Torda határának nagyobb része a baldoldalon terül el oly szélességben, hogy a szélérejutáshoz egy kis utazás, megkerüléséhez pár nap szükséges s e roppant terjedelem mellett még a jobboldalra is jutott egy jó darabka; pedig ez oldalon Aranyosszék erőszakos foglalásai nagy mértékben megröviditették Tordát, szűkebbre szoritva határát, nemcsak a Király-Erdeje kétharmadának elfoglalása: hanem a tordai hasadékig terjedő termékeny fensik egy részének elsajátitása által.
E fensikon négy oly falu feküdt, a melyeknek lakói Tordára telepedtek át. Valószinű, hogy a lakosokkal együtt régi határaik is Tordához szakadtak.
Azonban a régi időkben a megyék mindig igyekeztek – ha tehették – a városokat elnyomni, kiváltságaikban sérteni s birtokaikat elfoglalni. Nem egyszer kellett a királyoknak és fejedelmeknek a városok védelmére közbelépni. A fegyvert viselő nemesség a megyéken lakván s a megye székhelyei is városokon levén, a megyei hatóságok beleavatkoztak a városok közigazgatásába s önkormányzatát akadályozták.
Torda városa nemcsak Tordamegye tisztségének erőszakosságaival volt kénytelen küzdeni, de a szomszéd Aranyosszékkel is gyakran élben és perben állott s mivel Aranyosszék – hol minden székely katona – volt az erősebb. Torda volt a vesztes. Igy Aranyosszék szomszédos falui az Aranyos folyón is, mely eredetileg a szék határa volt, túlléptek s Torda város itteni határából – azon ürügy alatt, hogy az adománylevélben Pardé is az Aranyosszéknek adományozott területek közt emlitve volt – foglalásokat tettek. Torda város eleget ellenkezett, perlekedett, apellált a fejedelmekhez; de elvégre is kénytelen volt egyezkedni, a mi nyugati határa egy részének elvesztésébe került, de a történetirótól az igazság megkivánja, hogy Torda városának e területekhez, e régi birtokaihoz való jogát kétségtelen adatokra alapitva kimutassa, s a visszafoglalást – ha másként nem lehet – legalább a szellemi téren végrehajtva, Torda városát e téren kárpótolja s azok birtokába visszahelyezze.
Még e tájt feküdt négy megsemmisült faluról kell megemlékeznem, a melyek habár állitólag Aranyosszékhez tartoztak, feldulatásuk után lakóinak legnagyobb része szintén Tordába huzódott, s határukat, vagy legalább annak nagyobb részét odacsatolták.
László király 1291-ki adomány-, illetőleg megerősitő levelében névszerint elő vannak számlálva az Aranyosszékre telepitett székelyeknek adományozott faluk, jobban mondva e feldult faluk területei; azok közt előfordul Pordoy és Kerekygház (Kerekegyház) is.
Már a Székelyföld czimű munkám V. kötetében (Aranyosszék ismertetése) kimondottam azon nézetemet, hogy a sepsii székelyeknek hősiességükért adományozott terület nem szoritkozott az Aranyos és Maros közti szögletföldre, hanem egy helyen átcsapott az Aranyos balpartjára, sőt most is átcsap a mennyiben Mészkő ma is az Aranyos balpartján fekszik s Szent-Mihályfalva, Sinfalva és Várfalva határai most is túl hatolnak az Aranyoson, annak balpartjára.
Ezen Aranyos balparti területen feküdt Pordoy (Párdé) és Kerekegyház is. Ez nemcsak hagyomány, hanem oklevéli bizonyitékok alapján is állitható.
