XVI. Köszvényes-Remete környéke.

Köszvényes-Remete fekvése, a remetei Bocskai család, a Nagy-Nyárád havasvidéke, Nyárád eredete. Nagy és Kiság. Várhegy, az itt volt várnak romjai. Regék, kilátás. Vármező, Rákóczi-halom, kápolnarom. Vettető. Szakadát bércze, Szakadát vára. Tatárhágó. Boroslányos, csata a tatárokkal, a székelyek győzelme. Várlátó. Melegsugó pataka. Likaskő, Tompatető, kilátás. Tompa vára. Vityal vára, annak mostani romjai. Vityal pataka. Bélmező vára, a remetevidéki várlánczolat.

Köszvényes-Remete*Remete az 1567-ik évi regestr. mostani nevén kapuszámának mellőzésével van bejegyezve, most házszáma 240, határterj. 8233 hold 804 négysz. öl, de ezen roppant terjedelmü határból csak 845 hold szántó van, az is agyagos, köves s csak roppant szorgalom után terem valamit. A fennmaradó részből 4268 h. 1141 öl erdő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen. a N.-Nyárád és az észak irányból lejövő Vityal*Oláhul Zicsal mi csevegőt jelent. egyesülésénél, a Tompatető szép erdőnötte lánczolata alatt fekszik; utolsó helysége ez a Nagy-Nyárád völgyének; és éppen ezen utolsó ponton találunk legtöbb nevezetességet, mintha ezek által akarna e távoli, elszigetelt vidék érdekeltséget ébreszteni; de ezt nem a falura, hanem vidékére kell értenünk, mert a falu maga – mely nevét egy kezdetben ide települt remetétől nyerte – felemlitésre méltót alig mutat. Nagy, terjedelmes helység, egésséges, ép alkatú havasi néppel, mely marhatenyésztés és fakereskedéssel pótolja kopár, terméketlen talajának sovány termékei által csak kisrészben fedezett szükségleteit. Hogy a 16. század végén, Kovácsoczi Farkas korlátnok birt itten, látók Hodosnál, de ez valami csekély rész lehetett, mert Remetén jobbágyság nem volt, azt mind szabad székelyek lakván. Remetén most is megvan a Bocskai család, mely a fejedelemtől származtatja le magát. Mit ők 1841-ben az erd. kir. tábla előtt okmányokkal támogatva mutattak ki, minek következtében a kir. tábla is megerősitette. Ezen okmányok ma nem levén elő, nem tudhatom, hogy az egybekötés mi alapon történt; azonban valószinünek tetszik Nagy Iván azon sejtelme, hogy a remetei Bocskaiak azon Istvánnak utódai, ki Zemplén vármegye főispánja volt, s 1661-ben 200 embert vezetett a törökökre; de a Wesselényi-Zrinyi- és Frangepán-féle összeesküvésbe levén sodorva, Erdélybe menekült, miért magyarországi terjedelmes jószágai elkoboztattak. Ennek Magyarországon gyermekei nem levén, benne a Bocskai családot kihaltnak hitték. Megeshetik azonban, hogy itt számkivetése alatt ujból nősült, s talán a remetei Bocskaiak ekként folytatták szerény ismeretlenségükben tovább a családot. Kővári annyit mond, hogy a fejedelem András fia Remetén, János fia Deményházán lakott, de ezek semmi esetre sem lehettek a fejedelem, hanem csak a számüzött István fiai.

De vegyünk búcsút a falutól, azzal együtt az ember lakta vidéktől is és hatoljunk be a Remeténél kezdődő erdők rengetegébe, mert ez erdőségek az őskori erőditvények titokszerű romjainak egész tárházát képezik, azok ott a rombolás viszketegétől inkább mentesültek, a vidék kőben bővelködvén, az emberek nem szorultak, mint másutt arra, hogy az ős romoknak minden egyes köveit kipiszkálják és még a földből is kiturják, s az által a szent romokat nyomtalanúl eltüntessék a föld szinéről, miként az Marosszék ősváraival történt, melyeknek ma nyomaira sem találhatván, emlékük inkább csak a helyelnevezés- és hagyományokban él. Itt az erdők rengetege, a minden lépten túl bőségben található épitkezési anyag gazdagsága megoltalmazta az ember rombolásától a multnak ezen tisztes emlékeit, csak az idő kérlelhetlensége, a századok romboló hatalma gázolt át felettök; de azért igy is maradt fenn még annyi töredék, mennyi elégséges arra, hogy azokat nyomozhassuk, és hajdani lételökre és idomukra következtetést vonhassunk. Azért midőn Remeténél elhagyjuk az emberlakta vidéket, akkor a multnak classicus földére lépünk, mely letünt messze századok emlékeivel van megnépesitve.

