A hétfalusi oláhok népviselete, jelleme, foglalkozása és más szokásaik.

Hogy a hétfalusi oláhok részrehajlás és közönynyel ne vádolhassanak, népviseletüket szintén előtüntettem a mellékelt képen, a melyből azonnal felötlővé lesz, ugy itt, ugy a férfiak mint a nők a bolgárszegiekkel*Brassónak, oláhok, vagy inkább eloláhosodott bulgárok által lakott külvárosa. egyforma modorban öltözködnek. Ezen népviselet főleg a nőknél szép és gazdag, s attól az izlést és festőiséget megtagadni nem lehet, mert a hosszan lecsüngő, végével szép redőzeteket képző tirgáru (nyers selyem fátyol), melyet boglártűkkel igen kaczéron tüznek a főhöz; a testhez simuló és igen szép szabásu oldalt gombolodó hosszú bársony mellény, és az e felett panyokára viselt prém szegélyzett szkurtika (ujjatlan mellény-mente) igen előnyösen tüntetik elő a hétfalusi oláh nők különben is szabályos arczát, melynek egyáltalában nem lenne szüksége a mesterkélt szépitésre; pedig az arcz kifestése a hétfalusi oláh nőknél csaknem általánosan el van terjedve, a mi rendesen kora vénülést, a fogak elromlását stb idézi elő. A leányok hajadonfőn járnak s ugy ezek, mint a menyecskék nyakukon felfűzött arany pénzeket és ékes bogláros övet viselnek.

A férfiak nyárban széles nagy karimájú kalapot, télben lombos nagy kucsmát hordanak fejükön; a hosszan kieresztett ingre szűk szabású s magyarosan kizsinórozott rövid zekét, és pantalonszerűleg csizmán kivül hozott szűk harisnyát (fehér magyar nadrág) viselnek; mit télben bőszabásu irhabunda, a pásztoroknál sárika (lombos fehér guba) egészit ki. Fejöket törökösen szokták körül borotválni, csak a főtetőn hagyván meg egy nagyobb tincs hajat, mit a fül felső orma irányában körülnyirnak. Ezen hajviselet nem igen előnyös, a mennyiben bizonyos fél vad kifejezést szokott adni; mit magok is átlátván, az ujabb nemzedék már kezdi is a fejborotválást elhagyni. A gazda és szolga, vagy a szegény és gazdag öltönye közt a különbséget csak a kelme teszi, szabás és idom ugyan azaonos levén. Pedig a hétfalusi juhászgazdák közt elég van olyan, a kinek több százezer forint értéke s szétlegelő nagy juh nyájaiból roppant jövedelme van; de ők e vagyont nem igen tudják élvezni, minek főokát egészen a félvadságig menő miveletlenségükben kell keresnünk, a mi 1848-ban sem hazudtolta meg magát. Ha ezen vészes emlékeket maga után hagyott míveletlenség elenyésztét a felnőtteknél nem is, de a jelenleg növekedő ujabb nemzedéknél talán remélhetjük; mert a népnevelés közöttük is kezdi terjeszteni jótékonyságát; a mennyiben Hosszúfaluban az ujabb időben egy 6 tanitóval ellátott elemi és felsőbb népiskola alapittatott, hol a fiatalság az év tiz hónapján át*Mert földbirtokkal nem birván, a földmívelés nem vonja el az iskolától a fiatalságot. nyer oktatást.

Nagy kár, hogy ezen iskola vezetése oly szellemben történik, hogy a hazától való elidegenülést igyekezik mesterkélten előidézni; ki van onnan a magyar nyelv teljesen küszöbölve, a tanitás csak oláh és német nyelven foly, pedig eltekintve hazánk politikai viszonyaitól, a hétfalusi oláhoknak mint az ottani magyarsággal és a szomszédos székelyekkel napontai érintkezésben levő népnek, a magyar nyelv tudása csaknem életszükségét képezi.