V. László király 1279. jul. 11-én adománylevelet adott ki, melyben előszámlálja Mikud bán nagy hadi-érdemeit, melyeket atyja, István király hadakozásainál szerzett, miért annak Doboka várhoz tartozó Dobokavárfalvát és Lusádot s más e várhoz tartozó birtokokat adományozott – továbbá két birtokot Igruchtelukot és Kerekygházt Torda vármegyében, az Aranyos mellett, melyek Kis György (Georg. Parvi) Torda vár jobbágyának* kihaltával szálltak a koronára. Ezen birtokoknak atyja általi adományozását elismerte és helybenhagyta már csak azon 5 nagy csatában szerzett érdemeikért is, hogy Mikud bán és testvére Imre mester megsebesülve, magukat oly igen kitüntették, azért nekik adta a nevezett két falut minden tartozandóságaival, s az azt valaha visszavonni akarókra névszerint előszámlált több szentnek átkát hagyta.*
Az, hogy e két falu Torda várához tartozott, illetőleg e vár egyik katonája által biratott, sejteti, hogy azok Torda közelében feküdtek, de ezt kétségtelenné teszi, Mikud bán 1288-diki ajándék-levele, melylyel a szent földi harczra tett fogadalom alóli felmentésért a fejérvári székesegyháznak adományozta a Torda melletti Szent Miklóst, melynek ez oklevélben való körülhatárolásnál előfordul e kitétel: Határa délre az Aranyos folyó, nyugatra az én Kerekegház nevü birtokom stb.*
Ez oklevél útmutatása szerint tehát határozottan oda esik e két falu Tordától nyugatra, a hol én annak fekvőhelyét »A Székelyföld« czímű munkám V. kötete 159-ik lapján megjelöltem, a Szent Léleknek nevezett helyen, hol még azon kerek idomú egyház helyét is feltaláltam, melyről e falu neve eredhetett.
Ugyanott leirtam és megjelöltem a Párde patak felső völgy fejében Pardé falu fekvőhelyét, falnyomaival, pincze-helyeivel és fennebb Atelteluk fekvőhelyét, közel a Torda hasadékhoz,* valamint Igruchteluk kápolnájának akkor még látható romjait. S habár e faluk Aranyosszék területéhez voltak beosztva,* de feldulatásuk után lakosaik Tordába huzódván, határaik, vagy legalább azoknak egy része Torda határához szakadt, Aranyosszék hosszas pert is folytatott Ó-Torda ellen Párdé területeért s a mely pernek egy Szent Mihályfalván 1639-ben kötött egyezség vetett véget, a midőn Torda város és Aranyosszék közt, a kijárt és megállapitott határvonalt határjelekkel különitették el.* Ekkor Párdé, a hajdan is Torda vára egy katonája által, tehát tordai ember által birt Igruchteluk és Kerekegyház és a hasadék közelében feküdt Atulteluk területeinek egy része visszaszállt Aranyosszékre; de azért Tordához is jókora darab szakadt.
Mig Torda jobboldali határrészének kiegészitő részét alkotja, a III. Endre király által 1291-ben Tordának adományozott Nagy-Királyerdeje, mely elkülönitett területét képezi a városnak, s az Aranyos völgyének Várfalánál levő torkolatától kezdődve, az Aranyos balpartján levő erdőségeket foglalja magában, egészen az Örvénykőig, hátul a berkesi határszélig, s most mindössze 853 holdat, 700 ölet tesz.
A Nagy-Királyerdeje – mint már neve is jelöli – hajdan valóban megérdemelte a »Nagy« előnevet, mert az a 3000 holdat is túlhaladta, északi határa a Torda-hasadék, keleti határa a Hesdád pataka le Sínfalváig, déli határa az Aranyos volt az Örvénykőig, tehát beleesett a tordai hasadék, az annak jobb oldalán levő Monasteria és a Torda-hasadéktól egészen Berkesig nyuló hegylánczolat, a melyet akkor mind Nagy-Királyerdejének neveztek és tnlajdonképen a tordai hasadék sziklabércze neveztetett akkor Nagy-Királyerdejének, mert az a mostani Muntye és Monasteria elnevezés mind ujabb keletű s a mult század végénél hátrább nem vihető.
Azért most is rendén lenne, ha az ujabb keletű oláh nevek mellőzésével visszaadnák régi classicus nevét e valóban királyi bércznek.
