XXV. Kovásznától Zágonig.

Kőrös. Szitagyártás. Vaskő. Kőrösi Csoma Sándor emléke. Papolcz, néveredete. Példabeszéd. Zágon néveredete. Lakosai. Népiskolája, annak czélszerü berendezése, iskolai magtár. Tatárszeg. Bod mezeje. Zágoni régi családok. Mikes Pál és Mikes Kelemen.

Kovásznán alól egy csinos völgykebelben fekszik Kőrös, melynek lakói nem lenézendő iparosok, mert e faluban készülnek a nemcsak Háromszéken, hanem a Királyhágón inneni részben is ismeretes, legjobb, legfinomabb és legkeresettebb sziták, melyekkel lakói országszerte kereskedést üznek, s e mellett nagy mennyiségben gyártják a szita-, rosta-kérgeket, nyügöt (lólábra való szőrbékót) és pórázt (bocskor kötőt).

Volt Kőrösnek egy nevezetes régi harangja, mely elhasadván, ujra öntetett.

Még megjegyezhetem Kőrösről, hogy az tiszta székely falu, hol birtokos és jobbágy soha sem volt, s egyedüli határszéli faluk köül, hová oláh nem települt. Kőrös hegyeiben s főként Szurduk nevü hely igen sok és jó minőségü vaskő van. Hogy itt vasbányászat volt régen, mutatja a talajt boritó nagymennyiségü vassalak és egy ottan a földben talált hámori üllő; most használatlan hever e nagybecsü természeti adomány. Nevét Köröncs nevü székely őstől (Upolet rabonbán fiától) nyerte. Kőrös az 1567-ik évi regestrumban Koeoreosnek van 14 kapuval bejegyezve.

Ha bár az igénytelen falu a felemlitetteken kivül más nevezetességet nem mutat fel, azért a hazafias érdemeket méltányolni tudó utas mégis tisztelettől áthatott kebellel fog e helyhez közeliteni, mert itt született Kőrösi Csoma Sándor*És nem Egerpatakon, mint b. Eötvös József az Akademia évkönyvében közlött emlékbeszédében mondja. Ezt kétségtelenül bizonyitja a kőrösi matricula, hol születési éve és napja 1784. apr. 4-ére be van jegyezve: apja gyalog káplár volt. A ház, hol a nagy férfi született, elégett, de öreg emberek biztos tudomása szerintott állott, hol ma a 143. szám alatti élet (lakház, bennvaló) van. ). Csoma Sándor nagy jellem volt, mely egész erkölcsi fönségben tünik fel a komolyvizsgáló előtt. Ő egész életétegy nagy eszmének, egy csak sejtett, ösztönszerüleg érzett felfedezési vágynak szentelé, ő az akarat hatalmával éppen oly nagy mérvben birt, mint a világszerte ismeretes Columbus, neki nem sikerült ugyan felfedeznie, minek egy egész élet szenvedéseit, fáradalmait és tanulmányait hozta áldozatul, ő nem találhatá fel a magyaroknak titokteljes ős hazáját; India meleg éghajlata, a kiállott nélkülözések, a kitartó, erőfeszitett munkásság elfonnyaszták drága életét, mielőtt a Himmalaya – egy egész ismeretlen világot rejtő, mívelt észlelő ember által soha nem tapodott – lánczolatain áthatolhatott volna, de azértezen cska a halál kényszerüségének engedő, egy nagy czél felé ernyedetlenül, akadályt nem ismerve előtörő magas röptü lelket bámulnunk kell. Ő, ki szegény volt, önerején, senkitől nem ismerve, senki által nem segélyezve, nem buzditva, feláldozva itthoni életkényelmet biztositó állását, neki indult egy az egész nemzet által századok óta hőn ohajtott, de nem létesithetett felfedezési utnak; nem vezette őt rang, kitüntetés, gazdagság utáni vágy; nem voltak neki fejedelmektől nyert hajói, segédcsapatai, mint Colubusnak, vagy Cook-nak, – ő az akarat hatalmán kivül semmi más eszközzel nem birt, emberi lehetőséget fölülmuló kitartással, nélkülözéssel és határtalan fáradalommal elhatolt Indiába, s ott az igénytelen ember, idegen hazában idegen tudósok tiszteletét, felkarolását és kitüntetésétvivta ki; évtizedeken át tanult, fáradott, éhezett, büszkén visszautasitva minden ajánlott segélyt, s midőn már ismerni hitte a nyelveket, melyekkel czéljafelé hatolhata, elhagyta Calcuttát; de alig haladott től a polgárosult világ körén, fájdalmasan látta át, hogy eddig szerzett nyelvismeretei nem elégségesek czéljára s Lassában megállapodva, rizskásán tengődve, szanszkrit s más himmalayántúli (transhimmalayai) nyelvek tanulásához kezdett, mignem a nagy lélek által lakott gyenge test megtörvén, elhalt, midőn megközelité a czélt, melynek egész életét szentelé, midőn a siker reménye biztosan mosolygott feléje. Elszállt a nagy lélek, s idegen földön porlanak a haza nagy halottjának tetemei. Nekünk nem maradt fenn egyéb, mint neve s tisztelt emléke, mely ez igénytelen falut a nemzet Bethlehemévé alakitja át. Hol domborul sirja, nem tudjuk; tiszteljük tehát a helyet, hol bölcsőjét ringaták.

