XXVI. Ujfalu.


FEJEZETEK

Ujfalu fekvése. Komlós-Ujfalu történelme, a nép foglalkozása, jellege, szokásai, népünnepek, papjai, egyházi szertartások, a régi papi lak, a templom régiségei.

Eddig követett útazási rendszerünk szerint, a szép Barcza terének inkább csak széleit kerülgettük, ily modorú útazásunkat indokolja az, hogy a széleken nyilnak a határszéli szorosok: hazánknak ezen bűvös-bájos kapui, melyeket egy-egyen mind ismerünk már; indokolja továbbá azon fontos körülmény, hogy a Barczaság népességének zöme, sőt maga fővárosa is nem a térség közepére, hanem inkább szélére húzódott, s indokolja végre a mi speciális magyar szempontunk, mert a barczasági magyar faluk, melyek természetesen minket leginkább érdekelnek, mind a széleken helyezkedtek el, és pedig a tér mind a három oldalán: délről és keletről azért, hogy a hon határait a külről becsapó ellenség előtt fedezzék; nyugatról talán azért, hogy a barczasági szászok nehogy valamikép, a mint már sokszor megkisérték, kifussanak Ausztriába, mert ha ugyancsak megunták ezt az oly előszeretettel barbárnak mondogatott Magyarországot, s vissza akarnak oda vándorolni, honnan a nyomor hozzánk űzte, mi nem ellenezők; hanem ők, miként csiga a házát, magukkal szeretnék vinni édes hazánk földjét is, hogy azt mark-grófsággá, Germániává, majd Ausztriává tehessék. Ez az, a minek elnézését a vendégszeretetnek egész a szélsőségig vitt értelmezése sem engedi meg, s ha már nem követjük is Endre királyunk példáját, ki az itteni szászok eldődeit: a német lovag urakat nagyon kurtán rendreútasitotta, de azért mint jó házi gazdáknak, illő, vendégeink iránt vigyázattal és figyelemmel lennünk. Jó azért, hogy a Barczaság nyugati szélein is nemzetünk előőrseiként ott vannak a magyar faluk, sőt ezek egyike éppen előtolt őrszemet képez, mert Ujfalu nem annyira a szélen, mint inkább a Barcza közepe táján helyezkedett el, mintha a – szintén kifelé vezető – Homorod vonalt akarná szemmel tartani.