Remeténél a Bekecs és Tompatető által egybeszoritott Nagy-Nyárád déli irányt vesz fel; e vonalban halad az onnan fél mfdre eső Szakadát bérczéig, az egymáshoz közelitő Nagy-Nyárád és Kis-Küküllő vizválasztó hegylánczolatáig, hol a Szakadát patakát felvéve, ujból eredeti keleti irányát veszi fel, s szép regényes, néhol nagyszerű havas-vidéken, termékeny kaszálók között törtetnek le pisztránggal népes kristály hullámai. – Még jó órát kell odáig felfelé haladni, hol völgye kétfelé ágazva, a tulajdonképeni N.-Nyárád – legalább névleg – megsemmisül, mert azon felül két ágra szakad, baloldali csermelye Kiság, a jobboldali Nagyág nevet veszen fel, azonban ezeknek nagyszerű vidéke még messze felnyúlik a gyergyói szélen levő Mezőhavasig, hol eredetöket veszik*A Kiság ezenfelül Marosszék és Torda vármegye határvonalát alkotja.. A kettő egybefolyásánál egy 2500 láb magasságot megközelithető hegyél, vagy inkább kúp idomú hegycsúcs emelkedik fel, ezt Várnak, az alatta elterülő térséget Vármezőnek nevezik; alján pedig vizdús forrás buzog fel, melyet Nyárádfőnek azért neveznek, mivel a Nyárád elnevezés itten e dús forrás vizének a Nagyágba ömlésénél keletkezik*A Nyárádfő 274 öl tengerszin feletti magasságban van. Köszv.-Remete 242 ölnyire fekszik a tengerszin felett és igy a Váraljtól Remetéig 32 öl esése van a Nyárádnak. Eredetétől a Várhegy aljáig esése a 100 ölet is meghaladja..

De hát a vár elnevezés honnan származik? hol fészkelődhetnék ide vár ezen minden emberi laktól távol eső havasok magányában? Pedig e vadonban mégis volt vár, mert egyike nevezetesebb és terjedelmesebb ősvárainknak koronázta a Kétág közti büszke hegyormot, miről, ha annak meredek, bajosan megmászható oldalán felküzdjük magunk, azonnal meggyöződhetünk, mert ottan e vár egykori lételét bizonyitó romorka fogunk találni. Legelőbb is a hegy déli oldalán kanyargólag felmenő, három megtöréssel elég ügyesen felvezetett régi útjára ZZ (lásd alaprajzát) találunk e várnak, mely itt-ott víz által elmosva bár, de figyelmesebb vizsgálat után mégis felismerhető; vonalán százados fák nőttek, mutatva, hogy nagyon régen lehetett, midőn ez út használatban volt.

A hegy tetőlapja keletről nyugatnak hajló hosszúkás keskeny, s azért térnyerés kedvéért – mint már más ősvárainknál is észlelhetők – a várfalak nem a tető oromszélére, hanem a hegyoldalon e czélra tett bemetszésbe vannak elhelyezve. E falak alaprakata még most is épebb helyein 2–3 láb magasságban megvan, s ekként annak vonalát követve, a vár idomát és terjedelmét is meghatározhatjuk. A vár idoma köritett szögletű háromszög volt, melynek 95 lépés hosszú, s a vár legnagyobb szélességét alkotó, bütüje A keletnek, 200 lépés hosszú és mindig egybekeskenyedő oldalai észak és délnek, hegyes szöglete B nyugatnak volt forditva. Ezen szögletben látszólag egy körbástya D állott.

