XIV. Lövéte környéke.

Ujváros vagy Sz.-Keresztbánya, kohói, öntödéi. Lobogója s más ásványos vizei. Alsó fürdő. Róka város. Gábos háza. Lövéte pataka. Poostöve. Lövéte alakulása. Székes Mózes udvarháza, emléke; Csúf-hegy. Várhegy, az itt állott vár. Kilátás. Lövétei láz, Saruta, Vargyas völgye. Keruji fürdő, vidéke, hámora, fonógyár. Sólyomkő. Ipar és müvészeti hajlam a székely népnél.

Lövétének több négyszögmértföld kiterjedésü határa egész Oláhfalu széléig felrug. Mint első települt Oláhfalunak az akkor utak hiánya miatt használhatlan havas maradt meg, de végre is a nyertes Oláhfalu maradt, mert mig Lövéte a hámorok és szénégetéssel letarolta szép erdeit, addig Oláhfalu rengeteg havasaiban gazdag tárházat bir, honnan már annyi századok során át hordja szét doczkáit (deszka) s honnan még (kivált czélszerübb kezeléssel) sok ideig fog gazdálkodhatni.

Ha Oláhfaluból dél irányban kilépünk, csakhamar lövétei területre érünk, és ha az Oláhfalun át törtető Nagy-Homoródot követjük, negyed órára a regényesen fekvő Ujváros*Igy neveztetve a nép által rendes utczáiról. vagy Szentkeresztbányára érünk.

E hely, hol most nagyszerü vasöntödék, füstölgő kohók zajos működése visszhangoztatja a vidéket, hol terjedelmes bányatelep munkás népes ürög, hol száz meg száz szekér jön megy érczkövet, szenet, vasat és öntvényeket hordva; még 1830-ban Ugron István kaszálója volt. Bár a monda szerént ott még a dákoknak is volt bányájuk, sőt a mult században is Lövétének több, kezdetleges modorban kezelt vaskohója volt, de azok megbuktával 1838-ban a Selmeczen végzett Gyertyánffi Jónás kezdette rendszeresen müvelni, s egész 1848-ig nagy sikerrel folytatta; azonban forradalom után, mert ottan a nemzeti kormány ágyukat öntetett, üldözőbe vétetvén 1850-ben brassai pénzváltó Demeter Miklós vette át, s folytatta 1855-ben történt haláláig, ekkor bukottnak találtatván, hitelezői folytatták egy évig, mikor azt a brassai bányász és kohászati részvény-egylet vette át 52,000 frtért, minden készlettel együtt, mely azt kellő nagyszerüséggel kezeli. Jelenleg van egy olvasztója (Hochofen), egy kupoló kemenczéje, 2 veretője, egy négy tüzü hengermüve, készülőben egy tengely és szeggyár. Vasa, mivel szivós lágy, öntvényre igen alkalmatos, vert vasa legközelebb áll a svéd vashoz. Nyers vastermelése évenkint 12,000 mázsa (2000 mázsa öntvény), vont és vert vas 7–8000 mázsa készül évenként. Mi ezen fájdalom idegen kezekbe jutott, s hazai iparunkban nagy szerepet játszó gyárt képben mutatjuk be, mely előtérben a hengerművet és verőket, háttérben Szentkeresztbányát, Oláhfalut és a Hargitát tünteti elő.

De nem csak érczet, hanem egészséget is lehet itten aknázni, a mennyiben Szentkeresztbányán sok jeles gyógyforrás fakad fel, azok közt első helyen megemlítjük a Homorod jobb partján felbuzgó nevezetes Lobogóját, mely vetkező házakkal környezett meglehetős nagyságu tükörbe van felfogva. Szökelve buzog itt fel a több betegségekbe csudaszerü hatással biró gyógyforrás, s nevezetes tünemény az, hogy közvetlen egymás közelében két forrás fakad fel, egyik jéghideg, mig a másik oly meleg, hogy ha a homokba felkeressük, lábunkat csaknem elégeti, a kettő egybe elegyedve egy 16–18 R. foku gyógyvizet állít elő, mely fürdésre igen kellemes.*Dr. Pataki észlelése szerint ezen hámori forrás félszemerrel nagyobb mennyiségü vasat tartalmazván, az égvényes vasas savanyu vizek osztályába tartozik, szénsav szagu, kellemes csipős ízü. Aránysulya 1,0016.
Egy polgári fontban találtatik:
Kénsavas szikélegből     1,800.
Szikhalvagból          2800.
Szénsavas szikélegből     4,000.
Szénsavas mészélegből     2,800.
Szénsavas keserélegből     1,600.
Szénsavas vasélecsből     0,640.
Kovasavból          0,664.
Összesen          14,364 szemer.
Szénsavból          27,720 k. hüvely.

