| XVIII. Maros-Vásárhely fekvése és keletkezése. | TARTALOM | XX. A maros-vásárhelyi vár. |
Érintém fennebb Benkő, Borosnyai, Bod Péter s mások által is történeti érvényre emelt azon feltevést, hogy e város mostani fekhelyén szokták volt a székelyek ököradóját begyüjteni; érintém azt is, hogy miként keletkezett ezen ökörsütési helyen vásáros hely s hogyan lett az várossá, melyet a 14. század közepén már Nagy Lajos meglátogat* s a 15-ik század elején már oly tekintélyes hely, hogy a ferenczeseknek és dominicanusoknak volt ottan kolostoruk és templomuk*.
1439-ben már országgyülés tartatik Vásárhelytt, melyre a sokat külföldön időző Albert király nevében lévai Cseh Péter erdélyi vajda, Zoldán Lőrincz székelyek ispánja által a székelyeket és az unio értelmében a szászokat is meghivja. Hogy ezen hongyülésen mit végeztek, arra nincsenek adataink*.
1448-ban Magyarország kormányzója, a nagy Hunyadi János látogatja meg e várost*.
1451-ben Zekel-Vásárhelytt a székelyek tartanak nemzeti gyülést*.
1492-ben a nagy Mátyás királyt követett Ulászló alatt, a Mátyás által megfékezett olygarchia ujból büszkén emelte fel ejét, a hatalmas Báthori István országbiró és erdélyi vajda a székelyekre önkéntes adót vetett, s hogy őket fékezhesse, a mostani vásárhelyi vár helyén állott kolostort megerősitette, hogy „két feje legyen annak, ki ellene panaszt mer emelni, hogy ha ő az egyiket leütteti, msát vehessen elő.” De a király nevében uralkodó Bakacsa érsek ügyes diplomatikai fogásokkal a hatalmaskodót Budára csalta, s ekkent hatalma fészkétől eltávolitván, ott leköszönésre szoritá*
1506-ban II. Lajos születésekor követelt ököradó miatt a székelyek fellázadván, itt Vásárhely alatt verték szét Tomori Pálnak hadát. Maga a vezér is 20 sebet kapott, s csak később nagyobb erővel lehetett a székelyeket az ököradó megadására rászoritani*.
1529-ben, midőn a legyőzött Zápolya Erdélynek visszafoglalásához fogott, előre küldötte somlyói Báthori Istvánt, ki Dátosnál jul. 13-ára országgyülést hirdetett, miután Báthori az ezen gyülést fenyegető Majláthot és Török Bálintot visszavonulásra szoritá, a gyülést Dátosról Székely-Vásárhelyre tette át, és e gyülés határozott Erdély sorsa s függetlensége felett; mert itt a székelység a nemzeti ügyhez csatlakozván, Zápolya győzelmét biztositá*.
1532-ben Zápolya Ján. maga is Székely-Vásárhelytt van*.
1540-ben márcz. 8-ra Erdélynek Zápolya ellen pártot ütő vajdája Majláth István hirdetett Vásárhelyre országgyülést, mely országgyülésnek hivatása lesz vala Erdélyt s Magyarhon egy részét a trón felett versengő két uralkodó kijátszásával köztársasággá alakitani; de míg a gyülés egybejött, addig a kezdetben kedvező kilátások megváltozván, az országgyülésről a nemzet sérelmeit felterjesztő követséget küldött Zápolyához, ki a követeket letartóztatva, haddal jelent meg*.
1541–1542-ben országgyülést tart a három nemzet Zekel-Vásárhelytt, hol az 1545. tordai országgyülésen átvitt „Unio”-nak articulusai előlegesen megállittattak és megvitattattak, bár megerősitést és érvényre emelést csak a tordai országgyülésen nyernek*.
1543-ban Katalin-nap utáni csütörtökön a helytartók ismét országgyülést tartanak Vásárhelyt*.
1549-ben dec. 21-re a hazát Ferdinándnak áruba bocsátott Martinuzzi Vásárhelyre hongyülést hirdetett, hol minden erőmegfeszitésével és fondorlataival sem tudta a székelyeket a királyné és fia hűségétől elvonni*.
