| VI. A Nyárád alvidéke. | TARTALOM | VIII. Az Al-Nyárád jobb partja. |
VII. A Nyárád torkolatja.
A Tejes-Kerek patak. Kriptahegy. Úti kaland. Székely és oláh nép. Nagy-Teremi. A temti kolostor. Sükösd György. Bethlen János korlátnok. A reformátusok régi temploma. Sükösd György emléktáblája, kőkoporsója. Sükösd Gáspár sirköve, Champaini Péter sirköve. Törökvár. Teremi régi fekhelye. Teremi-Ujfalu. Korcsmából készült templom. Vajdakútja.
A Nyárád torkolatjának baloldalán, a Tejeskerek pataknak torkolatában fekszik szép regényesen Nagy-Teremi. Egyik felől (balról) a lombdús erdőkoronázta Erős, túlról a Nyárád terébe kiszökellve előhegyet képező Kriptahegytől határolt völgykebelben.
A Kriptahegy tetején az 1763-ban elhalt gr. Bethlen Farkas tábornok kriptája, mellette az 1860-ban elhalt gr. Bethlen Lipót és nejének emlékére emelt magas díszgúla büszkélkedik. A hegy alján pedig csinos díszkerttől övezett uj modorú kastélya pompálkodik gr. Bethlen Kamillónak, mely nem annyira épitészete, mint gyönyörü fekvése által nyer érdekességet, s nagyban befoly arra, hogy Teremi a Nyárád vidékének egyik fénypontjává váljon, mely okból képét melléklem. (Lásd a 43. lapon.)
A mint ezt lefényképezni akarám, furcsa egy történetem volt, melyet olvasóim mulattatására, de mint a nép jellemzésére vonatkozó adatot is itt közlendőnek vélek. Egy szép reggelen kikeresvén Tereminek festői pontját, kipakoltam gépemet, de a fényképészekkel igen gyakran ingerkedő idő ez alkalommal is akadályozólag veté közbe magát, mert hirtelen elborult. Én, hogy ne kelljen ujból felpakolni, a gépet és kellékeket beraktam egy közeli román földészhez, de midőn másnap megjelenek, hát ottan találom a falusi birót hüteseivel (mind oláhok) és a falunak ácsorgó népességét. Az előljáróság a gépet és hozzátartozókat mind kihordatta az udvarra, mint valami veszélyes corpus delictiket, s talán máglyára rakják mint valami ördöngös dolgot, ha szerencsére a gépcső nem imponál nekik ágyuszerű öblével. Hanem a hogy én odaértem, hagyva a félelmes gépet, biró és hütösség nekem esett, hogy ki és mi vagyok? Hiába adtam elő útlevelemet, hiába a főtiszttől nyert nyilt rendeletet, melyben utazásom czélja tudattatik a falusi előljáróságoknak adott azon rendelettel, hogy mindenütt szabadon bocsássanak, s senki által gátolni ne engedjenek. Mindez nem ért semmit, ugy felvilágositó magyarázataimat is (bár jól tud magyarul az idevaló oláhság) érteni nem akarták. Utlevelemet, nyilt rendeletemet lefoglalta a biró, sőt engem is letartóztatott mint valami veszélyes kémet, vagy ördöngőst, s igy vittek aztán a kiváncsi néptömegtől kisértetve Pontiustól Pilatushoz, jegyzőtől a popához; esetlegesen azok otthon nem levén, már bebörtönözni s szolgabiróhoz kisértetni akartak, midőn szerencsémre egy éppen ottan levő főhivatalnokkal találkozván, ez megmagyarázta nekik, hogy vigyázzanak, mert ezért még baj érheti stb., s igy szabadultam meg. Midőn biró uramat méltatlan eljárásaért be akartam a főispánnál panaszolni, ő, ki eddig egész proconsuli büszkeséggel bánt velem, most egyszerre alázatos kérővé változott át, s ki eddig érteni nem akart, most kezeimet csókolva, tiszta magyarsággal kért, esdeklett, hogy engedjek meg, mit meg is tettem. Hanem még csak most jön a legjellemzőbb coloraturája az esetnek; ugyanis a biró és hütesség jól tudta hogy ki vagyok, ugy azt is, hogy hol vagyok szállva, de éppen esetlegesen rosz idő levén, mikor a falusi nép munkátlanul hever, ők egy kis borra szomjuhoztak, ezt pedig ugy hitték megszerezhetni, ha engem elfogva, addig hurczolnak ide-oda, míg én megunva a tréfát, néhány forinttal megváltom magamat ez alkalmatlanságtól, azért à conto előre megittak zsebemre néhány kupa bort, mely alkalommal a korcsmában kibeszélve bölcs diplomaticus tervöket, ugy jött nekem is tudomásomra később.