Csoma élete ismeretes részint Hegedüs Sámuel, Kőrösi egykori tanárának necrologjából, részint b. Eötvös Józsefnek az elhunyt emlékére az Akademia gyülésén 1843. oct. 8-án tartott emlékbeszédéből. Azonban én itt mégis czélszerünek és szükségesnek hiszem e nemes életnek egy kivonati leirásátadni azért, hogy minden hazafinak tudomására jusson, de azért is, hogy némely ott fel nem emlitett adatokkal azt kiegészitsem.

Kőrösi Csoma Sándor Kőrösön 1784-ben apr. 4-én született, jómódu katonaszülőktől. Tanulmányait a kőrösi falusi iskolában kezdette s Nagy-Enyeden ritka szorgalommal folytatta, s már mint tanulónak a történelem tanulmányozása által szerzett ismeretei alapján megerősödött lelkében azon elhatárzás, hogy nemzetünk ős hazájának felfedezésére elinduljon. Azért midőn 1816-ban a collegiumot végezte, a göttingai egyetemre ment a keleti nyelvek tanulmányozása végett. 1818-ban visszatévén, szigethi tanárnak választatott, de ő kedvencz eszméjének, nagyszerü tervének kiviteleért visszautasitotta a felajánlott tanári állomást. 1819-ben gyalog ment el Zágrábba a szláv nyelv tanulása végett, honnan visszatérve, 1820-ban barátai, tanárai lebeszélésével. visszaijesztésével s a roppant ut fáradalmaival, nehézségeivel mitsem törődve, szegényen, minden podgyász nélkül egy szép tavaszi reggelen sétabottal kezében, mintha csak rövid sétára menne, elindult roppant utjára. 1821-ben már Teheránból ir az enyedi tanároknak, erre gyüjtés utján segélypénzt küldenek, de mire az hozzá jutott volna, már Tibethben van. Onnan Kis-Bukhárába ment, hogy a Gobi-pusztára hatoljon, azonban a khinai elzárkózottság ezt nem engedte létesiteni. 10 évig mulat Tibethben, mely alatt a tibethi nyelvet tanulmányozza, tibethi szótárt, nyelvtant ir. „10 évi tudományos martyrság – mint Eötvös jellemzőleg mondja – melynek nagy részét a Kamán és Zsimkáz buddha kolostornak egy kis hideg szobájában a legnagyobb nélkülözések közt töltve, 40,000 tibethi szót ir össze”. Mely idő alatt két sikertelen kisérletet teszen Bukharába hatolni, mig végre az Indiába való menetelre határozza el magát, azon oldalról kisérlendő meg a behatolást. 1829-ben szabad Tatárországon át megindul a hires angol utazó Moorcraffttal, de a kóbor tatárok által megtámadtatván, Moorcrafft 16-od magával legyilkoltatik. Kőrösi egy más utassal csuda által megmenekül, mig végre sok viszontagság közt Calcuttába ért, hol az angol tudóstársaság melegen fogadja, tibethi szótárát és nyelvtanát kinyomatja, s a calcuttai muzeum nagybecsü levéltárának rendezésével bizza meg. Ezt, minden csomagra tartalomjegyzéket irva, fáradságos munkával s ritka szakismerettel rendezte, s midőn őt ezért megjualmazni akarták, ő visszautasitotta, azt mondván: „Hogy mily helytelen lenne jutalmat fogadni el egy oly munkáért, mely neki igen kedves foglalkozás volt, s melynek átnézhetése engdélyeért inkább neki kellene fizetni”.