A hétfalusi oláhoknak különben jellemében van a zárkozottság, a titkolódzás és azon kalmár szellem, a mely az önzésben és a haszonvágy túlságos keresésében nyilvánul; azért köztük a barátság, a jótékonyság, a mások szenvedése iránti érdekeltség, egymásnak segédkéz nyujtás teljesen ismeretlen tulajdonok. Náluk az élet főczélja a mindenképen való felgazdagodás, s ha ezt elérték, annak még nagyobb mérvű fokozása; ez okon a hétfalusi juhos gazdák élete minden gazdagságuk mellett is, nagyon egyhangu és örömtelen, rendszerint otthon untkozik senki, vagy kevesek által megkereett magányában, s csak nyiretni, befejetni s a téli szénát beszerezni szoktak nyájaikhoz elrándulni. A nyájakat rendszerint fogadott csobányok őrzik, kik fizetésüket mindig juhban kapják ki; ez évről évre szaporodik, s igen gyakori az eset, hogy a midőn a csobány (pásztor) elég nagy számu juhot szolgált egybe – a mi a gazdagsággal egyértelmű – akkor saját gazdája leányát veszi nőül, a kinek hozománya szintén juhban adatik ki, s ilyenkor aztán ha még elég juha nincsen tovább szolgálja apósát, vagy ha már juhainak, száma megüti a kellő mértéket, akkor ő is önálló juhos gazda lesz, csobánt fogad és haza megy lakni; de mivel ő életét folytonosan a havason juhaival és őrkutyáival töltötte, mivel gyermeksége óta távol az emberektől fél vadságban nőtt fel, mivel a műveltségről, a társadalmi illemről, s annak szelidebb élvezeteiről fogalma sincsen; mi természetesebb, minthogy ő a társadalom élvezetei és korlátai közé magát betalálni nem tudja; hogy ő ott az emberek között idegennek érzi magát, s rendes foglalkozási köréből kisodortatva, és tétlenségre kárhoztatva végtelenül unatkozik, miért gazdagsága, mit élvezni nem s urvolta, a mit neveletlensége miatt hasznositni nem tud, nagyon vékony kárpótlást nyujtanak, s csak akkor van elemében, midőn a bérczormokon legelő nyájai közé időnként látogatóba felmehet. Van olyan a hétfalusi csobánok közt akár hány, ki egész fiatalságát a havason tölti, a besorozástól való félelem miatt soha haza se néz, s csak 25–30 éves korában jön le az Ilyés napi tánczra, vagy mint nevezik, menyasszony nézőre, magának életpárt szerezni. Ekkor a leányok egész pompájukban jelennek meg a rendesen valamely erdőszéli gyepes helyen tartott menyasszony nézőbe, nyakukat a díszes szálbé (áttört művü ezüst nyakék) dísziti, a melyre többsoru arany és ezüst pénz (többnyire török érmek) van felaggatva, egész öltözetük uj és kaczér, s ábrándos szép arczaiknak egyáltalában nem lenne szüksége a mesterkélt szépitésre, pedig ők szemöldökeiket feketére, arczukat veresre szokták kipingálni. Mindenik leánynak kiáltó szinű selyem kendő van kezében, mely a vonzalom jelzálogaként szerepel, mert a leány e selyem kendőt azon tánczosának adja, a ki tetszését megnyerte, vagy a ki juhainak nagyobb száma által hatással van reá, mert a számitó természetű hétfalusi oláh leányok rendesen nem szivök, hanem a juhok száma szerint szabják meg érzelmeik irányát.

A csobán a selyem kendőt diadaljelként nyakára vagy derekára kötve, egyet tánczol a kendőt nyujtóval; ha mások jönnek s nyujtanak neki kendőt, azt is felköti s tánczol tovább s annál büszkébben, mennél több kendőt nyert. E napon a csobán csapodár, mindenfelé hajlik, mindenfelé reményt nyujt; még mindig titok, hogy ki a választott; s e bizonytalanság tart a következő napig, midőn kendőjét annak tartja meg s a tánczot azzal kezdi, kire választása esett, s folytatja az egész tánczidény alatt, mi három s néha több napig is eltart. A hogy a választás megtörtént, a vőlegény még az nap estvéjén elküldi megbizottját a leány szülőihez, a ki nem csak a leányt kéri meg, hanem a tohmealét (a hozomány feletti alkut) is megköti. Erre csakhamar elkövetkezik a lakadalom, s a fiatal pár nehány héti együttlét után ujból elválik, a csobán visszamegy juhaihoz, s nejét csak sátoros ünnepek alkalmával látogatja meg mindaddig, mig juhainak száma, a pásztorkodástól való teljes visszavonulást megengedi.

A havasokról le- és oda fel kis zömök lovakon nyeregkápába akasztott butyikoval (nagy bottal), nyakba akasztott csuklyával, s még nyárban is lombos sárikával mennek; a mint azt a képünkön levő egyik alak mutatja.

Havason egészséges fris légen nővén fel, és egyszerű étellel táplálkozván*Eledelük leginkább puliszka és tejből áll, húst igen ritkán, leginkább akkor esznek, ha velemely juh marodisága miatt a nyájat nem követheti. egészségesek, ép, izmos testalkatúak; de elszigeteltségüknél fogva meglehetős önzők, barátságtalanok, bárdolatlanok és vadak, mi gyakori magok közt folytatott verekedésekben nyilvánul; a magyarokkal azonban nem igen mernek kikötni, mert ott mindig a rövidebbet huzzák. A hétfalusi oláh nép kevés harcziasságát leginkább tanusitja az, hogy azok valódi iszonynyal viseltetnek a katonáskodás iránt, s mivel fiatalságukat a havason töltik, de leginkább mert az inspector és a brassai szász urakat a szülők meg szokták nyerni*Sorozáskor nagyon sok embernek telik meg Brassóban a zsebe és az éléskamarája., alig van eset arra, hogy sorozáskor a hétfalusi oláhok közül valakit elő lehetne állitani*A sorozás alá tartozók elsikkasztása oly nagy mérvben üzetik, hogy 1850-től 1871-ig alig van eset arra, hogy hétfalusi oláh fiu besoroztatott volna; pedig tiz ezer emberből szép számnak kellett volna kijönni, hanem kiállitotta azt mindig a szegény vérig gyötört hétfalusi magyarság.; ennek az államra az a káros következése van, hogy a hadkötelezetteket részben czigányok s más szedett-vedett lézengők helyettesitik; a hétfalusi magyarságra pedig az, hogy legtöbb esetben a maga hadjutaléka mellett az oláhok illetékét is vele állittatják ki, s mig a magyarok harczban, kórházakban pusztulnak s otthoni gazdaságuk hanyatlik, addig az oláhok szépen otthon ülnek, gyarapodnak és sokasodnak. Az általános hadkötelezettség ily vétkes kijátszásának következménye az, hogy a hétfalusi oláhok arról, hogy mi a haza és annak védelme fogalommal sem birnak, sőt a hazát nem itt, hanem másutt keresik; de másfelől az oláhoknak juttatott ezen törvény és igazságellenes kedvezményben kell keresnünk annak is okát, hogy az oláhok létszáma Hétfaluban oly nagyon felszaporodott.