VIII. Tusnádi szoros.

A szoros kapuja. Az uj ut, a munka hatalma. Alsó-Sólyomkő, az e sziklaormon levő várrom. Likaskő. Az eregetők.

Szép havasi tájakban gazdag hazánknak egyik legszebb, legmeglepőbb pontjához jutottunk, mely bizonynyal mindenkit – még ki Svájcz ünnepelt vidékeit ismeri is – meg fog lepni és elragadni. Ez pedig a Bükszádnál kezdődő tusnádi szoros,*A tusnádi szoros felerészben Bükszád, felerészben Csík-Tusnád határához tartozik, de mivel azt leirásban nem lehet az emberek birtoklási szeszélye szerint szétosztani, azért én itt is a természeti határokat követém s az egész szorost itt együttesen tárgyalom. Ez ugyan Csíkszéknek megröviditésével történik, de Csík ezért kárpótolva lett másutt. ) azon csudás szépségeket feltáró hegyrepedés, mely a havasoktól övezetten elzárt Csíkot Háromszékkel egybeköti, azon csudás özönvizi átmetszet, melyen a vidor, havasias jellegü Olt szilajon gondatlan fiatalként nyargal át Háromszék szép tereire, hol már mint önérzetes fiatal komoly méltósággal folytatja pályáját.

Bükszádon felül negyedórára kezdődik e szoros, hol az addig tágas völgy annyira elszorul, hogy a tombolva rohanó folyamnak alig marad hely. Ekként egy szoros áll elő, melyet mindkét oldalról meredeken emelkedve, 5000 láb magasságig feltornyosodó, fenyvesektől benőtt trachyt bérczek határolnak.

Ezen egyszerre a bükszádi fensik szinvonaláról felmagasuló havasok jobb parti előfokát a gúlaidomu magas Piliske, balparti szegélyzetét a Sz.-Annató-nak óriási mederfalait alkotó Nagy Pálcza és a kopár ormu Nagy-Csomág képezi.

Az egymással szépségben, valamint magasságban versenyző Piliske és Nagy-Csomág alkotják e hegyszoros messzire ellátszó kapujának oszlopait, melynek ivhajlatát a tetejökön felakadó felhők képezik. De irányozzuk lépteinket az annyi szépséget rejtegető szorosba.

A Sepsi-székből Csíkba vezető országút Bükszádot elhagyva, régen az Olt partján vonult fel, azonban mivel ott sok hidat kellett tartani, melyeket a gyakran rakonczátlankodó folyam sokszor elsodort s főként, mert az a magasabban fekvő tusnádi fürdőt mellőzte, 1852-ben uj ut vágatott, mely a balpart magaslatán a kiszökellő hegygerinczeket körülkanyarogva, igen nagy mértani ügyességgel van vezetve. Ezen roppant munkaerőt feltételező egy mérfdnél hosszabb utvonal ily hullámzatos talajon haladva, roppant töltéseket, hegymetszéseket tett szükségessé, s még is 5 nap alatt készen volt, mert a parancsolni tudó Bach-rendszer alatt kirendeltek 20–30,000 embert, igy aztán néhány nap alatt készen volt a cyclopsi munka, tanuskodván arról, hogy a combinált emberi erő mily csudaszerü dolgokat tud kivinni, mutatva a jól felhasznált emberi hatalomnak mindhatóságát.

A szoros tulajdonképeni kezdeténél szeszélyes alaku sziklaszál – mint büszke gúla – emelkedik ki a völgyből, ezen messze ellátszó, s a tusnádi szorosnak diszes előékitményeül szolgáló fantasztikus sziklatömeg, az ugynevezett Alsó Sólyomkő.

A ki ezen czukorsüveg-alaku önállólag fellövellő csompót megpillantja, azt fogja kétségtelenül hinni, hogy az fennrepkedő sólymoknak, magasra törő keselyüknek megközelithetlen tanyája, s az ember ott mégis védlakot épitett magának, mert a mint egy pásztor mondá, annak tetőcsúcsán hajdan vár büszkélkedett, melyet a tündérkirály számára óriások épitettek. Mutatott is viharos tetején valami bástyaszerü sötét tömeget, melyet én kétkedőleg szeszélyes sziklaalkzatnak tarték, mert hihetlennek tetszett, hogy a minden oldalról függőleges sziklaszál ember által megmászható legyen, mivel pedig mindenről személyesen szereték meggyőződni, hogy kételyeimet elenyésztessem, oda intéztem lépteimet.

