A = Arany, T = Tompa, P = Petőfi
1. Saskeselyű. A. P. vagy Keselyű A. T. Horgas orrú, kopasz vagy pelyhes fejű, nappal járó, egészben gyáva ragadozó madár, mely leginkább vagy kizárólagosan döggel él, különösen a nagyobbat szállja meg. Ismeretes, hogy a nagy nyájakat, de a hadseregeket is követi, lesve az azok nyomán található esett állatokat. Valószínű, hogy a költők saskeselyűje a Vultur monachus L., mert nagyobb számban fordul elő, s így inkább szembe is tűnik. A nemet Arany dönti el Keveháza költeményében, hol a madárseregek mozgásával s a csatatérrel van kapcsolatba hozva:
|
2. Sas. A. T. P. Horgas orrú, tetemes, tollas fejű és nyakú, tollas lábszárú, nappal járó, bátor ragadozó madár, mely csak szükségben szállja meg a dögöt; rendszerint eleven prédát ejt; szép és igen merész röptű madár, mely kerengve oly magasra száll, hogy a szó azon értelmében az ember szeme elől eltűnik.
A sasra vonatkozólag a köz s a költők nincsenek tisztában, mert rendszerint mind sas nekik, ami nem keselyű és nem apróbb sólyomfaj ; pedig a két véglet közé sok közepes termetű ragadozó esik. A biológiai anyag, amelynek alapján reámondhatjuk, hogy Aquila, az eleven préda, a bátorság, a magas röpülés, a fénybíró szem és némiképpen a kőszálakon való tanyázás is. A fenség képe.
3. Sólyom. A. T. P. Hirtelenül-horgas orrú, a horgon innen fogszerűen kimetszett felső kávájú, csupasz lábszárú, hegyes szárnyú, igen merész, nappal járó ragadozó madár, mely a magasban röpülő madárprédát szédítő lökéssel ejti hatalmába; különben közepes nagyságú, de erős testű madár. A fej s a villogó barna szem a bátorságot és merész rablóvágyat már magában is kifejezi. Azt, hogy a költőknél valóban Falco, kevés biológiai anyag támogatja. Arany a madárról mondja, hogy röpte nyilallik, Tompa nyílröptűnek mondja. A nemet mindenesetre Arany dönti el avval, amit minden bizonnyal olvasmányból merített, tudniillik a solymászattal, amelyben solymaink közül a Falco laniarius L., peregrinus L. és kisebbek közül a Hypotriorchis subbuteo L. és talán az Erythropus vespertinus L. – az utóbbi kettő mint nők solyma szerepelhetett.
4. Körmös-sas. T. Magában a név is bizonysága annak, hogy a köz és a költők nincsenek tisztában a sas iránt. Tompa érezte, hogy azok között a körülmények között, ahol madarát alkalmazza, a sas nem eléggé jellemző; de amidőn a „körmöst” is oda tette, mégsem jellemzett, mert minden ragadozó madár az. És mégis biztosan rámondhatjuk, hogy a Tompa madara Circus, nem ugyan a név, hanem a költő leíró szavai alapján. Az ördögszekérről szóló néprege előhangjában szépen és jól festi a nádas életét, s itt ez áll:
|
Ez nyilván a nádasok fölött mindig fel s alá szálldosó Circus, mely az ülős madarat nemcsak elveri, hanem el is emeli; madárfiút, tojást rabol, még odáig is mehetnénk, hogy Circus aerugirosust mondjunk.
A Circus közepes testű, vékony, csupasz lábszárú, horgas orrú s egészben csöndes röptű, nappal járó ragadozó madár; tollazata némileg bagolyszerű, s különösen feje emlékeztet a baglyokéra, amennyiben bizonyos mértékben arcos, úgy, hogy a két szem látóköre nem oldalt, hanem előre esik, s majdnem teljesen közös. Alighanem ugyanez a madár az is, amelyet Tompa az Alföldi képekben „héjá”-nak nevez, amelynek árnyékát a komondorok űzik, ami magában igen finom megfigyelés, mert tény, hogy a verőfényes időben a magasban szálló madár árnyéka a föld színén iramodik tova, a komondor meg utána.
