V. A Göcsi patak völgye.

Tájleirás. A patak keletkezése. Őrhegy. Szövérd. Szövérdi Bálint, Szövérdi Gáspár János. Göcs, e falu keletkezése, régi kápolnája, régi harangja. Vaja, neve, a vajai ref. egyház, annak régiségei, régi harangjai. Filep József emléke. Véte pataka. Bálvány. Kékhegy, csatatér.

A kies, erdők és szőlőültetvények által koszoruzott hegyek közé mélyedő völgyecske, melybe most értünk, egyike a Nyárád balparti mellékvölgyeinek. Ezen elébb a Küküllővel párhuzamosan nyugatnak futó, de Göcsnél rögtön egyenes szögletbe megtört s északi irányt váltó völgyecskében 3 falu van; fenn a völgyfőben Szövérd, közepén Göcs, végpontján, hol az a Nyárád terére torkolik, vagy székelyesen: tövénél fekszik Vaja; felül kezdve vegyük rendre e falukat.

A völgyön átfutó csermely nevét gyakran változtatja, két patakocska, a Botosaj és Tőkés pataka egyesüléséből ered s ezek öszszefolyásánál, hol András pataka nevet ölt*Szövérden alól csak szövérdi, Göcsön alól göcsi pataknak hivják., fekszik Szövérd, a magas Őrhegy déli lábánál szép regényesen. E faluról alig jegyezhetek fel valami nevezetest, pedig régen sem volt utolsó helysége e vidéknek, mert a XIV. század első felében Zoverd, Suverd és Suerd néven mint önálló egyházközség jön elő*A pápai dézmák regestrumában az 1332-ik év rovatában a 618-ik lapon igy „Philippus sac. de Zoverd solv. 8 den.” Az 1333-ik év rovatában 731 lapon „Petrus sac. de Suverd solv. 2 ban. ant”. Az 1334-ik évrovatában 766-ik lapon; – – – „de Suerd solv. 2. verencenses”.. Az 1567-ik évi regestrumban Zeöverd néven van bejegyezve§*Most házszáma 109. Határterj. 1862 hold 1300 öl, ebből 941 h. 425 öl szántó, 496 hold erdő, 53 h. 388 öl szőlő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen.. Meg kell még emlitenem néhány innen származó, történelmi névvel biró egyént is. Ilyen Szövérdi Bálint, kit ot találunk a Mátyás király ellen összeesküdtek közt, mint egyikét azon főuraknak, kik az 1467-ben aug. 18-án Kolozsvártt szerkesztett forradalmi okmányt aláirják*Kővári Erd. Tört. 2. k. 95 lap.. És szövérdi volt a Gáspár-család, mely legelőbb 1599-ben tünik fel, mely év jul. 20-án Báthori Kristóf Zeövérdi Gáspár Jánost és utódait gyalogból lófőségre emeli*Okmány a fhérv. kapt. levélt. közli Benkő K. Marossz. ism. 150. lap.. Ennek fia lehetett e család legkitünőbb egyéne, a Gyalakutánál emlitett Szövérdi Gáspár János, Marosszék főkiráylbirája, főkapitánya, több alkalmakkal ország követe és Bethlen Gábor főudvarmestere, kinek hű szolgálataiért s haza és az uralkodó iránti érdemei jutalmául Betheln Gábor 1624-ben magára és mindkét ágon való utódaira azon benefalvi, udvarfalvi, lőrinczfalvi, galambodi és kisfaludi (praediumban) marosszéki birtokokat adományozza, melyek m.-szentgyörgyi Tóth Mihály főlovászmester halálával a koronára szálltak*Ezen adománylevél kelt Segesvártt 1624 sept. 22-én a fejedelem és Péchy S. aláirásával. Eredetije a fehérv. orsz. levélt. közli Benkő K. Marosszék ismert. 150–151 lap.. E tájt még feltünnek Szövérdi Gáspár György és Mihály, kik közül az első 1624-ben, a második 1647-ben mint Marosszék alkirálybirája szerepel*Marosszék ez évi jegyzőkönyvéből kitetszőleg.. E család ma kipusztult Szövérdről, elszegényedett utódai Havadon élnek.

