| A brassai medencze földtani alakzata. | TARTALOM | XXII. A rosnyói völgy. |
A Köszörüpatak völgye, Beszerikucza, Pojána és kilátás, Pojána Jencsel, Pojána Lubrinka, Válye Encseluj, Csipolla Mesota forrás, Pojána Krisztiána, Muntye-la-Ruja, Posztovár-bércze, a Keresztyén-havas három csúcsa. A Keresztyén-havas körlátványa, egy Lajosnap a Keresztyén-havason.
A Köszörüpatakot imént felkövettük a Salamon köveihez, a rejtett völgy ezen átkutatott kis része is annyi várakozásunkat túlszárnyaló szép tájt mutata fel, hogy méltán hő vágy ébredhet bennünk arra, hogy e patakocskát tovább is elkisérjük pályafutásában. Hogy ezen kirándulásunk kiegészitve legyen, hogy Brassó háttéri vidékének teljes ismeretéhez juthassunk, elhatároztuk a patak völgy fennebb kutatását a Keresztyén-havasra (Schulergebirg) való kirándulással egybecsatolni; a mit minden határsértés nélkül tehetünk meg, miután a Keresztyén-havas ugy is Brassó területéhez tartozik*.
Ezen nagyszerű élvezetet nyujtó kirándulás megtételét az erre járónak lelkiismeretesen ajánlhatjuk, mert a nélkül Brassó és vidékének ismerete nagyon hiányos lenne, s az útas oly élvezettől fosztaná meg magát, minőt igen ritkán találhat még havasos tájakban gazdag hazánkban is.
Amidőn e kirándulást melegen ajánljuk, szükséges ahoz némi útasitással is ellátnunk az útazót. Ezen kirándulás csak gyalog vagy lóháton tehető meg, mert – a mi valóban bámulatos – a Salamon kövi malmokon felül semminemű út sincsen*.
Ugy kell lenni, hogy Brassó annyi századokon át, hátrafelé azért nem készittetett talán útat, nehogy azt valamely ellenség onnan való támadásra használja fel; különben egy a tömösi szoroshoz vezető út ha itt lehetséges is, minden esetre sokba kerülő lenne a nélkül, hogy valami nagy hasznot hajtson, már pedig a practicus szászok az élvezetesre nem, hanem csak is a hasznosra szoktak költeni. Innen van, hogy Brassó közvetlen közelében oly vadonra találunk, a melyen csak merész csempészek tudnak áthatolni, s oly havasi ösvényre, a melyen csak zergék, vagy a csempészek sziklákhoz szokott lovai tudnak felhatolni, ily zerge ügyességgel biró lovakat olcsón és könnyen lehet Bolgárszegen kibérelni; az útasnak ilyek fölvételét s mint ez havasi kirándulásoknál szokásos: a társaságban való kirándulást ajánljuk. Ez pedig nem bajos Brassóban, mert az idevalóknak igen kedvencz mulatságuk a Keresztyén-havasra való kirándulás, s azt, ha alkalom kinálkozik, egy évben többször is meg szokták tenni. Az egész kirándulást, nagyon korán indulva, egy nap alatt meglehet ejteni; de ajánlatos az élelmi czikkekből való jól feltarisznyálás, miután az ott keletkező, csaknem kielégithetlen hatalmas étvágyhoz ott fenn semmit sem lehet találni, mivel a mi havasainkon a touristák kizsebelésére még semminemű előintézkedések nincsenek téve. No de lássuk az útat.
A Salamon köveivel szemben eső Válye Szakán felül az eddig dél irányú völgy egyszerre keletre fordul, s a felső Salamonkő festőileg nagyszerű sziklacsúcsának déloldalát kerüli meg. Itt az eddig sem tágas völgy hirtelen annyira egybeszorul, hogy a szó szoros értelmében nem marad több hely, mint a mennyit a sziklamedrében tajtékzó patak igényel; az ösvény maga is ezen sikamlós és hirtelen meredek sziklamederre van szoritva, s annyira meredélyes, hogy csak a havasi lovak tudják ott magukat felküzdeni; de még ezek is néha fennakadnak; mert szemben szénával szekérszerűleg megrakott lovak jőnek; ezeknek az egész völgy szélességére van szükségök, s a szembe menőnek nem marad más alternativája, mint valamely meder melletti sziklaélre való kikapaszkodás, mit ha ő félne megtenni, megteszi minden vezetés nélkül lova, mert ezek annyira jó indulattal viseltetnek megterhelt sorsosaik iránt, hogy önként, minden nógatás nélkül ki szoktak térni, s valóban bámulatos a vészhez szokott havasi lovaknak ügyessége és értelmessége; azok nem igen gondolnak a helyismerettel nem biró lovas kantár rángatásaival, hanem a hol valamely veszélyes hely van, előbb értelmes vidor szemeikkel megnézegetik, hogy hová helyezzék lábaikat, aztán biztosan lépdelnek még az oly helyeken is, hol felhatolni lehetetlennek látszik, s hol az ily útakhoz szokatlan lovasnak égremerednek hajszálai; de elvégre ő is látva, hogy a hol ő veszélyt sejtett, nincsen semmi, átadja magát sorsának, illetőleg lova ügyességének, s megnyugtatva ül nagy kápás nyergében.