1550-ben a portától hivatala megfosztására itélt Martinuzzi nyilt lázadásban tört ki, s Szászsebes és Medgyes elfoglalása után Vásárhelyre gyülést hirdetett. A katholikus székelység Martinuzzi pártján van, a többi ellene, s ebből oly megszakadás kerekedett, hogy a güylés alatt fegyverre kelve, egy sereg ember élete esett áldozatul*; végre is Martinuzzi seregeivel való terrorizálás által kivitte, hogy követeket küldjenek a portára, kik a Martinuzzit hivatlaától megfosztó felmán visszavételét eszközöljék*.
1551-ben, midőn az Erdélyt Castaldo kezébe játszott Maritnuzzit jutalom fejében Alvinczen bérenczek gyilkolták meg, az egész hon megdöbbent; a székelyek fegyvert ragadva, M.-Vásárhelyre gyültek megboszulni Martinuzzi halálát. Castaldo 12,000 emberét Segesvárra huzván egybe, Kendi Ferenczet küldé Vásárhelyre, ki rábeszélés és a seregre hivatkozás által szétoszlásra birta a boszus székelységet*.
1552-ben ismét országgyülés Vásárhelytt.
1553-ban Dobónak katholizálni törekvő, s a protestánsokat üldözőbe vevő vajdasága alatt – mely a nemzet politikai és vallási szabadságát egyaránt sérté – az ellenzék emberei M.-Vásárhelyre gyültek egybe, onnan inditották Bethlen Gergelyt és Maksayt Izsabella visszahivására*, s Petrovich felléptével Kendi Antal és Patocsi Ferencz Vásárhelyre gyüjti a székelyek oly hatalmas sergét, hogy az ellenük nyomult Dobó vajda a város előtt csatarendben állókat megtámadni nem merte, hanem 15 napi fegyverszünetet kötött. Ezen mozgalom inkább eszély – mint erővel elnyomatott, s a töröktől kellőleg nem támogatott Petrovich kimenekülésével végződött. Az arra következett
1554-ik év jan. 25-én Dobó M.-Vásárhelyen hongyülést tart, honnan követeket inditnak a portára, Ferdinándhoz való ragaszkodásukat kijelenteni* és ugyanezen év máj. 13-án másik hongyülés Vásárhelytt, honnan a hon válságos helyzetét felfejtő két követet küldöttek Ferdinándhoz*.
1555-ben az erdélyi izgalmak, valamint a török fenyegetései és készületei által mindinkább rémitett vajdák, apr. 24-én hongyülést tartanak Vásárhelytt*. A szultán mind nagyobb mérvben készült, s az erdélyi három nemzet Maros-Vásárhelytt dec. 23-án ujból országgyülést tartott, Balassa Menyhértet fővezérül választották, 3000 embert fegyverbe állitottak, Ferdinándhoz követség ment*, mire az ezt követő tordai országgyülés (1556. febr. 2-án) kimondá az országnak Izabella mellé való csatlakozását.
1558-ban Vásárhelyt ismét országgyülés.
1562-ben a székelyek János Zsigmond ellen fellázadván, az ellenök nyomuló Májláth Gábort (Fogaras vár urát) szétverik, ő maga is csak Boér Balázs lován menekülhet meg serge romjaival a m.-vásárhelyi erőditett kolostorba, hol a segélyére jövő Radák László és Pekri Gáborral egyesülve, vajai réten szétverték a székelyeket*.
1571-ben jan. 6-án János Zsigmond Vásárhelytt honülést tart, hol kimondatik, hogy Isten igéje mindenütt szabadon hirdettessék. Ezen hongyülés az unitária vallást bevette egy évvel előbb mnthogy a mívelt Frankhonban a protestánsok számára a Bertalani éj iszonyai készittettek. E hongyülés után a fejedelem csakhamar megbetegedett Vécsen, s nemsokára (márc. 14-én) meghalt Gy.-Fehérvártt*.
1574-ben, midőn az országból kimenekült Békes a portán nagyobb adót igérve, Báthori István helyébe akart lépni, a fejedelem jun. 13-án Vásárhelyre hongyülést hirdetett, mikor a többek közt Ilye várának megerőditését is beczikkelyezték*.