E tájtt kapta hazulról az országgyülés folyama alatt számára gyüjtött segélypénzt. Ez örömet okozott neki, mert tanujele volt – mint irá annak, hogy róla és vállalatáról a hazában nem feledkeztek meg. S bár a legnagyobb nélkülözések közt élt, ez összeget nem használta fel, hanem Princeps barátja kezébe tette le, hogy majd hazajöttekor ind könyveket és kéziratokat hozzon a hazai tudományos intézetek számára. Princeps ez összeget kamatozásra egy bankba tette le, a bank megbukott, de Princeps az angol-ind társulatnál kieszközölte, hogy Csoma kártéritést nyerjen, s midőn ezt a büszke, önérzetes férfi megtudta, becsületét ezáltal sértve érezvén, megharagudott egyedüli s legjobb barátjára Princepsre, hogy csak később s nagy kérésre bocsátott meg neki.

Csoma, mint az angol tudóstársaság tagja, a legnagyobb tisztelet tárgya volt, mindenki kereste ismeretségét, barátságát, de ő önmagába zárkózva, egyedül nagy tervének élt, idegen az idegenek közt, mert Princeps halála után senki sem tudott barátságába jutni. „Lelke előtt – mint Eötvös mondja – mindig távol hazája állott s azon czél, mely után hosszu vándorlásra kiindult, s melyet elérni életének egy végső reménye volt”.

Meg nem szünő munkásság közt tanulta a szanszkrit nyelvet, átkutatta az arab, tibethi, szanszkrit irodalmat, s az 50 éves férfi fiatalságának egész lelkesedésével indult utnak Lassa felé, mert meggyőződése szernt a Lassától kelet-északra eső Chám tartományban lakó dzugur népben hitte a mi eldődeink ivadékát feltalálni. – 1841-ben mart. 24-én ért Dardschillingbe, Sikkim tartományba, hol Campbell angol ügyvivő szivesen fogadta. Itt a Dalai Lámától továbbutazhatására engedélyt nyerendő, időzött. Itt betegedett meg, a Himalaya alján uralkodó láz megrohanta, s a csak későn elfogadott orvosi segély többé nem mentheté meg. Apr. 11-én 5 órakor reggel meghalt. Elszállt a nagy lélek, melynek minden törekvése egy nagy eszmének volt szentelve, megtörött az élet, megszünt dobogni a sziv, melynek minden dobbanása a hazának volt szentelve, s jellemzően mondja Eötvös: „Hogy ha van, ki honáért többet tett, nincs senki, kinek állhatosságban példáját követni dicsőbb volna”.

