakik.

Désen, 1661 február 10. A Drágavilmai, Boérfalvi és Hollómezei 22 puskás együtt a Keresztes-mezején Barcsai által 1659 augusztus 20. kelt kiváltságos levelök, név szerint: Sztoján Pál és Tamás, Bodi Márián, Dán és János, Bodi Orosz János, Román Merza, Tamás Bálint, Farkas Máté Drágavilmaiak; Mán Gergely, Rogozán Simon, Boér Mihály és Kifor, Pap Tivadar Boérfalviak; Hangó János, Száva Kozma, Kirilla János, Bozura Gergely, Kira Lukács, Turkul András, Petrucz Péter, Demjén Tivadar Hollómezeiek, a sok hadakozás miatt eddig nem publicaltathattak.

Somkerék: 1664 márczius 15. Disznopataki Praekup Kosztin és István, Disznopataki Haragos István és László, Gerlai Fejérdi Mihály {398.} és neje Haskó Zsófi, fia Mihály. Dési Csizmadia, máskép Lengyel János, Tordavilmai Pap János, Gecző Gergely, Hodis Demeter, Takár Péter, Tollas János, Román Lukács, Hordó András, Bártes Farkas, Szusza Demeter és János. Négerfalvi régi puskások: Podina János, Dán Tivadar és Mátyás, Bercze Gergely, ellentmond Budai Sigmondné Lisibon Mária.

Györgyfalván, 1665 ápril 13. Hollómezei Demján Jakab és Demeter, Petrucz Tivadar és Tamás, Márkus János, Buzere Miklós, Karmazán László, contradicalt ellenök Balogh László; Buérfalvi Todor László és János, Rohii Germán János és Makszin, contradicalt ellenök Deesi Széki Sándor néh. Fejér Gáspár árvái nevében; Ujfalvi Váncza Lukács, Órbói Kosztás Mihály és János.

Árpástón, 1665 julius 5. Pecsétszegi Farkas Páskuly, Szamosujv.-némethi Sebestyén János, Fűzesi Theoteori András Deák.

Szentmargitán, 1666 márcz. 20. Somkereki Szabó Márton, Tőkési Bud alias Csiere János, Pecsétszegi Pap János, Csicsó-Pojáni Stér György, Danka Simon és Demeter, Csicsó-Polyáni Stér János, Pintye Kosztantin, Gyurka, Farkas és Ábrahám, Fülöp György, Négerfalvi Honkás András és János, de özv. Budai Sigmondné Lissibon Mária ellene mondott ezeknek.

Bethlenben, 1666 junius 18. Fejérvári Rácz Mihály, Dési Bácsmegyei István.

Kudu, 1667 deczem. 16. Némethi Gombás János, Háromszéki Besenyői György deák, Joszipláposi Szász András és Márton, Bál.-Váralyai Hajdu János, Bál-Váralyai Czirja István.

Kudun, 1669 mart. 30. Szamosújvári Nagy János, Szamosujvár-Némethi Molnár András, János és György, Széki Miklós dési ref. lelkész és fiai István, János; Somkereki Szarvadi István, Tiszabeczi Nagy Gáspár széki lelkész és esperes; Kudun lakó Berzétei Kovács István.

Kudun, 1670 február 7. Széczi István, Dési Ugocsai Tamás kovács és fia János, Dési Szőcs János armalis nemesek.

Árpástón, 1670 november 18. Dési Szőcs Dani. Nov. 26. Rettegi Moldovai János.

Szentmargitán, 1671 február 19. Ko?ori Nagy Gergely manumissiója vagy jobbágyság alól való felszabaditása, Dési Nagy István ház és szőlő; Kodori Nagy Márton désaknai reform. lelkész. Bálványosváraljai Gál Márton odavaló ref. lelkész.

Désen, 1671 nov. 11. Tordavilmai Bartos Kristóf, Péter és István.

Ezek ellen protestált 1673 április 14-én Sósmezei Márián vajda testvérei Vajda Balázs, Farkas és János nevében, mivel ezen tordavilmaiak {399.} nemesitését nem tudták, mert nevöket megváltoztatták s igy publikálták armalisukat, ők ezeket jobbágyaiknak tartják; magyar nyelven adta fel ellentmondását.

Csicsógyörgyfalván 1672 január 15. Széki Kalyáni alias Kerekes Gergely, Dési Csiszár János, Tordavilmai Bartos Kristóf, Péter és István.

Kudun, 1673 január 26. Nagyilondai Gicz Miklós és Pál, Hollómezei Feseteo János, Sósmezei Kozma Miklós, Macskamezei Pap Jónás és János, Nagyilondai Pap Danus és fiai Lázár, Gábor, György és Jeremiás.

Csicsókeresztur, 1673 junius 22. Nagyilondai Gicz János és Farkas, Hollómezei Popa Ignát idevaló oláh pap, Tordavilmai Páska Szavu idevaló oláh pap, Keresztesi János, Egri János.