Ha a két forrás elkülönittetnék, egy meleg fürdőt lehetne itten berendezni, mely e tekintetben szegény hazánkban nagy fontossággal birna.

A lobogó*A Lobogó még oláhfalvi terület, de a közvetlen mellette lévő Ujváros már lövetei határ. közelében két ivó forrás is van, melyek azzal hasontartalmuak lehetnek; van négy a fürdői vendégeknek lakul szolgáló épülete, különben a bányászok is nyaranta kapják házaikat, s a fürdői idény alatt sok vendég szokta látogatni.

Szentkeresztbánya alsó felében egy másik hajtó tulajdonsággal biró forrás is van.

Ha a szük sziklabérczek között nagy eséssel s festői zuhatagokba lerohanó Homoródot követjük, negyedóra alatt a Dobogó nevet viselő alsó fürdőhöz érünk. Itt a rohanó patak fölé emelkedő szikla élén, festőileg fekvő házcsoport és szűk fürdőmedencze van, melybe a patakmeder széléből egy facsövön önerején nyomul fel azon pezsgő, s a testét csipő ásványos viz, mely nagy konyhasó tartalommal birván görvély, giliszta kórban, s hülésekben is nagyon hatásos.

A viz felületét, ha csak 24 óráig áll is, egy vastag szivárványozó lepel vonja be, mi kőolaj vagy naphta tartalomra mutatna.

Ivó vize alább a patak medrében sziklából fakadt fel. Igen kellemes izű savanyu viz, mely facsatornába szorítva vagy 5 lábnyira emelkedik fel önerején, s ott kis csővön csergedez ezen érdeme szerint nem eléggé méltányolt kristálytiszta forrás. Ezenkivül a patak medrében, a sziklák oldalain mindenütt veres leülepedést hagyó más ásványos vizek is fakadnak fel. A táj megdöbbentő sziklahalmazával, lengő fenyveseivel igen festői, s mivel e fürdőt egy honfiakból alakult társulat vette meg: remélhetőleg azok e valójában szép és üdvös hatásu hely emelésére, berendezésére fognak hatni; s ekként hinni lehet, hogy az kiérdemlett érvényre emelkedve, fürdő helyeink keresettebbjei közzé tartozand. E szép pontnak is csatolom képét.

A DOBOGÓ FÜRDŐ LÁTKÉPE DÉLKELETRŐL.

A DOBOGÓ FÜRDŐ LÁTKÉPE DÉLKELETRŐL.

A völgy merész szökésekbe száll alá, minden lépten imposáns sziklaszálak meredeznek fel, melyek között az út félelmesen vonul tova; lenn a szükvölgyben posztóványolók, sziklára akasztott malmocskák, száz meg száz, a festő figyelmét magára vonó pont, melyek ha – miként érdemlik – mind lefestetnének, egy albumot töltenének tele. Feltünik ezek mellett e vad regényes magányban egy-egy keresztfa is, hol vagy gyilkos kezek alatt vérzett, vagy szikla által elzuzott ember nyugossza örök álmát, s ezen ódon kereszteken, ezen a hit és emberi mulandóság jelvényein egy-egy virágfüzér diszlik, tudatva, hogy vannak, kik az itt nyugvók álmai felett őrködnek; kik e távol sirokat a részvét könyeivel öntözik, kik e halottak emlékét tisztelik. Pedig hány hős, hány az emberiség és haza szabadságának védelmében, érdekeinek szolgálatában elvérzett, elhalt nagy lélek van, kinek sirja puszta, kinek emléke a feledékenység sötétébe vesz el? Hány nemes és szeretet által dicsőült sziv porlik el a nélkül, hogy hantjára valaki emlékfüzért illesztene? De hagyjuk e busító képeket, gyönyörködjünk inkább a természet áldásos szépségében és mindenhatóságában, mely a halálból is életet fakasztva megtanít, hogy semmi el nem vesz, hogy a reproductió és anyagcsere törvényei szerint valamint az anyagi életben, úgy az erkölcsi világban is a látszólagos megsemmisülés talajába van beoltva az élet magva.