Basta rémes kora Vásárhelytt is hagyott vérnyomokat; mert
1600-ban, midőn az országot feldúlt és leigázott Mihály vajda ellen fegyvert ragadott a honfiak serge, Csákinek Tordán gyülekező táborába Vásárhely Nagy Tamás hadnagysága alatt 200 gyalogot, Nagy Szabó János alatt 100 lovast inditott. A lovasok ott voltak a miriszlói csatában, a gyalogok azonban megkéstek, de azért nekik is jutott e harczokból osztályrész, mert a miriszlói csatából Mihály vajdának 150 kozákja a Mezőség felé menekülvén, itt a vásárhelyi gyalogokra bukkant; ezek nekik esvén, e kozákokat mind levágták, s fejeiket az utcza sorompóinál tűzték fel. A vásárhelyi lovasság Kováts Pál városbirája vezetése alatt tovább is a táborban maradt, s ott volt a Barczán és a Bodzánál*.
1601-ben, midőn az ingatag jellemű Báthori Zsigmond harmadszor is Erdély trónját keresé, mivel a székelység az aug. 21-én beütött Zsigmond mellé állott, Basta jónak látta visszahuzódni Nyárádtőhez, hol azon reménynyel ütött tábort, miszerint valahogy a székelyeket részére hajthatja; de bár 25 napig táborozott ott, ez nem sikerült és csak féktelen hajdui dúlták ezalatt Vásárhelyt*. Székely Mózes Brassó felől közeledvén, Basta elvonult Dézshez*. Míg ezek itt történnek, azalatt a tatárok Havasalföldön a Rudolffal tartó Ráduj vajdát legyőzvén, elszélesztett sergéből 3000 kurtán nyomult be, a Nyárádtőnél táborozó Bastához csatlakozandó. Sz. Lőrincz napján közelitett ezen Székely Mózes által üzőbe vett csapat Vásárhelyhez. A városban kevés nép volt még ekkor, mert a lakosok csak most kezdtek Basta elvonulásával a hegyekről s menhelyeikről haza huzódni; de a mi kevés volt, azt egybegyüjtötte Nagy Szabó János, s zászlókkal, dobosokkal ugy állitotta fel a város végén, hogy az ellenség azt nagy erőnek lássa, sőt a polgár lovasokból néhányan kicsapván, a kurtánok előörseiből egypárt le is vágtak, mire ezek egyezkedni kezdettek, s Basta elvonulását megérgvén, készeknek nyilatkoztak átállani Báthorihoz; azért a város kikerülésével Medgyesfalva mellé szálliták táborba a kurtán hadat. Székely Mózes ez éjen megérkezvén, de az ő hódoló szándékukról mitsem tudván, ráütött e kimerlt, eléhezett kurtán csapatra, s mind levágta. Kik elmenekülhettek, azok Vásárhelynek tartottak, de hátukon vitték a Székely Mózessel levő törököket, tatárokat, kik nem csak hogy utolsó emberig levágták a kurtánokat, hanem a városban is raboltak, sőt a szentegyházat felvervén, elégették*. Ekkor Székely Mózes a vásárhelyiekből is néhányat elfogatva, Lekenczére vitte, honnan a többieket szabadon bocsátá; de Bogáthi Jánost a vásárhelyi székely őrség vezetőjét – mivel azelőtt a székelyeket Basta mellé akarta vinni – levágatta. Ezért Báthori Zsigmond el is fogatta Tordán Székely Mózest s Fogaras várába küldé, de nem sokára szüksége levén reá, szabadon bocsátotta*.
1602-ben Basta Némethi Gergelyt küldötte 400 hajduval Vásárhely felprédálására. Ezek urnap előtti éjjelen váratlanul rárontottak a városra, felprédálták, s csak kevéssel azelőtt bujdosásukból haza szállingozott lakói közül sokat levágtak*. Ezeket üzve esett el Mózsa Gergely Ernyén, mint fennebb látók. Hogy ilyszerű felprédálások és meglepetések ellen biztositsák magokat, ez évben kezdették Vásárhely lakói Borsos Tamás tanácsára várukat épiteni, mely ekkor még rögtönzött védhely s csak később lett rendes erőddé*. A következő
1603-ik évben, mikor Székely Mózes Nyárádtőnél táborozott, a vásárhelyiek élést és ajándékot küldvén, a városnak ez alkalommal semmi legkisebb bántódása sem lett*.
1604-ben, midőn Bocskai Ny.-Szeredában fejedelemnek választatott, vezére Gyulafi László a vásárhelyi várba beszállva, tett kiütéseket a Medgyesre vonult Rácz György ellen*.
1605-ben Borsos Tamás Kassára küldetett, hogy a vár továbbépitésére engedélyt nyerjen; ezt a fejedelem nemcsak megadta, hanem bordézmájukat is elengedte, mit egész Bethlen Gáborig nem is adtak*.