Ennyi, mit Szövérdről feljegyezhetek, de már sokkal többet mondhatunk Göcsről, s még többet találunk Vaján, mintha fokozatosan akarná e kis völgy érdekességét növelni. A hagyomány Göcs eredetéről az, hogy régi időkben az itt volt nagy rengetegek közt sok rabló tanyázott, kik az utasokat feltartóztatták, kirabolták, s innen is eredne a Göcs (mi bogot, csögöt jelent), vagyis akadályt kifejező elnevezés. A kormány, ezt elháritandó, a vallásos érzet által akart hatni, miért kápolnát rendelt oda épitni, hol sz. István király napján nagy búcsú tartatott, s engesztelő áldozat a legyilkoltak lelkeért, ezen régi kápolnából fennmaradottnak hiszik a göcsi ref. templom kisebb harangját is*Mely feltevés hogy téves, megczáfolja a követelt harangnak körirata, mely ez: „Anno Domini 1614 M. P. N”.. A kápolna körül remeték laktak, kik a tolvajokra a vallás hatalma által igyekeztek hatni, az út valamivel biztosabb is lett, de a rablók mégsem javultak teljesen meg, mert egy napon leölték a remetéket is s ujra elkezdték garázdaságukat. Ismét bátortalanná lett az út, azért a nemzeti fejedelmek alatt rendelet ment ki, hogy Vajából 9, Szövérdről ismté 9 gazda választassék ki, azok egyidejüleg induljanak el, s hol találkoznak, oda települve falut alapitsanak; a kiindulók pedig ott találkoztak, hol most Göcs fekszik, hol csakhamar megalapiták e falut; de az uj települők földmivelők levén, határkiszabást kértek; a fejedelem megrendelte, hogy mit egy óra alatt lóháton meg tudnak kerülni, az legyen határuk. Fel is ült jó fehér lovára egyik göcsi, s a vajai (mostani) határszéltől elindulva, keresztülment Kórod felé, onnan a hegyélen Balavására felett el Szövérd felé, ismét át Harasztkerek irányában; de igen nagyot kerekitvén, az óra eltelt, lova a sebes nyargalásban kidőlt, mielőtt kiindulási pontjához elérhetett volna, miért a be nem járt kis hely sokáig per tárgya volt (sőt most is az) Vaja és Göcs között. Az igy nyert határt 18 egyenlő részre osztották fel, és ezen tizennyolczas felosztás még ma is megvan; felső határa ma is 18 horgas, 18 alájáró, 18 czomporra (kaszáló nyíl), alsó határa 18 borzás, 18 padra oszlik. Ugy látszik, hogy ezen idetelepülés régen történhetett, mert az 1567-ki regestrumban Geoch néven már bejegyezve találjuk, ekkor 10 kapuval szerepel; az 1614-ki lustrakor már 22 gazdát találunk Göcsön, kiknek száma ma 60-ra szaporodott*Most házszáma 55. Határterj. 1012 hold ebből 384 h. 415 öl szántó, 358 h. 375 öl erdő, 24 h. 667 öl szőlő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen., kik már Bethlen Gábor alatt reformátusok voltak, s Göcsi Mátyás, a reformátusok superintendense innen veszi eredetét*Bod Péter Athenása.

És most lássuk e völgynek utolsó faluját, Vaját, mely e völgynek a Nyárád völgyére nyiló torkolatjában igen regényesen fekszik. A hagyomány azt tartja, hogy ez kezdetlegesen a sz.-benedeki fehér barátoknak (kikről később a maga helyén) volt majorja, honnan a barátoknak tejet, vajat szolgáltattak, s innen eredne a falu neve is; de sokkal valószinübb, hogy az nevét a régi székely nemek és ágak szerinti felosztásban feltálalható Vaja ágtól nyerte. 1332-ben Voya néven mint önálló egyházközség szerepel*Mert ott találjuk a pápai dézmák regestrumának 618-ik lapján e bejegyzést: „Gregorius Sacerdos de Voya solv. 4 ban. ant. ” Még előjön e néven a 733 és 765-ik lapon is.. Az 1567-i regestrumban Waya néven 9 kapuval fordul elő*Most házszáma 181, határterj. 3003 hold 260 négyszög öl, ebből 1470 h. 22 öl szántó, 1144 h. 1115 öl erdő, 57 h. 249 öl szőlő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen. Nyugatra eső szőlőjét, valamint az tájról jövő csermelyt is Csornának nevezik..

