II. Felső-Fehérvármegye egy foltocskája és Béldi Pál emléke.

FEJEZETEK

A Tatrang. Bodola. Béldi Pál emléke, kastélyának romjai; vasbilincsei; arczképe, kápolna. Béldi Kelemen sirköve. Nyién, régi harangja. Cruceburg nyomai; e vár terjedelme; alaprajza. Thiel és Béldi regéje.

Mióta az emberek a természeti vadság kezdetlegességéből kiemelkedve társadalomba léptek, s ebből a nyelvazonosság s fajrokonságok alapján a nemzeti egységek kinőtték magukat: soha nemzet oly bolondul eldarabolva, szétosztva nem volt, mint a nagy Teuton nemzet. A természet törvényei szerint a gyöngébb részek mindig az egymáshoz való ragaszkodás (cohesio) törvényét követik, mert hisz a legcsekélyebb parányok egybecsatolása képes csak mindennel daczoló roppant tömeget és erőt alkotni. Egyes szemcsék alkotják a fellegekig felnyuló roppant bérczeket; egész földünk, mondhatnók az egész mindenség, öntudatlan és szerves életű parányok ily egyesüléséből áll. A tenger zajló hullámai közepette, melyek vihartól korbácsolt dühökben mindent elsodornak, a természet ezen törvényei tartják fenn a szerves életet; a parányi csigák, kagylók, korálok, osztrigák stb. egymáshoz huzódva alkotnak oly roppant telepeket, melyek az Oceán dühével daczolni képesek. A gyengék egyesüléséből kifejlett erő tudja egyedül az önfenntartás biztos alapját előállitani.

Meg volt kétségtelenül az egyesülési szükségesség ez érzete a Hermán által Róma rabigája alól felszabaditott német fajnál is, s Nagy Károly alatt ez egyesülés nemcsak hogy tényleg létrejött, hanem a német nemzetiségi tömörülés magvát képezé egy roppant birodalomnak, a mely eredeti czéljától eltérve, később szétmállott épen azon okokból, melyek Rómát megbuktatták, s melyek minden oly birodalmat meg fognak buktatni, mely nem a népek önkéntes, érdekegység parancsolta csatlakozásában, hanem az erőszakolt hóditásban keresi alapját.

Nagy Károly birodalmának romjai felett a feudalismus átkos cselszövénye szőtte végig mérges hálóját; egyes hatalmasak, kalandorok, rablólovagok vontak hatalmuk alá annyi részt, mennyit tudtak; a népek jogai és szabadsága felett oly szomorú osztakozás állott elő, hol zsákmányt s trónt mindenki szerezhetett magának, kiben arra akarat és erély nem hiányzott. Igy mállott szét a nagy nemzet számtalan apró királyságokra, herczegségekre, grófságokra, melyek paralizálták e nemzet erejét, s annyi hosszú századokon át képtelenné tették azon nagy szerep betöltésére, melyre számereje, geografiai fekvése s fejlettségénél fogva is hivatva volt. Igy pazarlódott el egyesek nagyravágyása, egyes családok hagyományos ellenszenve, vagy birtokvágyáért a nagy német nemzet ereje, s annyi nemes vér, melylyel nem csak a maguk szabadságát, egyesülését s ez általi erősödését vívhatták volna ki, hanem egyszersmind az emberiség előhaladásának vívmányaival is dicsekedhetnének. Pedig az egyesülésnek nagy eszméje soha annyi szivet theoriában nem lelkesitett, mint Germaniában, 40 millió egy nyelvű, egy nemzetiségű embernek ily elméleti törekvése már századok óta a jelszó, s mégis a „grosse Deutschland” még napjainkban is csak geografiai fogalom; Nagy Friedrich lángesze, Bismarck ügyes diplomatikai fogásai, s a gyútüs fegyverek által felmutatott győzelmei daczára, habár egy kalap alá vonva, de érdekei által százfelé huzva tengődik, s ős hazájában szabadságot s jóllétet nem találó népének százezrei vándorolnak szét mindenfelé, főleg túl az Oceánon. E visszás helyzet visszatetszik mindenkinek; az egyesülés eszméje – mely egyedül üdvhozó – már rég érett gyümölcs, de nincs, ki abba elszántan beleharapjon, tátott szájjal nézik, hogy az rothadva pottyanjon alá. Pedig a dolog nagyon egyszerűnek s könnyűnek tetszik; Friedrich ugy mint Bismarck oly közel voltak a czél létesitéséhez, csak egyetlen lépést kellett tenniök, hogy az ige testté váljék; de ez egyetlen lépésre mindkettőnél hiányzott az erő és akarat, mert egyikök sem merte vezérzászlójáról letörülni a régi jelszót, mi „zsarnokság”, s helyére irni a biztos győzelem jelszavát, mi „szabadság.”

De hát mi dolga van a mi Felső-Fehérvármegyénknek a szomorú vajudásaiban létre nem jöhető német egységgel? Hát csak az, hogy ez is kicsinyben amannak példáját mutatja, a mennyiben ezen vármegye is ugy szét van forgácsolva, mint a nagy Germania, egyes darabjai ugy szét vannak szórva, mint az apró német herczegségek, melyeknek még nevét is rég elfeledtük, mert elvégre is az ember esze nem lomtár, hogy ott minden hiábavalóság megmaradjon; aztán a mi kérdéses vármegyénkben is mutatkozik azon rendetlenség és tehetetlenség, a mi visszás helyzetéből természetesen következik, de a melyet, azt hiszem, nemzetünk hamarább tudand megorvosolni, mint a theoriák emberei a német egységet létrehozni.