De életleirási vázlatunk nagyon hiányos lenne, ha itt Csoma jellemére és fennkölt szellemére nagy világot vető s emlékét ténylegesen fenntartó némely tettét hallgatással mellőzném. A magyarnak azon nemes tulajdonságánál fogva, mely szerintbármi távol dobatva is a hazától, bármily kedvező vagy kedvezőtlen viszonyok között sem feledi el soha a távoli szülőföldet, s honszerelmét, honvágyát soha sem tudja a világpolgárság (cosmopolitismus) közönyébe fojtani. Csoma is távol honától határtalan nélkülözései s fáradalmai között folytonosan honfiui kötelmeire gndolt, s midőn önmagától büszke cynismusában mindent, még a legszükségesebbet is megvonta, mihelyest kevés szükségeit túlhaladó pénzösszeghez jutott, azt ő haza küldötte jótékony czélokra s rokonai, falubeliei felsegélésére. 1836-ban hihetőleg a Princeps eszközölte kártéritésből 140 darab aranyat küldött az enyedi collegiumnak, ugy hogy 40 arany ebből tőkésittetvén, arról ő személyesen hazajöttekor rendelkezend. Ezen kivül küldött 100 db aranyat a k-vásárhelyi katonai növeldének, 100 aranyat testvérének Gábornak, 100 aranyat a kőrösi közönségnek, 200 aranyat a tudóstársaságnak*Hegedüls necrologjából, b Eötvös emlékbeszédéből és Kőrösön helyben gyüjtött adatok nyomn van ezen ismertetésem egybeállitva. ).

Csoma halála előtt is, mint mindig, nélkülözéssel küzdött, azért egy ismerőse, amsterdami Kaiser nevü orvos, felseglélsére aláirás utján segélyt gyüjtött; de Csoma – e büszke, megalázást nem türő ember – azt visszautasitotta; Kaiser Csoma tudta nélkül a gyült összeget betette Csoma neve alatt az angol bankba. Elhalt Csoma, elhalt az orvos is, neje egy J. Pinna nevü ügyvédhez ment férjhez, ki hajlandó lett volna a Csoma neve alatt letett összeget elsajátitani, de neje lelkiismeretet csinált, s nem nyugodott addig, mig férjét hosszas halogatások után végre reá nem vette, hogy a letett összeget Csoma utódainak kiszolgáltassa. A Bach-rendszer alatt hivatalosan kérdés tétetett Kőrösre, hogy vannak-e ottan Csoma Sándornak utódai, s midőn azok létele hivatalosan constatiroztatott, azon értesitést vették, hogy rendelkezzenek az angol bankban levő 11,000 forintot meghaladó, Csoma Sándor neve alatt betett összeg átvétele iránt. A kovásznai járáshivatalhoz a rokonok behivatván, egy ott levő szász hivatalnok S., mivel ők a körülményekkel és viszonyokkal ismeretlenek voltak, rávette a szegény együgyüeket, hogy közbenjárásaért s a pénz megszerzéseért adják neki felét; ők abbeli örömükben, higy ily reménytelenül jutottak örökséghez, nagylelküen ily értelmü felhatalmazást állitottak ki, s néhány hónap mulva eljött a pénz s annak fele 5689 frt Csoma utódai, illetőleg testvére gyermekei között kiosztatott. Ezek hálás elismerésök jeléül egy emlékkövet akartak a kőrösi temetőben emelni Csoma Sándornak, de a kőrösi ref. lelkész, Nagy Pál tanácsára egy örökké fennmaradó emléket emeltek azáltal, hogy a kőrösi iskola számára 100 frt alapitványt tettek oly kikötéssel, hogy az 10 évig kamatozzék, s az ekként felgyült összeg tőkésittetvén, annak kamatja azután egy tanitói állomás fizetésére s kézikönyvek beszerzésére fordittassék. És ekként emeltek Csoma nagy szellemének egy maradandó, örök időkre fennállandó, dicső nevéhez méltó emléket.