A fehér barátok által épitettnek hiszik Vaja ref. templomát is, melyben mostani átalakult, elferditett alakjában is egy román izlésű egyház töredékeire ismerhetünk, a mennyiben erre utal szentélyének félkörű apsisa, melynek kezdetleges donga boltozata nem régen szedetett le; ugy leszedetett köríves metszetű diadalíve, valamint kitágittattak keskeny, köríves nyilatú ablakai is. Már most, ha ezen épitészeti idomok ujjmutatása szerint a szentélyt a román korban (tehát a XII. században) épültnek elfogadjuk is, nem mondhatjuk ezt a hajóról, mely valószinüleg később toldatott hozzá, legalább az itt egyedül megmaradt régi idom, a torony alatti főportalé, a késő gótikára (a XV. századra) utal; mert e kapunak kül-záródása csúcsíves, tagozata két horony közé helyezett félhenger, melyet belülről kajács (Schrage, biseau) szegélyez, az ajtó nyilata pedig elcsapott lóherivvel alakult, az ekként keletkező ívmezőn (tympanum) most semmi ékitmény; de hogy eredetileg ott féldombormű díszeskedett: annak némi nyomai most is látszanak. Itt régebb 1442 volt bevésve, mi most már eltünt. Sőt régi maga az ajtószárny is, mely egészen vastag, sürűn egymás mellé helyezett vas lemezekkel van bevonva. Ily szerkezetű a külső toronyalji ajtó is, melynek vas lemezei össze vannak tolypasztva. A hagyomány azt tartja, hogy azok tatárnyíl-nyomok, kik ellen sikeresen védte magát a templomba huzódott nép. A felhozottakon kívűl e templom régiségére utalnak a fecskefarkú régi fedélcserepek is, melyek egyikén egy dicsfénybe foglalt kereszt, alatta: „pro nomine P. M. 1667” van bekarczolva. Valamint érdekes régi műemlék nagyobbik 6 mázsás harangja is, melyen ezen körirat van:

(O Rex glorie veni cum pace 1497.)

Éppen ilyen volt kisebbik harangja is, mely elhasadván, kétszer (1797- és 1856-ban) ujra öntetett, de „O Rex glorie veni cum pace 1497” körirata magán a harangon megtartatott.

A vajai egyházközség jegyzőkönyvében ez egyházra vonatkozó igen érdekes bejegyzés van, miből egyetmást közölni szükségesnek látok: „A M.-Vásárhelyről délre másfél órányira fekvő Vaja falunak ritka régiségű ev. ref. imaháza, melynek históriája a sötét régiségbe hajlik, honnan kibuvárolni szintén már lehetetlen, mi kibuvárolható, közlöm. Ez imaház, mint a torony alatti fehér kőkapu szemöld felirata jelenleg mutatja, 1442-ben készült*Erről megjegyezhetni, hogy nem vésve, hanem, ugy látszik később karczolva van. Továbbá a sanctuarium és a templom eleje (hajó) is merőben terméskőből van, holott ily kő az egész környéken nincsen; oklevelek bizonyitják, hogy e követ a Vajától nyugatra eső Bánya patakból hozták. A magas szarvazat leszedésekor a szemesebb munkások a sanctuarium falában vad méhjárás után egy sing 6 hüv. hosszu, 1 láb 6 hüv. széles rejtekhelyet fedeztek fel, de mivel éjszaka szentségtelen kezek kibontották, tartalmát nem lehet tudni; sokan viharos időkben oda rejtelt templomkincsét gyanitották. Az oldalajtó lesülyedt, a torony alatti bejáró (főkapuzat) egy lábbal kisebbre vétetett stb. Elaggott vének a templom alatti kriptáról beszélnek, melyet még nem kerestek fel; különben a domb, melyen a templom fekszik, annyira be van plántálva embercsontokkal, hogy a templom porticusa ujitásakor több szekér mennyiségű embercsontra bukkantak, valamint a közel levő egyik egyházi telek is csak pár lábnyira ásva is, embercsontokkal teljes stb. Végre a még ma bántatlanul álló templom hátulsó részén a harmadik meszelési réteg alatt durva fekete és téglaszin cartonfestés (valószinüleg fresco-falfestvény) találtatik.”

