{433.} Utószó.

Több évtizeden át tervezett és számtalanszor abban maradt Szolnok-Dobokavármegye Monographiája végre elkészült.

Egy évtized kitartó munkásságának eredménye a községeket, a tisztikart s a nemesi összeírást tárgyaló munka, melyet nyugodt lelkiismerettel bocsátok a nagy közönség elé, s melynek nemcsak adatgyüjtése, hanem összeállitása és letisztázása is vasszorgalmat és kitartást kivánt.

Hogy hamarább nem jelent meg, az nem rajtam mult. Az adatgyüjtéssel jóformán 1898 őszén készen voltam, adataim ez évvel zárulnak. Az ezután előforduló adatok a munka nyomtatása közben kerültek bele, mint olyanok, melyeknek közlését szükségesnek véltem. Azonban még sok és igen fontos adatot kellett kihagynom, mivel a községek kereteibe beleilleszthetők nem voltak.

Terjedelmesnek tartják munkámat s e miatt kellett szűkebbre szoritanom az anyagot az utolsó kötetekben. Száraz tényeket, adatokat soroltam fel bővebb magyarázat nélkül s helyenként csak jelezve azért, hogy terjedelmesebb ne legyen. Különben még kötetekre terjedt volna. Számolnom kellett a körülményekkel és nagyközönség kivánalmaival.

Hogy munkámnak vannak hiányai, esetleg hibái, azokat én ismerem s tudom legjobban. Nem is egészen az én tervem szerint készült és az adott viszonyok és körülmények közt jobbat nem adhattam, más alakba nem öltöztethettem. Kiadására s kiállitására, elhelyezésére, árának megszabására nem folytam be. Ugy gondolom, hogy e részben hallható panasz némileg a változott s nehéz anyagi viszonyoknak tudhatók be. Ha nem tudnám, hogy szerény munkámnak van némi becsértéke, a nagy közönyösség talán elszomoritana.

{434.} Megvagyok azonban győződve, hogy lesz idő, mikor e munka becses lesz, mert ez a könyv nemcsak a vármegye multjáé, hanem a jövőjé is. Lesz idő, mikor „Lexikon”-ja lesz sok kutatónak és szakembernek. „Adathalmaz”-ai közül számtalan család nevének, származásának, emelkedésének és hanyatlásának egyetlen hiteles kutfejét felkeresve, méltányosabb lesz annak írója, esetleg emléke iránt.

Engem harmincz éves itt létem köt e vármegyéhez s jelen munkámmal ez és részben őseim iránt való kegyelet adóját róttam le, melyet annak földjén s ezek porai fölött átéltem.

Anyagi érdek nem csábitott e munka megírására, mert erre kilátásom sem volt kezdet óta. Hiuság nem kecsegtetett, mivel az ily fajta s nem országra szóló munkákat kevés elismerésbe szokták részesiteni, mert szűk körre terjedvén, kevesen érdeklődnek iránta. Engem kedves foglalkozásom kötött e munkához és a kutatásvágy, melyet több e város és a vármegye multját tárgyazó, s ennek kiegészitő részét képező, saját költségemen kiadott munkám bizonyit.

Szerény tehetségem és szűk körben való munkásságom által hazafias kötelességemnek, tanitói hivatásomnak véltem némileg eleget tenni, melyet ha e vármegyének minden hazafias érzelmü polgára csak így is töltene be, vagy teljesitene: úgy sok minket érdeklő s reánk nézve becses emlék nem maradna sötétben és nyomtalan az utódok nagy kárára.

Könyvem elbirálását pedig azon szakemberekre bizom, kik ilyeneket írtak s tudják méltányolni belértékét s az adatgyüjtés fáradságos voltát.

Végezetre pedig jelezni kivánom, hogy a midőn vármegyénk községeinek történetében néha jelentéktelennek látszó részletekre is kiterjeszkedtem, czélom az volt, hogy annál hívebb képben mutathassam be. A kép meg van rajzolva, ki van szinezve, melyből szomoruan sötétlenek az elpusztult templomok romjai s körüle az azt védelmező ősök csontjai s figyelmeztetnek kötelességeinkre, tanitanak hazaszeretetre, buzditanak kölcsönös egyetértés mellett nemes czéljaink megvalósitására.

Dés, 1905. évi Szent Mihály havának 27-én.

KÁDÁR JÓZSEF.