1607-ben a nagy Bocskai halála után trónra léptetett Rákóczi Zsigmond márcz. 18-ára M.-Vásárhelyre országgyülést hirdetett, hol a nyugtalankodó Homonnai miatt nem sokat végeztek*.
1611-ben Báthori Gábor a Barczára beütött Ráduj és Forgács ellen serget gyüjtvén, Székely-Vásárhely Nagy János hadnagysága és Nagy Szabó Ferencz vicehadnagysága alatt 80 lovast és 100 gyalogost állitott ki*.
1613-ban a Bethlen Gábort behozó törökök kóbor tatárcsordái s a velök versenyezve fosztogató szászok a Vásárhely közeli falukat mind kiprédálták és felégették; a városnak is neki indultak, de a városiak lóra kapván, elejökbe rontottak s a Maros hidján átjönni akarókból többeket levágván, vissza üzték, hősiességök által ekként mentvén meg városukat a szomorú feldúlatástól*.
1633-ban Vásárhelytt fogatta el I. Rákóczi György a féktelenkedő Zólyomi Dávidot* ápril 4-én.
1636-ban M.-Vásárhely mellett tartatott Marosszék általános lustrája a fejedelem jelenlétében*.
1644-ben febr. hóban a magyarországi hadjáratra készülő I. Rákóczi György M.-Vásárhely közelében a Maros terén személyesen lustrálta meg a székelyeket s a várostól is gyalogokat kért. Adott is a város s azok borosnyai Szabó Tamás hadnagy vezetése alatt résztvettek a magyarországi hadjáratban. Ekkor tájt vonultak át Vásárhelyen a moldovai vajda által küldött kurtánok is*.
1658-ban a II. Rákóczi által szorongatott Rhédei Ferencz rövid pünkösti fejedelemségét Medgyesen letévén, ujból Rákóczi ült a porta ellenzése daczára Erdély vészkörnyezte trónján, de csakhamar elözönlik e szegény hazát a Bodzán augustus közepén beütött tatárok, oláh vajdák dúló csordái és az egész hazát romba dönték. Ezek egyik csapatja Vásárhelyhez közelegvén, a Vásárhelyre vonult vármegyei és marosszéki menekültek aug. 23-án gyülést tartva, védelemről tanácskoztak, a város 300 lovast állitott ki, de ezek vitézsége nem mentheté meg a szegény várost, mert a tatárok nagy sokasága Balavására felől jőve, megrohanta Vásárhelyt, azt elhamvasztotta, sőt várát is ostrommal bevévén, csak onnan 3000 embert hurczolt rabságra*. Ez év november elején gyült egybe a feldult hazának országgyülése ezen feldult városba, hol a jelenlevő Hadcsi Musztafa bey iszonyú fenyegetésére Barcsai Ákost beiktatták a fejedelemségbe; de a hűségesküt csak azon feltét alatt tették le, hogy ha Rákóczit a porta kegyeibe fogadná, Barcsai azonnal lépjen vissza*
1659-ben sept. 24-én ismét M.-Vásárhelyt tartatott azon országgyülés, mely a Radnóthon táborzó II. Rákóczi Györgyöt az elfutott Barcsai helyébe fejedelemnek választá, s nagy pompával, ágyudörgések közt bekisérvén a városba, harmadszor is Erdély trónjára ülteté*. Ugyanez év oct. 4-én itt Vásárhelyen kötött szövetséget Rákóczi Minye (oláhorsz.) vajdával*.
1659-ben Huszti szerint* M.-Vásárhelyre hirdetett országgyülést a budai pasha által visszahozott Barcsai, melyen azonban nagyon kevesen jelentek meg.
1660-ban a Barcsait Szebenben ostromló Rákóczi táborába M.-Vásárhely január hóban 31 gyalogot küldött váradi Lakatos Pál hadnagy vezénylete alatt*.