Ennyi, mit a terjedelmesebb bejegyzésből közlésre méltónak itéltem, s most az egyháznak ismerete után lássuk az egyház clenodiumait, melyek közt van egy szép müvű ezüst pohár „Vajai Susánna 1642” felirattal*Ez a Vajai Zsuzsánna Daczó Istvánné volt s igen kegyes aszonyság, kinek a Nyárád menti egyházközségekben számos ajándékaival találkozunk. Ő utósarja az egykor hires, most kihalt Vajai családnak. és egy aranynyal himzett törökös kendő ezen sajátságaért is feljegyzésre méltó himzett felirattal:

Ezen keszkenyőt hogy igyekezett Lajos Sámnel Hadnagy

török háboruba megszerzett.

Ezer hétszáz nyolczvan kilenczben a midőn lett volna

Török ellenségivel szemben,

S mint jó hazafiu azt ő megtartotta számára, Reformata

Eclesiának Vajába már által is adta.

Utoljára ez egyet kikérem, hogy ezen keszkenő kinek

árra vérem

Megtartani emlékezetül ugy hiszem nem szemérem, mert

ugy osztán többeknek szerzésére

Magamat nem igérem

1791 vart O. S.

Vajában régi egyháza mellett még megjegyzést érdemel a határa déli részében levő Szilkerek nevű hely, hogl nyílvasakat és vastag cserépdarabokat nagy mennyiségben lehet találni. Sülyedék nevű helyén pedig mérhetlen mélységű hydrovulcanicus sárforrásai vannak. 1820-ig Vajában postaállomás volt, ekkor azonban a távolabbi Nagy-Kendre tétetett át.

Vajában lakott (ott van most is derék családja) vadadi Filep József, ki 1790-ben M.-Vásárhelytt született*Hasonnevű atyja hires ügyvéd, anyja Münkher Julia volt., tanulmányait szintén ott kezdette, Kolozsvártt kitünően végezte. – 1832-ben kir. tanácsos s közügynökségi aligazgatóvá lett kinevezve, mint szabadelvű, tiszta lelkü honfi minden irányban, még a kormánynyal szemben is hű őre a törvényességnek és alkotmánynak. De mi benne nem annyira a törvénytudóst, mint az irodalmárt becsüljük, ki fejlődő nemzeti irodalmunk terén nem kis érdemeket szerzett magának, kinek sok jeles munkája maradt kiadatlanul, még több elveszett; egyik jeles jogtudományi munkája volt a „Praxis judiciaria”, melyet 1846-ban Bécsbe kinyomatásra felküldvén, odaveszett; másik roppant munkával kivitt műve volt a fehérvári káptalan minden leveleinek lajstromozása, ezt 1845-ben küldötte fel az udvarhoz, ez is eltévedt, de szerencsére másolata megmaradt családjánál. Ezeken kívűl megjelent tőle néhány jeles beszély, vers és a „törvénybeli gyakorlat mutató táblája 1831-ben”; e mellett számos beszélyei, bölcseleti munkái, s őleg meglepően szép versei vannak kiadatlanul; volt alkalmam ezen irodalmi kincshalmazba betekinteni, s azokban nem csak a szép irály, hanem a gondolatok emelkedettsége s azon korát félszázaddal megelőzött szabad eszmemenet, mi leginkább meglepő; van versei között pár democraticus költemény, oly gyönyörű, oly meglepő, hogy a hivatásszerű emberi és társadalmi tökélyesülésnek, a nemzeteket szabaddá, nagygyá, hatalmassá és fejletté csak egyedül tehető köztársaságnak legszebb alapelvei s arany szabályai vannak ott letéve, oly oktatásokkal, melyeknek megértésére még kiskorú a mi, ferde nevelése következtében tisztán nem látó korszakunk. S éppen ezen világmozgató, ezen, korunkat előbb-utóbb felemelő s a népeket hivatásszerű jobblétre juttató nagyszerű tanoknak ezen világtól elszigetelt magányában élő emberhez való eljutása, s annak nemes irányú lelkében való megfogamzása az, mi engem leginkább bámulatra s e nemes küzdő iránti tiszteletre gerjeszte.