És honnan van az, hogy azon 5 éven át, mely alatt az egész Székelyföldnek minden zegezugát beutaztam, soha nem hogy feltartóztatva vagy gátolva lettem volna, hanem mindenütt a legnagyobb készséggel segitettek, utasitottak; honnan van, hogy első lépésem is, melyet vármegyei földön teszek, ily boszantó, malitiosus eljárással, ily vastag ármányosság kifőzte cselszövénynyel találkozik? Onnan, mert a székely felvilágosodott, értelmes, nyilt, barátságos jellemű, bizalmas, udvarias, míg másfelől az oláhnak már jellemében van a gyanakodó bizalmatlanság, az előitéletes butaság, melyhez – mint a jelen esetben – a furfangos roszakaratnak nem kis adaga járul; fennhéjázó, durva, midőn hatalomban van, kigyóként csuszó-mászó és alázatos, midőn túl van szárnyalva, vagy legyőzve; határtalanul gyáva az erőssel szemben, kannibálilag kegyetlen a gyengével való mérkőzésnél; de ezen nem igen vonzó jellemvonásokat hosszas szolgasága alatt sajátitá el; e szegény nép rabszolga volt Róma uralma alatt, azután ismét jobbágy annyi századon át, higgyük, reméljük, hogy most, miután nagylelküleg megosztók velök szabadságunkat, midőn őket szabad polgárokká tettük, higgyük, hogy idővel ők is levetkőzik a szolgaságnak jellemökbe fészkelődött e rút kinövéseit. De e kis népjellemző intermezzo után folytassuk Teremiben vizsgálódáunkat.
Tereminek nevével legelőbb 1263-ban találkozunk, midőn az a kolozsmonostori apátsághoz tartozik*.
Pázmán Péter* elősorolván a ferenczesek akkori kolostorait, egy Erdélyben levő Temtibe helyezett ily kolostorról tesz emlitést, a névnek némi hasonlatosságaért azt Teremiben keresik, bár semmi hagyomány vagy rommaradvány, mi ezt támogatná, nincsen.
A 16-dik század végén Teremi a magát innen iró s itt is lakó Sükösd György birtokában van, ki hatalmas unitárius főur, mezei kapitány és az alsó-rákosi kastély épitője volt. Ugy látszik, hogy a Sükesd család Tereminek régi birotkosa volt, mert 1486-i oklevélben, mely Mike gyüjteményében van, előfordul teremii Sykesd Miklós és János. Emlitett okmány egy egyességlevél homorod-sz.-páli Beche Márton és rokonai között, melyben sz.-páli Kornis Gergely is emlittetik. Az emlitett Sykesd Miklós vagy Jánosnak lehetett fia az 1502-ben élt Sükösd Gáspár, kit Nagy Iván* mint e család elsőjét emliti, és ismét talán ennek fia volt az a Sükösd Benedek, kit 1556-ban Izabella királynő mint követet küld, hogy a Magyarországra relegált gy.-fehérvári püspököt, Bornemissza Pált biztosság okáért Nagyváradra elkisérje. (L. Sieb. Quarts. I. p. 360.) Ennek ismét fiai lehettek az (Hodor: Doboka megye leirásában) 1579 tájatt előforduló teremii Sükösd Gáspár és Miklós, ezek valamelyike lehetett atyja a fenn emlitett, 1631-ben elhalt Sükösd Györgynek; de egyidejüleg Györgygyel Jánost is találjuk, talán testvérét, ki 1607-ben Lázár Katalint veszi nőül, és ez időtájban találjuk Sükösd Annát, Béldi Jánosnét. 