A völgy vagy jobban mondva, a sziklaszorulat oly hirtelen emelkedik, hogy az ösvény sokhelyt csaknem függélyessé válik, s a habbá tört patak a zuhatagok folytonos lánczolatát tárja fel, mindkét oldalról kisebb csermelyek szökelnek sziklákról-sziklákra folytonos mozgékonyságban, mintha megannyi ezüst kigyó nyujtózna és ugrándozna le a sziklaéleken, melyeket barlangok sötét odui tarkáznak, honnan lángszemű baglyok tekintgetnek alá, s sivító solymok szállnak fel. De az ember bátorságát nagy próbára tevő ösvény, a Köszörüpatak meredekségével sem elégszik meg, hanem csakhamar elhagyva a patak medrét, a baloldali sziklafal, istent kisértőleg függélyes oldalára kigyózik fel, olymódon, hogy a midőn az elől hatoló kalauz ezen lovak ezredéves lépteitől bemélyitett szikla válukba – melyeket a lefutó viz fényesre csiszolt – beleléptet, az utánna jövő kétkedve tekint szét s vissza társaira, ha vajjon nem vesztire vezeti-e kalauzul felcsapott valamely titkos ellenségének bérencze; de nincs idő sokáig tanakodni, nincs idő még leszállásra se, mert lova visszatarthatlanul léptet a kalauz után, s függélyes irányban mász fölfelé, mignem a lovagló olyforma szögletben jő lovára, a mely a vizmentes helyzethez nagyon közel esik. Ezt a borzalmas sziklaoldalt Beszerikuczának (Kápolnácska) nevezik, arról, mint vezetőnk mondá, hogy itt Salamon idejében (mert e tájt minden régi dolgot az ő idejére visznek vissza), egy kápolna állott, a melynek némi homályos nyomait egy szikla-nyakon meg is mutatta.
Ha az elől menő néha visszapillant, hogy lássa, ha utána jövő társai ugyancsak életben vannak-e? minden veszélyes helyzete mellett is el lesz bűvölve a feltáruló látvány által; mert a szemben levő Salamon kövek, melyeknek magassági szinvonalára jutottunk, a Köszörű- és Ördögpatak örvényszerü völgyei – melyek azokat tőlünk elválasztják – oly festői zürt képeznek, a mely előtt egy műérzékkel biró festő leborulna, főleg ha ezen nagyszerűen vadon előtérhez hozzá vesszük az ahoz annyira illő, azt oly előnyösen kiegészitő háttért, hol a szük keretbe zárt Brassó madártávlati képe tűnik fel, mig túl rajta a Barczaságnak két lepellel bevont nyilt tere mutatkozik olvadékonyan lágy képleteivel. Én nem vagyok festő, ki e tájnak gazdg szinezetét vászonra tudhattam volna varázsolni; csak egyszerű fényképész, ki egyhangulag szintelenül tájképez, s még is nagy fájdalmat okozott nekem, hogy fényképészeti eszközeim nem lehettek velem, hogy e látványt, ha szintelenül is, levehettem volna. A látvány az emelkedéssel hova-tovább szépül, mert a láthatár is azonképpen tágul és terjeszkedik; de midőn végre félórai mászás után a Pojána oromszélére kilép az útas, akkor látja azt, hogy a mit eddig szemlélt, a mit eddig bámult, az csak egy kis aesthetikai előleg, az csak kisszerű részlete volt azon nagyszerű, elbűvölő látványnak, a mely innen feltárul, s ely akartalanul is leszegzi az útas lépteit. Nincs vászon, a mely e roppant terjedelmű s nagyszerűségben páratlan láttért magára fogadhatná; nincs ecset, a mely azt oda varázsolni tudná; hogyan akarhatnám hát én azt szavakkal lefesteni? Bár tudom, hogy az útas, ki e látványt önszemével fogja bámulni, szánalommal fogja az én leirási erőlködésemet elolvasni, még is megkisérlem – mint hű cicerone – annak rövid körvonalozását adni.