Ha a völgyön lefelé megyünk, a táj sajátszerü átalakulást mutat, és mik azok a sziklák oldalaiban ásítozó sötét üregek, azok az örvények felett elvonuló félelmes ösvények, s az a hangyaként sürgő forgó nép? Ezek a bányák, hol a völgy kebléből kipiszkálja a szorgalmas ember az érczet tartalmazó követ s honnan döczögös uton hordja nyikorgó szekerén az érczkövet a munkás székely, nem azért, hogy a hont és szabadságot védő fegyvert gyártson belőle, mint hajdan; hanem hogy vasat gyártsanak abból a fennkölt gondolkozásu nemzetet leigázására*Értsd a Bach önkény korára. azért, hogy e hon áldásaiból idegen üzérkedőket felgazdagítson.

A természet annyi gazdagsággal áldá meg e szép hazát, s az mégis vajmi keveset hasznosíthat abból.

Néhány ittott szétszórt bányászlak is van ott, mit a nép Rókavárosnak hiv, talán azért, mert a bánya üregeket rókalyukaknak, a bányászokat élczeskedésből földbuvó rókáknak nézi, vagy azért, mert a bánya gondnoknak egy szelid rókája volt.

Rókavároson alól a völgy kissé kiszélesül s elveszti havasias küllemét, a kopár sziklák helyén szántóföldek tünnek fel. Csaknem szemben egymással szakad be két patak, balról a Gábospatak völgy torkolatját ma is Gábosházának hivják, mivel itt régen ily nevű falucska volt, melynek lakói (a ma is Lövétén meglévő népes Gábos család) vagy 200 évvel ezelőtt költöztek be Lövétére.

Szemben van vele a Lövéte pataka. A hagyomány szerént Lövéte régen itt feküdt, kápolnája, hol Sz.-Lőrincz napján nagyszerü búcsuk tartattak, még a mult század végén is állott; romjai ma is látszanak.

Itt egy helyet, hol még e század elején is rengeteg erdőségek voltak, Poos tövének hivnak. Ezen a Homoród mellékén sok helyt előforduló Poos név, (Városfalván Poos utja) a hagyomány szerint egy székely vezéré volt.

Negyedórányira (alább) van a regényesen fekvő Lövéte,*Timon Leveltumnak nevezi. mely magas, sürün egymás mellé és egymás fölé épített házaival, különösen a távolból festőileg szép tájat alkot, közötte törtet át a malmokot és ványolókat működtető Homorod, zuhatagos gátjaival kiegészítve egy havasi falunak vonzó képét.