1612-ben Sükösd Miklóst, ki Hévizi Litterati Andrásnak a fejedelem beleegyezésével Fogarasban jószágot ad*, s kit ez évben a szebeni országgyülés notáz*. – Később másik Annát, kit Bethlen János, Erzsébetet, kit Lázár András, csíki főkirálybiró vesz el* és Borbárát, Petki Istvánnét. Ezen leszármaztatást azért látom szükségesnek, mert régi családaink közül egy felett sincsen annyi zavar és bizonytalanság, mint az egykor hatalmas Sükösd család felett. Szolgáljanak ez adatok annak tisztázására. Azonban Sükösd György vagy annak fiával (ki a hagyomány szerint Székely Mózessel esett el) kihalván a Sükösd család, Teremi visszaszállt a fejedelemre, s II. Rákóczi György idejében, 1639-ben Petki Farkas lakik ottan*. De nem sokkal azután Teremit már a Kassai család birja, mert Kassai Ferencz és Miklós testvérektől a fejedelem Teremit elcseréli, a szombatosságért notázott Paczalay Pétertől elfoglalt (szolnok-megyei) Szent-Margitaért*.
Teremi fejedelmi kézen marad egész 1662-ig, midőn febr. 5-én Apafi a két Teremit, Teremi-Ujfalut, Csergedet, Vajdakútját Bethlen Jánosnak adományozza*. És ugyanazon év decz. 13-án Medgyesről kiadott adomány-levelében Apafi nejének, Bornemissza Annának adományozza a radnóthi kastélyt hozzátartozó sok falukkal, melyek közt Teremi és Alsó-Rákos is előfordulnak*. De ez adomány legalább Teremi és Alsó-Rákosra nézve soha sem effectuáltatott, mert mindkettő azután is Bethlen János birtokában maradt, s utódai még ma is birják; bár a telhetetlen Teleki Mihály Teremire is rávetette volt szemét, s Bethlen Jánost oda internáltatta is*, sőt az elfogatási parancs is ki volt adva, midőn a halál kiragadta ellenei kezéből.
Sükösd idejében az egész falu (akkor mind magyarok, mert az oláhok mint jobbágyok később települnek ide) unitárius volt; de e birtok Bethlen János kezébe menvén, ő szép móddal s másként is a reformata hitre téritette át alattvalóit, mikor az ódon templom is átment a reformatusok birtokába, csak 16 család maradt rendithetlenül meg az unitárius hiten, ezek a falu felső végén épitettek magoknak templomot. A Bethlenek ezen ága katholizálván, az udvarban van imaháza a katholikusoknak; az oláhoknak is van temploma s igy itt minden vallás, kivéve a lutheránust, képviselve van.
De ezen számos templomok közt csak egy van, mely figyelmünket kiérdemli, a reformátusok ódon egyháza, melyről az a hiedelem, hogy Sükösd György épittette, de csak kevéssé szakértő is azonnal felismerheti, hogy az Sükösd koránál jóval régibb műemlék.
Legelőbb is azon sajátságos elrendezés felötlő, hogy a hosszszentély baloldali (heraldikailag) fala bennebb áll, mint a másik, s ekként a szentély félre van épitve. Ezen szentély sokszögüleg (polygon) záródik, hosszukás keskeny ablakai durva alakitású körívben záródnak, minden tagozat és díszművezet (Masswerk) nélkül; megvan a szentély baloldalán az egyenes záródású szentségfülke és a berakott sekrestyeajtó, mi elvitázhatlanul még a katholikus korra utal; de még határozottabb képviselőjét találjuk az átmeneti korszaknak (nálunk a 13. század vége) a templom hajójában, melynek homlokzatán egy díszművezetétől megfosztott ablakrózsát (körablak, Fensterrose), déli oldalán pedig egy csinos portálét találunk, melynek nyomott csúcsíves nyilatát (alig csúcsives) két mély horony (Hohlkehlen) közé helyezett körte és ezt követő kettős hengerpálcza-tagozat ékiti. Régi boltozatát ugy a szentély, mint a hajó felett koczkás deszkafölep (plafond) helyettesiti.