Az irodalmi munkásság mellett a gyümölcsészetnek is nagy barátja volt, ez okozta halálát is, mert 1859-ben egy almafát tisztogatván, leesett és ez esés következtében 69 éves korában jun. 27-én kimult; utolsó szava is ez volt: „Világosság, be szép a világosság!” Kora nem volt kellő elismeréssel e szép lelkületű, ezen hasznosan munkás férfi irányában, ki világosságot keresve, felvilágositásra tört; egy szent nemzeti tartozást vélek azért leróni, midőn e néhány sorban meghozom sírja fölé a nemesen küzdő honfit, a szellemi munkást, az emelkedett lelkületű embert megillető babért. A haza áldása lebegjen sirja felett. A jeles apának derék gyermekei maradtak, Albert és Sándor 1848/9-ki szabadságharczunk kiválóbb bajnokai közé tartoztak, küzdve azon elvek mellett, melyekért atyjuk titokban lelkesült, de a melyeket 1848-n nyiltan zászlóira tűzött a világhaladás útjára rátalált nemzetünk. Leányai közül Róza, Sikó M.-né tünt ki irodalmi dolgozataival is, de ugy is, mint a korunkban veszélyesen terjedő fényüzéssel szembe állitott egyszerüség egyik terjesztője, e czélból 1844-ben Vásárhelytt nőegyletet alakitott a fényüzés ellen, mely emlékérmekkel jutalmazta az egyszerüséget és hazai gyártmányokat pártoló nőket. E mellett az áldásosan jótékony kolozsvári nőegyletnek is meginditója, s alapulásának főeszközlője volt; szóval példányképe a hivatását átértett s hatáskörében nemesen működő honleánynak.

Hogy a vajai völgyületnek végpontja szintén érdekes legyen, mindkét, Nyárád terébe kiszökellő, előfoka, ugy elnevezése, mint a hozzá kötött hagyományok által érdeket igyekezik költeni.

Jobb oldalról, a Göcsi patakkal összefolyó Véte pataka által (mely később Bálvány pataka nevet kap) körülfolyt előhegy magasul fel, ezen önálló, kerekded hegyet Belványnak nevezik azért, mint mondják, hogy az a pogány ősöknek volt áldozó helye. A hegytető most szántva van, de az eke sok vastag cserépdarabot forgat fel, bizonyitva, hogy itt ugyancsak ember lakott egykoron*Mondják hogy ott régen kőfal is volt, de annak köveit kiszedték és szétszórták, mi valószinüvé teszi azon hagyományt is, hogy a Belványon régen Bálvány nevű vár állott..

A túloldali előhegyet, melyen az országút is kihág, Kékhegynek hivják most, régi neve azonban Képhegy volt, s a szerzetesek itt laktakor e hegy képekkel, kápolnákkal ellátott szent hely (valószinüleg kalvária) volt, hová búcsúra jártak a vidék lakói.

A kék dombbal egy, Kis Görgény felé lenyuló lapályos láz (fennsík) függ egybe. – 1562-ben itt verték szét a fellázadt székelyeket János Zsigmond vezérei, Radák László és Pekri Gábor. a téren, hol a véres polgárharcz vivatott, az eke most is csontokat s fegyvertöredékeket forgat fel, a székely sohajtva szántja végig az őseinek szent porával kevert földet, melyet a jogvédőknek vére öntözött, kiknek még a történelem sem hozá meg az elismerés babérját, mert kik a népjogokat sértő kormányzat ellen fogtak fegyvert, mint lázadók büntetve; s mint ilyek szerepelnek a történelemben is, hol a segesvári országgyülés drákoilag szigorú törvényczikkei fel vannak véve, de el vannak hallgatva az indokok, melyek a szabadsághoz, nemzeti kiváltságaihoz minden időben rendületlenül ragaszkodott székelységet, éppen ezen jogainak kimélytelen sértése által ingerelte a fegyveres védelemre; kimondatott a javak confiscátiója, kerékbe törettek a mozgalom vezetői, sokaknak szeme kitolatott. Vérpad babér helyett, a történelem rosszalása az elismerés helyett. Azért legyen szabad, a ferdén itélt eseményeket valódi értékükre visszavinni, s azokat, kiket koruk vétke ekként kárhoztatott, a szabadság vértanuiként tüntetni fel; mert kik elvért és jogért harczolnak, azok küzdelme nemes és becsülendő, már pedig a harcz, mi itt vivatott, az a székelyek szabadságérzetének volt harcza a feudalismus ellen; a szabadságára féltékeny nép védte jogait a nemesség és a kormányzat túlkapásai ellen; azért ha a jogvédelemben elbukott is, csak dicsőn bukhatott el. 1848 novemberében is itt gyült egybe Marosszék nemzetőrsége, innen indult Radnóthra a Vásárhelyt fenyegető oláh tábor szétverésére, mint azt alább részletesebben elő fogjuk adni.