A pápai dézmák regestrumának 1333-ik évi rovatában (a 738-ik lapon) egy a telegdi esperesség erdenbachi kerületébe (mely Udvarhelyszék) keblezett Sz.-Lőrincz (S. Laurentio) nevü falut találunk, melynek Lukáts nevü papja 2 régi bánálist fizetbe, s mivel Udvarhelyszéken ily nevü falu ma nem létezik, igen valószinünek hiszem, hogy az nem más mint Lövéte, és ezt nemcsak nevének némi megközelítő hasonlatából következtetem, hanem miként fennebb tájrajzi ismertetésemnél érintém, abból is, hogy e falu hajdan fennebb a Lövéte pataka völgyében feküdt, hol még elköltözte után is fennmaradt Sz.-Lőrincznek szentelt temploma, melyhez – mint öreg emberek emlékeznek – még a mult század vége felé is búcsujáratokat tartott a nép, és igy igen is feltehető, hogy azon őstelep védszentjének nevét viselvén, a kérdéses Szt.-Lőrincz volt. Különben mig a 2500 lelket számláló Lövéte ily nagyra fejlődött, addig a centralisatiónak nagy műtételén ment át, mert az hat kisebb falunak egyhelyre központosítása által fejlődött jelen nagyságára. Ezek a már említett Lőrinczfalva, és Gábosháza, a falu mostani fekhelyén feküdt Telekfalva. A falun alól a sóskut*Ezen sóskútnál nehány láb vastagságu földrétegen alól tömör só van, mely innen egész Homoród-szt.-Pálig terjed nehány mfld. hosszuságban. körül feküdt Sófalva. A lövetei lázon feküdt Lázfalva, melynek maig is fekhelyét Lázfalu mezőnek nevezik, és végre a szintén lázon feküdt Zádokszeg.*Zádokszegen a Jakab család lakott. E faluk Lövétébe való beolvadásáról Fancsali Dániel is emlékezik, a pápai dézmák regestrumát commentáló kéziratában, mely Fehérvártt a Battyáni levéltárban van; de él e beolvadt faluk emléke a néphagyományokban is s Lövétén még azoknak fekhelyeit is megtudják mutatni, s tudják azt is, hogy melyik család melyik faluból költözött oda.

Ezen szétszórt apró havasi faluk lakóit részint az önvédelem eszméje, de főként a pestis pusztitása vonta egy csoportba, mely hagyomány szerint főként Lázfaluban oly iszonyatosan dúlt, hogy szekerekkel hordották halottjaikat a Szt.-Lőrincz templomhoz, hol – mint központi templom mellett, – e faluk közös temetkező helye is volt.

Lövéte a katholicismus végső bástyája, mert ezen alól már unitárius világ következik. Népe derék és munkás, a nők főként megtarták a régi székely viseletet, a kerekkontyos, czifrán himzett fehér főkötőt, melyre ünnepélyesebb alkalmakkor kecsesen bonyolított fehér fátyolt kötnek; olyat minőt Priscus Retor leirása szerint a hun nők is viseltek Attila udvarában; s mely régen az egész székelyföldön meg volt, most azonban ugy kiment divatból, hogy csak itt és (Rika alji) Felső- és Alsó-Rákoson található fel még. A férfiak nem rég még mind üstököt viseltek, ma csak az öregebb rendüek hordják; hogy pedig az üstökviselés régen a székelyeknél, sőt egyátalában a magyaroknál is megvolt, bizonyítja Szt.-István királynak Imre fiához intézett rendelkezése, melyben a vasárnapokon templomba nem-menőket üstökük lenyiratása által mindja büntetendőknek.

A falu derekán (jobb parton) egy kiszökellő előfok van, melyet Udvarhelynek hivnak, hol nem rég még jelentékeny rommaradványok voltak. Itt állott a hagyomány szerint Székely Mózes udvarháza.*Székely Mózes a lövétei hámort Báthori Zsigmondtól 1591. febr. 5-én kapta mint főhadnagy. (Lásd Kemény József gyüjt. App. Dipl. ez évről.) Ennek nyomán Székely Mózesnek nagy birtoka volt itt; Rókavároson alól volt hámorjának fekhelyét ma is Hámorkertnek nevezik. Székely Mózes hasonnevü fia 1-ső Rákóczy Gy. üldözése elől a portára menekülvén, s ott fejedelemséget keresvén, 1649-ben notáztatott, jószágai elvétetvén, lövétei s más jószágait brenhidi Huszár Mátyás kapta el. Kővári Erd. Tört. V. k. 18. lap.

Székely Mózesné a hagyomány szerint jobbágyaival kimélytelenül bánó kegyetlen asszony volt; elannyira, hogy eke elé fogatva szántatott azokkal; azért midőn Ráduly vajda elől el kelle gyalog menekülnie, mikor az udvarával szemben lévő Csúf hegyen, (mely nevét onnan kapta, hogy Székely Mózesné ott lelkendezve kifutván, mondá: jaj be csuf hegy) kifutna, a nép gunyhahota közt kiáltá utána:

Handa Banda,
Veres szoknya!