Mindezen műidomok kézzel fogható czáfolatául szolgálnak azon állitásnak, hogy e templomot Sükösd György épittette, mert ő legfelebb kiujittatta a végett, hogy míg élt, imaháza, holta után mausoleuma legyen, mert ott találjuk most is Sükösdnek egy emléktábláját és egy csinos művezetű kőkoporsóját.
Az emléktábla – melynek képét melléklem – a hossz-szentély balfelén van befalazva, szép párkányzat szegélyezte háromszögben záródó felső felén ott van a babérkoszoruba foglalt Sükösd-czímer (keblét szaggató pelikán felett szablyát tartó kar). A czimer négy szögében, sőt a czimerben magában is ott van az 1631 évszám, mellette G. S. (Georgius Sükösd) betük.
Négyszögü alsó részén két kopjás vitéz által tartott márvány táblán e felirat olvasható:
| Marmoreum decus hoc virtute Georgius alta |
| Et prisca meruit nobilitate Swkoesd, |
| Qui Patriae natus Patriae quoque vixit in usum |
| Nam belli et pacis tempore justus erat; |
| Mille et sexcentos Titan exigerat annos |
| Lustraque Sex tantum mors necat atra virum, |
| Dignus erat numerare dies hoc tempore plures |
| Dignior est astris visus at ille Deo |
| Octo lustra duosque annos data tempore vixit |
| Extremum clausit Martinus ipse diem, |
| Cujus ob egregias florebat gloria dotes |
| Ignea conspicuus dum rotat astra polus. |
De jóval díszesebb azon kőkoporsó, mely az emléktábla alatt a hossz-szentély falához van támasztva, ez azon fényüző korbeli kőkoporsók alakjával és czifra felékitésével bir; hossza 1 1/2 öl, magassága 1/2 öl, szélessége 1 sing; tetején fekmentes helyzetben Sükösd alakja van kifaragva pánczélos öltözetben, váll és karlappal, térdén lemez púppal. Sisakos feje diszes párnára van nyugasztva, jobb karja feje mellé feltéve, bal karja mellén elnyujtva; bal lába fekvő oroszlányon nyugszik, jobb lába a másik térdére nyugasztva. Mellette van hosszú, egyenes kardja s hatalmas buzogánya, mellvértjén a Sükösd czimer és G. S. betük. Az egész művészi felfogással s ritka szorgalommal van kidolgozva. Kár, hogy szentségtelen kezek –mint mondják, a labanczok – éppen arczát, bal kezét és jobb térdét összetördelték. A koporsófedél szép müvű párkányzatán e körirat olvasható:
| Monumentum G. D. Georgii Swkoesd de N. Teremi qui placide in Domino Obdormivit die 24 martii 1631 aetatis sue 42. quod fieri curavit G. Dona Elisabeta Borsnae in dulcem mariti sui recordationem. |
Bal lába melletti szögletben szerény kis betükkel oda metszette az emléket készitő művész is nevét, igy:
| „Hoc monumentum extruxit Petrus Diószegi Claudiopolitanus A. D. 1632”. |
Eszerint hazai művész keze készité ezen szép műemléket, minek tudata annak érdekét csak emelni fogja.
A koporsó alsó fele felső részének megfelelően szintén nagyon díszes, egyik bütüjén két angyal által tartott Sükösd czimer, másik bütüjén a halál emblematicus alakja, egy csomó koponya, szárcsont, az enyészetnek ezen bús jelvényei, fövény-óra az emberi élet rövidségének jelképe. A villámot és kaszát tartó halál fejénél egy szalagon:
„Vigilate quia nescitis qua hora – – – (mors) veniet”. Math. körülte más már olvashatlanná kopott feliratok, miből csak ennyit betüzhettem ki: „Formositas, eloquentia, virilitas, magnificencia, majestas prudentia – – – quia cinis fumus et umbra”.