Az a sas is, amely Petőfi szerint a gém tetejére szállott, inkább pihenő Circus lehetett.
5. Rigó. A. T. A madár neme iránt sem a köznél, sem a költőknél nem állhat fenn kétség; a rigó alatt mindég Turdust értenek; nem úgy áll azonban a faj ügye, mert legalábbis három faj jöhet tekintetbe, úgymint a húrosrigó, a feketerigó és az éneklőrigó. Valószínű az, hogy a költők rigója alatt leginkább az éneklőrigót – Turdus musicus L. – kell értenünk, melynek leglágyabb a hangja, és azért is, mert a „húros” és a „fekete” közkeletű fajnevek, s ha a költők előtt ezeknek a képe lebegett volna, aligha elkerülik a faj említését.
6. Cinege. P., vagy Cinke T. Eziránt sem foroghat fenn kétség, hogy a név alatt Parust kell értenünk; de a faj mindenesetre kétséges. Tompa egy biológiai mozzanatot hoz fel:
|
és ebből némileg a legnagyobb cinegénkre – Parus major L. – lehet következtetést vonni, mert fajrokonai között a legbizalmasabb, s különösen télben, faluhelyen reászáll néha az ablakra is, hogy sarkaiban és repedéseiben a beszorult bogárságot, vagy petéit kiszedegesse.
7. Fajd. A. T. A tyúkfélék közé tartozó e madarat Arany éppen csak felhozza: Buda halála.
|
De a régi természetrajzi írókon elindulva, a költő sem érthetett mást, mint azok, tudniillik, hogy a madár Tetrao, hogy ennek melyik faja, azt a nyújtott alapon eldönteni nem lehet; annál kevésbé, minthogy Arany éposza a régmúltról szól, a Mátra állatvilága pedig azóta alaposan megváltozott.
8. Kacsa. A., de még Réce A., Vadréce, Vadruca A. T. A kacsa, réce, ruca, vadréce, vadruca generikus jelentése kétségtelen, úgy a köz, mint a költők az Anast értik alatta; hogy a vadonélők között melyiket? azt eldönteni lehetetlen.
9. Búvár. T. A búvárokat a köz és így a népies költő is élesen megkülönbözteti a kacsáktól és rendesen a legföltűnőbb alak, a Podiceps cristatus L. az, amely a búvár nemi név alatt lappang; de Tompa jellemzése „hablakó”, „örvénybe tűnő”, minden búvárra illik, s így csak a nem: Podiceps fogadható el.
10. Viharmadár. T. Vészmadár. P. Ez a madár mind a két költőnél a tengerrel való kapcsolatban fordul elő, s nem szükségképpen olvasmányból, hanem a köztudásból is származik, amelyben a háborgó tenger és vihar- vagy vészmadara él. Fajról szó sem lehet, s mint nem, csak a Procellaria névvel illethető.
11. Sirály. A. T. Ez a madár kétségkívül Larus, mert élő név, melyet a nép mindég sirályra alkalmaz. A Sterna, mely itt tekintetbe jöhetne, a nép ajkán csóré, csória, szerkő, szerkó, csér, halászcsér, halászka és halászmadár. A három költő nem nyújt leíró alapot, hogy akár a nemet, akár a fajt meghatározhatnók; Tompa fehér sirályról szól, mely a tavon jajgat, ami nemcsak a sirályra, hanem bármely fehér Sternára is illik.
12. Halászmadár. P. Ez nemcsak a népies elnevezésnél fogva Sterna, hanem azért is, mert a költő így jellemzi:
|
A hosszú – s tegyük hozzá, keskeny – szárny az, mely különösen a Sterna hirundót teszi föltűnővé, amely faj gyakori is; de az is igaz, hogy nem uralkodó, mert leginkább csak párosan, vagy más, seregesebb fajok között elvegyülve jár. Itt tehát a nemnél kell megállapodnunk.