Hogy régen a Király-erdeje felnyult a hasadékig, sőt azt is magába foglalta, több, Torda város birtokában levő régi földabrosz mellett leginkább az bizonyitja, hogy a Torda-hasadék a legrégibb időktől fogva le a II. Rákóczy Ferencz szabadságharczáig, Torda város birtokában volt, harcz idején ő fegyverezte, erősittette barlang-erődeit, látta el őrséggel, lőkészlettel s vész idején a tordai nép mindig igénybe vette annak védelmét; már pedig azt csak úgy tehette meg, hogy az birtokához is tartozott, mert ha nem Torda területe lett volna, bizonyosan, a tordaiakkal legtöbb esetben ellenkező aranyosszékiek nem engedték volna meg annak ily feltétlen és kizárólagos használatát.
Igen, e sziklaszoros a Nagy-Királyerdejével együtt Torda város birtokába ment át, s akkor összefüggésben is volt Torda városának egészen a Tordai hasadékig felnyult nyugati határrészével; de Aranyosszék, mely a Párde egy részének átengedésére kényszerité Tordát, ez oldalról is foglalóképen lépett fel, s a legközelebbi két szomszéd falu Mészkő és Sínfalva, a háborus idők zavarait s a feldulva volt Torda város árvaságát felhasználva, egy-egy darabkát kikeritettek a Nagy-Királyerdejéből, azt követte utóbb Várfalva, sőt maga Aranyosszék hatósága is, mely épen a Monasteriát foglalta el, s azt, mint a szék elkülönitett területét birta. Ily módon aztán a Nagy-Királyerdeje »Kis-Királyerdejévé« vált, mert Aranyosszék több mint két harmadát, és pedig azt a részt, a melybe a tordai hasadék esik s hol a Monasteria feküdt, elbitorolta Torda városától s azt a Királyerdeje leghátulsó részére szoritotta vissza.
Torda városa eleget perlekedett, panaszkodott, sőt az önvédelmet is megkisérlé, az aranyosszékiek csordáit több alkalommal (igy 1670-ben is) erőhatalommal behajtván a bitorolt területről, a miből aztán még nagyobb perpatvar, visszatorlás, sőt gyakori vérontás is következett. Elvégre is a tordaiak elunták – úgy látszik – a szomszédokkal való örökös hadi lábon való élést, a pernél is, úgy látszik, a mérleg Aranyosszék előnyére billent, s ekként – úgy sejtem – a II. Rákóczy Ferencz szabadságharczait követett gyászos korszakban* véglegesen kizavarták Tordát, a Nagy-Királyerdeje legszebb és nagyobb részéből. Ily módon szakadt meg az összefüggés a Nagy-Királyerdeje és Torda határa közt, s lett a Király-erdejének most birt része Torda elkülönitett területévé.
Az eddigi fejezetekben előadtam mindazt, a mit a római kor előtti Daciáról, a római foglalás után itten keletkezett Potaissáról és a magyar honfoglaláskor már megalapultnak látszó első magyar Tordáról, annak ős várairol, valamint a mongoldúlás után feléledt második Tordáról, az abba beolvadt községekről, régi oklevelek és helyszini szemle alapján kipuhatolhattam. Ezek biztos kiindulási pontot és tájékozást nyujtanak a további vizsgálódásra és kutatásokra, s okszerű bevezetésül szolgálnak Torda város viszontagságos multját feltáró történelmének felderitéséhez.
A munka nehezebb részén már túl vagyok, mert épen a legtávolabbi kor eseményeinek megvilágitása és felderitése járt óriási nehézségekkel, oly távol korral levén dolgunk, a melynek homályába a történelem szövétneke csak gyér sugarakat lövel, melyek a kétely homályát csak itt-ott oszlatják szét; de fénylő világosságot árasztani nem tudnak s több pontot sötétségben hagynak. Most már könnyebb lesz feladatom, mert eljutottam azon korszakhoz, a hol már a történelem nagy készletei állanak rendelkezésre, a mely fölött nemcsak a szövétnek gyér sugarai derengnek: hanem a történelem napja árasztja ragyogó fénysugarait, melyek a szellemi láthatárt teljesen megvilágitják. Itt már a történelmi Torda jut előtérbe, itt már a történelem jótékony nemtője jön az, eddig magában tépelődő és tapogatódzó, munkás segitségére és vezetésére. Ily vezetés mellett már ezután könnyebb lesz az előrehatolás a történelem Tordájának gazdag talaján.