1661-ben Kemény János Erdély trónjára helyezé magát, melyen Barcsai megöletésével megszilárditni hivé uralmát, de csakhamar megérkeztek a törököknek a kegyetlen Ali Pasha által vezérlett azon vad csordái, melyek egész Erdélyt keresztül-kasul dúlták, oly iszonyú öldökléssel és kegyetlenséggel, hogy alig van falu e hazában, mely ezen rémkornak iszonyairól még ma is gyászemlékeket ne őrizne. Midőn ezen Dsingis Kháni kegyetlen országdúlás végre volt hajtva és Kemény Erdélyből kiszoritva, Ali sept. 3-án M.-Vásárhelyen állapodott meg, hogy 170,000 foglya felett szemlét tartson*. Azután pedig e városban országgyülést hirdetett, hogy Erdélynek fejedelmet adjon, de midőn a nagyon gyéren gyült rendek közül senki a fejedelmséget elvállani nem akarná – miként a hagyomány mondja – egy jóforma vásárhelyi szijgyártót, Elekesi Tarisnya Györgyöt akarta fejedelemmé tenni minden ellenvetései daczára, hogy ő nem nemes, s engedelmeskedni senki sem fog neki. Végre többen a nem rég tatárfogságból kiszabadult Apafi Mihályt hozván javaslatba, ezt ebesfalvi kastélyából Ali csaknem erővel hozatta Vásárhelyre, s sept. 15-én a Libancs nevű réten megválasztatván, 16-án be is iktatta*.
1662-ben márcz. 13-án a Vásárhelyen tanyázó török csapatok vigyázatlanságából tüz támadván, két utcza elégett*.
1663-ban midőn Apafi a török mellé kiment helytartói: Petki Ist. és Béldi Pál M.-Vásárhelytt sept. 24-én országgyülést tartottak*.
1667-ben jan. 5-én Maros-Vásárhelytt tartatott azon országgyülés, melyen a személyesen jelen volt Apafi (ekkor még fia nem levén) Bánfi Dénes fiát saját fiának fogadta*. Ez alkalommal portai adóba Vásárhely 31 kapuról 465 tallért*, a szék hétszáz tallért fizetett.
1679-ben az Apafihoz küldött Kapucsi Pasha Vásárhelyre szállásoltatott; számos szolgája, s 100 kolozsvári praesidionarius levén véle, a város költött reájok 376 forint 60 pénzt, melynek visszafizetését kéri az 1680. országgyüléstől*. Tököli és Apafi fényes győzelmei után, a török hatalomnak hanyatlásával, Erdély függetlensége is mindinkább fenyegetve volt, s nemsokára Teleki Mihály az eperjesi vérfürdők által gyászos hirre kapott Caraffa kezébe játszta Erdélyt. – A bejött foglaló sereg gazdálkodása borzadalmas volt, s hogy ezen végzetes korszakban Vásárhely sem volt megkimélve, mutatja a városnak Teleki Mihályhoz
1688-ban benyujtott kérelme, melyben előadatik, hogy az oda szállásolt német praesidionariusok annyira nyomorgatják a várost, hogy nagy számú lakos elmenekült, s a város – ha a 31 kapuszámot alább nem szállitják – képtelen a terhek viselésére*.
1692-ben ismét országgyülést tartott Bánffi György gubernator Vásárhelyt, mikor az udvari korlátnokságra nézve soha teljesedésbe nem ment rendszabályok hozattak.
1693-ban dec. Vásárhelyt ujból országgyülés, mikor három hónapra katonai adót és élelmet szavaztak*.
1694-ben ujból országgyülés, melyen Cserey Mihály is jelen van.
1695-ben dec. 12-én ugyan e városban országgyülés, melyben Heisler zsákmányló táborának élelmezéséről tanácskoznak*. Ezen országgyülés 1696-ra is átmenvén jan. 19-én Apor István a visszalépett Haller János helyébe kincstárnokká, Cserey Mihály secretariusa választatott*.
1698-ban M.-Vásárhelyt ismét országgyülés, mely a kapukat ujra rendeli számláltatni, s Bethlen Miklóst adóreform-terv kidolgozásával bizza meg*.
