Nemek

A = Arany, T = Tompa, P = Petőfi

 

1. Saskeselyű. A. P. vagy Keselyű A. T. Horgas orrú, kopasz vagy pelyhes fejű, nappal járó, egészben gyáva ragadozó madár, mely leginkább vagy kizárólagosan döggel él, különösen a nagyobbat szállja meg. Ismeretes, hogy a nagy nyájakat, de a hadseregeket is követi, lesve az azok nyomán található esett állatokat. Valószínű, hogy a költők saskeselyűje a Vultur monachus L., mert nagyobb számban fordul elő, s így inkább szembe is tűnik. A nemet Arany dönti el Keveháza költeményében, hol a madárseregek mozgásával s a csatatérrel van kapcsolatba hozva:

 

Azér' vijjog a keselyű
. . . . . . . . . . . .
Mert holnap ilyenkor, halott,
Százezrivel fog veszni ott.

 

2. Sas. A. T. P. Horgas orrú, tetemes, tollas fejű és nyakú, tollas lábszárú, nappal járó, bátor ragadozó madár, mely csak szükségben szállja meg a dögöt; rendszerint eleven prédát ejt; szép és igen merész röptű madár, mely kerengve oly magasra száll, hogy a szó azon értelmében az ember szeme elől eltűnik.

A sasra vonatkozólag a köz s a költők nincsenek tisztában, mert rendszerint mind sas nekik, ami nem keselyű és nem apróbb sólyomfaj ; pedig a két véglet közé sok közepes termetű ragadozó esik. A biológiai anyag, amelynek alapján reámondhatjuk, hogy Aquila, az eleven préda, a bátorság, a magas röpülés, a fénybíró szem és némiképpen a kőszálakon való tanyázás is. A fenség képe.

3. Sólyom. A. T. P. Hirtelenül-horgas orrú, a horgon innen fogszerűen kimetszett felső kávájú, csupasz lábszárú, hegyes szárnyú, igen merész, nappal járó ragadozó madár, mely a magasban röpülő madárprédát szédítő lökéssel ejti hatalmába; különben közepes nagyságú, de erős testű madár. A fej s a villogó barna szem a bátorságot és merész rablóvágyat már magában is kifejezi. Azt, hogy a költőknél valóban Falco, kevés biológiai anyag támogatja. Arany a madárról mondja, hogy röpte nyilallik, Tompa nyílröptűnek mondja. A nemet mindenesetre Arany dönti el avval, amit minden bizonnyal olvasmányból merített, tudniillik a solymászattal, amelyben solymaink közül a Falco laniarius L., peregrinus L. és kisebbek közül a Hypotriorchis subbuteo L. és talán az Erythropus vespertinus L. – az utóbbi kettő mint nők solyma szerepelhetett.

4. Körmös-sas. T. Magában a név is bizonysága annak, hogy a köz és a költők nincsenek tisztában a sas iránt. Tompa érezte, hogy azok között a körülmények között, ahol madarát alkalmazza, a sas nem eléggé jellemző; de amidőn a „körmöst” is oda tette, mégsem jellemzett, mert minden ragadozó madár az. És mégis biztosan rámondhatjuk, hogy a Tompa madara Circus, nem ugyan a név, hanem a költő leíró szavai alapján. Az ördögszekérről szóló néprege előhangjában szépen és jól festi a nádas életét, s itt ez áll:

 

Míg a tojásivó, körmös sas elveri
Az ülős madarat…
 

Ez nyilván a nádasok fölött mindig fel s alá szálldosó Circus, mely az ülős madarat nemcsak elveri, hanem el is emeli; madárfiút, tojást rabol, még odáig is mehetnénk, hogy Circus aerugirosust mondjunk.

A Circus közepes testű, vékony, csupasz lábszárú, horgas orrú s egészben csöndes röptű, nappal járó ragadozó madár; tollazata némileg bagolyszerű, s különösen feje emlékeztet a baglyokéra, amennyiben bizonyos mértékben arcos, úgy, hogy a két szem látóköre nem oldalt, hanem előre esik, s majdnem teljesen közös. Alighanem ugyanez a madár az is, amelyet Tompa az Alföldi képekben „héjá”-nak nevez, amelynek árnyékát a komondorok űzik, ami magában igen finom megfigyelés, mert tény, hogy a verőfényes időben a magasban szálló madár árnyéka a föld színén iramodik tova, a komondor meg utána.