Ha az eddig előadottaknak bölcseleti vonatkozásait észleljük, hogy úgy mondjam philosophiáját tanulmányozzuk; meg fogunk arról győződni, hogy ugy a római Potaissa, mint az első két magyar Torda alakulását, gyors fejlődését: előnyös fekvése, természeti gazdagsága s népének jóravalósága szintoly mértékben segité elő, mint az uralkodott imperator (Traján) lángesze és bőkezűsége, s ennek nyomdokain a magyar királyok, utóbb a nemzeti fejedelmek bőkezűsége, figyelmes gondoskodása, kik mindenféle kedvezményekkel, szabadalmakkal, kiváltságokkal, adományokkal látták el e várost, a mely azon időben ez országrésznek valóban lüktető szive volt.
Ez nagy előnye volt Tordának, s nagy tényezője fejlődésének; de e mellett kétségtelenül – kezdetben hátrányára szolgált, lakóinak megoszlottsága, a kezdetben külön-külön hatóság alatt állott két nemzetiségű lakosság széthuzása; azonban ez rövid ideig tartott, e gátat gyorsan szétszedte a testvériség meleg érzete, a mely az idegeneket csakhamar a szeretet melegével, a szabadság varázsával karolta magához, s a vendégekből házitüzhelyt állitó valódi hazafiakat teremte, úgy hogy a különállásnak és külön huzódásnak minden nyoma már a távol XIV. században elenyészett, két kamrával biró egy szive lett az, az azt egészséges vérrel tápláló erőteljes testnek.
De még ezután is némileg fenmaradt a külön felosztás Ó-Torda és Uj-Torda közt, a melyek jó ideig külön hatóság, külön biróság alatt állottak, sőt volt még egy harmadik elkülönitett rész, mit a sóvágók osztálya képezett, a kik szintén külön jogviszonyok, külön kiváltságok és szabadalmak védelme, s jóformán külön hatóság (a kamara-ispán) vezetése alatt állottak. És ez lehatott egészen a 17-ik század utófeléig, mert a teljes egyesülés és a jogegyenlőségben való összeolvadás tulajdonképen csak I. Apafi uralma alatt jött létre.
Most, a midőn Torda város ujabb történelme bevezetéseként annak oklevéltárát (diploma tariumát) szándékozom összeállitani, legczélszerűbben – azt hiszem – ugy járok el, a szabatos sorrendet csak ugy tartom meg, s némi rendszert e munkálatomba csak ugy illeszthetek be: ha a háromféle lakosságnak különböző viszonyaira, jogéletére vonatkozó okleveleket nem zavarom össze, hanem elkülönitve adom az általánosan Tordát érdeklőket, az Uj-Tordára vonatkozókat és végre elválasztva a sóvágokat érdeklőket.
Meg kivánom jegyezni, hogy az én oklevéltáram meglehetősen gazdag, daczára annak, hogy ugy Torda város, mint Torda megye levéltárai, az e várost ért dúlások és tűzvészek alkalmával igen sokat szenvedtek; és a mit a századok viszontagságai, török-labancz dúlások meghagytak, azt 1848–49-ben kétszer hányták ki a betüfélét nem tűrő oláhok s töméntelen régi oklevelet semmisitettek meg s rongyoltak olvashatlanná; de a megmaradt hulladék között is sok érdekes maradt meg, s a megsemmisültek sem tüntek el nyomtalanul, mert egyik derék főbirája, Osztrovics azokból sokat másoltatott le hiteles alakban; de még többet a tudományos búvárlatban csodás tevékenységet kifejtett gr. Kemény József, a kinek most a kolozsvári muzeum levéltárában levő – nagyszerű kézirat-gyüjteményében feltalálhatjuk megbizható másolatait az oláhok vandalismusa által megsemmisitetteknek is, s igy azokat ezek által pótolhatván, a hézagokat kitölthetem.