A Kétág közti hegyen levő várrom alaprajza.

A vár belterén a belső ballium, vagy belső vár falainak is látszanak homályos nyomai, melyek a külső várfalakat utánzólag, s azokkal párhuzamosan futva, ferde három-szögben övezték az ily idomú hegy fennlapját. ennek közepén kerek dombozat van, mely egy itt állott zömtoronyra E enged következtetést vonni. Ezen felső várhoz egy másik alsóvár volt ragasztva, mert a nyugatra néző szögletnél a fal délre kihajlitva, s ott ujból megtöretve a hegy oromszélén 130 lépés hosszúságban ujból nyugatnak tart, s ott hegyes szögletben F visszatöretve, az északi oldalon még 76 lépésnyire követhető vonala; ott azonban – hol a hegymeredekké lesz – megszünik, s nem lehet biztosan meghatározni, ha az egybe volt-e kötve a felsővár északi oldalfalával? vagy ezt tenni – a hegyoldal meredekségének tekintetbe vételével – feleslegesnek itélték. Érthetőbb lesz magyarázatom, ha a vár alaprajzát ide csatolom.

A leiratokból kitetszik, hogy ez egy terjedelmes, s már fekvésénél fogva is hatalmas erőd lehetett. Hogy pedig az mikor s mely nép által épittetett, arról semmi adatunk. Még a hagyomány is nemcsak hogy kihalt, hanem még régi neve is feledékenységbe ment. A rege azt mondja, hogy Tündér Ilona vára Mikházán volt, leánya pedig itt e várban lakott, azonban a gyöngéd tündér szeretett anyját, nem levén út, nem látogathatta meg, az ördöggel szerződött tehát, hogy neki egy völgy ezüstért és egy hegy aranyért útat készitsen. El is készitette és pedig gyorsan ördög uram a kialkudott utat, de midőn a fizetésért ment, a furfangos kis tündér tenyerébe egy tallért, ujja hegyére egy aranyat helyezvén, mondá: „Itt a völgy ezüst, itt a hegy arany”. A rászedett ördög dühösen rohant el, s mentében szétrugdosta az útat, s ma csak egy darabocska, vagy 20 ölnyi hosszuságban, látszik a Faragók órájánál, vagyis a Szakadát patakának Nyárádba szakadásánál. Midőn ezen már Rabsonné váránál is hallott regét egy öreg pásztor elmondá nekem, nagyon megörültem; mert ezen követelt ördög útjában a Mikházánál elvesztett római útnak folytatását véltem feltalálhatni, mely Szováthához éppen a Szakadát patakánál (hol jelenleg az uj országút is át van vive) lett volna legkényelmesebben, kevés hágóval, átvezethető, miért fel is kutattam minden irányban a vidéket, a nélkül azonban, hogy másutt valami útnyomra akadhattam volna, mint az emlitett Faragók órájánál levő darabocskán mutatkozó kőburkolatra, mely nem is irányult a Szakadát lankás részének, hanem egyenesen feltartott a Vármezőnek és nem is birt a római útakat jelező stratumennel. Tehát az nem római út volt, hanem egyszerüen a vár útának egy fennmaradt kis darabkája. E szerint a mikházi castrummal e várat egybekötő, s igy római eredetét sejtető rege is téves; mert a mikházi castrum kétségtelenül római erőd volt, az észlelésünk alatti vár pedig, alakja, fekvése és épületanyagjáról itélve, a római kor előtti, vagy utánni ugynevezett barbar épitkezések sorába tartozik; majd később a Remete környéki várcsoport jellegzésénél el fogom e várat érdeklőleg véleményemet mondani.

A Bekecs ezen vár előtt állván, annak főként nyugat felé látköre el van zárva, de a bekecstetői őrtorony éppen arra szolgálhatott, hogy az alólról jöhető ellenséget jelezze és kérdéses várunkat a bekecsalji Csombod várával egybekösse.

A délen elvonuló magas Szakadát bércze ez oldalról szintén elzárná a látkört, de az éppen a várral szembe, mint egy annak kedveért Pallos pataka nyakának nevezett lelapulással bir; egy áttekintést engedve a siklódi Nagykőre és Firtos várára, melylyel várunk láttani egybeköttetésben állott. Felfelé a határtalan havasok zöld lomb hullámzata, a Kétágnak vadregényes vidéke egészen a Mezőhavas büszke ormáig tárul fel a szemlélő előtt.

Lenn, a Vármezőn, egy kőrakás van, melyet Rákóczi halomnak a hagyományok szerint azért neveznek, mivel a görgényi uradalomhoz tartozó kőhériek (egy falu) erőszakosan elfoglalták a remeteiek határát, s azért ezek az egykor itten vadászó I. Rákóczi Györgynél panaszt tettek. A fejedelem határkijáratást tétetett, a most is nevét viselő halmot rakatta, s hogy emlékezetben maradjon, az erőszakoskodó prevarikátorokból néhányat e halmon meg is csapatott*Hogy az ily határhalmok hányásánál régen szokásban volt Magyarországon is, a halmon dolgozó suhanczokból néhányat megcsapni ezen szavakkal: „Emlékezzetek meg, hogy ekkor s ekkor a határt itt hánytátok”, s hogy az ily megverettek jutalmul s emlékül néhány huszast kaptak stb. Lásd Réső E. Sándor „Magyarországi népszokások” czímű munkája 145. lapján. Ugy látszik ez vagy ehhez hasonló szokás volt régebb a székelyek közt is, ezt látszik legalább mutatni a Rákóczi-halomhoz kötött hagyomány.. E halom jelöli most is a Remete és a görgényi uradalom erdőségei közti határt, bár a remeteiek azt mondják, hogy régen határuk felnyult egészen a Kiság eredetéig; de egy furfangos deák azt falu nevében eladta a fiscusnak, s bár eleget perlekedtek, mégis odaveszett.

A Rákóczi-halmon felül látszanak azon kápolnának romjai, melyet b. Bornemisza József a mult században épittetett volt, s melyet az 1817-ben itt járt Ercsei még mint fennállót látott*Nemz. Társ. 1830. évf. 410–411. l.. Ma már csak romtöredéke van meg, s hova egykor a vidék vallásos népe búcsúra feljárt, honnan szent énekek viszhangoztatták a bérczeket, ma elhagyatott rom, melynek széthullott kövein a havasi pinty zeng dicséneket, mintha ő lenne őre a szent hely kegyeletes tiszteletének.

Alább a Vettető nevű helyen sok vastag cseréptöredék van. A hagyomány azt tartja, hogy ottan a várhoz tartozott Vettető nevű falu feküdt régen.

A már fennebb emlitett Szakadát bérczének egyik magas csúcsán*Mely 301 öl tengerszin feletti magassággal bir., honnan Szovátháig és a Kis-Küküllő völgyéig el lehet látni, egy másik várnak, az ugynevezett Szakadát várának látszanak maradványai. Ez kicsiny, csak 95 lépés kerülettel birt köridomú erőd volt, melynek öl magas gátonya van, s mivel ennek vonalán bejáratnak semmi nyoma nincsen, azt kell feltennünk, hogy az zömtorony (donjon) volt, melybe – elmozditható lépcsőzet segélyével – a felső emeleten volt a bejárat.

A Szakadát lánczolatának alsó, délre néző részén*Hol a Szovátha patakát felgazdagitó Visszafolyó nevű csermely ered. Tatárhágónak neveznek egy hegyet, Jobbágytelke felé másik helyet Tatárkonyhának. A hagyomány ezen helyelnevezésekhez ilyen történetet csatol: A tatárok egy csoportja ottan tanyázott, hol a Tatárkonyha van, honnan árulók által vezettetve, rácsapott a Bekecsre menekültekre, s ott a Veszély mezején – miként fennebb látók – a harczképes férfiak távollétében iszonyú mészárlást vitt végbe. Elrabolt szép nőkkel, számos fogolylyal és gazdag zsákmánynyal vonultak át a tatárok a Szakadát bérczén a Kis-Küküllő felé; de a székelyek, kik a veszélymezői mészárláskor élelmet keresni elszéledtek volt, egyesülvén a fenn leirt vár őrizetével, a szakadátvári és vityalvári harczosokkal, utánuk nyomultak s a Tatárhágó szorosában rájok csapván, iszonyú véres harcz után – melyben minden székely sebzett oroszlánként harczolt – szétverték a tatárokat s azokat egész az alább fekvő Boroslányosig üzve, mind leölték, a foglyokat és zsákmányt elvevén tőlök. És ezen hagyomány, mely régi feledett történetek s hősies harczok emlékét őrzi, mely a történelem homályába vesző események sejtelmét védi a feledékenységtől, vonatkozással látszik lenni arra is, hogy ezen most romban heverő várak a hazánkon átzajgott mongol dúláskor nemcsak hogy még állottak, hanem a mongoloknak egy e vidéken pusztitó csapatját, e váraknak a vidékiekkel kezet fogott hős őrizetei meg is semmisitették. Azért kell a mindennap veszendőbe indult s feledésbe menő hagyományokat egybegyüjtenünk, mert azok a történelemnek becses kiegészitői, azért kell a helyelnevezésekre figyelmet forditanunk, mert azok gyakran a történelem által fel nem jegyzett eseményekkel jönnek kapcsolatba, azért kell minden romtöredéket, minden minden maradványt, a multnak minden hagyományát megvizsgálnunk, egybegyüjtenünk, mert azok mind irányadók, mind vonatkozók homályos őstörténetünkre, egyes szétszórt betük, melyekből egykor multunk történelmét összeállitani sikerülend; egyes szétszórt pislogó mélcsek, melyek az ős előidők történelmi sötétjében irányt jelölnek a kutató számára. És hogy az ezen helyekhez kötött hagyományok nem költöttek, hogy azok történeti vonatkozással birnak valójában megtörtént dolgokra, hogy azok régi dicsőségnek emlékeit védik, arra történeti bizonyitékkal is birunk Zsigmond királynak 1417-ben kiadott okmányában, melyben Marczaly Dénes és Miklósnak erdélyi vajda és székelyek grófjának Segesd városát adja a harczmezőn szerzett érdemeik jutalmául, s előszámlálva a törökök és tatárok felett kivívott számos győzelmeiket, a többek közt emliti azon fényes gőyzelmet is, melyet a tatárok felett a Nyárád folyónál nyertek*Közölve van ez okmány egész terjedelmében Fejér Cod. Dipl. X. 5. 806. lapján..

De haladjunk tovább, mert Remete környéként még sok ily emlékezetes és érdekes dolgokra találunk.

Alább a Bekecs alján Várlátónak egy helyet azért neveznek, mert onnan a görgényi várhoz lehetett látni, s ott a hagyomány szerint őr állott, ki a görgényi fővár vésztüzét tovább adta. – A Nagy-Nyárádba jobbpartilag Melegsugó nevű patak szakad be, ha ennek zuhatagos, keskeny, iszonyú sziklazűr és kőzuhanyok által boritott völgyén felhatolunk, a Likaskőhöz érünk, mely a cserkő-gyüleg (trachyt-conglomerat) sziklákban levő oly tágas barlang, hogy ott 80–100 ember kényelmesen letelepülhetne. E barlang vészes időkben menhely volt, később egy Nagy Iván nevű hirhedt rabló tanyázott ott félelmes csapatjával s ennek oda rejtett kincse után áskál most is a nép. – A Likaskőtől meredek, alig megmászható hegyen kiemelkedve, a Remete háta mögötti Tompatetőre érünk, honnan a bekecsi kilátás változata ismétlődik azon különbséggel, hogy innen a görgényi vár is tisztán kivehető, s hogy a Bekecs által fedett Kis-Küküllő völgye helyett a kááli, köheri, bölkényi és görgényi völgyek csatlakoznak az előtérhez. Ezen elragadóan szép kilátást nyujtó csúcs nyugati lejtőjén van Tompa vára, egy a Szakadát várához hasonló, de még annál is kisebb, csak 80 lépés kerületű körerőd vagy őrtorony, mely nem annyira védelem, mint jelzésre hazsnáltathatott. De ha kicsi és jelentéktelen ez, annál nagyszerübb Vityál vára, mely innen észak irányban néhány ezer lépés távolra fekszik.

A szép erdők által boritott bérczek közt két havasi csermely, a Várpatak és Vityál pataka törtet le. Ezeknek egybefolyásánál egy 4–500 láb magasságú czukorsüvegidomú csompó (szikla-kúp) teljesen önállólag tornyosodik fel, ezen alig megmászható szirtcsúcs tetejét koronázta Vityál vára. Ott vannak most is e titokszerű várnak jelentékeny, mondhatnám bámulatos maradványai, melyeknek – könnyebb felfoghatása kedveért – alaprajzát mellékelem.

E vár idomát nem elfogadott műalak, hanem a hegy fennlapjának idomzata határozta meg, s miként a hegy lapályos teteje, ugy a vár is köritett szögletekkel biró négyszög alakú volt; a még ölnyi magasságban fennálló várfalak ZZZZ (l. alaprajzát) 246 lépés kerületüek. E falak négyláb szélesek, válogatott trachyt-darabokból forró mészszel oly szilárdon épültek, hogy még most is bonthatlan tömörségben dacolnak az idő romoló hatalmával.

A vár észak-keleti szögletében egy kúp idomú dombocska A emelkedik. Sziklacsúcsnak hittem azt, s olyannak tetszenék mindenki előtt, ha kincskeresők alája nem ásták volna; de ki ezen néhány ölnyire bevitt bányaszerű üregbe betekint, azonnal meggyőződhetik, hogy azon dombocska nem más, mint egy a várfalak szinvonalából félig kiszögellett köridomú bástyának romhalmaza. E bástya pedig azon roppant (legalább alsó részében) tömör épitkezések közé tartozik minőnek párját csak az udvarhelyi Csonkavár szögletbástyainál észlelhettük; azon csudás cyclopsi művekhez sorzandó, minőket nagyszerűk alkotására gyenge korunk csak bámulni tud. Ezen bástya három öl átmetszetben*Meddig az aláásás azt láthatóvá teszi. látható, tömör fala szép lapos trachyt-kövekből oly bonthatlan szilárdul épült, hogy bár több század erője áztatta, még ma sem lehet szétfeszegetni, kövei a kötemmel (ragacs, cement) összenőttek, egybeforrottnak tetszenek; mintha azt a teremtés kohójában olvasztották volna össze, mintha az ember ezek épitésénél a mulandósággal akart volna daczolni, mintha a végnélküliség eszméjét akarta volna testesiteni; de a kérlelhetlen idő átgázolt ezen büszke vár alkotásán is, s romhalommá dönté a művet, mit az ember hatalomérzete idő s harcz dühével szembe állita.

A vár keleti oldalán a hegy oromszélére fektetett várfalaktól 20 lépés távolra, de annak vizszintes vonalán jóval alól, egy másik külső fal BBB van, mely a délkeleti szöglettől D kiindulva, a belső vár falaival egyenközüleg halad darabig, mignem az észak-keleti szögletet túlhaladva, s ott egyenes szögletben megtöretve, a fennebb leirt A-val jelölt körbástyához csatolódik, ekként egy alsó, vagy inkább elővárat képezvén. Ha a vár belterét figyelmesen vizsgáljuk, feltalálhatjuk ott a középkori váraknál szokásos belső Balliumot is, mert annak közepén egy 120 lépés kerülettel biró, a várfalakkal egyenközüleg lemetszett, s azok szinvonalát 10 lábbal meghaladó emelkedést vagy dombozatot találunk, melynek oromszélén FFF a falrakat nyomaival találkozunk. E dombozat észak-keleti oldalán 60 lépés kerületű szabályszerű kerek bemélyedés G van, kerületén a felrakatnak csalhatlan nyomaival, mi arról győzhet meg, hogy ottan egy hatalmas, több emeletes zömtorony (donjon) állhatott, utolsó visszavonulási védhelye ezen már fekvésénél fogva is bevehetetlen erődnek.

És ha ezen még romjaiban is nagyszerű épitkezések figyelmesebb vizsgálata bámulatra ragad, bizonynyal nem kevésbé fog meglepni, azon még soha sem láttam ovatossági modor és hadtani cominatio, melylyel e várnak útja fel van vezetve. Ezen út HHHH a hegy déli oldalán kanyargólag volt felvive, de midőn az a délkeleti szöglet irányaig felhatolt, egy mély, kivülről hatalmas töltés által szegélyzett sánczba ereszkedik be, mely sáncz a várfalaktól 30 lépés távolra, és azok szinvonalán legalább 7 ölnyivel alól kerülte meg a vár keleti, északi és nyugati oldalát, ugy hogy a nyugati oldalon fokozatosan emelkedik a dél-keleti szöglethez, hol az egyetlen bejárat K volt. Az ezen mély útat kivülről szegélyző magas és széles gátony (töltés) LLLL a keleti oldalon a fennleirt körbástyával szemben félkör idomú lonkává (terasse) szélesül ki, s ott ismét egy külső bástya M állott, mely ezen bár nagyon bajosan megmászható, de a többinél mégis menedékesebb oldalon a várhoz juthatást fedezte egyfelől, míg másfelől a mély út felett is őrködött. Elgondolható, hogy ezen a belső körbástya és e külerőd között elvonuló s egész hosszában a várfalak által uralgott (dominált) keskeny úton az ellenségnek várba juthatása lehetetlenné volt téve; mely által a vár megközelithetlenségének elmélete megfejtve s czélja elérve volt.

Ilyszerű bejáratot még csak a kézdi-almási várnál láttam (lásd Háromszék leirásánál), hol az út szintén a vár két oldalát megkerülve vezetett be; de ott a hegy nem levén oly meredek, valamint külső védtornya is hiányozván, a mélyitett út védképessége koránt sincsen annyira, mint itten, kifejtve.

Vityál várára vonatkozó semmi történeti okmányt, de még hagyományt sem tudtam felfedezni; egy 1586-ki határjártatásban*Mely a remetei község levelei közt van. Vityal vára mint a remetei határ észak-nyugati széle emlitve van; továbbá a hagyomány azt mondja, hogy Rákóczi vára volt, de ez valószinütlen, mert miként leirásából megitélhető, oly hatalmas erőd volt a maga idejében, hogy bizonyosan szerepelt volna a történelemben, ha a nemzeti fejedelmek korában is már rom nem lett volna. Valószinű, hogy a Rákóczi Ferenc idejében valami kurucz csapat vonhatta magát ezen akkor még épebben állhatott várrom közé, s innen hozatott az kapcsolatba a Rákóczi nevével.

Vityál várától gyönyörű kilátás nyilik: a Nyárád vidéke s Torda vármegye felső kerülete fel egész Vécs kastélyáig, a görgényi völgy, a vár büszke ormával, Szász-Régen, alább a gyönyörüen fekvő V.-Sz.-István, Sárpatak, s ezeken kívűl megszámlálhatlan sokasága látszik innen a faluknak, mig a távolban a nyugati Kárpátok vonala a Cziblestől le a Retyezátig tárul fel a szemlélő előtt.

A vár alatt elsiető Vityal pataka, mint már emlitém, Remeténél szakad be a Nagy-Nyárádba, de nem az egész, hanem csak egy része, mert bár a természet vagy a táj hegyrajzi (orograficai) alakulása oda szabta ki útját, a köhéri oláhok, hogy nekik is legyen patakuk, nem messze a vártól nagy gátlásokkal elfogták vize egy részét és falujokba vezették le.

Ezeken kivül Remete környékén még egy ötödik várat is találunk. Ez a falun felül jobbpartilag Nyárádba szakadó Bélmező pataka mellett levő Bélmező vára. A nevezett patak balpartján egy szeszélyes idomú sziklaszál emelkedik fel, minden oldalról oly függélyes meredeken, hogy csak keleti oldalán lehet nagy ügygyel-bajjal feljutni a sziklacsúcs azon átmetszése, mely ott mély sziklafolyosót alkot, valamint az alább levő sziklabarlang is egyaránt a természet műve; emberi erődités csakis az emlitett keleti oldal alján van, hol egy még most is 4 öl mélységű és ily szélességű sáncz köriti a hegyet. E szerint ez legfelebb alkalmi menhely volt, hol a megmászhatlan sziklacsúcs tetjén néhány család megvonhatta magát, s honnan kővel is agyon verhették az ellenséget. Az emlitett gyengébb keleti oldalon levő sáncz nevelte a természetileg erős helynek védképességét. A nép rejtett kincset hiszen ottan, s azért untalan túrják-fúrják e sziklahegyet.

Bizonynyal mindenki, miként én is, el fog csodálkozni a régi várromoknak azon nagyszámú csoportositásán, melyet itt Remete környékén, a havasoknak alján találhatunk, s bizonynyal mindenkiben felébred a tudvágy, ismerni a kort és népet, mely ezen várakat, ezen egymással egybefüggésben levő erőd-lánczolatot épitette; fájdalom, e tudvágyunkat a történelem ki nem elégiti azért, mert e várak mind a történelmi kort megelőzött titokteljes korszakból származnak; csak homályos hagyományok költhetnek az észlelve vizsgálóban homályos sejtelmeket, csak ezen feledett romok, ezen tiszteletet ébresztő maradványok azok, melyek a távol mesés kornak kőepopeájaként fennmaradtak, melynek még valahai lételét is megtagadná, elvitatná a kétkedve hivő jelen, ha e várromok csalhatatlan tanujeleként fenn nem maradtak volna mint emlékoszlopai e messze letünt korszaknak.

Már másutt is koczkáztattam azon nézetemet, hogy a székelyföldet behálózó várlánczolatot az e hegyvidékre szorult s rokontalanul elszigetelt székely őseink épithették, s éppen azok nagy számból s erre fektetett katonai szervezetükből hiszem kimagyarázhatónak, hogy e néptöredék ellenséges elemek közt magát több századon át fenntarthatá; sőt a Székelyföldet ismertető leirásomban e várak csoportositásából még a régi Székelyföld határát is itt-ott felismerni hittem. Már a Kis-Küküllő völgyének ismertetésénél felhoztam azon sejtelmemet, miszerint az Árpád előtti Székelyföld – a rabonbánok ős hazája – nem terjedett ki a lapályos és kevés védvonalt nyujtó Marosszékre, hogy az legfelebb a Kis-Küküllő völgyéig terjedhetett, hol ismét ily várcsoportositást vagy inkább egy vonalban való elhelyezést észlelheténk, mely várak ez oldalról a Székelyföld határvárainak lánczolatát alkoták egészen Küsmőd vizeig lenyulólag. Az északi határ azonban fennebb – hol a biztonságot nyujtó s hegyrajzilag sok védponttal kinálkozó havasok kezdődnek – inkább kiterjeszkedett, ugy hogy Csombod várától a Bekecsre, onnan pedig a Remete felé terjeszkedőleg e környék roppant erdőségeit és havasait fel Gyergyóig magába foglalta; mivel pedig e havasvidékre csakis két ponton, a Nagy-Nyárád mentin s az ebből kiágazó Vityal pataka völgyén lehetett behatolni; ott látjuk annak védfalául, annak elzároló védvonalául a Remete-környéki várlánczolatot, mely egyszersmind ez oldalról az ős Székelyföld határszélét jelölheti. Azért e vadon tájon az erdők között (mint a Bekecsen, Tompatetőn, Vármezőn, Vityal vára körül) mindenütt feltalálhatjuk a régi felhagyott szántóföldek mesgyéit, melyek mutatják, hogy ezen ide bekebelezett (circumscribált) nép nemcsak hadi dicsőséggel, hanem szántás-vetéssel is foglalkozott, hogy várépités, várőrzés s az önfenntartási harczok közt a földmívelést is üzte, e vadontól is kierőszakolván az önfenntartására szükséges élelmet.

Ez a tanuság, mit a mult műemlékeinek észleléséből merithetünk, melyet ha történeti érvényre emelni nem tudunk is, de azért történeti tapogatódzás és sejtés alapjául elfogadhatunk.