Félórával Lövétén alól a havast elhagyó s Almásnál lapályosabb vidékre kiérő Homorod két magas hegy szük nyilata közt ront át. A baloldali (Almás feletti) kopár hegyet Szármány-nak, a jobb oldali büszke ormot Várhegynek nevezik.

Az eredetien szép lövétei népviseletnek képét mellékelem.

A LÖVETEI SZÉKELY NÉPVISELET.

A LÖVETEI SZÉKELY NÉPVISELET.

Ezen önállólag feltornyosodó hegy ormán a hagyomány szerint egy vár állott, még akkor, midőn a tereket, s allantibb helyeket viz borítá. E várat Álmos fejedelem építette még a magyarok bejöttekor, sőt a hagyomány azt is követeli, hogy Álmos fejedelem megvénülvén s a közügyektől visszavonulván, ezen kedvelt várába huzódott; itt élte végnapjait, itt is halt meg és temettetett el. A hegyaljba épült falu is a vezér emlékére Álmos-nak neveztetett, de később a szomszék faluk lakói gúnyolni kezdvén, hogy ott laknak az álmosok, nevét Almásra változtatta át. Ennyit tud a hagyomány ezen ismeretlenül feledett romról.

Hogy itt ugyancsak volt valami várerősség, annak csalhatatlan jelei vannak. Ilyen egy három öl átmérőjü, s még most is két öl mélységü kúthely, mely válogatott lapos kövekkel volt kirakva, s hol kardvasat s más régi fegyvereket találtak. A hegy teres fennlapját nagy halom kő s épületromok borítják. A várfalak eltüntek ugyan, de meg van azon széles mély sáncz, mely a délnyugoti oldalon, hogy a várhegy az alantabb fekvő Mész bükk tetejével összefügg, az egész hegyélt átmetszi. A Várhegy flórája igen szép; fennlapját a csillagidomu Szakafü (sedum dassifilum) sürü ágyai borítják, oldalában a büszke turbányos liliom (Lilium martagon) szép példányai pompálkodnak.

E hegyről, mint a két Homoród közének legmagasabb csucsáról, nagyszerü kilátás nyilik. Körülte szépen fekvő faluk; nyugatról H. Keményfalva és Abásfalva; keletről Lövéte; délről Almás, és tovább a két Homorod völgye festőileg sorozott, egymást sűrűn követő faluival le az egyesült két folyó Oltba szakadásaig, és az Oltvölgy nagyszerü fogarasi havasok hátterével; a Zöld Rika felett pedig a Barcza bérczóriásai pillantnak át; jobbról a kénosi Veresmart, a büszke bágyi csucs, oldalából kikacsintgató falujával, közből a telekfalvi kőlyukak kopár hegyéle.

Jobbról pedig a közel lévő almási barlang nagyszerü szikla kapuja, hátul a Láznak erdőkoszoruzott, sok helyen füstölgő tere felett a büszke Hargita, e szép tájcsoport ez összeföződő panorámának nagyszerű középpontja.

Lövétéhez sorozzuk még a határában fekvő keruji fürdőt is, hová a faluból is el lehet menni, de mi a kényelmesebb és szebb, Szent-Kereszt-Bányáról odavezető utat választjuk, mely a bányát elhagyva a lövétei lázon vezet. A kiirtott erdőségek sirja felett felfakadni szokott apró nyires borítja ezen ijedelmes szakadásokkal, mély vizmosásokkal megszaggatt fennlapályt, mely a Homorod és Vargyas között homorul fel s mely tulajdonképen csak az oláhfalvi fennsik folytatása.

Egy órai ut után a Sáruta*Itt is volt a hagyomány szerint egy Sáruta nevü falucska, melynek tatárduláskor menekült kevés lakói Lövétére költöztek. nevü oldalon a Vargyas kies völgyébe szálltunk le.