De van még egy másik ilynemü emléke is Csomának Háromszéken. Ugyanis a k.-vásárhelyi katonai növelde 1849 után megszüntettetvén, annak a nemzet adakozásaiból gyült tőkéje nagyrészben felosztatott, eldividálódott, más része a fiscus kezére ment. Midőn azonban a szentgyörgyi collegium megalakult, az uralkodó 10,000 forintot rendelt, melybe bele volt számitva a Csoma által a k.-vásárhelyi katonai növeldének adományozott 100 arany is kamatjaival, s e mellett Cseh Jakab szintén a k.-vásárhelyi növeldénél tett alapitványa is. A Cseh-család kikötötte, hogy ezen alapitványon a cslaádból iskolába adandó növendékek neveltessenek, a Csoma alapitványt pedig az iskolai igazgatóság igen bölcsen általánositotta s ugy rendelte, hogy annak kamatja minden évben a legjobb tanulók közt kiosztandó ösztöndijak megszerzésére fordittassék, ez életbe is léptettetett s most az ebből vásárolt ösztöndijként kioszott minden ily könyvre fel van irva, hogy azt jó erkölcseiért és szorglamas tanulásaért Kőrösi Sándor kegyadományából nyerte.

Az enyedi collegiumnak küldött 100 arany (mert a rendelkezésére fennhagyott 40 aranyat testvére, Csoma Gábornak adták ki,) kamatját azóta mindig egy jó tanulónak adják ki. Igy él Csoma Sándor emléke hazájában, igy terjeszt szellemi életet a nemzet között még halála után is, ily emlékeket emelt ő önmagának távol hazájában; s a nemzet elfeledné e nagy halottját? Nem, ki ily nemesen élt, ki életét és minden munkásságát hazájának szentelé, annak emléke szent, annak neve iránt tiszteltttel kell viseltetnie nemzetének, s nem kétlem, hogy eljövend azon időkor, midőn a hazára szebbb jövő virultával arégi mulasztások helyrehozásának korában, a haza elismerése egy emlékszobrot fog itt Kőrösön Csoma Sándornak emelni, mert ha valaki, ugy ő ezt bizonynyal kiérdemli oly hőn szeretett hazájától.

Kőrösön alól a havasok közé benyomuló völgynek torkolatában fekszik Papolcz. E falu nevét Benkő József (Spec. Trania) „papharcz”-ból származtatja; valószinübb azonban, hogy a csíki krónikában felemlitett székely ős Papulecz*A nevezett krónikában előjön Uopulet rabonbán fia Becsek, ennek fiai Köröncs, Tsalha, Bande, Györffy, Papulecz, Ilants, Tivad, ezekkel épitteti István király (sz. István) az ős vallás mellett fegyvert ragadott Upor és Adelpor fiain kivivott győzelem emlékére a Héterdőn belül való kápolnát (Somlyón).) települt legelőbb ide, s ő alapitá a nevét örökitő falut. Timon Papalcium, Szász Papulum, Bertalanfi Baboltsámnak nevezi; az 1567. regestrumban Papolcz néven 19 kapuval van bejegyezve.

Ezen faeszközökkel (deszka, kád, hordó, zsindely) kereskedő faluban alig találunk vlaamit, a mi figyelmünket leköthetné, azonban a régész talál mégis két régi harangot. A nagyobbik 5 mázsás. Felső karaján e körirat van latin betükkel:

„O rex gloriae Jesu Christe veni cum pace 1615”

és a második sorban beszúrt, de ide tartozó: „P. Neidel”, az öntő neve.

Második sor: „Zináltoták (csináltatták helyett) Mikes Benedek, Kis Mihály”. és e harangnak fő nevezetessége főként abban áll, hogy rajta magyar felirt jön elő a latinnal párositva, 130 évvel előbb, mint az általánosan divatba ött, mert 1750 előtti magyar köriratot harangokon, legalább Székelyföldön, csak itt és Bikfalván találtam, s igy e kettő unicum a maga nemében.

A kisebbik harangon ezen körirat van:

„Verbum Domini manet in Eternum Anno Domini 1611 Paulus Moctko”.