Az a sas is,  amely Petőfi szerint a gém tetejére szállott, inkább pihenő Circus lehetett.

5. Rigó. A. T. A madár neme iránt sem a köznél, sem a költőknél nem állhat fenn kétség; a rigó alatt mindég Turdust értenek; nem úgy áll azonban a faj ügye, mert legalábbis három faj jöhet tekintetbe, úgymint a húrosrigó, a feketerigó és az éneklőrigó. Valószínű az, hogy a költők rigója alatt leginkább az éneklőrigót – Turdus musicus L. – kell értenünk, melynek leglágyabb a hangja, és azért is, mert a „húros” és a „fekete” közkeletű fajnevek, s ha a költők előtt ezeknek a képe lebegett volna, aligha elkerülik a faj említését.

6. Cinege. P.,  vagy Cinke T. Eziránt sem foroghat fenn kétség, hogy a név alatt Parust kell értenünk; de a faj mindenesetre kétséges. Tompa egy biológiai mozzanatot hoz fel:

 

Jó cinke, mért kopogsz fagyos ablakomon?
 

és ebből némileg a legnagyobb cinegénkre – Parus major L. – lehet következtetést vonni, mert fajrokonai között a legbizalmasabb, s különösen télben, faluhelyen reászáll néha az ablakra is, hogy sarkaiban és repedéseiben a beszorult bogárságot, vagy petéit kiszedegesse.

7. Fajd. A. T. A tyúkfélék közé tartozó e madarat Arany éppen csak felhozza: Buda halála.

 

Gyík, ha rezzen, fajd, ha rebben.
 

De a régi természetrajzi írókon elindulva, a költő sem érthetett mást, mint azok, tudniillik, hogy a madár Tetrao, hogy ennek melyik faja, azt a nyújtott alapon eldönteni nem lehet; annál kevésbé, minthogy Arany éposza a régmúltról szól, a Mátra állatvilága pedig azóta alaposan megváltozott.

8. Kacsa. A., de még Réce A., Vadréce, Vadruca A. T. A kacsa, réce, ruca, vadréce, vadruca generikus jelentése kétségtelen, úgy a köz, mint a költők az Anast értik alatta; hogy a vadonélők között melyiket? azt eldönteni lehetetlen.

9. Búvár. T. A búvárokat a köz és így a népies költő is élesen megkülönbözteti a kacsáktól és rendesen a legföltűnőbb alak, a Podiceps cristatus L. az, amely a búvár nemi név alatt lappang; de Tompa jellemzése „hablakó”, „örvénybe tűnő”, minden búvárra illik, s így csak a nem: Podiceps fogadható el.

10. Viharmadár. T. Vészmadár. P. Ez a madár mind a két költőnél a tengerrel való kapcsolatban fordul elő, s nem szükségképpen olvasmányból, hanem a köztudásból is származik, amelyben a háborgó tenger és vihar- vagy vészmadara él. Fajról szó sem lehet, s mint nem, csak a Procellaria névvel illethető.

11. Sirály. A. T. Ez a madár kétségkívül Larus, mert élő név, melyet a nép mindég sirályra alkalmaz. A Sterna, mely itt tekintetbe jöhetne, a nép ajkán csóré, csória, szerkő, szerkó, csér, halászcsér, halászka és halászmadár. A három költő nem nyújt leíró alapot, hogy akár a nemet, akár a fajt meghatározhatnók; Tompa fehér sirályról szól, mely a tavon jajgat, ami nemcsak a sirályra, hanem bármely fehér Sternára is illik.

12. Halászmadár. P. Ez nemcsak a népies elnevezésnél fogva Sterna, hanem azért is, mert a költő így jellemzi:

 

És a tó közepén gyors halászmadarak
Hosszú szárnyaikkal le s föl szállongtanak.
 

A hosszú – s tegyük hozzá, keskeny – szárny az, mely különösen a Sterna hirundót teszi föltűnővé, amely faj gyakori is; de az is igaz, hogy nem uralkodó, mert leginkább csak párosan, vagy más, seregesebb fajok között elvegyülve jár. Itt tehát a nemnél kell megállapodnunk.

 




Hátra Kezdőlap Előre