Az Olton – mely itt a legurult szikladarabokkal telt mederben zajongva rohan – kőről kőre ugrálva szálltunk át a vezetőül csatlakozott pásztorral, azután a jobbparti magaslatra kapaszkodva, előttünk állott a szeszélyes sziklaszál, azaz, hogy én azt hivém, hogy már aljában vagy, miért lát- és tudvágytól gyorsitott léptekkel sieték feléje, midőn egy, azt minden oldalról körülkanyargó mély árokhoz értem, melynek fáktól s buja tenyészetü kúszó növényzettől ellepett fenekén a Nagy-Sólyomkő patak zuhatagokban lerohanó hullámai zajlottak. Oly függőleges e mart oldala, hogy áthatolni emberileg lehetetlennek látszott, s még is ez a követendő ut, mert túloldalról a Kis-Sólyom pataknak éppen oly mély medre, elől (keletről) pedig az Olt zajongja körül. Mit volt tehát tenni, mint megkisérteni a veszélyes leereszkedést, mihez annál sietőbben fogtam, mert hátulról fétuczat dühös juhászkutya rohant meg abbeli haragjában, hogy az ő uralmuknak határait át mertem lépni. Hajlékony sudarakat huzva le, azok segélyével ereszkedtem le a pataknak nappal is sötét, napsugarak által soha nem érintett medrébe, túl pedig sziklaélekbe kapaszkodva másztunk ki, mint valami földből kibuvó nyugtalan szellemek; hanem most ugyancsak a Sólyomkő lábainál voltunk, melynek függőleges meredek oldalán nem kis nehézséggel küzdém fel magamat. Mily nagy volt kellemes meglepetésem, midőn a tetőlapon régi várnak találtam még most is igen jelentékeny rommaradványait*Mihez én annyi bajjal juték, annak leirását egész kényelemmel kiszedte kéziratomból Kővári László ur. ).

A Sólyomkő déli orma (vagy 50 lábnyira) csaknem hegyesen mint diszgúla tornyosul fel, melynek alig 90 négyszög láb kiterjedésü tetőlapján kőfal porladéka látszik, mutatva, hogy itt hajdan torony-erőd vagy magas zömtorony állott.

E sziklaélről a letekintés szédelgős és visszadöbbentő, de a kilátás fölséges. Végig lehet innen látni a gyönyörü havasok közé bemetszett nagyszerü szorost, valamint az azt ezüst szalagkint átfutó Oltot el lehet követni egész Mikó-Ujfaluig. Szebb és megragadóbb képet ennél alig lehet képzelni. Hisz e tájcsoportba minden a maga helyén van, minden nagyszerü műizléssel van összeillesztve; ott van fenn a fenyvesek sötétjébe rejtett tusnádi fürdő magas, égig meredő havasok aljában, és ott vele szemben a Felső Sólyomkő, mely szeszélyes, lovagvár romjait utánzó sziklahalmazával meglepően szép ellenpárját (pendant) alkotja a lábaink alatt lévő Alsó Sólyomkőnek, melyet az Oltnak alatta elörvényző hullámai ölelnek körül tünde szigetként, s mely már e kilátásért is megérdemli, hogy minden erre járó felkeresse.

A sziklacsúcsra, – hol hajdan a portának adóba küldött sólymokat tenyészték*Kállay „A Ns. Székely nemz. ered.” 200. lap.), s melynek megközelithetlen oldalán most is sólymok tanyáznak és keltenek – egy nagy keresztfát helyeztetett Haynald püspök ittjártának emlékére gr. Mikes Benedek. A keresztyénség e jelvénye ott, hol a pogánynak nevezett töröknek vadászsólymai neveltettek, – ez aztán a végletek összetalálkozása.

De a szép kilátás ne feledtesse velünk Sólyomkő várának romjait. A mult e titkos műemléktöredékeit senki még fel sem emlitette, miért azt észlelni és ismertetni nem látom feleslegesnek. Az idő annyi létezőt semmisitett már meg; nagy multunk emlékei rendre omladoznak s nyomtalanul tünnek el a föld kebléről, azért a mi kevés fennmaradt, azt mentsük meg a teljes megsemmisüléstől.

A Sólyomkő tetőcsúcsához egy északkeletre lejtősülő fennlap van csatolva. Ezen volt elhelyezve Sólyomkő vára. A fennlap nyugati élén egy a mélység felé kihajló sziklagerincz vonul fel a tetőcsúcshoz. E gerinczre volt elhelyezve a tetőn feküdt toronyerőddel látszólagos összefüggésben állott várfal nyugati oldala, melynek alsó része még most is 7–8 láb magasságban áll fenn. A válogatott lapos kövekből forró mészszel épült fal öl széles és oly szilárd, hogy annyi századok viharcsapkodásai után is bonthatlanul daczol. Ezt azonban csak alsó részéről mondhatjuk, mert felsőbb része már összeomolva lezuhant a mélységbe, csakis sziklával összenőttnek tetsző alapja van meg az emlitém sziklagerinczen. Ez mutatja annak irányát, s meg engedi méretni ezen oldalfal eredeti hosszuságát, mi 125 lépés. Az ezzel egyenes szögletbe összeütköző északi várfal 38 lépés hosszu, s a fennlap meredek oldalán leereszkedve, ismét egyenes szögbe ütközik össze a szintén meredek hegygerinczre fektetett keletoldali fallal, mely párhuzamosan fut a jóval fennebb levő nyugatoldali fallal, és egészen a tetőcsúcs falmeredek oldaláig nyulik, mely a déli oldalfalat teljesen feleslegessé tette. E fal most egészen elporlott annyira, hogy csak itt-ott látszik alapja.

Eszerint a vár alakja hosszukás négyszög volt, 125 lépés hosszal, 38 lépés szélességgel, miből kitünik, hogy az tekintélyes nagyságu s fekvésénél fogva csaknem megközelithetlen véderőd volt; büszke sasfészek, hová?még a jóbarát is csak bajjal tudta magát felküzdeni; az ellennek pedig oda behatoli teljes lehetetlenség volt.

Hogy e vár, e cyclopsi erőfeszitést feltételező épitkezés melyik kor, melyik nép teremtménye, arra semmi adatunk nincsen*Bár Nagy Iván a Mikó-család leszármaztatásában (Magyarorsz. csal. 7. k. 480. l.) azt mondja, hogy a Mikó-család törzse, az 1182-ben Sebusi Akadás Zsombor, Gerebencs és Sólyomkő ura volt, mi azt sejtetné, hogy e várat ez az Akadás épitette a 12. században.). Csak bámulhatjuk azon merész ember eszméjét, ki egy ily megközelithetlen sziklacsúcsra lakot gondola ki magának; csak csudálhatjuk azon embererőt túlszárnyaló hatalmat, mely ez eszmét, e merész tervet létesité, azért csuda-e, ha a nép egy ily merész, megfoghatatlan művet emberfeletti lények, óriások által épitteti mesés várául a bűbájos tündérek királyának. Hisz az emberi tudat ugy sem tudja fellebbenteni az azt fedő titok leplét, mert a történelem muzsája némán, zárt könyvvel ül ezen elhagyatott és feledett romoknak omladványain. E titokszerüség talán még fokozza az érdekeltséget, melylyel a mult emlékeinek tisztelője e műtöredékek iránt viseltetik, annak minden köve egy talány, melyet felfejteni ok nélkül töprenkedik tudvágyó lelke. De ha semmi biztost nem adhatok is e várról, annak lételét constatáltam, s fáradozásomért már igy is gazdagon kárpótolva tértem vissza az elhagyott utra, s onnan nem egyszer pillanték vissza e gyönyörü, a szorost előtolt őrszemként uralgó trachyt sziklagúlára, elgondolva, hogy mennyivel szebb és festőibb lehetett az akkor, midőn büszke ormát messze ellátszó vár koszoruzta. Hanem ily elhagyatottságában is elég festői a Sólyomkő arra, hogy képét idecsatoljam, még pedig oly képben, melynek előterében egyike áll azon kezdetleges fürészmalmoknak, melyeken a székely ritka ügyességgel metszi deszkáit.

Alsó-Sólyomkő déloldali látképe. (Rajz. Greguss János.)

A fürdő felé haladva, szebbnél szebb tájak, meglepőbbnél meglepőbb képek bontakoztak ki a fenyvesek magányából; az utas egyik meglepetésből a másikba esik, s látérzéke alig elégséges mindent felfogni, átvizsgálni. A Sólyomkőn felül néhány száz lépésre a régi és uj ut elágazásánál egy balparti hegygerincz csaknem a völgynek túlfeléig szökell elő, az utas kiváncsian keresi a helyet, hol tört ezen magas trachyt gátlaton utat magának az Olt, midőn tovább haladva, az ut csakhamar következő kanyarodásától bámulattal látja, miszerint a folyam az emlitett hegygerincz szirtfoka alatt ásott magának medret, s a felette függő sziklahid alatt félelmesen örvényelve, haragos morajjal simulnak át hullámai.

Ezen sziklahidat Likaskőnek nevezik, mivel távolról tekintve, az valójában lyukasnak tetszik, mert szélső része meder fenekén látszik nyugodni. Hogy én e bámulatos természeti jelenetet közelebbről is megvizsgálandó, leszálltam a völgybe, azt előre is feltételezi az, ki eddig utamon követve, meggyőződhetett, hogy mindent, mi figyelmet érdemel, lelkiismeretesen szoktam vizsgálódásom tárgyává tenni, s már egyszer ott levén, daczára azon néphitnek, hogy a Likaskő sziklaüregében óriás kigyó lakik, mely az arra közelgőt felfalja, én mégis beusztam a szikla sötét földalatti menetébe, ekként aztán meggyőződhettem, hogy a sziklahid a talajt sehol sem éri, hanem önerejénél fogva függ a légbe, valamint láthattam e sajátos sziklaürnek megrenditően nagyszerü belsejét.

A folyam itt nagy mélysége mellett folytonosan örvényezve, félelmesen zajong s folytonosan nyalja az utját állni akart szikla tömegét; ekként ezredévek türelmével oly szabályszerü medenczét ásott ottan magának, mely felett szép zöld indák s élénk szinü vizi növényzettel kibéllelt ivhajlatot képez a sziklahid megdöbbentően nagyszerü fölepe (plafond).

A legszebb piscina ez, melyet a természet csudás szeszélye, az elemek bámulatos hatalmával kezet fogva alkothata, s ha a viz felszinén úszó letekint a sziklamedenczének átlátszó kristálytiszta vizébe, ott a vidoran uszkáló halaknak ezreit látja, melyek itt a képzelt óriás kigyónak védpaizsa alatt, valamint a hely nehézsége által is védve vannak az ember kapzsisága ellen; s bár szép és nagyszerü a sziklamedencze, de gyakorlatlan úszónak nem tanácslom annak ily részletes átvizsgálását, mert a kanyargó örvények könnyen besodorhatnák, vagy a szikla oldalához sujthaták. Im mellékelem a sziklahid képét, melyet a balpartra talán azért helyeze a természet rendező keze, hogy a túlparti Sólyomkő szépségeért ennek is némi kárpótlást s kiegyenlitést nyujtson.

A Likaskő a tusnádi szorosban. (Rajz. Keleti Gusztáv.)