Az ethnografus pedig talál egy a Székelyföldön nagyon használt példabeszédet, melyet a hányi-veti emberekre alkalmaznak, mondván: „ne vesd magad, mint a papolczi pap, mert csúful jársz”. Ezt pedig ekként értelmezik, hogy volt Papolczon régen egy nagyszáju pap, ki nagy acitoval, erős tagmozdulatokkal szónokolt, s kinek szójárása volt, hogy: „ha megvetem magamat, ezt és ezt is bebizonyitom”. Szegény levén az ecclesia, kis ideiglenes deszkatemplomavolt cska, s ebben egy küpü (kivájt fatörzs) helyettesité a szószéket. Néhány csintalan, a lelkészre haragvó ficzkó beásta a szószék alját, s midőn következő vasárnap papjok ujból hévvel demonstrált s magát megvetve, be akart valamit bizonyitani, szószékestől kifordult hivei közé.

papolcznak hétfőn tartott hetivásárai voltak, melyeket a birtokosok Zágonba tettek át; de megmaradott négy országos sokadalma (Bálint napi, Lőrincz napi, Demeter napi és Pünköst nagy hetének hétfőjén tartott), melyeket I. Lipót király adományozott némely birtokosoknk. Maga az adománylevél elveszett, de van egy 1706. august. 2-án kelt okmány (papolczon Vajna Dénesnél), melyet orbai egyházköri dékán és papolczi lelkész Szalay Márton és Torjay Sámuel iskolamester irnak alá, s melyben felemlittetik, hogy az I. Lipót királytól nyert heti és országos vásárokra a vásártulajdonos Geréb Jánosnéval (Csegezi Zsófia) és Henter Andrással a község kiegyezvén, e vásárok helyéül a templom körüli tért határozták a bor és korcsmároláson kivül más vámvétel nélkül; de később egyenetlenségek támadván, a falu a vásárra átengedett helyet visszavette, s most a birtokos urak (Szentkereszti, Dindár, Salamon és Vajna-család) által arra kiszakitott helyen tartatnak meg e sokadalmak stb.

Papolcztól Zágont egy, a térbe kiszökellő előhegy, a Láhó választja el; ott van ey, a hasonnevü havasi pataktól átzúgott, kies völgyben a közel 4000 lakost számláló*református, 400 katholikus, 600 oláh, de oláh csak annyiban, a mennyiben keleti vallásuak, de nemzetiségileg székelyek s oláhul egy sem tud köztök beszélni, ezek mind jobbágyok voltak. ) Zágon*Nevét Zágon nevü legelőbb ide települt őstől származtatja a hagyomány és Benkő József is Spec. Tran.-jában. ), Háromszéknek és a hazának ez oldalról végső helysége; túl rajta e falu 6 négyszög mfd kiterjedésü havasai, s azon túl Oláhország határa következik. Az 1567. regestrumban 51 kapuval szerepel.

E falu lakói nagy kereskedést üznek Brassóba hordott épület és edényfával, deszkával és zsindelylyel; roppant havasaikban a hamuzsirfőzést és marhatenyésztést is nagyban üzik. E mellett van Zágonnak egy üvegcsűre is s népes hetivásárai, miért lakói általános jóllétben vannak, sőt az ujabb időkben értelmi tekintetben is nagyon emelkednek, mit jól szervezett népiskolájoknak lehet feltudni, melyet e falu teljesen önerején létesitett.

Ily czélszerüen berendezett falusi iskola kevés van a hazában, azért azt mint mintaiskolát itt néhány szóval ismerteti nem látom feleslegesnek.