Ha visszatekint arra, merről jött, nemcsak Brassó madártávlati képe és a Barczaság egy része, hanem a Barczaság egész terjedelmében egész szépségében feltárul, s hozzá csatlakozik egyfelől Erdővidéke fel a Hargitáig, másfelől Háromszék fel a Nemeréig. Ezen a láthatár végpontján azur kék palástba burkolt roppant hegycsúcsok között, mint központjelölő a tusnádi szorosnak indigó kékbe váltakozó havascsoportja tünt fel, mig az errébb eső Bodok havasa és a krizbai havassor violaszinű árnyalatot tüntetett fel. A minő változatos szinpompát mutattak e havasok, épp oly gazdag szinvegyületet tárt fel a roppant térség, a mely a távlat különböző vonalai és a határrészek különböző szinkoczkái szerint van tarkázva; e szingazdag roppant szönyeget kigyózzák át a számos folyók, a térséget átszelő országútak fehérlő vonalai, s rakmű miniatur képleteiként tünnek fel a láthatár különböző pontjain szétszórt, száznál több községnek kisded csoportjai. Ez csak egyik fele volt a képnek, mert ha túloldalra (délre) fordultunk, ott egy más jellegű, még amannál is nagyszerűbb látvány tárult fel.
A Pojána egy gyönyörű havasi láz (fensík), melynek nagy terjedelmű irtványain nyájak legelésznek szerteszét, harmonicus kolompzenéjükkel élénkitvén a lakatlan vidék egyhanguságát. A Pojána tulsó felén a Keresztyénhavasnak roppant bérczóriásai emelkednek aljuktól tetejökig ős fenyves erdők végtelen tömegétől boritva, melyeknek sötétje a Pojána világos zöld réteivel oly élénk ellentétben tünik fel. Itt minden dus tenyészetet mutat, mert a Keresztyénhavasnak kopáron sziklás tetőormai innen nézve nem látszanak, miután azokat a közelebb eső előhegyek elfedik; de mivel a havastájt legszebben a távoli kopár sziklák égremeredő csúcsai egészitik ki, itt e minden tekintetben tökélyes havasi látkörben sem hiányozhatott e részlet, mert ott, hol a Keresztyénhavas nyugati vége lehanyatlik, feltünnek a Bucsecsnek roppant sziklaormai, melyek a láthatárra ekkor kiemelkedő napnak rézsut ráeső sugárözöne által festőileg voltak árnyalva, s egyes részeiben oly gyönyörüen megvilágitva, hogy a roppant sziklafalnak minden egyes erezeteit kivehetők, s bámulhatók az egész nagyszerűsége mellett a részletek szépségét is.
Kelet felé a Pojána Lubrinka dombsora elzárta a távoli láthatárt, de nyugatra a lejtősen lehanyatló láznak szélén elhuzódó lankás bérczek (a rosnyói hegyek) fölött a Királykő roppant sziklagulája emelkedett fel oly magasan, hogy az eget látszott támogatni, s oly ragyogó szépségben, hogy a szemlélő azt hajlandó egy tüneménynek, egy szép álomképnek tartani, mert az oly ragyogó, hogy a valóságban létezhetés határait túlszárnyalni tetszik. Im itt van száraz váza e nagyszerű, elfeledhetlen látványnak, mely legfölebb az én tollam és képzerőm gyengeségét árulja el; de azon czélt talán még is elérem vele, hogy a Brassóba útazót a Keresztyénhavasra való kirándulásra buzditsam és az ide kirándulót a Pojána oromszéléről feltáruló bűvös látványra figyelmeztessem. De folytassuk vizsgálódásunkat az ezen bűvlátványhoz juttatott Pojánán.
A Pojána nem csak egyike a legszebb havasi lázoknak, hanem egyszersmind egyike a legterjedelmesebb ily fensíkoknak; annál meglepőbb, hogy annak lételét alulról tekintve, nem sejtheti senki, nem főleg azon vadon nagyszerű alpesi út után, a melyen föl kell magát ide küzdenie. A Pojána a Keresztyénhavas tömösi szorosra nyuló oldalánál kezdődve e hegységnek a rosnyói térig elágazó előhegységéig nyulik, tehát egyik határszéli szorostól a másikig, minek következtében kelet-nyugat irányu hossza lehet másfél mfd; szélessége északról délnek lehet 1 mfd; felső (keleti) végében ágyalja be magát a Köszörüpataknak mély sziklás völgye, melynek forrásfeje a Keresztyénhavas La-Ruja nevű részének alján fakad fel; körülte a tért Pojána Lubrinkának nevezik, ez a brassai mészárosok legelőhelye. Innen kezdve a Pojána kettős lépcsőzettel bir, mert közepe táján egy kis hágó emelkedik, mely a tér felső részére, az ugynevezett Pojána Jencselre vezeti az útast; ezen Pojána Jencselnek egy csekély teknősülése van, itt keletkezik és hömpölyög odább a Valye Encseluj (Asuifen Fluss), a mely nyugat irányban haladva, Rosnyónál ér le a térségre; völgynyilata fölött szép letekintés nyilik Törcsvár és Zernyest vidékére, hol az emberi szorgalom által mívelet alá fogott térségnek arany kalász tengere hullámzik.
De ösvényünk csakhamar elhagyja a Pojána Jencsel szép virányait, el a Valey Encselujnak csevegő patakját, s a Keresztyénhavas csaknem függélyes meredeken emelkedő bérczeinek kanyarodik, de mielőtt a reggeli fuvalmak által zugatott fenyvesekbe behatolnánk, a Csipula mesota nevű gyönyörű forrás mellett reggeliztünk s lovainkat, melyekre még nagyon hosszú és terhes út várt, a Pojána dús legelőin szintén megfrustukoltattuk. A fenyvesek árnyában egy sziklából dúsan előretörő, s csorgóra alkalmazott Csipula mesota nemcsak fölséges vize által érdemes figyelmet, hanem azért is nevezetes, mert egyike a honunkban gyakori buvópatakoknak, mivel a csorgónak jelentékeny csermelykéje eredetétől 100 lépésnyire egy mély gödörbe vesz belé, s messze innen ismét üde forrás képében tör ki a föld másodszülöttjeként.
Egy órai nyugtatás után ismét útnak indultunk, oly ösvényen haladva, mely nem sokat engedett a Beszerikucza istenkisértő ösvényének, mert az a Keresztyénhavas sürű fenyvesnőtte meredek oldalán emelkedik fel; ösvény most, de esős időben vizmeder, melyen a zápornak a sziklás talaj által be nem ivott hullámai nyargalnak alá, gördülékeny apró kavicscsal töltve meg a mély sziklavésetet, melyen csak zergék, havason legelő nyájak és havason felnőtt lovak tudnak felhatolni. Az ösvény meredeksége és sikamlós volta mellett még más nehézségek is fordulnak elő, mert sok helyen a vihar által kisodort roppant fenyőfák az ösvényt egészen eltorlaszolják, ilyenkor aztán egyik vagy másik oldalra kitérve kell az erdő sürű bozotja és a szeder indák fonadéka közt ösvényt törni; nehány fejszecsapással el lehetne háritani ez akadályokat az ösvényből; de itt az utána jövőre senki sem gondol, sőt e havas pásztornépe – sok levén a katonakötelezettség elől bujkáló – nem igen jó szemmel nézi a tér-lakók látogatását, s ha teheti, készakarva is elzárja a havas útját; a rendőrségi teendőket pedig itt csak az isteni gondviselés végzi. Marienburg* elbeszéli, hogy 1781-ben a Keresztyénhavason egy állatembert fogtak, kit Gigának kereszteltek, hosszabb idő alatt megszelidült, de oly értelmiszegény volt és siket, hogy soha beszélni meg nem tanult, fonni azonban jól tudott; az erdőkben négykézláb járván, járni sem tanult meg soha. Ha nem is ilyen állatembert, de az állatoktól nem messze álló vad embert, ki az emberi társadalommal soha sem érintkezik, akár hányat lehet ma is a Keresztyénhavason találni. De mi a vadon fiaira nem sokat ügyeltünk, hanem haladtunk tovább a havas teteje felé. Nehány gyönyörű idomú sziklaszál mellett elvonulva egy és félórai mászás után a Pojána Kristiánára értünk. Ez egy havasi irtvány, hol a juhok sok százados fekhelyének nyomában ölnyi magasra nő a buján tenyésző burján. Az ösvény, mely eddig délirányban emelkedett, keletre fordul s negyedóra alatt a Muntye-la-Ruja nevezetű gyönyörű fennsikra ér, hol a fenyvesek keretébe foglalt mintegy 300 holdnyi irtványon mindenfelé kristálytiszta források buzognak fel, oly buja tenyészetet idézve elő, minőt az emberlakta vidéken sehol feltalálni nem lehet; a fennsík gazdag tenyészetű gyepe nem fonnyad el használatlanul, a havasnak e szép kertje nincsen elhagyatva, mert ott több kezdetleges sztina (juhpásztorok tanyája) fekéregboritotta fedeléről tör ég felé a tájnak rgényes szinezetet adó füstoszlop; a tér gazdag legelőjén nagyszámú juhnyáj legelész szerteszét, sok hangú kolompzenéjével viszhangoztatva a bérczek magányát; a fennsík délkeleti szögletén feltornyosuló sziklagerincz repedéseiben pedig, az éber szemű pásztorok mellől, figyelő őrebeik hangos ugatással rohannak alá, s körülnyargalják a nyájat, ha nem fenyegeti-e az erdők farkasa vagy medvéje, melyekkel harczra kelni meg vannak szokva; minket is kémkedve vettek szemügyre, s mindaddig kisértek, mig őrvonaluk határait túl nem haladtuk*.
A Muntye-la-Ruját délről szegélyző sziklagerinczen felküzdve magunkat, egy negyedóra alatt a Posztovár-bércz élére értünk; azonban csalódik, ki azt hiszi, hogy már a czél tetőpontjára jutott, mert itt csak a fenyves regio felső vonaláig hatolunk. Ott a bérczélnek keletre hajló tisztásán fakad fel a tömösi szoros felé letörtető Posztovár-pataka; ennek merész esésű mély völgyén túl emelkedik föl a Keresztyénhavasnak három tetőcsúcsa, a roppant Pandella, mely csaknem tűhegyesen lövell fel, a középen levő Ruja és a merész metszetű Posztovár.
E hármas csúcs, mely hazánk czímerének három halmát juttatja eszünkbe, gyönyörű képet mutat, azokat gyönyörű idomzatú juramészkő sziklái, a Posztovárpatak völgyéből oly függélyes meredeken emelkednek fel, hogy ez oldalról csak az ember léptei által felriasztott sasok és keselyűk közelithetik meg; ama sziklaoldalak az ő tanyáik, azoknak ember által nem érinthető repedéseikben és barlangszájaiban helyezik el tojásaikat és nevelik fel féltékenyen elrejtett kicsinyeiket; de a sziklacsúcsok roppant nagyszerűségét mi nem csak alulról akartuk megbámulni, mi azokat megmászni is el voltunk határozva, lovainkat azonban e tervünk kivitelénél nem használhatván, egy Fontina-la-Lák nevű gyönyörű forrás közelében tanyát ütöttünk, s mig kalauzunk, a hirtelen egybegyüjtött száraz fenyőágakból déli tanyánk nagymérvű tüzhelyét felgyujtá, addig mi a nyugatra kanyargó havasi ösvényen fölfelé hatoltunk s sziklafokról sziklafokra kapaszkodva, félóra (Brassóból számitott 5 óra) alatt a Pandella tetőormán helyezkedtünk el.
A sziklacsúcsok – hová annyi bajjal küzdők fel magunkat, s melyek felötlő kopárságuk mellett csak a nagyszerűség áldozó köveinek látszanak lenni – mégis birtokba vannak véve, mert a sziklák szédelgős oldalain, hová a szem félve pillant fel; a több ezer láb mélységű örvények fölött, melyeknek roppantságát még szemmel is alig meri megmérni a havaslátogató – önelégült mekegéssel mászkálnak a kecskék, s merész szökésekkel ugrálnak egyik sziklafalról a másikra; zergéknek hinnök, ha tarka szinök el nem árulná, hogy házi állatok, gazdátlannak hinnök e havas csúcsot, ha a 7000 láb magas Pandella sziklacsúcsán ott nem furulyálna a nagy kucsmájú csobán, e roppant sziklazürnek valódi birtokosa, vagy legalább kizárólagos haszonélvezője, ki minket házi gazdaként udvariasan üdvözölt, s később, midőn nehány töltés lőporral s egy kevés dohánynyal, – melyből ő egy spanyol ügyességével cigarettet csinált – megajándékoztuk, oly bizalmas lett, hogy lementünkkel tanyánkra is elkisért, hol majd később találkozni fogunk vele.
De csalódtunk, a midőn a Keresztyénhavas felső régióját a csobán kizárólagos birtokának mondók; mert az nemcsak dús legelőket nyujt a nyájaknak, hanem Eskulapiusnak egyik legnevezetesebb kertjét is képezi, mert a gyógyfüvekben oly gazdag, hogy nemcsak Brassó gyógyszertárait látja el, hanem Kelet felé is fontos kiviteli kereskedést űznek a Keresztyénhavasról lekerült gyógyfüvekkel, mit arra betanitott bolgárszegi oláhok szoktak egybegyüjteni.
De most veszem észre, hogy mindenben hasznot kereső üzérkedőként a Keresztyénhavast hasznossági szempontból kezdettem bonczolni; pedig mint szépésznek – kit mindenekfelett e havas szépség-kincsei kell hogy érdekeljenek – első sorban az e havascsúcsról feltáruló látványt kell vala ecsetelnem; azonban ha azt késedelmezve teszem, oka leginkább abban keresendő, mert félve fogok e tehetségemet túlszárnyaló nagy feladathoz: de végre is meg kell avval birkóznom, az elől kitérnem nem szabad. Lássuk tehát tőlem kitelhető gyenge körvonalozását a Keresztyénhavas tetőcsúcsáról feltáruló, páratlanul nagyszerű körlátványnak.
Északra, vagyis a Barcza tere felé, ugyanazon tájak merülnek fel, melyeket a Pojána oromszéléről láttunk, csakhogy a látkör innen nézve kitágul, mert ha e magassági látpontról is a Hargita, Mitács, Csomág és Nemere lánczolata határt von s elfedi a hátuk mögött fekvő Csíkot és Gyergyót, de a Hargitán alól nyugat felé, hol magas bérczek nem zárják el a láthatárt, végig lehet pillantani a hegylánczolatoknak hullámzatosan egymásfölé emelkedő roppant tömegén, egészen az innen 25 mfdre eső Székelykőig és a messze távolban ásitozó tordai hasadékig, sőt mondják, hogy egészen tiszta időben a Czibles és Ünőkő is felismerhető, bár az én fennlétemkor ezeknek még homályos körvonalát sem tudtam fölfedezni; de igy is végtelenül szép és határtalanul nagyszerű volt e háttéri decoratio; mig az előtérbe eső Barczaság és az azzal egybeolvadó Háromszék madártávlati képe valóban elragadó volt. E roppant térségen megszámlálhatlan sokaságu falvak tüntek fel, s fölséges színpompában ragyogó terein szeszélyes kanyarulatu, vagy itt-ott zigzágosan megtört szélesebb és keskenyebb fehér vonalok huzódtak át. A szélesebbek közepén egy-egy ragyogó ezüst eredzettel, mely finom himzésszerű kanyar vonalokban futotta azt végig; ezek a Barczaságnak Olt felé siető folyamai voltak, melyek mindnyája fehér mészkőkavicscsal teletömött igen széles mederben folydogál, a kavics közt bujkáló vizerek képezik az emlitett fényvonalokat; a keskenyebb fehér vonalok pedig nem egyebek, mint a Barcza terén minden irányban átszelő országútak, melyek a talaj alakulása, vagy néha némelyek földjei iránti kedvezésből megtörettek, s egyenes irányukból itt-ott kitérittettek.
De a Barcza innen terjedelemben is jóval nagyobb, mint bár honnan tekintve; mert annak minden része sőt a beleszakadó völgyek és hegyszorosak is feltárulnak. Hozzá csatlakozik balról a gyönyörű rosnyói tér Törcsvár szorosával, mely mellett egyik felől a Bucsecs, másik felől a Királykő roppant sziklatömege emelkedik. Ezen nagyszerű havasok e nézpontról tetejüktől egészen aljukig láthatók lévén, sokkal óriásabbnak tetszenek, mint bármily más pontról. Jobbról egy a Pojána oromszéléről egészen fedve volt rész, a Barczaság délkeleti szöglete fünt fel, az innen terjedelmes városnak tetsző Hétfaluval, melynek hátterét a Bodza és Ó-Sáncz szoros gyönyörű idomú havasai ékitik, ezek közt a mindenik fölé emelkedő Csukás, mely a napnak éppen oda lövellő sugarai által ragyogóan megvilágittatva, mint az északi sarktenger merészen kicsipkézett roppant jégszigete tündökölt; oly meglepően szép e havas, hogy a szemlélő alig tudja arról tekintetét elforditani; pedig ugyan ez irányba, de közvetlen a Keresztyénhavas függélyesen lemetszett oldala alatt, annak lábainál egy szintén elragadó látvány tárult fel, mert közte és ellenlábasa, az innen oly közel fekvő s részleteinek teljes szépségében feltünő Nagykőhavas között, egy apró házakkal megrakott keskeny, de végtelenül hosszú völgyület nyult el, melyre hirtelenében azért nem ismertünk rá, mert ily hosszú völgynek határszéli havasaink közt való létezését nem tudtuk; csak később a részletesebb vizsgálatnál vettük észre, hogy az illetőleg nem egy, hanem fejével összeérő két völgy, melynek vizválasztója e magasságból tekintve, letörpülve megsemmisül; csak a figyelmesebb vizsgálatnál vettük észre, hogy hosszúra nyuló völgyünk nem más, mint a Tömös völgyével összeolvadó Právoda völgye, csak ekkor ismertük meg a kettőt elválasztó Prediált, de azt sem kiemelkedése által, hanem arról, hogy az út ott kanyar vonalakat ir le; ekkor ismertünk rá az alján levő felső-tömösi vámra, mely oly közelben látszott, hogy félóra alatt oda jutni véltük, pedig vagy 6000 lábbal állhattunk fölötte. A Právoda kolostorokkal népesitett völgyén végig víve tekintetünket, az Oláhországnak éggel egybeolvadó térein tévedezett, ott több városnak fedezhetők föl fénylő tornyait, s ha a légkör tisztább lesz vala, egészen a Dunáig elláthattunk volna, mert ezen a vonalon sehol sem áll magasabb hegy a Keresztyénhavas előtt. De még sem szólottunk ezen oldal megdöbbentően szép előteréről; megdöbbentőnek azért nevezem, mert a Keresztyénhavas, mely északról lépcsőlegesen emelkedik, déli oldalán rögtön minden előhegy nélkül csaknem függélyesen hanyatlik le. Alján, hová a szem alig mer letekinteni, a Kis-Vidombák végtelenül szép sziklavölgye huzódik el, melyet majd közelebbről is részletesen meg fogunk vizsgálni, azontúl a Bucsecs díszes előhegye, a Bajul tornyosul fel, háta mögött az őtet magasból lenéző Bucsecs, melynek délkeleti kifutványa a Právoda völgye mellett messze lenyulik.