A tusnádi szoros e ponton fölül mind festőibb és havasiasabb alakot ölt; lenn a békés völgyből fürészmalmoknak hegyeket viszhangoztató zaja, legelésző nyájak fület gyönyörködtető kolompzenéje hangzik fel, mig fenn a sziklaélre kiült pásztor tilinkójának panaszos dallamait kapja el a szélnek üditő lebbenése; és e vonzó, elandalitó csendélettel szemben a láthatárt szűk korlátok közé szoritó roppant havasok, melyeknek tetejét fellegekbe vesző sziklaormok koszoruzzák; meredek, megközelithetlennek tetsző oldalait élénk szinü nyirerdő közül kilövellő sötét fenyvesek tarkázzák, mély erezeteiből kristály patakocskák zuhatagokban csörtetnek, rohannak édes anyjoknak, az Oltnak keblére. Itt-ott eregetők fehérlő, kicsiszolt vonala kigyózik le ezüst szegélyként a hegyoldalok zöld szőnyeges lejtőin. Eregető, de hát mi az? kérdheti a székely szójárást nem értő idegen, miért annak magyarázatával tartozunk. Az eregetők oly száraz csatornák, melyeken a szekérrel, de még gyalog is bajosan megközelithető hegytetőkön termő büszke fenyőtörzseket leeresztik a völgybe. Ezen műtétnek nézése igen sajátságos, s nem érdek nélküli látvány. A favágóknak egy csoportja felmegy a bércztetőkre, ott a százados fenyőket levágva, mérték szerint feldarabolva meghántják; midőn jó adag ily készletet egy helyre egybehordanak, azt az emlitém eregetőkön bérczeket viszhangoztató „fuss onnan! vigyázz!” kiáltásokkal (hogy ha valaki alól lenne, takarodjék) egymásután utnak bocsátják; azok aztán iszonyu sebességgel és robajjal, száz öles szökéseket téve, egymást üzve, egymásba ütődve rohannak lefelé, oly csattogás és félelmes zajjal, mintha a bérczek rázkódnának össze, mintha a sziklák készülnének egymás ellen tusára, mig végre az esésnek növekedő gyorsaságával leérve s ott megütközve, átvetődnek a völgynek ellentétes oldalára, hol még jó ideig mint szédültek forognak.

Mind leeregetve a készletet, az erdőt ekként adóztató munkások leszállnak a völgybe, a tönköket a fürészekhez összevontatják, hol doczkának (deszka) felszeldelve, a székely messze vidékre elszállitja nyikorgó szekerén, hogy árával gabonát szerezzen otthon munka mellett is nyomorgó családjának, de fájdalom, a fenyőkészlet mindinkább fogy; hol a fenyvesek a fejsze csapása alatt lehullanak, ott többé nem fenyő, hanem csak apró nyirerdő nő, s midőn lassankint igy kivesznek a fenyvesek, akkor a csíki székely ezen csaknem egyedüli jövedelemforrása is kiapad, a nép kifogy keresetmódjából, s ha gyáripar nem pótolja e hiányt, akkor a nagy népességü, de csak kevés gabonát termő Csík nagy nyomornak néz elébe. Oh de ne tüzzük ide a jövőnek sötét képét, ne zárjuk el mindig szép reményekkel kecsegtető szebb jövőnek lehetőségét; munkámnak czélja nem az, hogy leverőleg, hanem hogy emelőleg hasson, s vigaszul felhozom itt azt, hogy közelg a kor, midőn e sokat szenvedett haza jelen szomoru helyzetéből kiküzdendi magát, midőn szomoru elszigeteltsége s az erdő melletti gyengesége eltünend; már is önérzetre ébredett nemzetünk nagy erőfeszitéssel siet előre, hogy a multnak mulasztásait helyrepótolja, s bizonynyal Csíkban, a par excellence gyáriparra hivatott vidéken, fel fog virágozni az ipar, és azáltal fokozódni a kereskedelmi mozgalom, mely a munkára kész, erős és ügyes kezeknek foglalkozást fog nyujtani, mely ezen szorgalmas, jóravaló népet meg fogja védni a nyomortól és elpusztulástól, sőt Svájcz kopár hegyvidéki népének példájára, fel fog emelkedni és felgazdagodni. Addig pedig a fával kiméletesen kell bánni kedves atyafiak, hogy a jövőnek kamatozó tőkéje ne legyen idő előtt elfecsérelve.

Most pedig e jó tanács után folytassuk utunkat az oly vonzóan szép tusnádi fürdő felé, mely az utnak egy kanyarulatától meglepően tünik fel.