Désen, 1673 november 6. Kisári András és fia Kisári János, Egerpataki Bak István, Dési Lengyel, máskép Szőcs János, Keresszeghi Osváth Bálint, Deési Litteratus vagy Deák István, Dési Székely István.

Nagydebrek, 1674 ápr. 26. Tordavilmai Horgos László, Kovács István.

Szentmargita, 1674 május 26. Tordavilmai Pap József.

1675 julius 11. Deésen, Petőréti Farkas, máskép Triff Sándor, Kaczkói Kocsis Simon, Klagostárkányi Tárkányi Péter, Alvinczi Boldi Péter, Tordavilmai Szusza Márton, János és László; Tőkési oláh pap Pap Péter s fiai Gergely, Mihály, Simon, László és Sándor; Deési Csizmadia, máskép Aknay István; Ormányi Hegyestrüi, máskép Pap István; Csicsóujfalvi oláh pap Pap György; Aldobolyi Baksa Márton és János agiles.

Désen, 1675 október 19. Balassi Szentiványi Mihály rettegi ref. lelkész; Marosszentkirályi Szendrei alias Farkas György felőri ref. lelkész; Dési Kályán Mihály és István; Rogozi Mány János és Gergely.

Kudun, 1676 január 9. Felsőszőcsi Boján Jónás, fiai Péter, István, Jónás és Dani.

Felörben, 1676 január 20. Aknai Kőmives György, Pál, Gergely és István; Lengyelországi Lengyel Ferencz (avena, jövevény v. beszármazott).

Rettegen, 1677 január 14. Felsőbányai Bányai István, Felthóti Barát András; Técsői Ferencz János; Árpástói Balogh István és Trencsényi János árpástói ref. lelkész.

Csicsókeresztur, 1678 január 4. Füzesi Borzási János ref. pap; Makfalvi Ferencz magyarnemegyei ref. lelkész; Kérői Dolhai Márton; Kelemesi Tóth István deák.

Rettegen, 1678 márczius 3. Zabolai István felőri ref. lelkész; Szilágycsehi Kovács Litteratus András (vagy Deák).

{400.} Désen, 1678 junius 16. Sövényfalvi, máskép Balog András, Gyulafalvi, máskép Jenei Melnik Péter és Gyulai István.

Felőrben, 1679 április 20. Oláhláposi Nyisztor Demeter és Mán, Hollómezei Miron Jónás, Hollómezei Buzura Gergely és Máté, Szuszin Tamás, György és Miklós.

Kudun, 1679 szept. 21. Szásznyiresi Zempér György s fiai: János és György Dési Bodok István, Somkereki Máthé György és István, Dési Kőmives András.

Pecsétszegen, 1680 május 7. Kosztin János és Jakab.

Szamosujvár-némethiben, 1680 julius 18. Páczafalvi Szilágyi János, Pap Pál blenkepojáni oláh pap s fiai: Tódor, Dani és János.

Désen, 1682 november 5. Sajóudvarhelyi Szalárdi István, Berzétei, máskép Kovács István kudui lakos.

Désen, 1683 márczius 6. Dászkál Demeter és János, Sztojkafalvi Pintye András, Rettegi Szilágyi József, Apaffi nemesitette meg ezeket.

Désen, 1684 február 9. Somkereki Deák György s fia István, Máramarosi Középapsai Pap György, János és László.

Désen, 1685 február 2. Aknai Hegedüs János.

Szentmargitán, 1712 április 14. Szamosujvári idősb Gombás Mihály.

Szentmargitán, 1712 április 15. Hollómezei Petrucz Alexa.

Kapjonban, 1714 junius 27. Drágán János.

Ördöngösfüzesen, 1715 junius 17. Kerei Módi Pál, unokája Görgy és János; Ormányi Ferencz Mihály, unokája Péter, egyházi nemesek.

Deésen, 1715 okt. 18. Deési Lajos Gergely a nemesség közé felvétetett.

Déen, 1760 szeptember 1. Kristóf alias Jakobfi Simon, fiai Kristóf, Jakab, Antal, leányai: Anna, Robsinau, Mária, Shamal, Chamal, Csihskatun és Kata; Kristóf alias Jakobfi Simon, nője Isekucz Manusik, fiai: Kristóf, Miklós, Tivadar, Jakab és Antal, leányai Mária és Kata.

Désen, 1761 márczius 2. Verzár Márton, János, Péter és Oxendius.

Conscriptio*1. Vármegyei levéltár. Nobilium Incliti Comitatus Szolnok Interioris. Anno 1806 peracta. – Belső-Szolnokvármegye nemeseinek összeirása, 1806.”

Nemes Belső-Szolnok vármegyében 1805-ik Esztendőnek deczember hónapjában Circulusok, Processusok és helységenként véghezvitetett Conscriptio szerint tanáltatott nemességnek összeirása: