Bazár, szinház és Honterus születés háza.

A hal-piaczon van még egy figyelemre méltó régi épület, az ugynevezett bazár, melyben az iparosok csinosan berendezezt külön osztályzatu árúcsarnoka van elhelyezve. Ezt Brassó egyik birájának özvegye Hirscher Apollonia 1545-ben épitette. A terjedelmes épület piaczra néző homlokzatán a Hirscher czimer (egy előlábában nyilveszszőt tartó oroszlán) alatt levő mondatszalagon e felirat olvasható:

1545 D. Luce Hyrser relicta coiux (conjux) Apolonia F. C. (Fieri Curavit.)

Az épület hal-piaczra berugó 90 lépés hosszu szárnyának főbejárata felett Brassó czímere s e felirat tünik fel:

FVnDItVs eVersVs ViMVrVsnVnC reVIVesCIt.

Temp. Mart. Closius primarii et Christoph-a Seevald projudicum.

Épitette pedig, a hagyomány szerint, egy gaz tett által okozott szerencsés körülmény emlékére; ugyanis: a dusgazdag özvegynek egyetlen egy leánya volt, a gyönyörű s mindenki által bámult hajadont hirtelen betegség rohanta meg, s az rövid időn elhalt. A vigasztalhatlan anya legbecsesebb ékszereit rakva leánya hullájára, temetette el családi sirboltjába; a gazdag ékszerek azonban tolvajokat csaltak oda, kik az éj csendében feltörték a sirt s az ékszereket elorozták; de a halott ujján egy értékes gyűrü is volt, melyet levenni semmiképen nem tudtak; azért az egyik tolvaj késével le akarta metszeni az ujjat gyürüstől; alig kezdett azonban e műtéthez, hogy a leány, ki csak tetszhalott volt, felült koporsójában; a sirrablók rémülve menekültek el, a leány pedig hazament anyjához. A boldogságában határt nem ismerő anya e szerencsés esemény emlékére épité, mint mondják, a fennemlitett bazárt, hol a czéhek árúhelyei s a pénzváltók boltjai vannak ma is. Egyik szobáját – mint fennebb előadtuk – a katholikusok imaházul is használták, ott van most is emlékként falán a J H S. Keleti végén s tágas udvarán a mészárosok árúpadjai és bódéi vannak elhelyezve.

Ugyan a hal-piaczon van Brassónak szegényes szinháza, a mely alig nevezhető másnak egy idomtalan nagyocska teremnél. Valóban szégyen a gazdag és nagyságára büszke Brassóra, hogy mindeddig nem tudott egy tisztességes szinházat épiteni, annál inkább, mert közönsége szinház kedvelő. Brassóban legelőbb 1794-ben kezdett egy vándortársaság Felder Frigyes vezetése alatt, előbb a Hirscher-féle árúcsarnokban, azután Ábrahám Sámuel hal-piaczi báltermében előadást tartani; ezután azonban 20 évig tartó szünet állott be, mit Lippe József szin- és operette-társulata 1805-ben csak egy évre szakitott meg. 1814-ben Gerger János directioja alatt alakult egy társulat, melyet 1817-ben magyar szinészek váltották fel, kik 1821–23-ban nagy sikert vívtak ki*1821-ben az olahországi zavarok miatt rövid időre olasz opera-társulat is jött Brassóba a hires Catalanival.. 1823-ban kitünő magyar társulat volt Dériné és Szerdahelyivel Brassóban, 1830, 36, 37-ben és 1839–41-ben a magyar szinészet Brassóban nagyon virágzott, akkor a midőn a német szinészet csak tengődött s igazgatói egyre buktak. Igy az 1841-ben ide jött Müller Tódor szintársulata már 1842-ben megbukott, valamint kevés sikert arathatott egy másik német szintársulat is, mely a nyári idény alatt a bolonyai szinkörben tartott előadást. 1844-ben Langer igazgató által összehozott német társulat 1845 tavaszán az ő halálával szétment; mig Kilyéni magyar társulata (vigjáték és operette) nemcsak fentartá magát, hanem egyidejüleg S.-Szent-Györgyön is rendezett előadásokat. 1845 telén Leopold rögtönzött egy opera nélküli társulatot, mely ismét rövid életű volt, mig a magyar társulatok valahányszor megjelentek, mindig sikert tudnak felmutatni.

A szász lapok nem egyszer szólaltak fel s metsző gunynyal sujtották a közönyt és a német szinügynek elhagyatottságát; nem egyszer jajdultak fel, hogy a magyar muzsa hovatovább nagyobb tért foglal, s háttérbe szoritja a német szinészetet. Gyakran hivták fel Brassó németajku lakóit, hogy részvény-társulat útján egy állandó szinházat épitsenek; de mind ez eredménytelen maradt, a mi arra mutat, hogy Brassó német lakói nem igen nagy mértékben bírnak a művészet érzékével; mig ellenben a magyar szinészetnek ott elért gyakori sikere, még pedig akkor, a midőn a német szinészet elbukott, hinnünk engedi, hogy e város 9000-nyi és vidékének 20,000-nyi magyar lakossága egy kisebb magyar szintársulatot állandólag el tudna tartani; s azért nem agyrém, hanem a jövőnek vigasztalóbb képe, ha közelegni látjuk azon szebb kort, a midőn Brassónak állandó magyar szinháza lesz. Ezt annyival inkább remélhetjük, mert amint már másutt is felhoztam, Brassónak ugy szász, mint román lakói egyaránt tudnak magyarul, s igy a magyar szinészet nem lenne kizárólag csak a magyarságra útalva; nyári idény alatt mikor nem igen szokták a szinházat látogatni, az előpataki és tusnádi fürdőkön s a közel S.-Szent-Györgyön lehetne előadásokat rendezni.

Megemlitem itt azt is, hogy a Dunafejedelemségből néha román társulatok is jönnek Brassóba, ezek nagyon látogatott előadásaikat rendesen a román gymnasiumban tartják.

Brassó szinházánál nagyobb figyelmet forditott a laktanyára; a fekete-útczában most épülőben levő laktanya itt a legszebb és legnagyobb épület.

Még pár szóval érintenem kell Brassó emberbaráti intézeteit. Szegényház kettő van, a fennebb emlitett Fuchs-féle a nagy-templom mellett, és a katholikusoké Bolonyában; e mellett van a Bogner- és Heinrich-féle szegény alapitvány és az evangelikusok szegények kórháza. Fölemlitést érdemel még az izraeliták jótékony egylete, az evangelikusok iskola-javitó egylete, a brassai ált. nyugdíj-intézet, és az erősen lutheránus szinezetű Gusztáv Adolf-egylet.

Körülbelül előadtuk mindazt, ami Brassó belvárosában figyelemre érdemes; de mielőtt a belvárost elhagynók, szemlélődésünket a nem kevésbbé érdekes külvárosokban folytatandók, meg kell még tekintenünk a fekete-úczában egy egyszerű házat, a mely ujabb átidomitott alakjában semmi figyelemre méltót sem mutat, de a melyhez mégis meghatva közelitünk, mert annak igénytelenségét szent emlékek teszik előttünk tiszteltté. E ház homlokzatán veres márvány táblán aranyozott betükkel felirat van bevésve:

An dieser Stätte wurde

Johannes Honterus

Im Jahre 1498 Geboren.

Itt ringatták tehát bölcsőjét ama nagy szellemnek, itt látott világosságot legelőbb az, ki később kortársai közt égi világosságot terjeszte, ki az eszmék körében, a lélek életében egy uj korszakot alkota. E ház és annak minden köve kegyelet érdemlő, mert Honterus nem csak hogy ottan született, hanem e házban kezdette is meg országunkat átalakitó nagy munkáját; az uj eszmék és tisztult tan nagy apostola e háznál szólott legelőbb a népnek az igazságnak meggyőző hangján, itt csepegtette az eszmék ihlettségét a keblekbe. Azért a ki elfogulatlanul, az észlelőnek hideg megfontolásával lép e helyre, lehetetlen, hogy kegyelet és tisztelet ne hassa át lelkületét. De, hogy e férfi erkölcsi nagyságát felfogni tudjuk, hogy Honterus lelkületét és szellemét átérthessük, hogy hasznos élete s századokra kiható működése horderejéről fogalommal birjunk: szükséges, ezen nemes, hivatását átértett és azt bámulatos önfeláldozással következetesen átvitt classicus férfi életmozzanatait ismernünk, miért is Honterusnak rövid életleirását, vagy jobban mondva jellemrajzát adom itten.

Honterus a jelöltem házban 1498-ban született közép sorsu, de kiváló becsületességükért általános tiszteletben részesült szüléktől; atyja Grass György (Grossnak szászos kiejtése) timár volt; fia a Honterus nevet vagy azon akkor a szászok között felkapott szokástól vette fel, hogy régi német neveiket szerették classicusabb hangzatu latin nevekkel fölcserélni (mint Bedeus Fuchsius, Fronius stb.), vagy mint Seivert (Nachrichten p. 170) mondja, ő a Honterus nevet annak emlékére vette fel, hogy egykor vizbe esvén, egy bodzafa ágába fogódzva életét mentette meg; a bodzafát szászul Hontertnek hivják, s azért szerencsés menekültének emlékére vette volna fel a Honterus nevet. Tartler ellenben azt állitja, hogy a nagy reformátornak még nagyatyja változtatta volt családi nevét (Grass-t) Honterusra. Ez ellenkező vélemények végeredménye az, hogy utoljára sem tudjuk a Honterus név honnan származását, hanem nekünk itt nem annyira a névvel, mint az emberrel és annak nagy szellemével van dolgunk, s azért a névszármazást mellőzve, maradjunk az előbbi mellett. A gyermekben sok észtehetség mutatkozott, s gyöngéd anyja minden lehetőt megtett fia tudományos kiképzésére; tanulmányait Dück*Geschichte d. Kronst. Gymn. p. 15. szerint a brassai dominicanusok vezérlete alatti iskolában kezdette; de mivel ekkor ezen szerzet már el volt törölve s Brassóban Ferenczesek voltak ez időben, tehát hihetőleg ezeknél végezte első tanulmányait, honnan 20 éves korában külföldi akadémiákra ment és pedig legelőbb az akkor nagy hirben állott krakkói egyetemre, hol Fuchs ajánlatára a lengyel királynő kegyéből stipendiumot nyert*Filstich Hist. Eccl. kéziratban.. Innen Wittembergába ment éppen azon korban, midőn Németországban a reformatio nagy eszméje forrongásban tartotta a kedélyeket, midőn a középkor rideg sötétségében egy uj korszaknak hajnala derült fel, s az emberiség a hierarchia nyügéből kibontakozva öntudatára kezdett ébredni. Honterus fogékony lelke az ujjászületés e nagyszerű mozgalmai között nem maradhatott közönyös. Wittembergában s később Baselben (hová az Erasmus Rotterdamus tanitása által világhirűvé lett egyetemre ment) alkalma volt Lutherrel és Melanchtonnal megismerkedni, s a kor e nagy embereivel eszmecserébe jövén, azok becsülését és barátságát kiérdemelni. Baselben mulatása alatt már ugy látszik, megszülemlett lelkében a reformatori hajlam, s hogy az új eszméket és az új tant hazájában terjeszthesse, Fronerius János, akkor hires nyomdájában a nyomda szerkezetét és berendezését tanulmányozta. Baselből Wittembergen át visszatért Krakkóba, hol mint Isabella királynő informátora nagy kegyben volt az udvarnál, s hol több jeles munkát nyomattatván, azokkal a kedélyeket előkésziteni igyekezett a czélba vett reformokra. A kitűntetés és királyi kegy azonban nem tudták tettre hivatott Honterusunkat visszatartani; ő 1533-ban visszatért szülővárosába, s áldásthozó működését megkezdette. De nem túlzott rögtönzéssel, hanem okos óvatosággal előbb elkészité az útat, melyen haladni eltökéllett szándéka volt; elébb fogékonnyá tette honfitársainak lelkét a mozgásba hozott nagy eszmékre s bár hivatalokkal kinálták meg, ő azokat visszaútasitva egész életét és tevékenységét nagy hivatásának szentelte. Özvegyül maradt anyjának fekete-útczai szerény házába vonulva, s a magával hozott nyomdát szervezve, nyomtatni kezdette a tankönyvek mellett Luther, Melanchton és saját, vallási reformokat tárgyazó munkáit; e mellett házánál magán-iskolát nyitva, nem csak a fiatalságot tanitotta a tudományokra, hanem a felnőtteknek is a vallásból oktatást adott, s a hagyomány mondja, hogy Honterus vasárnapokon udvarán nyilvános szónoklatokat, egyházi beszédeket tartott, melyeknél oly nagy volt az érdekeltség, hogy nem csak a tágas udvar, de még az útczák és házfedelek is telve voltak áhitattal figyelő néppel; s midőn igy az elméket és sziveket előkészité, fogékonnyá tevé, 1542. nyiltan föllépett reformatori pályájára, még pedig azon kedvező eredménynyel, hogy előbb az egész tanács, utána az egész város, s a város után az egész vidék áttért a Luthertől alapitott evangelikus hitre; s midőn két év mulva a főpap Jekel Jeremiás, nemes önfeláldozással leköszönvén, Prázsmára ment papnak, s helyét Honterusnak átengedte: ő mint Brassónak megválasztott főpapja, művét megszilárditá, a gymnasiumot, annak könyvtárát megalapitá, papiros malmat épitett, s ily nemes fáradozásai után még életében megérte azon örömet, hogy tana nemcsak nemzete fiainál, hanem az egész országban elterjedett, s az eszme, mit elhintett, gazdag gyümölcsöket termett még az ő életkorában; végre 1549-ben jan. 23-án elhalálozván, a nagy-templom főoltára alá temettetett el. Ott van földi pora, de nagy szelleme él, és örökké élni fog műveiben, s az utókor tisztelettel és szent kegyelettel közelit e házhoz, hol bölcsőjét ringatták és a szentegyházhoz, hol sírját tisztelet tárgyaként mutogatják. De e sírt mult idők kegyelete szentelte fel, s a jeleni Brassó még mindig késik a kegyelet tartozó adóját leróni, mert valóban nagy szégyen a gazdag, évenkint több százezer forint jövedelemmel rendelkező Brassóra nézve, hogy ez egyedüli nagy emberének fényes, világra szóló emlékszobrát mindeddig nem készité el, s nem díszité mindeddig fel azzal e várost, mely hitét, közműveltségét, iskoláját, nyomdáját, szóval mindenét, mi szellemi becscsel bir, Honterusnak köszönheti; vajha a jövő e nagy és szégyenletes mulasztást mihamarább helyrehozná.