E völgy, melyen a Hargitából felfakadó kristálytiszta, pisztrángdus Vargyaspataka végig csörtet, egyike szebb és regényesebb havasi völgyeinknek; mindkét oldalról szép hajlatu erdőnőtte hegylánczolatok határozzák; a vizparton, a bércz oldalán, a magas ormokon mindenütt izletes havasi házikók és pajták vannak festői rendetlenségben szétszórva, melyek a magányos völgynek igen lakályos küllemet adnak.

E házak a lövéteiek nyaralói, kedvencz villái, mert minden havas alatti falu lakóinak, úgy Lövétén is minden embernek két lakása van egy téli lak a faluban, egy nyaraló a havasokon, hol nyaranta marháikat, juhnyájaikat legeltetik, széna csinálás, zsendelyfaragás és egyéb fakészitmények előállitásával foglalkoznak; mely szabad független élettől csak a rideg tél miatt válnak meg.

Itt utaztunkkor épen sarjucsinálás lévén, a völgyecskében nagy sürgés-mozgás volt, mindenfelé csillogott az izmos karok által vezetett kasza, a föld ezen borotvája, nyomában éneklő vidor leányok gyüjtötték, forgatták az illatos sarjut; a bérczéleken nyájak kolompzenéje hangzott, s fenn egy-egy szirt csompon (sziklaszál) a pásztor hárskürtjének riadó hangjait viszhangoztaták a bérczek. Szebb, idylibb képet ennél képzelni nem lehet; természet és ember oly elégült, oly nyugodt volt; világzajt és társadalmi ferdeségeket megunt ember szebb visszavonulási helyet ennél találni nem tudna. Itt a természet keblén, itt ezen egyszerü romlatlan emberek körében hamar kibékülne meghasonlott kedélye.

Alább a Tolvajos patak (mely itt Keruj patak nevet kap) szakad balpartilag a Vargyasba; az elsőnek kies völgyületébe (félórára torkolatjától) van a Keruji fürdő.

KERUJI FÜRDŐ UDVARHELYSZÉKEN.

KERUJI FÜRDŐ UDVARHELYSZÉKEN.

E fürdő szük völgyben fekszik, melyet jobbról a Somkő teteje és a Kőcsipor (hol az Oláhfaluból jövő rosz ut lelejt), balról a Kakucsháta határoznak. E fenyveserdő-nőtte magas hegyek közé zárt kies völgyecske tekintete valóban meglepő, mindenütt gyönyörü idomu sziklaszálak (trachyt gyüleg) nyulnak fel a fenyvesek zöldjéből; ezek legnagyszerübbike az ezer lábnál magasabb Somkő, vagy Solyomkő, mely közvetlen a fürdő felett, mint csudás sziklagúla tornyosodik fel, tetején magas fenyvesek hajlonganak, megközelithetlen oldalában sivitó solymok tanyáznak.

Itt tartották Lövéte solymárai a fejedelmi korban a portának adóba küldeni szokott sólymokat.*Az udvarhelyi levéltár okm.-gyüjt. 4. k. 3. sz. emlités van téve a lövétei solymárokról, van egy az 1700-ban kormányzó Bethlentől kiadott kemény rendelet, melyben a tisztességnek meghagyatik, hogy a lövétei solymárok előjogait tiszteletben tartsa, őket ne adóztassa; egy másik kormányszéki rendeletből az is kitűnik, hogy ezen solymárok még 1758-ban is élvezték előjogaikat, mint nemesek, biróság s más terhektől mentesittettek.

E büszke sziklaszál körül udvaronczaiként diszgula, gothtorony s más szeszélyes alakzatu kisebb kőszálak csoportosulnak, melyek e völgynek festőileg vonzó tekintetet adnak. Idecsatolt képünk e völgy szépségéről csak árny fogalmat adhat.

Alig egy századja, hogy vadászok esetlegesen fedezték fel az akkor feledett vadonban Keruj gyógyforrását. A Tolvajos patak jobb partján a függőlegesen feltornyosodó Borviz szirtje aljából buzog fel a minden perczben 223/4 kupa vizet öntő kimerithetlen forrás. Gyalakuti gr. Lázár János, – ki e fürdőnek hű látogatója s megéneklője is volt, – s utána fia József, igen sokat tettek annak emelésére.