1702-ben oct. 6-án települtek a jezsuiták Vásárhelyre, a cameratica comissio a városnak évenkint 200 ftra menő bordézmáját rendelte fenntartásukra*. Bejött e szerzet törvény- és szerződésellenesen Erdélybe, hogy a vallásos türelemnek századokon át élvezett békéjét felzavarja; megjelenésökkel elkezdődött a bécsi kormánynak önkényes és erőszakosan katholizáló igazgatási rendszere. Minden jog, minden törvény, mit az országnak szerződésileg s esküvel biztositának, lábban tiportatott. A templomok a protestánsoktól katonasággal vétettek el, s midőn Rákóczinak a nemzet megtámadott szabadságát védő mozgalma elkezdődött, a joggal békétlen Erdély nagy része csatlakozott. Nem gátolhatta meg azt a Szebenbe onult Rabutinnak vérlázitó kegyetlensége, ki Fischer kapitánynak előbb kezét, azután fejét vágatta le; míg az udvarhelyi várat feladók közül ötöt izenként vagdalván, végeztetett ki*. Nem az, hogy féktelen – tatároknál vadabban gazdálkodó – csapatjaival egész vidékeket hamvasztatott el; nem az, hogy a nemesség egy részét országgyülés ürügye alatt Szebenbe csalván, az oda szintén behivott Guberniummal együtt fogva tartotta; mert az egész ország csatlakozott a nemzeti mozgalomhoz s Rabutin hatalma csak néhány városra – hol őrizetet tarthatott – terjedett ki. Vásárhelyen a várban szintén volt ily német őrizet, mely e várost fékezte, hanem
1703 végén a kuruczok Guti vezetése alatt Vásárhely elsánczolt kapuit heves ostrommal bevevén, a várost hatalmukba keritették, de Graven tbk közeledtére ujból elhuzódtak*. Graven Berkeszi Márton főbirónál ebédelvén, tova vonult. Távoztával
1704. jan. 3-án hetivásár alkalmával, Kaszás Pál kuruczai a medgyesfalvi erdőkból lecsapván, a várost elfoglalták; mikor az néhány helyen meggyulván, többek közt a jezsuiták háza is elégett*. Azonban ugy látszik, hogy a várat ekkor nem tudták bevenni, mert mint Cserey mondja, a városiak valójában jól forgolódának, s a kuruczok közül sokat ellövöldözének, hanem a kuruczok elvégre is oly főlényre vergődtek, hogy a várat is aprilben feladásra szoriták*. Ez időtől fogva aztán Vásárhely mindvégig a kuruczok kezében maradott.
1706-ban sok kurucz sebesült van a vásárhelyi várban. A város Marosszékkel egyezkedik, hogy miként adjanak fát és gyertyát a várbeli katonaságnak*. A zsibói szerencsétlen csata után a mily gyorsan elfoglalta Erdélyt Herbeville, éppen oly gyorsan vissza foglalta azt Pekri Lőrincz. Erdély kitisztitva levén, a már 1704-diki fehérvári országgyülésen Erdély fejedelmének megválasztott Rákóczi
1707. márczius 28-án radnóthi kastélyából a Vásárhelyt egybejött országgyülés által meghivatván, ünnepélyes bevonulást tartott, s ott a vásárhelyi réten nagy pompával történt beiktatása után (apr. 9-én), mint Erdély törvényes fejedelmét üdvözlé az ország valamint a franczia király nevében Desaileurs marquis*.
Ez volt ezen 8 évig tartott nagyszerű nemzeti mozgalomnak legszebb diadalünnepe, a nemzeti győzelem és dicső jogvédelemnek fényes örömnapja, mit az onodi gyülésen kimondott függetlenségi nyilatkozat követett; de fájdalom, csakhamar elhomályosult a szabadság fényes napja. Rabutin még ez év octoberében elfoglalta Erdélyt; kitől következő 1708-ban Károlyi ujból visszafoglalta, de ismét fel kellett adnia. Hogy pedig a győztes ellenség hogyan bánt a hatalmába került országgal, mutatja Kirchbaum tbk. azon körrendelete, melyben parancsolja, hogy minden kuruczot irgalom nélkül leöljenek*. Még három évig tartott a Rákóczi-mozgalom, de Erdéylt bár részben többször, de egészen soha vissza nem foglalhatták Rákóczi hadai. Hogy ezen többszörös el- és visszafoglalás alatt, mely főként a labanczok részéről, a legiszonyúbb vandalismussal hajtatott végre, mit szenvedett Vásárhely, nincsenek adataink, de igen is feltehető, hogy mint fontos hadászati pont – mely a Székelyföldnek mintegy kulcsa – többször volt az elfoglalás- és feldulatásnak kitéve. A harcz iszonyaihoz még a pestis is járult, mely
1709-ben oly mértékben pusztitott Vásárhelytt, hogy a tanulók mind haza bocsáttattak. Harangozni, temetni és a város határáról kimenni nem volt szabad. A katholikusok az utczáról ablakon át fenyőborssal füstölve gyóntak. Vásárhelytt három és fél ezer, Marosszéken 18,000 ember lett e járvány áldozata, s e mellett marhavész is dühöngött, melyben Vásárhelynek csaknem minden szarvasmarhája eldöglött*,
1716-ban a város a székkel megegyezik a várőrizet számára szolgáltatandó fa és gyertya arányositására nézve, ugy a felett is, hogy a vásári sátorok vámából, mennyit kapjon a várparancsnok*.
1719-ben ujból pestis pusztit e városban, mely
1738-ban és 39-ben ismét megújul, mikor csak Vásárhelytt 900 emberélet esett áldozatáúl*.
1740-ben települtek a ferenczesek Vásárhelyre.
1754-ben a királyi tábla Medgyesről M.-Vásárhelyre tétetett át.
1773-ban jul. 11-én jött Vásárhelyre József császár, mikor a Sz.-György utczai Makariás háznál volt szállva.
1779 mártiusban a kiinditott 2-ik székely határőrezred M.-Vásárhelyen fellázadván, visszatért Háromszékre, miért a legkegyetlenebbül lakoltatták*.
1790-ben József császár halála perczében, mit uralma alatt erőszakosan épitett, visszavonván, az egyesitett Marosszék és Küküllő vármegye minden összeirási, földmérési irományait Vásárhely piaczán bakó által égettette el*.
1793-ban, midőn a nemzet műveltségi és nemzeti nyelvünket érvényre emelő mozgalmak megindultak, deczemb. 3-án Vásárhelytt jött össze Bánffi György kormányzó elnöklete alatt a „Munkástársak gyülése”. Itt szervezte magát, s annak legtevékenyebb tagja, a jeles Aranka György itt folytatta nyelv művelő és fejlesztő működését*.
1800-ban gr. Teleki Sámuel a Teleki-könyvtárnak veti meg alapját. E század elejétől fogva egészen 1848-ig Vásárhely történetében alig találunk feljegyezni valót. Legfelebb felemlithetem a következőket, az
1831-ben dühöngött kolerának sok áldozata volt Vásárhelytt. Ugyanez évben a falusi nemesség nagy számmal vonult Vásárhelyre, az oláhok lázongási hirétől üzetve.
1835-ben olvasó-társulat alakult.
1836-ban a kolera csak Vásárhelyről 200-nál több áldozatot ragadott el.
1837-ben Horváth Pál abbás a vásárhelyi szegény özvegyek számára 1000 forintot adott ujévi ajándékul. – Ez időszak alatt azonban Vásárhely társadalmi köre nagyon élénk és nemzeties volt. A kir. tábla körébe gyültek, mint joggyakornokok, Erdély fiatalai; a birtokosok közül sokan teleltek és laktak Vásárhelytt, e mellett a reformátusok collegiuma is, jeles tanárai miatt, jó hirben állván, nagyon látogatott volt. Mindez oly társadalmi élénkséget s műveltségi mozgalmat idézett elő, minő – Kolozsvár kivételével – Erdély egy városában sem volt, mit a szabadirányú Marosszéknek élénk politikai élete is fokozott.
Bekövetkeztek az 1848-diki mozgalmak. A nemzet jogos igényeit, törvényes állását biztositó engedményekkel szemben fellépett a reactio, s megkezdé előbb alattomos ördögi játékát, később nyilt kilépését, mely bár minő eszköznek felhasználásától sem rettent vissza. A szurony hatalma mellé odaállitá a communisticus igéretekkel elvakitott, tévútra vezetett nemzetiségeket, s nem sokára ezen – a történelem szégyenfoltját alkotó – intézkedés megtermé véres gyümölcsit, mert a feltámadt oláhság elfajult katonatisztek vezetése alatt oly iszonyú dúlást és gyilkolást vitt végbe, hogy Dsingis khán mongolai sem tettek túl rajta. A vármegyei magyarság mindenütt gyilkoltatott és ez nem a jobbágynak volt a talán nyomorgató földesur elleni visszatorlása, hanem irtóharcz volt az a magyar faj ellen; mert az oláh a magyar jobbágyot és városi polgárt egyaránt lesujtá a földes urral együtt. E rémjelenetektől csak a Székelyföld volt ment. A székelyek a testvérek vészkiáltására fegyveresen sereglettek egybe Agyagfalva terére, honnan 20,000 harczra kész lelkesült hős indult ki; de azok, kik e népet vezették, vagy szájhősök, vagy gyávák, vagy az árulás mételyétől megvesztegettettek, (tisztelet a kivételeknek) azon erőt, melylyel egész Erdély megtartható és megvédhető lett volna, elforgácsolták, szétdarabolták, s a szentiványi győzelem után*, midőn Gedeon nov. 5-én M.-Vásárhelyhez közelitett, alig volt 3000 székely együtt, s még ekkor is a harcztért uralgó magaslatot a városon alól az ellenség által elfoglalni engedték. A székelyeknek még töltényök sem volt. Midőn pedig a csata kezdetével Gedeon ágyui megszólaltak, legelőbb néhány tiszt futamodott meg, utánok megbomlott a csatarend, s a 12. zászlóaljnak ágyukra tett sikertelen rohama után el volt veszve a csata. Azzal elesett a hadtanilag fontos fekvésű Vásárhely is, melyet a vezér megsarczolt, féktelen népe kizsákmányolt, iskoláit sőt még templomait is laktanyává változtatta.