Ez iskolának négy osztálya van. A három osztály a collegiumokban lévő négy elemi osztálynak felel meg azon tantárgyakkal. Ezen osztályok mindenikében két évig tanul a gyermek, összesen 6 évig, még pedig azért, mert falun nem járnak pontosan fel, s a tanórákon kivül egyéb foglalatosságuk lévén, otthon nem igen tanulnak, de igy is elég jókor kerül ki, 6 éves korától kezdve 12 éves koráig tartó tanulás után. A harmadik osztályt végzettek, ha collegiumba akarnak menni, az első gymnasiális osztályba vétetnek fel, a kik honnmardnak, a negyedik osztályba mennek, hol arra képzett tanitó vezetése alatt tanulják az életre legszükségesebb tudományokat, gyakorlati mértant, iparra és gazdászatra tartozó legszükségesebb dolgokat, hazai történelmet stb. Szóval azt, mire egy falusi embernek legnagyobb szüksége van, hogy jó és értelmes gazda, jó előljáró, értelmes és derék hazafi legyen. Ezen osztályba be fog jönni idővel a törvénytudomány is, oly mértékben, mennyire egy falusi embernek arra szüksége van, hogy mások jogát tisztelni, magáét megvédni tudja.

Ez iskolát bár a reformátusok alapiták, de azért valláskülönbség nélkül minden gyermek felvétetik abba és vallást mindenik külön saját lelkészének vezetése alatt tanul.

E mellett van a ref. egyházközségnek egy magtára is. Iskola és magtár felállitásában nagy érdeme van zágoni lelkész Demeter Sámuel-nek, ki a sz.-györgyi collegium létrehozásában is oly lelkesen működött közre. Ily lelkészek vezetése alatt, ily népiskolákkal derék, értelmes és jó nép képződik. Bárcsak mindenütt igy lehetne a jövő nagyság szellemi tenyészkertjét berendezni.

Zágon eredetéről és multjáról nem sokat tudunk; egy ottan talált hamvveder mutatja, hogy ott már régen az urnák korában is laktak. A falu egyik utczáját Tatárszegnek, a közeli előhegyeket Kis és Nagy-Vésznek nevezik, mik mind okadatolhatlan tatár vagy törökkori emlékek; csak homályos hagyományok állitják, hogy a tatárok egy dúló csapatját a derék zágoniak megszoritván, ott mind egy lábig levágták – honnan az ezen esemény emlékét fenntartó Vész elnevezés.

Két régi kápolnahely is van, egyik a temetőben, – mely mint mondják, a Mikes család sirboltja volt, egy másnak romtöredékei a Sz-Miklós nevü köztemetőben látszanak, ez Sz.-Miklós-nak szentelt imaház volt, honnan a temető neve is.

A falu rétjén Bodmezeje nevü helyen kirakott kútak, más romok és egy templom falai is, (melyek még 50 évvel ezelőtt ablakig megvoltak) látszanak. Ott a hagyomány szerint hajdan falu volt, (talán Bod vagy Bud nevü), melyet a medrét változtatott patak elöntvén, lakóit lekergette Zágonba.

Régi birtokosok az innen származó Mikes és László család és a Zalánból ide házasodott Jankó család.

Mikes Pál, Tököli párthive s jeles vezére, a trónvesztett fejedelemmel kivándorolt Moldovába, 1690-ben egy csapat menekülttel beköldetvén Háromszékre, hogy az elpártoltakat megfenyitse, egy éjjel ráütött Zágonra, s a népet félrevezető Jankó Boldizsárt felakasztatta, Jankó Tamást és Vajna Orbánt összevágatta; de később Mikest a modovai vajda elfogatván, a népjogok ellenére kiadta a német generálisnak*Cserey nem nevezi meg ezen tábornokot, de Apor Péter Synops. Mutationum, Magyar tört. eml. 11. köt. 258. lapján azt Veterani-nak mondja, Apor elhallgatja – osztrák érzelmeinél fogva – Mikes kínoztatását. ), s ezen minden emberségi érzetet levetkőzve, iszonyu, kebellázitó kinzással végeztette ki, szemeit kisüttette, azután minden nap egy keze, vagy lába ujját végták le, testét sütögetvén, ugy kinozták haláláig*Cserey Mihály Nemz. könyvt. 210, 211. lap.).