Gyógyvize igen vasas, helyben nagyon erős és izletes; tulajdonképi fürdőhelye nincsen, hanem a kimerithetlenül felbuzgó forrás vizét házakhoz hordva, ott kezdetleges modorban, hevitett kövek bedobása által melegitik.

Vize tiszta, csipős s nagy morajjal ontja jegecz-tiszta hullámait oly nagy mennyiségben, hogy 24 óra alatt 5040 akó forr fel.

Aránysulya 1.0014.

Dr. Pataki elemezése szerint egy polgári fontban van:

Kénsavas szikélegből0,768
Szikhalvagból1,032
Szénsavas szikélegből4,000
Szénsavas mészélegből3,328
Szénsavas keserélegből0,468
Szénsavas vasélecsből0,160
Kovasavból0,624
Öszvesen10,420 szemer
Szénsavból34,60 k. hüvelyk.

Van egy ujabb időkben állitott hideg Lobogója is, melynek vize ugyanazonos lehet az ivóforráséval.

Vagy 15, festői rendetlenségben szétszórt faház nyujt a vendégeknek lakást, kik nagyrészt (az ujabb időkben) kőhalmi és segesvári szászok. De régen a székely föld egyik kedvenczebb fürdője volt, hol a fürdői idények alatt fesztelen vig élet folyt; magam is (fiatalabb éveimben) gyakran időztem e fürdőn, akkor fő időtöltésünk volt, hogy a vendégek egész férfiszemélyzete a cselédséggel felment az emlitett Somkő tetejére, hol a közelében bőven található száraz kidölt fenyőfákból a szikla ormára roppant máglyát raktunk, mi aztán egy hátra hagyott őr estve meggyujtott. Alig lehet nagyszerübb tüzijátékot ennél képzelni, mily festői, mily elragadón szép, mily varázsfényü volt az ekként megvilágitott táj, mily elbüvölő a fénybokrétaként lengő fenyvesek tekintete, mily vonzó a kétesen megvilágitott titokszerü völgy, s mily megható e félelmes sziklagula tekintete, mely lángba borult tetejével mint párosi világitó torony, vagy mint vulkánnak tüzet okádó bérczorma nézett ki. Mikor pedig a tüz elhamvadt, akkor a hátrahagyott őr ledobálta az égő üszköket, s ezen lerepülő, a szikla éleken szikraözönt hányó tüzes rudak ugy néztek ki, mintha a haragvó Zeus szórta volna le villámait. Ily nagyszerü örömtüzet rendszerint minden kedves vendég érkeztekor gyujtottunk. Oly összetartó, oly barátias volt az itt levő kör, hogy ha valaki érkezett, néhány lövéssel tudatva, az egész társaság elébe ment, és lövöldözve örömujongások közt vezették lakába: ha távozott, a fürdő összes vendégserge elkisérte, s bérczeket viszhangzó lövöldözések között vettek egymástól érzékeny búcsut. Hja akkor vigabb, kedélyesebb és testvériesebb élet volt; a közügyek terén egymással folytonosan érintkező, s a haza szolgálatában együtt fáradozó emberek összetartóbbak voltak; a honfinak meg volt saját becse, lőport pedig mindenki kaphatott a nélkül, hogy egy tuczet aláirásos szabadalom után lett volna kénytelen futkározni, s azért lehetett akkor könnyen örömlövéseket tenni, mert volt ok örömre, mig most a méla búnak egy bizonyos neme még vigságainkon is felösmerhető.

Keruj vidéke nagyon vas-dús; volt is ott egy kezdetleges (primitiv) szerkezetü vashámora a lövéteieknek, hol az ember iszonyatos erőlködéssel állítá elő az érczet*Most e bányát megvette a sz.-keresztbányai társaság. . Mily dúsan van e vidék megáldva a természettől! Van itt annyi vas, hogy fél Európa szükségleteit el lehetne látni, s mégis vas készleteinket külföldről kapjuk; mert a minden oldalról elnyomott tengődő hazai ipar nem bir felvergődni, s a versenyt külfölddel nem tudja kiállani.