Szép volt e látvány összebehatásában, elragadó részleteiben, hisz az átpillantott roppant területen minden hegy, szikla, völgy és hant, csaknem minden ház ismeretes volt előttem. Mert arra, hogy havascsúcsainkról feltáruló nagyszerű körlátványainkat kellő mértékben élvezhessük, szükséges, hogy az átpillantható tájjal ismeretesek legyünk. Kétségtelen, hogy egy ily nagyszerű látványnak összbehatását érzi az is, a ki a vidékkel ismeretlen, de annak szépségi kincseit, a részletekben rejlő bájait, az egyes szép pontok összefűződése által képezett varázslánczolatot csak az tudja kellőleg méltányolni, s az egésznek a részletek sokasága által fokozott össz szépségét felfogni, ki a tájékon otthonos, ki ismeri a vidéknek nem csak felszinét, hanem tudomásával bir azon történeti nagy momentumoknak is, melyek a vidékeknek erkölcsi becsét, azoknak mintegy lelkét képezik; pedig lehet-e oly vidéke hazánknak, hol több harcz vivatott volna, mint itt? lehet-e vidéke hazánknak, melyet a történelem muzsája szebb emlékkoszorúval ékithetne, mint hazánk véghatárának e védvonalát, hol Kelet előretörő hatalma annyiszor mérkőzött meg a magyarnak itt a polgárosodás véghatárán férfiasan megállott haderejével? Hisz ott harczoltak őseink a mongollal, kunnal, besenyőkkel, török-tatárokkal, oláhokkal, az ezen keleti barbárokat kegyetlenségben jóval túlszárnyaló nyugati barbárokkal: Ausztriának Európa söpredékéből toborzott bérenczeivel, s végre a legujabb időben észak barbárjaival. Alig van a roppant térségnek és az oda vezető határszéli szorosoknak egyetlen pontja is, melyet a magyar- és székelynek a hon, szabadság és polgárosodás védelmében kiontott hősi vére ne öntözött volna. Egy ezredév küzdelmeinek dicsősége áramlik szét e tájak fölött, itt egy nagy multnak dicsősége ölelkezik a jelennek még nagyobb dicsőségével; hisz ott látjuk a Háromszéket Barczaságtól elkülönitő Oltot és Feketeügyet, melynek partjain 18488/9-ben Háromszéknek maroknyi hadereje 3 hónapon át harczolt Austria győzelmes hadseregével, s azt nem egyszer üzte vissza, megmutatva, hogy egy nép, bár mily kicsiny legyen is, ha a szabadság eszményi szeretete által van áthatva: legyőzhetlen. Ott van a kökösi hid, hol többször mérte össze a székely győzelmes fegyverét a muszkáéval; de itt van közvetlen közelünkben a tömösi szoros, hol Kis Sándor és hős társai az uj korban ismétlék azt, mit Leonidás és társai három ezred év előtt a Thermopyláknál tettek. E csaták nagyszerűségét már másutt tüzetesen és történethűen irván le, itt azokat ismételni nem akarom; de azt még sem tehetem, hogy legalább futólagosan föl ne emlitsem s a korunkban páratlanul álló dicső küzdelmeknek babérkoszoruit az előttünk felötlő harcztereken megujitani ne törekedjem; hisz azt téve körlátványunknak külszépségével annak történelmi szépségét, s igy erkölcsi becsét kapcsolom össze.
A Barczaság és az oda vezető határszéli szorosok méltán ugy tekinthetők, mint a magyar történelemnek örök ragyogásu emléktáblái, a melyekre a legszebb, legmeghatóbb történeti események vannak bevésve; olvashatunk ott szerencsétlen kimenetelű csatákról, melyekben a haza határainak védelmében annyi ezrek nyerték el a vértanuk hősi babérját; találunk följegyzéseket, nagyszerű győzelmekről is; de bár miként fordult legyen is a harcz koczkája, a magyar akárhányszor sujtatott is földhöz: Antheusként uj erőt nyerve emelkedett mindig fel, s vérző kebléből alkota oly élő védfalat, a melyet a barbarismus soha áttörni nem tudott. E térnek, e szorosoknak annyiszor vérrel áztatott csataterei azért nem csak magyar, hanem európai szempontból is nevezetesek és emlékezetesek, mert itt volt a polgárosodás és az alkotmányos szabadságnak végső előtolt őrhelye, mely 10 századon át folytonos támadásoknak volt kitéve; de soha be nem vétethetett, sőt a polgárosodás előharczosai nem egyszer tettek innen oly kiütéseket, a melyek a szellem hóditásait kiterjeszték Kelet felé is; mert bár mennyire szeressenek is minket ott túl a Kárpátokon (sőt itt e havas alján is) barbároknak czímezgetni: eltagadhatlan történeti tény az, hogy a mi míveltség, polgárosodás és szabadság van ott Keleten, az mind a mi csatornánkon szivárgott oda; s ha ma a szomszéd országok némi önállóságra tehettek szert, azt egyenesen a magyarnak köszönhetik. De nem csak közvetlen keleti szomszédainkra áll ez, hanem áll a távolabb levő törökre is, mert kétségtelen, hogy a török a sokkal műveltebb magyarral való százados érintkezés által vetkőzte le ázsiai szilajságát, sajátitá el a rendszeresitett európaias harczmodort, diplomatiai tapintatot, a magyar példájára hozott be államszerkezetébe sok alkotmányos intézményt, sőt tőlünk tanul el igen sok mesterséget elannyira, hogy több iparczikknek elnevezése is a magyarból van átvéve.