De soká nem birhatták, mert az 1849 elején a győzelmesen előnyomuló Bem előtt Aguszt ezredes őrségével megfutván, a hősvezér azt jan. 13-án kardcsapás nélkül elfoglalta. ettől fogva magyar kézben volt egészen a szerencsétlen segesvári csatáig, mikor Bem Vásárhelytt egybeszedvén serge romjait, Szebennek rontott, Vásárhelytt pedig augustus 2-kán a Szászrégen felől nyomuló Grotenjelm orosz tábornok foglalja el. Ekkor nagymennyiségű élelmi szerek kiszolgáltatásán kívűl minden más dulatástól megmenekült a város; de nem igy a győzelmes oroszok nyomán járó Clam-Gallas osztrák tbk alatt. Ez 1849. aug. 16-án a teljesen kimerült, elszegényedett városra – mely hivatalos kimutatás szerint 600,000 forintig károsodott – 40,000 frt hadi sarczot, 36,000 kenyeret, 9600 széna-, 14,400 zabrészletet, 560 veder bort, 60 vágómarhát rótt ki; s midőn a városiak kimutatva fizetési képtelenségöket, leszállitást kértek, felelete az volt, hogy ha egy nap alatt mindazt Gerebenesre utána nem szállitják, a sarcz kétszereződik. Mivel nem tudták kicsinálni, Petri Ádám és Lenárt Dániel tanácsosokat magával vitte, s bár 17,500 forintot megadtak, azért a nevezett tanácsosokat mindaddig börtönöztette, kínoztatta, míg az egész összeg utolsó krajczárig – kölcsön vett pénzből – kifizetve nem volt*.
A forradalom legyőzésével e város is a hazával együtt a gyáva visszatorlás és nemtelen boszú áldozatakint vérzett a zsarnokság csapásai alatt*. Itt volt egy kerületi főnökség székhelye, mely a nép iszonyú nyomása és zsarolása mellett még a Török tanár, Horváth Károly és Gálfi Mihály vértanui halálát előidézett hőhérkodással is emelte gyászos nevezetességét*.
Ezen történeti vázlat – melyet a rendelkezésem alatt álló adatok nyomán csak hiányosan állithaték egybe – előtünteti azon viszontagságokat és többszöri feldúlatást, melynek e város a századok hosszú során ki volt téve; elő azon jelentékeny szerepet, melyet Vásárhely a magyar királyok s kiválólag a nemzeti fejedelmek korszakában játszott; kitünik az, hogy e városban harminczhárom történelmileg ismeretes országgyülés tartatott* ki az, hogy ezen hadtanilag nevezetes ponton mennyi csata vivatott, hányszor áztatta annak földjét a honvédelemben kiontott honfi vér; hányszor látta az a magyart nagynak és dicsőnek, hányszor osztakozott a hon szerencsétlenségének gyászában. Vásárhely történelme a Székelyföld történelmével szoros kapcsolatban van, ez amannak kiegészitő részét alkotja, s mielőtt e város ismertető leirásához kezdettem volna, szükségesnek hittem annak multját felderiteni, hogy jelenét megérthessük. Most már a multnak iránytűjével kezünkben hozzá kezdhetünk e városban való vizsgálódásunkhoz.
| XVIII. Maros-Vásárhely fekvése és keletkezése. | TARTALOM | XX. A maros-vásárhelyi vár. |