Itt alig egy négyszög mfld. területen három fürdő hely van (homorodi, sz.-keresztbányai, kéruji) s mégis sokan mennek külföldi fürdőkre; mert itten ha gyógyhatást igen is, de kényelmet nem lehet feltalálni; már pedig fényüző lucullusi korunk mindenek felett a kényelemnek szokott áldozni.

Kérujban egy fonó és szövőgyár is volt, melyet az önkészültségű gépész (Zsombori) Thois csinált, s ha az ember megtekinté ezen vizerőre alkalmazott 12 osztováta egyszerü és mégis czélszerü szerkezetét, átkelle látnia, hogy felállitójában egy nagy gépész, egy jeles és teremtő észtehetség veszett el, mely ha kellő kifejtést nyer, bizonnyal időszakot képezett volna még fejletlen gépészetünkben: igy pedig önmagára hagyatva, pénz hiány miatt megbukott vállalatában; müve, melyen sajátkezüleg egy évtizeden át dolgozott, el sem készülhetett, s most elhagyatva porladoz ottan, ő maga pedig eladósodva bankócsinálásra adta fejét s börtönben halt meg.

Pedig a magyarban, s főként a székelyben az ipar és müvészetre igen nagy hajlam van; tanusítja ezt egy Fodor, egy Gábor Áron, s az a sok ezermester, minő a székelyek között minden nyomon találtatik, avagy azok a czifrán kimetszett, izletes arabeszkekkel elöntött galambbugos kapuk, azok a czifra kaczér tulipányos jármok, szekerek, melyeket nagyrészt minden előleges tanulmány nélküli, saját készültségü emberek csinálnak, a fa-faragásnak, nem remekei-é? S egy Kézdi-Vásárhely fegyvergyárt, lőporgyárt, ágyuöntődét, gyutacsgyárt tudott volna-e elővárazsolni ily nemzeti hajlam nélkül, s azok a szép fedélzetü tornyok egyszerü falusi mesteremberek által készittethetnének e ily nemzeti sajátság nélkül?

Főszükség lenne tehát, a nemzetben meglévő ily hajlamokat fejleszteni; erre pedig leginkább reáliskolák állitása által lehetne hatni, minőket gyámnokság alá vetett nemzetünk szomorú árvaságában eddig nem létesíthetett; de reméljük, hogy eljön a kor, midőn e nemzet nem lesz jogainak koldusa, midőn a nemzet önkormányzati jogát visszanyerve, a mult mulasztásait e tekinteben is helyre fogja hozni.

Kerujon felül egy helyet Jajgatónak neveznek a hagyományok szerént azért, mivel a tatár dulások alkalmával oda húzódott nép ottan bujkálva jajgatottt. Fennebb van az Aranyos-kut; hol – magyarországiak által hordott – aranyfolyást hiszen a nép.

Kérujból visszatérünk elhagytuk utvonalunkra, a Vargyasvölgyébe, mely a Tolvajos beszakadása után kiszélesedik, jobb partján*Székelyföldön a balirányt hoidé, vagy hoidére, a jobb irányt csá vagy csára müszóval jelölik, és ezen technicus terminusoknak ismerete nagyon szükséges, mert különben az utmagyarázatokat nem érthetné meg az utas. a Burutefej, vagy is azon szép hegylánczolat vonul el, mely a Vargyas patakát a Homorod völgyétől választja el; s mely innen néhány mértföldre, a Rika és Alsó-Rákos imposáns hegytömbévé fejlődik ki. Ennek tetején vonul fel az Ördög borozda, vagyis azon mesés töltés, mely a Rikán és azon alól is Kakas borozdának hivatik s mely itten nevet változtatva, de az előbbivel szakadatlan egybefüggésben, felvonul – mint fennebb látók – a Hargitára. Balról azon hegység, mely a Vargyas és Kormoslángos völgyei közé nyomul be. E két hegységet erőszakosan törte át a vizelem s ugy keletkezett az almási barlang szorosa.