Vitt-e végbe valaha barbárnak és pogánynak nevezett török, vagy tatár ily iszonyatos tigrisi kegyetenséget, mint ezen főuron, korának egyik legjelesebb emberén végbevittek a műveltnek kikürtölt Európában, és ezt még a kor vad szokásaival való mentegeződzéssel sem lehet jóvá tenni, s a szigoru történelem kárhozható vádját elhárintani, nem! mert az nem régi, sötét századokban, hanem a közeli multban, alig másfél századdal ezelőtt történt.

Mikes Pál birtoka, mint közeli rokont László Ferenczet illette volna, de ő is Tökölivel künn levén, a fejedelem kezére ment vissza, ki a Szentkereszti családnak ajándékozta. És Szentkereszti birtokába került a Rákóczival kimenekült és idegen földön elpusztult Mikes Kelemen jószága is*Kinek lefoglalt 19,788 forint 25 krra becsült birtokát Szentkereszti András nyert el 13,000 frtért. Mikes jószágaihoz tartoztak a háromszéki szép jószágokon kivül Bacza, Mihályfalva, Orbó, Királyfalva és Bénye. (Lásd Kemény Józs. gyüjt. in aff. 375. A.) ). A szintén notázott László Ferencz birtokai Vajna, Bartha és Jankó családokra szálltak.

Zágoni régi családok még a Sáska és Gurázda, melyeknek csak utcza-elneveésben maradt fenn emlékök, ezeken kivül Andok, Aranka, Albu, Bodola*A Bodola-család Fel-Dobolyból szállt át Zágonba. ), családok. A Bodola családból két jeles püspöke került a reformatusoknak*Ezek János, ki 1815-ben volt püspök és növeltje (ötse) Sámuel, ki 1852–1864-ben volt erd. ref. püspök. ). Az Arankák közül szintén volt egy ref. püspök, az 1765-ben elhalt Aranka György, kinek hasonnevü fia kir. táblai ülnök volt, de nem mint ilyen érdemel elismerést, hanem mint iró, mint nemzeti nyelvünknek egyik leglelkesebb művelője, ki a mult század végén keletkezett „Magyar nyelvművelő társulatnak” titoknoka, s mint ilyen e társulat lelke volt, s igen sokat tett arra, hogy elhanyagolt édes anyanyelvünket felemelje és terjeszsze; a mellett igen sok jeles történeti dolgozatai is maradtak hátra nagyrészt kéziratban, melyek most a kolozsvári muzeum levéltárában őriztetnek. Mint a szellemi műveltség egyik buzgó előharczosának élete áldásos volt, s azért illő, hogyneve a nemzeti Panthonban tündököljön.

Zágonból irja magát a b. Szentkereszti család is, bár nem székely eredetü, mert az első Szentkereszti, András Magyarországról származott be Apafi idejében, pályáját nagyon szerényen kezdette, de eszes ember levén, főkormányszéki tanácsosságig emelkedett, mint ilyen nyerte el 1713-ban Mikes Kelemen confiscált javait és bárói czimet zágoni előnévvel; utódai többnyire mint katonák szerepeltek. Zsigmond a franczia háboru alatt ezredtulajdonos és tábornagy, András ezredes, ki Villiersnél kitüntetvén magát, az angoloktól emlékkardot kapott, melyet a m.-vásárhelyi collegiumnak ajándékozott, hol most is megvan. Korunkban Zsigmond mint honvéd lovasőrnagy és országgyülési képviselő tünt ki.

Zágonon alól a Bodza hegyeinek egy kifutványa nyomul elő Háromszék terére, e hegységnek északra néző oldalára van fektetve Fel-Doboly, hol Benkő József szerint azon dobosok laktak, kik vész idején a felvidéki népet egybedobolták. E flau az 1567. évi regestrumban Feldoboly néven 20 kapuval van bejegyezve.

Az emlitett hegység kifutványának végfokán fekszik szép regényesen Nagy-Borosnyó, szembe vele Várhegynek – történeti emlékek felett őrködő rom által koronázott –dombja, melyet illő, hogy közelebbről megvizsgáljunk.