De mig én a történeti emlékek és következtetések térein lebegtem, mig lelkem elmerült a mult és jelen dicsőségének vizsgálatában, mig a Barczaság gyönyörű tájainak emlékbetüit tanulmányozám: addig a természet játszi szeszélye nagyszerű átalakitáson vitte át vidékünket, mert a látkör, mely az előbb oly tiszta, oly átlátszó volt, néhány percz alatt elhomályosodott, a Bucsecs oldalán, annak egyik sziklaormára egy előbb alig felötlő kis fellegfoszlány volt felakadva, s mintha a természet meg akarta volna mutatni, mily parányi dolgokból tud nagyokat fejleszteni, e kis foszlány mozogni, hovatovább nagyobbodni, terjeszkedni kezdett, s néhány percz alatt fedve volt a Bucsecs, el voltak takarva Oláhország terei, rövid időn mi is ködbe voltunk burkolva, s nem sokára ködlepel huzódott a Barcza szép tere fölé is; de e ködlepel nem szállott alá a völgy virányaira, hanem fenn lebegett, mint felhőréteg, mint az ég és a föld közé kifeszitett ezüst fátyol, s minket egy elbűvölő, egy eddig soha sem észlelt látványhoz juttatott, mert a ködréteg, mely fölött végig pillanthatánk, felülről a napnak szétomló sugarai által volt megaranyozva, mig alatta a vidék sajátságos azur kék világitásban tűnt fel, oly formán, mint a midőn a tájat kék üvegen át szemléljük, a minek oda a ködlepel hófehérsége által előidézett optikai csalódásban keresendő. A felhő egy-egy nyilatán átlopódzott sugarak egyes pontokat ragyogóan világitottak meg, melyek ott, a hol az Olt fénylő lapjára estek, valóban szemkápráztatólag tündököltek.
De e látvány oly rendkivüli, oly tüneményszerű volt, hogy soká nem is tarthatott; a szélnek egy erősebb fuvalma az eddig fennlebegő ködfátyolt lenyomta, s nem csak hogy eltűnt előlünk a varázs látvány, hanem oly sürű köd fogott minket is körül, hogy látkörünk, mely elébb 50–60 mértföld átmérettel birt, most alig terjedett néhány lábnyira, s csak nagy bajjal tudtunk a sziklacsúcsnak meredélyein lehatolva, tanyánkra találni, hol bámulatunkra ismét verőfényes vidékre értünk. A roppant parázshalmaz nem csak átfázott tagjainkra hatott jótékonyan, hanem a havas élenydús levegője és a sok mozgás által fokozott étvágyunknak kielégitésére is nagyon kedvező kilátásokat nyujtott azon hatalmas sült darab, melyet egyik tanyán maradt inyencz barátunk felügyelete alatt egy nagy fanyárson oly szakértőleg forgatott a mi kalauzunk. Csakhamar az illatos gyeppel bevont asztalon hatalmas lakomát csaptunk, előkerültek az iszákokból (átalvető tarisznyák) a Csokonai által megénekelt csikóbőrös kulacsok is, s mivel kirándulásunk éppen Lajos napjára esett: első pohárköszöntésünk a legnagyobb és legérdemdusabb magyart Kossuth Lajost élteté. Bort tölténk a sült szagára lejött havas-csúcsai pásztorunknak is, s mily nagy volt kellemes meglepetésünk, s ez által költött lelkesedésünk, midőn a vadonnak e szabad fia ékes román nyelven a szabadság nagy mesterére Kossuth Lajosra ürité poharát. A nagy hazafi, ki törpe korunknak valódi óriása, alig hiszem, hogy valaha névnapján ily nagy hódolatban részesült volna, mint itt a Keresztyénhavasi egyszerű banquetten, hol a népnek egy vadonban felnőtt fia méltánylá a nép millióinak felszabaditóját.
Nem sokára lovainkon voltunk, s késő éjszakára érkeztünk vissza Brassóba.
S most, miután Brassót és környékét ismerjük, vegyünk búcsút a kedves várostól s folytassuk vándorlásunkat, hogy a Barczaságnak még meg nem járt részét megútazzuk; mindenek előtt intézzük lépteinket a szomszédos rosnyói völgy és törcsvári szorosnak.
| A brassai medencze földtani alakzata. | TARTALOM | XXII. A rosnyói völgy. |