Kívűl álló egyik hoszoldalán négy, dombor faragásban műértelemmel idomitott, alakzat van. Az első balról, mely a hitet jelképezi, kelyhet tart kezében, melléje irva:
| Fides quemque |
| Salvum facit. |
A második alak, mely a reményt állitja elő, horgonyt tart kezében, melléje irva:
| Spes |
| Spe vivo spe moriar. |
A harmadik alak csoportozat, két gyermeket gyöngéden ápoló nőt mutat, mellé van irva: Charitas omnia suffert, s végre a negyedik kardot és mérleget tartó alak az igazságot jelképezi ezen felirattal: „Justitia est suum cuique tribuere”.
De ezen ritka szép siremléknek, leirásomat felfoghatóbbá tevő képét melléklem. (Lásd a 47. lapon).
Sükösd György kőkoporsója előtt a templom padozatába berakva, s a rajtajárás miatt nagyon elkoptatva egy másik sirkő van, melyből csak ennyit tudtam kibetüzni: „Egregius Dom. Gasparus Sökösd de N. Teremi”; a többi az évszámmal együtt, fájdalom, elkopott, de Nagy Iván leszármaztatásából tudjuk azt, hogy egy Sükösd Gáspár 1502-ben élt, egy másik Gáspár pedig 1579 tájat, ezek valamelyikének sirköve lesz tehát ez, a betük idomából itélve az elsőbb emlitettének hiszem.
Sőt még egy harmadik ily elkopott siremlék is van a szentély túl felén, szintén a padlatba berakva. Ennél a közepén levő paisban nyitott könyv van D. C. betükkel; mi arra mutat, hogy az ott nyugvó, pap, vagy tudós volt. Ezt igazolja körirata is, miből csak ennyi kiolvasható:
| Ossa Eruditi fidelis constantisque |
| Magistri Petri Champaini obiit ano |
Közepén a fennebb emlitett könyv alatti táblán:
| Déicit ut relevet |
| Praenit ut sola |
| tia prestet |
| Enecat ut poss- |
| int vivere et |
| esse super. |
De a halottak hazájából térjünk vissza a természet üde éltető körébe. Azonban vizsgálódásunk itt is régi kor emléktöredékeihez vezet, mert a Kripta hegyen alól menve az úgynevezett Galambhegyen oly helyet találunk, melyet Török várnak nevez a nép; a hagyomány pedig e helyről azt követeli, hogy ott a törököknek volt vára. Valószinüleg csak táborhelye; mert várnak jelenleg semmi látható nyoma sincsen, még azt is mondják, hogy régen Teremi e hegy alján feküdt, mit ott található vastag cserepek bizonyitanak.
A Tejes-kerek patak fejénél fekszik Vajdakutja, egy oláhok által lakott szerény kis falu.
Kis-Teremi és Teremi Ujfalu filiája Nagy-Tereminek. Ujfaluba a reformatusok temploma korcsmából alakittatott át; a templom alatt még most is megvan a pincze. A helyet, hol boros hordók állottak egykor, most a halottak kriptájává lehetne átváltoztatni, miként azon helyen hol azelőtt vétkes tivornya folyt, hol gyakran káromkodtak, most Istent imádnak. De hányszor találkoznak az életben az ily végletek, hányszor sorakozik a bűn mellé a legszentebb; a legmagasztosabb erény hányszor váltakozik bűnre, szent szabadság és undok zsarnokság hányszor követik egymást lépten nyomon; az igazság rettenthetlen szava és a hizelgő hazugság, alakoskodás és szentség, káromlás és ima hányszor cserélkeznek az életben; miként a természetben a szép derüs napot gyakran zivatar követi, ugy az erkölcsi világban is az erényt, a nemest, a dicsőt gyakran váltja fel a vétek, a bün, a fertelem, talán azért, hogy az erkölcsileg szép annál inkább kitünjön, felragyogjon, miként zivatar után még szebbnek, ragyogóbbnak tetszik a kisütő nap. Azért csak örülhetünk, midőn lépteinken a roszra jót látunk következni; midőn a korcsma templommá, a káromkodás imává változik át.
| VI. A Nyárád alvidéke. | TARTALOM | VIII. Az Al-Nyárád jobb partja. |